Athenaeum, 1841/2. félév
1841-08-01 / 14. szám
alakban ; a’ fordítás , egészben nagyobb igyekezetet mutat hűségi után kifejezés és külső formában (ámbár még az utóbbira nézve is az előszó’ ígérete megtartva nincsen, nem mindenütt adatván vissza az eredetinek mértéke, például Kisfaludy Károly’ trochaeusi lejtésű dalai sokszor komoly jambusokban adatnak, viszont a’jambusos Árvízi Hajós sebes trochaeusokban, Kölcsey Csolnak dalában trochaeus és jambus váltakozik , a’ német egészen az utóbbi mértéken jár) , de azért sem a’ választást igen szerencsésnek, sem a’ fordítást elég hűnek nem mondhatjuk. A’ fordító, előszava szerint, a’ felvett költők legkedveltebb, kitkit saját módjában lehetőleg jellemző darabjaik közlését tűzte ki feladásául. E’ szerint — minthogy a’ gyűjtemény tisztán lyrai — Berzsenyiben a’ magas szárnyalatu ódairót, Kazinczyban a’ sok színű dalnokot ’s a’ görög anthologia hőseinek szerencsés vetélytársát, Kisben a’ philosophiai odaköltőt, Vörösmartyban a’ szenvedelmes, a’ méla, az érzékeny, a’ naiv, a’ szeszélyest a’népi dal’, valamint az epigramm’ bajnokát, Bajzában a’ magyar dal’ reformátorát kell vala előállítani , holott Berzsenyitől két szép, de Berzsenyi jellemzetére nézve semmit sem mondó, darab adatik (A’ tánczok; B. Wesselényi képe), Kazinczytól is öszvesen két darab, egy sonett (Fény és homály), ’s valóban nem a’ legszebb a’ mesterei közöl, ’s egy epigramm a’ Tövisekből. Kiszül egy érdektelen dal ; Vörösmartytól szerencsés! tapintattal a’ Hontalan, Salamon, ’s az Árvízi Hajós, Bajzától a’ Sóhajtás s a’ Vezér’ búcsúja : de hol van amattól a’ Szózat, ettől az Apotheosis , e’ két országos ének? vagy emennek apró dalai közöl csak egy is, holott azok egy saját iskolának képviselői költészetünkben? ’S mint lehetett Czuczor népdalai közöl, mellyek szerte a’ hazában énekeltetnek, csak egyet adni, midőn a’ már untig ismeretes ’s folyton azon egy búron pendülö Himfytöl harmincz dal adatik; ’s Jósikának, a’ szerző által is csak, mint próba, névtelenül adott Himfyféle regéje ötvennyolcz szakaszban: rege, melly compositióban és festésben olly igen méltatlan az Utolsó Bátori írójához, és csak annyiban érdekelhet bennünket magyarokat, de nem a’ német olvasót, a’ mennyiben egy jeles iró incunábuláit mutatja, számba sem vévén, hogy a’ darab tisztán, eposi, ’s igyyr a gyűjteménybe nem is sorozható. Ekképen a’ bal választás által nem kevesebb mint fele a’ könyvnek vész el, mellyben vajmi sok szépet lehete adni a’ felvett költők’ legkedveltebb ’s őket jellemző darabjaik közöl. Hogy illy választású ’s e’ mellett nem nagy terjedelmű gyűjteményekből a’ külföld meg nem foghatja, miért tartjuk Kazinczyt és Berzsenyit classicus íróknak, Vörösmartyt pedig nagy költőnek, igen is megfogható. Hanem azt meg kell szerzőnknek adni, hogy sok, nem könnyű fordítata, művel derekasan megvívott. Ilyenek egyes hibák mellett is több népdal Kisfaludy Károlynéi; Szemere sonetje: Echo; Bajzától és Vörösmartytól mind az öt, ezimént említett darab; Czuczor’ dala : A’szerelem méh; Csokonai Csikóbőrös kulacsa; b. Eötvös Józseftől. A’ megfagyott gyermek, az Uuska’ keserve, a’ Himfydalok közöl a’ Napok jönnek, Amor ’s hát csak, Szeme valahányszor pillant, A’ hol van, Sírsz hát bennem ’stb. Hadd álljon itt néhány próbául, hogy az olvasó szerzőnk módját ismerhesse. Liebesreichthum (Kisfal. Károly). War einst auch ein armer Schlucker, Eh' ich Lieb’ gekannt, Aber reich bin ich , seitdem mich Ihre Kessel band. Fehlt’s an Geld, schau ihr in’s Antlitz, Wo ein Schatz mir winkt; Euer spott’ ich , Noth und Sorgen , Wenn sie mich umschlingt. Lieblich tönt der Sang der Lerche Bei des Lenzes Weh’n, Aber süsser singt mein Liebchen Bei der Spindel Dreh’n. Wie so schön ihr Wuchs, ihr Antlitz — Aber still , mein Lied, Sonst gefiel sie wohl auch Andern, Welches Gott verhüt’! Cetüusclitc Hoffnung- (Kisf. Károly). Knospe blüht zur Blume auf, ’S gab mein Schatz die Hand mir d’rauf, Dass zu Ross , gar bunt verziert, Nach der Les’ er heim mich führt. Nun gekeltert steht der Wein, Und die Mädchen spotten mein ; Hatt’ ’nen schmucken Liebsten, doch Immer fehlt die Haube noch ! Längst im Laub die Elster pfeift, Oft mein Blick durch’s Fenster schweift : Ob denn doch der ferne Freund Zu der Hochzeit nicht erscheint.