Athenaeum, 1841/2. félév
1841-09-16 / 34. szám
531 ra, a’ melegi kályha megetti alvásnál a’ csapszék’ mámoros vígságánál. Pedig épen az ellenkező út az, melly czélra vezethetne, népnél mint gyermeknél nem az észre kell, hanem a’ phantasiára hatni, ’s minél egyszerűbb az ember ’s a’ természettől minél kevésbbé tért el, annál hatalmasabban ragadja meg őt a’ költészet’ varázsa; hiszen a’természet maga is nem egyéb egy nagyszerű költeménynél. Ha a’ múltnak zárt könyvébe pillantunk, mindenütt azt fogjuk találni, hogy a’ bölcseség csak költői lepelben hatott a’ népekre. Hornéi’ lantja fejtette ki a’ görög művelődést, mythosokba burkolták a’ bölcsek nagyszerű tanjaikat; költeményben éltek a’ régiség’ vallásai, sőt még idvezitönk is szerette a’ kereszténység’ mély eszméit hasonlatokban előadni, mellyek a’ nép’ képzelődésére kedvesen hatottak, ’s benne az eszmélkedést felébresztették. — Ez azon elem, mellyet eddigelé kelletinél jobban elhanyagoltunk, ez azon emeltyű, mellyel legtöbbet mozdíttatunk. — Azonban itt is az irányt kellene elébb ismerni, mellyben a’ nép’ képzelődése leginkább munkás, melly meséiben és mondáiban leginkább nyilatkozik, mert ezek is különböznek a’ népek’ jelleme szerint, ’s a’ nemzetiség rájok üti eltörölhetetlen bélyegét. Azon különböző jellemek, mellyek a’ nemzetek’ szellemi életében mutatkoznak, minden egymástól eltérő árnyéklataik mellett is, könynyen két rovat alá soroztathatók, a’ mint t. i. inkább külső felületet, vagy mély bensőséget illetnek, fényt vagy érzést, rhetori declamatiót vagy poesist. Mert a’ nemzetek’ képzelő tehetsége is különböző ’s míg például a’ germán népmondában majd mindig a’ kecses történet’ kedves leple alatt mély philosophiai eszmék rejlenek, mint az Ahasvér —a’ Faust — és Merlinmondában, mellyek még soká a’ hallgató’ kebelében utánhangzanak, addig a’ román nemzetek’ meséi és mondái tündéri szinragyogásban az élet’ külsőségeivel foglalkoznak, ’s csak a’ jelen pillanat’ gyönyörét eszközük.’S íme a’ többi népfajok’ irodalmában is ezen dualismusra találunk; a’ német, mint egykor a’ görög, egészen költő; érzés és kedély uralkodik legjobbjainál, nemes egyszerűséggel és mélységgel párosulva, de távol a’ rideg szegénységtől; Hornét és Herodot, Shakespeare és Goethe ezen iránynak halhatlan képviselői. Ellentétben ezekkel látjuk a’ szónoki kifejlettségű nemzeteket, hol a’ gondolat helyett a’ szóé a’ felsöség, az érzés helyett a’ látásé, a’ belső érdem helyett a’ csillogó külfényé. Itt állnak főhelyen a’ keresett szavú rómaiak , Ciceró’ külszépségű munkái, mellyekben görög eszmék római bíbortógát öltöttek , Virgil’ versei, ki a’ görög hexameter’ természetes naivságát megrontotta, ’s a’ római császáridő’ méltóságos diadalmeneteire szoktatta, Horácz, ki minden fellengést nélkülöző életphilosophiáját olly üdvesen adja elünkbe, ’s Tacitus, ki a’ múlt’ és külföld’ leírásainál mindig csak a’ jelenre akart hatni, kinek évkönyvei politicai pamphlet. — A’ rómaiak’ követői pedig, a’ különben történetileg is velők összefüggésben álló francziák, kiknél mindjárt, a’ mint a’ népvándorlás által bejött germán elemek felszivattak, csak a’ külszin kezdett uralkodni, úgy Racine’ szabályozott udvari szomorújátékaiban,mint Victor Hugo’ merész képvadászatában, a’ declamatiónak ezen tetőpontjában, mellyet azonban ön’s fájdalom nálunk is sok iró és olvasó költészetnek tart— képzelődéseinket tudja ő legfelebb magával ragadni, míg keblünk’ húrjait még Uhland’ költeményei is erősebben pendítik meg. Goth ’s arab’ befolyás mentette meg a’ spanyolokat ezen irány’ elhatalmazásától,’s a’mély költészeti elem , legalább Calderon’ és Cervantes’ idejében nem fojtathatott el a’ buja szóvirágok által, mellyek itt mint római örökség felnőttek. Az olasz szinte nem tagadhatja meg a’ római rokonságot, itt azonban a’ declamatio’ fényes pöffeszkedése helyett a’ legjobb időben, a’ római szellem jobb irányt vett, melly Ariosto’ lángeszű eposában, hol egy mulattató kép a’ másikat váltja fel, legjobb képviselőjét találja , ’s melly egy óranegyed’ bájos betöltésinél egyebet nem igényel. Ugyanezen irány, melly phantosmagok tüneményeiben épen naivsága által sokszor mélyebben is hat az érzésre, a’keleti népeknek is jelleme; irodalmok’ és létök’ fénykorában a’ törököké, araboké, perzsáké, és, a’ mint látszik, a’ magyaroké is. — Mert tagadni nem lehet, hogy mi is közelebb állunk a’ román szónoki szellemhez, mint a’ germán mélységhez, elég tanúja ennek azon számos áldozat, melly a’ franczia declamatió’ lidércze által, irodalmunk’ minden korában, olly könnyen tévútakra csalaték, tanúja az érdekesnek, hatástelinek a szép ’s egyszerű helyetti vadászata, tanúja hírlapjaink’ ’s gyüléstermeink’ hangja, mellyekböl az egy Deáké görög egyszerűsége és mélysége által válik ki, fényes bizonyságául annak,hogy