Athenaeum, 1841/2. félév
1841-07-01 / 1. szám
10 zavarodásba jó és képtelenné lesz, a’ valódi álláspontot, mellyröl ez vagy amaz iskolát tekintenie kellene, feltalálni. Innen sem a’ Louvreben sem a’dresdai képtárban magát a’ kezdő, de még a’ gyakorlottabb ismerő sem találja olly hamar otthonosnak, mint a’ müncheni Pinacothecában, a’ berlini Museumban vagy a’ bécsi Belvedereben, mert mind e’ háromban az iskolák folyvást szemmel tartvák; mi egy időben, vagy egy művészeti irányból keletkezett, az együtt terjesztetik a’ néző’ elébe ’s így őt könynyebben helyezteti azon álláspontra, melly egyedűl czélszerü ’s gyümölcsöző. A’ bécsi Belvederében még az is hozzá járul, miként nemcsak az iskolák, de azok’ ágazatai is tekintetbe vétetvék, ’s így p. o. a’ németalföldi arczképek ez iskola’ genre-, virág- ’s tájképei egymás mellé helyeztetvék, mestereiknek egymás közötti annál könnyebb összehasonlítása’ tekintetéből. Azonban mit fölebb a’ Louvre’ képtáráról, a’ dresdai gyűjteményről ’s hozzájok hasonló el nem rendelt galleriákról mondok, nem magokra az ott felhalmozott műkincsekre vonatkozik, hanem egyedül az elrendelés’ rendszerét illeti, mivel némi szorgalommal, mai ismerettel és türelemmel e’ képtárokat is bizonyára szintolly élvezhetőkké ’s gyümölcsözőkké tehetni, mint a’ fölőbb említett müncheni, bécsi ’s berlinieket. A’ criticailag elrendelt gyűjteményekben a’ néző el nem kábítathatik , mert képessé tétetik egyes iskolák’ eredetét, haladását, más iskolákkal összefüggését ’szeff. organicailag áttekinteni, ’s az egyes mestereket egymás között összehasonlítani. Itt mint valamelly csendes folyón nyugalommal haladhat előre, mert a’ sokféle változó modor’ habjait nem helyezik hullámzó tengerre, hol a’ vihar’nagyszerűségének csak legáltalánosabb eszméjét kapja, míg az egyes hullámtorlatokkal ismerkedni képtelen. Régi classicus műveket el lehet rendelni, mert azok egyes iskolák’, de ami még sokkal többet tesz, egyes nemzetek’ jellemteljes eredményei, ’s igy a’ művészt környező nemzeti életet sajátosan tárgyalván, bizonyos, meghatározott irányt szoktak követni. Régi korban a’ mesterek’ saját jelleme a’ közönség’ irányától soha sem távozott el annyira, hogy a’ valódi műismerő, a’mű' keletkeztének korára rá ne ismerhetne. A’ sajátos nemzeti jellem minden classicus műben megvan, ebből következik, hogy illy műveket jó sikerrel rendelhetni el; ellenben mai korunkban, hol a’ múlt idők’ sokféle művészeti irányait csak felülegesen utánozni de újat magunk teremteni nem tudunk, hol ennek következtében , minden festész leginkább azon stylt majmolja, melly legjobban felel meg szeszélyének , hol az elcsábított közönség mindenféle, többnyire egymással homlokegyenest ellenkező modorok után vagy, hol a’ valódi egyszerű műérdem nem annak, de pedánsságnak ismertetik , mai korunkban hogy’ lehet a’ művészeti irány’ amaz egyszerűségének keletkeznie, melly nem a’ közönség’zavaros kívánatainak, hanem egyedül a’ művészet’ kellékeinek hódolna. Lehet-e feltenni, hogy művészeink magoknak egy czélt kitűzve, annak elérése közben a’divatot, a’túlságos hatásvadászatot mellőzzék ’s mellytől egyedül várhatni gyümölcsöt, nemzeti irányt kövessenek ? De ha korunk művészeiben olly sokféle az irány és modor , természetes az is, hogy műveiket elrendelni aligha sikerűlene. Ismerünk olly festészeket, kik határozatlan habozásokban modoraikat esztendő alatt is két- háromszor megváltoztaták , ’s így ön zavartságok által a’ mükiállításoknál mind a’ rendezőt, mind a’ közönséget zavarba hozák. Ugyanazon mükiállításon majd olasz-német , majd olasz-franczia képekre találunk; egy fesztész Raphaelt, a’ másik Rubenst, a harmadik Rembrandot utánozza, sőt néha az , ki egy készítményében Raphaelt majmolta, másikában Rubenstöl vagy mástól orozza el a’ színezetet. E’ temérdek zavarban lehet-e aztán a’ műveket úgy elrendelni, hogy szemléletök által a’ közönség’ ítélete ’s ízlése megerősítessék, gyarapítassék ’s kimiveltessék ? A’ rendezők jól látván, miként a’sokféle művek’mindegyikét egy meghatározott czélszerű rendszer után a’ maga helyére iktatni lehetetlen, azokat kényök ’s tetszésük szerint helyezik el, a’ mint t. i. megérkeznek, vagy a’ mint a’ művészt pártolják, vagy más efféle silány ’s kárhozatos nézetektől vezéreltetve, miből következik, hogy a’már, fájdalom, annyira megzavart közönség még inkább megzavarodik ’s a’ kiállításban szemét csak olly műre veti, melly magát legmeglepőbb hatással tünteti ki a’ többi közöl. ’S igy az ízlés a’ helyett, hogy a’ műkiállitások által napról napra míveltessék, inkább s inkább félre vezettetik , hanyatlásba ejtetik , ’s utójára majd csak egészen el is enyészik. Való ugyan, hogy a’ nagy közönségnek valódi művészeti ítélete soha sem volt, de helyette, olly korban, midőn a’ művészetekben bizonyos meghatározott irány