Athenaeum, 1842/1. félév
1842-01-02 / 1. szám
9 ellen is, leginkább mennyiben az mint ad omnia utile használtaik. Bölcsészetrendszerében mint haladást mutatta ki, hogy ő a’ tényleges bölcsészeti módszert a’ nemlegestől megkülönbözteti. Előadása olly vihígos, hogy a’ mysticismustól nem igen lehet tartani. — Előttem vagynak az ívek, mellyeket letisztáztam, sőt le is fordítottam már nagy részint magamnak ; ’s nagyon sajnálom, hogy e’ levéllel együtt azokat is át nem küldhetem. De igy tán még jobb , ha viszszatérendek, kegyeddel közlendem élőszóval nézeteimet. Eddig leginkább annak vizsgálatával foglalkodtam, milly szempontból ’s milly úton indult ki Hegel; hogy igy gondolatfonalát kilesvén, a’ helyet mutathassam ki, mellyet rendszere a’gondolatvilágban foglal el. De elég ezekről. Utamat megelégedéssel folytattam ’s bevégeztem ; nevelés és oktatás körüli vizsgálódásimat itt is folytatom. Több jeles férfiakkal jöttem érintésbe, kik nemcsak e’ nemben sokoldalú felvilágosítást nyujtanak, de iskolateremeikbe is bevezettek, hogy rendszereik’ mind elméleti, mind tényleges részét ismerhessem meg. Nekünk csak módosítanunk kell iskoláinkat; nem tartanám tanácsosnak általában fogadni el az itteni rendszert. Ámbár lyceumaink mégis különös tünemények ; elavult maradványai ezek a’ jezsuita középkornak; sem előkészítő iskolák, sem szakiskolák. És innen látható, milly nagy szükségünk van a’ pesti evang. egyetemre. Tisztelettel maradok alázatos szolgája Terray Károly. Szontagh Gusztáv. (Vége következik.) A’ mátrai vándor. A’ vándor szűk, porondos Ösvényen lépeget, A’ melly kanyargva bérezés Vidék felé vezet. Utszélen a’ virányzat Bajló fűszert lehel, Míg rajt a’ tünde hajnal Fénylő bíbort von el. Mi zöld halmok mosolygnak A’ tölgypagony mögött, Hol kecskenyáj legelget A’ kékes árny között ! Mi tarka rét terül el A’ szirtes part alatt, A’ mellynek oldalából Kristályforrás fakad ! A’ pálya most setétlő Bükkös közé merül, Mit nagy méhlepte bérezek Övedzenek körül. A’ regsugár, az ágak’ Sűrű ernyőzetén, Erőtlenül ’s borúsan Süt át, mint holik fény. Itt-ott a’ sátorokban Pinty és rigó zeneg, ’S derűs vidám szaroktól A’ zordon rengeteg. ’S mikép a’ bérezi ösvény Mindig magasbra tér, Vadabb, kietlenebb lesz Mindenfelől a’ tér. Harsány dörejjel omlik Mélységbe a’ patak , Hogy a’ tetők közösleg Rengnek, viszhangzanak. A’ sűrű szilbozóton Ordas vad csörtet áll ! A’ roppant bükk’ sudarján Borzongó sas kiált. De gyérül majd az erdő, Derűl a’ pusztaság, ’S a’ vándor délragyogta Tar béreztetőre hág. Mi nagy , mi szép kilátás Nyíl e’ tető felett! Mi számtalan dicső tárgy Igézi a’ szemet! Ezer kisebb hegyormok könyöklenek körűl, Majd elsimul a’ környék , ’S nagy rónaság terül; Hol rét ’s mezők virítnak; Fáskertek kéklenek, Tavak, tornyok ragyognak ’S házak fehérlenek. De, mint korányi szélben A’ fénypárázatok, Enyésznek a’ varázsló Regényes tájzatok. Konyúl a’ keskeny ösvény , ’S merül sziklák közé , ülik sápadt napsugárban Merednek ég felé Ottgóth kápolna int agg Fényűknek érnyinél, ’S láttán az elme és szív Buzgó eszmékre kél. Itt vár rom áll, ez hajdan Hősök’ fénylakhelye, Most baglyok’ rémtanyája, Enyészet’ gyászjele! Ott barlang’ odva , mellyben Halálkép rémledez, 10