Athenaeum, 1842/2. félév

1842-10-09 / 43. szám

341 342 Hunyadi János. Haildal jött Mohamed, sorstól kicsikarni, hogy ozmán Fél­hold kérkedjék, Hunnia’ síkja fölött. ’S­im Hunyadiak, Magyarország’ napja, kivillan egün­kön . Fénye elöl tova tűn színehagyottan a’ hold. Gyulay l­á­­ t­t a­z a a. Kos ur szívbajai. (Vége.) Az egész éjt lázas nyugtalanságban tölté el ba­rátom, szemei vadul forogtak fejében, ’s ajkiról iszo­nyú fenyegetőzések harsogtak ; majd párviadalra akart kelni az apával ’s valamennyi bak tagjával az egész kecske családnak , majd ismét titokban akará kedve­sét ellopni, ’s vele a’ sötét bérezek közé költözni, honnan a’ müveit világ’ előítéletei száműzetvék ; majd pedig öngyilkosságot említe, és szarvaira esküvék, hogy önkényt a’ farkasok’ fojtó karjai közé rohan , ha szerelmesének dobogó keblén nem szabad az élet’ örömeit élveznie. E’ borzasztó éjszakát soha nem fo­gom feledni! ,Barátom­ — így szólok többi közt ünnepélyes han­gon a’ szerencsétlen szerelmeshez,— végy erőt szíve­den , ’s győzd le szenvedélyedet, és gondold meg, hogy a’ győzelmek’ legnemesbikét víjjuk ki, midőn önmagunkat győzzük le! Kálód, szeretett barátom, a’ kecskéknek csakugyan igazok van, hogy veled nem akarnak szoros­ családi viszonyba vegyülni. Ők egé­szen más életmódot, más szokásokat követnek; téged a’ pásztor megnyír, ők pedig csak tejjel adóznak az övéknek ; ők minden tekintetben nagyobb szabadság­hoz szoktak, mint te ; és ugyan mi lenne szerelmetek’ édes gyümölcseiből ! El birnád-e tűrni, hogy tőled el­válva , a’ kecskék’ életrendszerét követnék ? Vagy kí­­vánhatnád-e , hogy szerelmesed’ rokonai tűrnék azt el ? Látod, barátom, a’ józan ész teljességgel nem javal­­hatja szerelmedet, higy szavamnak , frigyeteket soha nem fogná áldás követni, és pásztorunk bizonyosan teljes erejével gátolná e’ szerelmedet.­ „Hallgass, — hiáb­a sértő ingerültséggel barátom, — illy észrevételek csak tőled telhetnek ki.“ E’ szék után elfordult tőlem barátom , ’s én örö­mest megbocsátám neki bántó kifakadását, mert a’ szenvedély még az emberek’ agyát is meg szokta za­varni, annál inkább tehát a’ kost, mellyel az oktalan állatok közé szokás számítani. Másnap reggel hosszasan látám­ barátomat az öreg Kormos’ fiával tanácskozni, ’s arcza mindinkább föl­­vidult. Ennek én örvendék, de egyszersmind búsultam, mert igen vásott ficzkó volt a’ böcsületes Kormos’ fia; neve Szellő volt, ’s ő e’ névnek ugyancsak meg is fe­lelt! Alig hánya el első fogait, ’s már a’ legnagyobb komondorokkal is verekedett, ’s minden fiatal agár, ktgsó, vizsla és komondor kisasszony körül olly ügye­sen udvarolgatott, mintha még a’ nagy diófán túl is minden országot bejárt volna már. — Aggályom kevés nap múlva rémségesen teljesült. Szellő’ ledér tanácsainak örömest engede barátom , és titkon találkozott szerelmesével. Alig múlt el néhány nap ’s a’ szerelmesek örök hűséget esküdtek egymás­nak a’ hold’ ezüst sugárinál; de fájdalom, már más­nap elárultattak. A’ szép kecskéért ugyanis egy ha­talmas szakállu bak szinte hevesen lángolt, ’s éber féltékenysége tanújává tette őt a’ szerelmesek’ édes andalgásának. A' bak tajtékzott szörnyű dühében, mi­dőn az első csókot látá a’ szerelmesek’ alakb­a tapad­ni , ’s nemtelen boszujában szörnyen elbödült , ’s ke­mény homlokával barátomat hátulról földre teríté ! E’ zajra az egész kecskehad összerohant , ’s gúnykaczaj közt tombolt szerencsétlen barátom körül. Ez azonban e’ nagy szerencsétlenség közepett fényes jelét adá ma­gasztas hidegvérű­ségnek , mikép azt rendkívüli veszé­lyekben a’ kitűnő nagy jellemek mindig tanusítni szok­ták, 's komolyan e’ szókat mondván: ,Bak ur, holnap reggel e’ helyen találkozni fo­gunk!­ — megvető tekintettel eltávozott. A másnap korán reggel a’ csatahelyre sieténk ; ba­rátom mint párbajnok, én és­­Szellő mint tanúi. Néhány pillanat múlva a’ bak vetélytárs is megérkezék tanúi­val. Én békítői szerepet akarok ugyan játszani , de hasztalan! Tanácsom gyakran meghallgattatik a'világ­ban, de itt siketeknek beszéltem. A’ vetélytársak tíz lépésnyire hátráltak egymástól, ’s fejeiket lehorgaszt­­ván, már egymásra akarónak rohanni; de a’ pillanat­ban éles sikoltás hasítá a’ levegőt, ’s a’ szerelmes kecske kisasszony könyüs szemekkel a' hareztérre ro­hant, ’s a’ két küzdő között térdre borult, hangosan kiáltva e’ szókat a’ bak felé: ,K'ram , kedvesem szivéhez csak véremen keresz­tül fog ön utat találhatni !‘ ,,Í ha ha ha! — nevete metsző gúnynyal a’bokrok közöl rögtön előlépő apa, — milly regényben olvasád e’ haszontalan hősködést? Nemes bak, győzd le ezen gyalázatos kost, és lányom akarata’ ellenére is tiéd leend.11 A’ szép kecske eszmélet nélkül viteték el a’harcz­­térrül , ’s a’ vetélytársak egymásra rohantak. A’ ki német lovagregényeket olvasott, az bírhat némi foga­lommal ezen szörnyű összeütközésről. Csak a’ vaska­­ru Berlichingen sújtható olly keményen halomra el­lenségét, mint barátom az utálatos bakot. A’ kos erő­sen megállótt lábain, de a’ bak véresen rogyott össze, ’s kevés pillanat múlva iszonyú kínok közt hörgé ki fekete páráját. Homloka az iszonyú összeütközésnél ketté hasadt! ’s én hangos diadali éneket harsogtatva, büszkén vezetém vissza nyájunkhoz barátomat. Örö­münk azonban nem sokáig tartott, mert másnap híre futamodott, hogy a’ szép kecske nyom nélkül eltűnt. Némellyek azt mondák , hogy az apa dühében megölte az ártatlan állatot, mások ellenben azt hivék , hogy rokonainak dühétől rettegve , futásban kereső szaba­dulást a’ kecskék’legszebbike, ’s a’közel bérezek kö­zé menekült. Én lágy szerelmi dalokat hangoztatok a’ hegyek’ tövében, de hasztalan! Az eltűnt kecske nem válaszolt, ’s a­­kos baráti hű keblemen zokogta ki szilaj fájdalmának metsző keserveit ! — Minden vigasztalás hatás nélkül pattant vissza ba­rátom’ szenvedély dúlta kebléről, ’s még a’ ledér Szel­lő’ könnyelmű envelgései sem bírták őt mosolyra fa­kasztani. Már attól kezdénk félni, hogy elméje meg­háborodik , mikép az a’ mai Világban nemcsak koso­kon szokott megtörténni; de gazdánkat rögtön más, jobb világra szólitá a’ szomorú halálharang, ’s ez any­­nyi mindenféle változást szült körülöttünk, hogy sze­retett barátom’ bánata kissé elszórakozott. A’ fiatal tekintetes ur, az elhunytnak fia, az egész jószágot új alakba öltözteté, ’s annyira ellentéte vala minden­ben atyjának, hogy még pénzt sem adott kamatra sen­kinek, hanem inkább maga vett föl mindenkitől. Nyá­junk is tövis vala szemében , mert miután ő valóságos nemes ember vala, tehát azt akará, hogy juhai is a’ legnemesb fajokból származzanak , lovaival együtt, ’s hogy e’ szerint úgy szólván egyetlen rokon családot képezzen. Valóságos spanyol juhokat, angol lovakat, cseh juhászt és német jobbágyokat szerzett tehát, a’ nemzeti gazdálkodás és népesülés’ boldogító elem­ez-

Next