Athenaeum, 1842/2. félév

1842-10-18 / 47. szám

3­72 mi szükségképen gondolkozási szabadsággal törté­nik, ’s úgy hogy ezen gondolkozás sem tárgyi a­­nyagiságba, sem anyagi énlegességbe nem esik. Tehát az eszmetan történek­ fejletében az egye­temessel és tartalmasság mellett főleg szabad gondolkodásra kell figyelni. Ez nyolczadik elvünk. 3) Minthogy a’ gondolkodás mint egyetemes lét szabadságban, és tartalmasan a’ görögöknél kezdett föltűnni, mert a’ görögök előtt a’ szabad­ság egyedes, a’ görögök közt részletes a’ keresz­ténységgel lett az egyetemessé, még pedig a’ gö­rögöknél ezen gondolkodás inkább a’külső tárgyi­­ságra a’ természetre vala viszonyulva, az uj prá­­tói eszmetannal kezdődik a’ második túlság az én­leges alanyiságba fellengés,mi főleg a’ középkort jellemzi. Az uj kor kezdett a’ szélsőséget egyitve kisebb nagyobb súlyegyen-tévesztéssel egyeteme­sen gondolkozni, főleg Bacotól kezdve; ezért az eszmei an’ története : görög, közép és új korra osztatik. Ez kilenczedik elvünk. Ezen nézeteket mint olly elveket, mellyekre a’ könyv’ bírálata irányoztatik, előre bocsátván, lássuk a’ könyv’ tartalmát véleményünkkel együtt. A’ bevezetésben az eszmetan’ szokott értel­mezését, mi szerint az az igaz, jó és szép észsze­rű tudománya legyen (§. 1.) szélesnek találjuk, mert észszerűleg lehet és kell gondolkoznunk az egyedes és részletes tárgyak körül, ’s bár marad­jon meg az igaz , szép és jó az eszmetan’ tartal­mául, de oda kell érteni, hogy az eszmetan az i­­gaz, szép és jó’ eszméinek egyetemes fejléstana, és épen ezért használjuk mi jelenleg az eszmetan szót észtan helyett. Bár mi a’ görögök előtt sajátlag eszmetant nem ismerünk, mindazáltal vannak főleg a’ hin­duk és chin­aiak’ gondolkodás-történetében olly e­­gyetemes eszmék, mellyek mint az emberi ész’ fejlésének, ha szinte kezdő ’s csaknem közvetlen elemei is, az eszmetan’ történetében kijelölendők, és azt szerző bírálattal kisérve (§7—19) helyesen téve, főleg ha azokat, mint kell, a’ természettan­ra viszonyítja vala. De nem lehet tagadni, miként az eszmetan’ történeteibe felvett önkényt­es tudo­mányok sőt részletes fogalmak’ történetét, példá­ul a’ phoeniciaiak’ betű­ és hajózás-feltalálásukat, valamint az aegyptusiak’ mértani stb ismereteiket, mellyek vagy saját egyenkénties tanaik vagy az egyetemes irodalom’ történeteibe illők, az eszme­tan’ történeteibe fölvenni, ’s mint fentebb kifej­­ténk, illyeket egymással összezavarni nem szabad. Még van egy különös jellem, mi szerző’ munká­jából főleg ott, hol a’ különböző eszmetanokat bí­rálja , élesen szembeötlő, ’s ez a’ bírálatnak a’ tényleges vallás’fogalmával vitele, mit már a’hé­ber bölcsészeteknél megkezd, kikre isteni ihletés­re épült tanaikat a’ teremtésről a’ világ’ igazgatá­sáról, a’ bűn’ eredetéről főleg helyesli (§. 13.). Fentebb látott elveink szerint az eszmetant a’ val­lástannal összezavarni, ’s főleg azt erre alapítva, ítélni nem szabad, sőt inkább megfordítva. Szerző régi és új eszmetant különböztet meg (§. 6.), igy annak történeteiben is két nagy időt kell megkülönböztetni az eszmetan’ történeteiben. A’ régihez számlálja a’ most érintett görög előtti időszakot igy a’ régi eszmetan-történetben máso­dik időszakot foglal el a’ görög eszmetan. (Foly­tattatik.) H­ella. (Vége.) IV. Sátor a’ lágy pamlagán nyugodott Ali-Arszlán a’ bosnyai basa, véráztatta durva kezeivel éjszin fi­rteit simogatva, egy bájdús hölgynek, ki az o­­daolvadó szerelem’ egész hevével, hizelye a’ bu­ja kéjben égő basának. Künn mély csend volt; a’ tábor, mellyet a’ szép nő hozzá érkezte után min­dent feledő basa, Onagasta vár’ aljába vont visz­­sza, a’ nyugalom’ halk csendet éldelé, míg maga a’ vad főnök szerelem­­ ittasan ölelé magához a’ szép, fiatal özvegyet. A’ mint ennek hó-arczát ilették ajkai, Mahomed’ édenében, a’legszebb h­ú­­r f ölében vélte magát áthelyezve ’s buja tüzének lángjai vadúl lobogtak. Midőn átkulcsolták a’ nő’ hó karjai, az ég’ kapuit vélte felnyílni maga előtt. De mi ez? a’ nő, ki eddig egészen oda olvadva, mintha férjének nyugodnék ölelő karjai közt, csü­ggött a’ buja törökön, most kissé hátra vonja magát, a’ szemek, mellyekben előbb az odaolva­­dás’ lángja lobogott, vad haragszikrákat lövelnek ; a’ hó kar, melly előbb a’ tart ölelé,­­most egy é­­les tőrt villogtat, a’ basa mindezt nem veszi ész­re, ’s midőn elandalodva ennyi éldeletben az üdv’ tetőpontját reményű mármár elérni, a’ tőr’ éles hegye döfi keresztül szivét. A’ tar halva dőlt hátra, ’s a’ nő fölemelő vé­res tőrét. ,Hah! esküm teljesítve van; a’ vad hi­énát elaltatom, mielőtt kést éldeltek volna karja­im közt buja érzeti, e’tőr járta által undok kebe­lét. A’ diadal, mellyet ünneplék, kettős, hűségem illetetlenűl áll, ’s ő élni szűnt. ’S most el, népem­hez, el hozzájuk az öröm­ hírrel, ide e’ vérhely­re jöjjenek ők , bámulva lássák, mint menté meg a’ nő, kit ők siránkozva véltek föllelhetni férje’ sírjánál, hazáját. El, az őrt elaltató jó álom - ita­lom, az ébredéstől tőröm mentse meg; meze fedje tagjaimat, ’s mire először megrendül a’fiainak­ hir­­lelő kakas’ hangja, a’ nő által vezérlett montene­­gróiak’ kardjain ezer török’ vérét lelte a’ hajnal’ boránya. E’ szavak után kiránta Bella Arszlán’ kard­ját, ’s mintha egy új terv villant volna agyán ke­resztül , bámult néhány perczig a’ holttestre , ’s majd e’szavakkal: „Jőj velem, vérnadály te, győ­zelmein’ jeléül,’ lemetsző a’ töröknek halavány fejét. — Két jól irányzott döfés még, ’s az őrök élni szűnnek, ’s a’ nő­tar köntösbe burkolva tá­vozott. V. A’ montenegróiak, elhagyva a’ gyászrejtő egy­házat , ismét őrhelyeikre vonultak; hiúzként őr­ködni ott, nehogy, ha védtelen látja a’ határokat, Ai­szlán álnokul rohanja meg ismét hónuknak bér­­czeit. — A’ hegyek közt fekete palástyaikba burkolva ültek lobogó tűz körűl a’ férfiak’ elsőbbjei, míg

Next