Athenaeum, 1842/2. félév
1842-11-08 / 56. szám
nyit áldozott, ’s ki a’ franczia szokásoknak, irodalomnak és nyelvnek azon roppant hódítását készité az által előre, melly alatt e’ mai nap az egész világ meg van hajolva , ’s melly eszközli, hogy ha Francziaországban egyetlen példány sem kelne el, a’ franczia irodalmat csupán a’ külföldiek is fentartanák, — a’ Moliére’ igazgatása alatti színész társaságnak 1665. elsőben csupán az üres czimet troupe royale, későbben azonban 1682ben évenként 12,000 livret adott; XV. Lajos ezen összeget évenként 55,000 francra emelé, ’s azonkívül a’ királyi és udvari páholyok (!) évenként több mint 200,000 francot jövedelmeztek , ’s az udvari ruhatár, ruhatára volt a’ színháznak is. Saját a’ forradalom’ vész- és zavarteljes idejében Páris’ városa (Pest városának is van német színháza), különbféle és tetemes segélylyel járult a’ színház’ fentartásához. Napoleon, a’ nagy katona , ’s bárha nem alkotmányos alapú, de finom és mély belátásu törvény alkotó , kinek törvénykönyve saját a’ németektől, ma is remeke gyanánt csodáltatik az észnek, kit elpuhulással akár mint katonát , akár mint statusférfit vádolni senki sem fog, de ki épen, mert mélyen belátó elmével birt, jól tudta, hogy a’ nemzetnek, melly él, mulhatlanul virágoznia is kell, mert a’ melly nemzet sem nem virágzik, sem legalább útban nincs, hogy valaha virágozhassák, annak kétségtelenül ki kell vesznie a’ népek’ sorából, ’s tudván, hogy egy nemzetnek virágzása szorosan összefügg a’ művészet’ és irodalom’ virágzásával, a’ színészetet, mint művészetet, magáért is, ’s mint azon eszközt , melly által az irodalom közvetve pártoltatik *), figyelme tárgyáúl vévén, a’ Théátre Frangaisra 400,000 francot fordított; a’ restauratio alatt, midőn Francziaország’ dicsősége és becsülete másod rendű, és fő dolog a’ Bourbon család’ java volt, mennyire lehetett, a’ Th. Fr. kevéssé segittetett. Jelenleg évenként 200,000 f. kap. Ezen színházban több előadásokat néztem meg; különösen figyeltem, ha valljon igaz-e, mit némelly urak állítanak, hogy maga az itteni közönség is, a’ franczia „silányságokat“ csak újdonságuk’ érdekénél fogva nézi meg első előadatásuk’ alkalmával; látván Seribe’ „Lánczát“ a’ czédután hirdettetni, siettem az előadásra. Teljesen elfoglalt zártszékek és földszint mellett összesen 8 páholy volt üres, ezek között 5 földszinti, mellyek a’ világ’ valamennyi színházainak páholyai között alkalmasint a’ legsötétebbek és legkellemetlenebbek; van pedig a’színházban összesen öt emelet, páholy és karzat, mellyeknek ketteje előtt ismét egy neme a’ karzatnak nyúlik előre, ’s ezen két emelet, kivévén a’legfelső kakasülőt, részint telhetően , részint a’ legsűrübbben el volt foglalva. Az előadásra nézve legyen szabad futólag megjegyeznem, hogy bárha az itteni színészek , a’társalgási darabokban szükséges könnyűségben jóval felül állanak a’ mieinken, de ezen oldalon kivűl mind összevéve, kiket láttam (szerencsétlenségemre egész Berlinben létem alatt, beteg lévén , Seydelmannt, legjobb szinészeket a’németeknek, nem láthattam), nem véve ki sem a’ németek’ sem a’ francziákat, a’ mieinkre nézve az összehasonlítás korántsem kedvetlen; evvel azonban nem azt akarom mondani, hogy legjobbjaink hasonló fokán állanak a’ művészetnek , mint az itteni legjobbak, hanem csak azt, hogy kik azt vélik ,miként a’külföldi színészek egészen más , felsőbb országában élnek a’ művészetnek, kikhez a’ miéinket csak hasonlítani sem lehet, teljesen csalatkoznak, igy például magában a’ „Lánczban“, melly pedig társalgási darabok közé tartozik, Imre (Lendvay, itt Rey) és Aline (Hubenayné, itt Maillet) feltűnően jobban voltak nálunk személyesítve; én megismerem , hogy hasonlíthatlan nagyobb arányban esik az itteniek’ javára az összemérés, de hogy csak bizonyos arányban esik is a’ mi színészeink’ javára, már az is nyereség, mert a’ franczia színészetnek csak virágzó állapota, a’miénknek öszszes léténél, több mint egy századdal idősebb, ’s még is ha valamelly színész műútazást teszen, találkoznak, kik ezen igen helyes lépést kárhoztatják ; ezt tévé, ha ugyan jól hallottam, mert az egészet csak második kézből tudhatom, a’múlt hónapokban a’Regélő , holott kívánni lehetne, bár minden jobb színészünk elzarándokolna nem csak Németországba, hanem Párisba is. A’ franczia színpadnak legnevezetesebb tagja ezúttal Rachel k. a. — Párisban mindenki panaszkodik, hogy a’ színészet a’ császárság’ideje alatt jóval kitünőbb fényfokon állott, de az ekkori tagok közöl egy rész már elhalt, más rész pedig, például Mars és St. Georges k. a., a’ színpadtól elbúcsúzott; St. Georges azonban ollykor még föllép , kit e’ napokban alkalmam lévén Hugo Victor’ Tudor Máriájában látni, mennyiben egy tagról következést vonhatni az egészre, valóban méltán sajnálkozhatni az elmúlt időkön. Rachelre nézve azonban mindenki kivételt teszen, é s bárha nekem úgy tetszik, mintha némelly perczenetekben valóban némi „kis leányi“ önfeledés tükrözné magát játékán — minek valótlanságát ugyan , jól tudom , ezerek volnának készek esküvel erősíteni — azt ki kell jelentenem, hogy véleményem szerint Rachel legnagyobb tehetséggel bir valamennyi színész között kiket láttam, ’s olly fiatal korában lévén még, főként jövendője elláthatatlan, de mint tudva van , ő csupán tragédiákban lépvén föl, ezzel egy kis kellemetlenséget szerez, minthogy a’ többi színészek tragédiában igen gyöngék, ’s a’ látomány ezekben csak nem ollyan , mint midőn .) A’ színészet az irodalmat az élettel köti össze, ez egyike legnagyobb érdemeinek ; ezen oldalánál fogva befolyást gyakorol az irodalom’ pártolására, melly rendkívüli érdekkel bir egy nemzet’ életében , mivel nemzet finom nyelv nélkül még vajmi csecsemőt, korában van életének , finom nyelvet pedig, alaposan legalább , csupán irodalom növelhet, mellynek ismét egyik legnevezetesebb ága a’ drámai irodalom, melly valamennyi mivelt nemzet’ életében föltalálható tapasztalás szerint szinte hévmérőül tekinthető annak megítélésében , mennyire haladott immár az egész irodalom,’s ezzel összefüggésben a’ nemzet, mellynek az tulajdona. Arab nyelven, mondják, sok tudományos munka van , de dráma, gondolom, semmi, és ki hallott az arabok’ miveltségéről, mint nemzeti tulajdonról valamit? — A’ drámai irodalom azonban színpad nélkül alig, vagy csak nyomorúságosan tarthatja fen magát. I. J.