Athenaeum, 1842/2. félév

1842-11-08 / 56. szám

nyit áldozott, ’s ki a’ franczia szokásoknak, iro­dalomnak és nyelvnek azon roppant hódítását ké­­szité az által előre, melly alatt e’ m­ai nap az e­­gész világ meg van hajolva , ’s melly eszközli, hogy ha Francziaországban egyetlen példány sem kelne el, a’ franczia irodalmat csupán a’ külföl­diek is fentartanák, — a’ Moliére’ igazgatása a­­latti színész társaságnak 1665. elsőben csupán az üres czimet­ troupe royale, későbben azonban 1682ben évenként 12,000 livret adott; XV. Lajos ezen összeget évenként 55,000 francra emelé, ’s azonkívül a’ királyi és udvari páholyok (!) éven­ként több mint 200,000 francot jövedelmeztek , ’s az udvari ruhatár, ruhatára volt a’ színháznak is. Saját a’ forradalom’ vész- és zavarteljes idejében Páris’ városa (Pest városának is van német szín­háza), különbféle és tetemes segélylyel járult a’ színház’ fentartásához. Napoleon, a’ nagy kato­na , ’s bárha nem alkotmányos alapú, de finom és mély belátásu törvény­ alkotó , kinek törvényköny­ve saját a’ németektől, ma is remeke gyanánt cso­­dáltatik az észnek, kit elpuhulással akár mint ka­tonát , akár mint statusférfit vádolni senki sem fog, de ki épen, mert mélyen belátó elmével birt, jól tudta, hogy a’ nemzetnek, melly él, mulhatlanul virágoznia is kell, mert a’ melly nemzet sem nem virágzik, sem legalább útban nincs, hogy vala­ha virágozhassák, annak kétségtelenül ki kell vesznie a’ népek’ sorából, ’s tudván, hogy egy nemzetnek virágzása szorosan összefügg a’ művé­szet’ és irodalom’ virágzásával, a’ színészetet, mint művészetet, magáért is, ’s mint azon esz­közt , melly által az irodalom közvetve pártolta­­tik *), figyelme tárgyáúl vévén, a’ Théátre Fran­­gaisra 400,000 francot fordított; a’ restauratio a­­latt, midőn Francziaország’ dicsősége és becsü­lete másod rendű, és fő dolog a’ Bourbon család’ java volt, mennyire lehetett, a’ Th. Fr. kevéssé segittetett. Jelenleg évenként 200,000 f. kap. Ezen színházban több előadásokat néztem meg; különösen figyeltem, ha valljon igaz-e, mit né­­melly urak állítanak, hogy maga az itteni közön­ség is, a’ franczia „silányságokat“ csak újdonsá­guk’ érdekénél fogva nézi meg első előadatásuk’ alkalmával; látván Seribe’ „Lánczát“ a’ czédután hirdettetni, siettem az előadásra. Teljesen elfog­lalt zártszékek és földszint mellett összesen 8 pá­holy volt üres, ezek között 5 földszinti, mellyek a’ világ’ valamennyi színházainak páholyai között alkalmasint a’ legsötétebbek és legkellemetleneb­bek; van pedig a’színházban összesen öt emelet, páholy és karzat, mellyeknek ketteje előtt ismét egy neme a’ karzatnak nyúlik előre, ’s ezen két emelet, kivévén a’legfelső kakasülőt, részint tel­hetően , részint a’ legsűrübbben el volt foglalva. Az előadásra nézve legyen szabad futólag meg­jegyeznem, hogy bárha az itteni színészek , a’tár­salgási darabokban szükséges könnyűségben jóval felül állanak a’ mieinken, de ezen oldalon kivűl mind összevéve, kiket láttam (szerencsétlenségem­re egész Berlinben létem alatt, beteg lévén , Sey­­delmannt, legjobb szinészeket a’németeknek, nem láthattam), nem véve ki sem a’ németek’ sem a’ francziákat, a’ mieinkre nézve az összehasonlítás korántsem kedvetlen; evvel azonban nem azt aka­rom mondani, hogy legjobbjaink hasonló fokán ál­lanak a’ művészetnek , mint az itteni legjobbak, hanem csak azt, hogy kik azt vélik ,miként a’kül­földi színészek egészen más , felsőbb országában élnek a’ művészetnek, kikhez a’ miéinket csak ha­sonlítani sem lehet, teljesen csalatkoznak, igy például magában a’ „Lánczban“, melly pedig tár­salgási darabok közé tartozik, Imre (Lendvay, itt Rey) és Aline (Hubenayné, itt Maillet) feltűnően jobban voltak nálunk személyesítve; én megisme­rem , hogy hasonlíthatlan nagyobb arányban esik az itteniek’ javára az összemérés, de hogy csak bizonyos arányban esik is a’ mi színészeink’ ja­vára, már az is nyereség, mert a’ franczia szí­nészetnek csak virágzó állapota, a’miénknek ösz­­szes léténél, több mint egy századdal idősebb, ’s még is ha valamelly színész műútazást teszen, ta­lálkoznak, kik ezen igen helyes lépést kárhoztat­ják ; ezt tévé, ha ugyan jól hallottam, mert az e­­gészet csak második kézből tudhatom, a’múlt hó­napokban a’Regélő , holott kívánni lehetne, bár minden jobb színészünk elzarándokolna nem csak Németországba, hanem Párisba is. A’ franczia színpadnak legnevezetesebb tagja ezúttal Rachel k. a. — Párisban mindenki panasz­kodik, hogy a’ színészet a’ császárság’ideje alatt jóval kitünőbb fényfokon állott, de az ekkori ta­gok közöl egy rész már elhalt, más rész pedig, például Mars és St. Georges k. a., a’ színpadtól elbúcsúzott; St. Georges azonban ollykor még föl­lép , kit e’ napokban alkalmam lévén Hugo Vic­tor’ Tudor Máriájában látni, mennyiben egy tag­ról következést vonhatni az egészre, valóban mél­tán sajnálkozhatni az elmúlt időkön. Rachelre néz­ve azonban mindenki kivételt teszen, é s bárha ne­kem úgy tetszik, mintha némelly perczenetekben valóban némi „kis leányi“ önfeledés tükrözné ma­gát játékán — minek valótlanságát ugyan , jól tu­dom , ezerek volnának készek esküvel erősíteni — azt ki kell jelentenem, hogy véleményem szerint Rachel legnagyobb tehetséggel bir valamennyi szí­nész között kiket láttam, ’s olly fiatal korában lé­vén még, főként jövendője elláthatatlan, de mint tudva van , ő csupán tragédiákban lépvén föl, ez­zel egy kis kellemetlenséget szerez, minthogy a’ többi színészek tragédiában igen gyöngék, ’s a’ látomány ezekben csak nem ollyan , mint midőn .) A’ színészet az irodalmat az élettel köti össze, ez egyike legnagyobb érdemeinek ; ezen oldalá­nál fogva befolyást gyakorol az irodalom’ párto­lására, melly rendkívüli érdekkel bir egy nemzet’ életében , mivel nemzet finom nyelv nélkül még vaj­mi csecsemőt, korában van életének , finom nyel­vet pedig, alaposan legalább , csupán irodalom növelhet, mellynek ismét egyik legnevezetesebb ága a’ drámai irodalom, melly valamennyi mivelt nemzet’ életében föltalálható tapasztalás szerint szinte hévmérőül tekinthető annak megítélésében , mennyire haladott immár az egész irodalom,’s ez­zel összefüggésben a’ nemzet, mellynek az tulaj­dona. Arab nyelven, mondják, sok tudományos munka van , de dráma, gondolom, semmi, és ki hallott az arabok’ miveltségéről, mint nemzeti tu­lajdonról valamit? — A’ drámai irodalom azonban színpad nélkül alig, vagy csak nyomorúságosan tarthatja fen magát. I. J.

Next