Athenaeum, 1842/2. félév

1842-07-03 / 1. szám

hibázik) fölűlhaladhatják. Az eredeti dráma teheti a’ magyar színházat önállóvá, függetlenné minden külföldi divattól ’s szellemtől; az eredeti dráma azon két értékű kincs, melly midőn az irodalmat gazdagítja, és ha jeles, örökíti, egyszersmind köz­hatással van a’ nemzet’ életére, mellyből vétetnie kell. Ezúttal nem­ akarok bővebben szólni az olva­só közönségről ’s mit kellene annak nemzetünk’ különös helyzeténél fogva tenni a’ szépirodalom’ fölemelésére. Észrevételeimet csak a’ magyar színházra szorítom ’s különösen a’ magyar szín­házi drámajutalomra, melly a’ hírlapokban az or­szágos színigazgatóság által közzé tétetett. • Ezen határozat szerint a’ költő eredeti szín­művének első előadásából nem kap részt, csak a’ második, harmadik és negyedik előadásnak tiszta jövedelméből egyegy harmadot, azontúl akárhány­szor adassék drámája , semmit. A’ már kinyomta­tott színművektől, ha színpadra kerülnek, szinte nem jár az írónak díj. Ezen intézkedést több tekintetben czélszerűt­­lennek találom ’s ha az irói tulajdont ’s avval já­ró jogot tekintetbe veszszü­k — mit országos vá­lasztmánynak elmellőzni nem szabad, igazságtalan­nak is. Mi a’ jutalmat általában illeti, nem kell bő­vebben mutogatnom , hogy az valamint fölösleges akkor, ha valamelly műág már magas virágzás­ban van , úgy felette nagy sikerű elhanyagolt, ki nem emelkedett tárgyak közűl, mellyekhez a’ magyar dráma is tartozik. A’ jutalom bizonyos czélra irányozza ’s egyesit! az elszórt tehetsége­ket ; de mit nem szabad felednünk, ereje nem any­­nyira nagyságában, mint a’ bizonyosságban áll. Ha tudjuk, hogy a’ kitett feltételek mellett (’s e­­zeknek igen szigorúaknak vagy kijátszóknak len­ni nem szabad) a’ jutalom bizonyosan ’s elmarad­­h­atlanúl kiadatik, örömest fáradunk érette, bármi mérsékelt legyen is az, ellenben a’ nagy jutalom sem ingerel, ha annak megnyerése sok aprólékos, elmagyarázható feltételektől, sőt még szeszélytől vagy sorstól is függvén, kiadatása iránt előre két­ségbe esünk: reánk nézve az holdvilági uroda­­lom lesz, mellyre józan észszel nem vágyhatunk. A’ magyar színházban előadandó eredeti szín­műveket vegyes választmány vizsgálja meg, aca­­demiai tagokból és színészekből álló. Ha a’ mű ennek javulását megnyeri, előadatik. Ezen választmány is, mint minden emberi testület, hibázhat ugyan engedékenység vagy szi­gorúság, sőt részrehajlás által; de gondolom, a’ lehető legjobb intézkedés ’s óvás arra, nehogy a’ közönség minduntalan eredeti silányságokkal gyö­­törtessék, vagy az alkalmas mű is lelkiösmeret­­lenűl visszautasittassék , illyesmi csak kivételké­pen történhetik. Melly mű ezen választmány’ javulását meg­nyerte ’s előadást ért, méltán részesülhet a’ szín­házi jutalomban, ha azt legjobb erejétől, legbuz­­ditóbb részétől, a’bizonyosságtól megfosztani nem akarjuk. Miért tagadja meg tehát a’ színház az el­ső előadásból az írói részt? Miért fosztja meg e­­zen a’ költőre nézve ünnepélyes estvét egyik jóté­teményétől ? Számoljuk csak össze, mennyi baj­jal jár, míg a’ költő’ munkája színpadra jut. Alig tette le a’ bevégzés’ örömével ’s reményeivel tol­lát, következik a’ censor, ezután következik a’ választmány, ezután következik­ játéksorával a’ színház. A’ darab már betanultatott ’s előadásra vár. Szü­kséges-e, hogy ennyi bajt, melly h­árit­­h­atatlan, még a’ megbukh­atás’ szomoritó ’s meg­szégyenítő fenyegetésével előre megtetézzük ? Mert a’ fő ok a’ jutalomrész’ megtagadására így hangzik : ,,Hogy követelhet az iró jutalmat meg­bukott színműért, melly többé nem adathatik?“De ím a’ hatás’ feltétele az, melly már igen szigorú ’s könnyen kijátszóvá lesz. Hány nem kedvező kö­rülmény ronthatja meg a’ dráma’ hatását ’s igen sok esetben,ki lesz, ki a’mű’meg-vagy meg nem bukását biztosan kimondja? Végre is bíróság kel­lene , melly a’ színdarab’ hatása felett ítéletet hoz­zon. Illy bíróság nincs ’s bajosan is volna össze­állítható. Ezenfelül az előladott színmű’meg-vagy meg nem bukása semmi összeköttetésben nem áll a’ jutalom’ czéljával. Ha megbukott, nem adatik többé, ez elég szerencsétlenség az íróra nézve; de miután az első jövedelem’ alapját is csakugyan munkája teszi, mi joggal foszthatjuk meg őt an­nak egy részétől ? Ha az , hogy valamelly színmű megbukik, elég ok arra, hogy a’ költő részt ne vegyen a’ munkája szerzetté jövedelemből, úgy elég ok arra is, hogy azon jövedelmet a’ színigaz­­gatóság se tartsa meg, hanem adja vissza a’ kö­zönségnek, melly különben a’ legnagyobb áldoza­tot teszi: pénzével tudniillik és türedelmével. De egyik épen olly képtelenség, mint a’ másik. Az igaz szempont itt az, hogy a’ költő’ munkája a’ jövedelem’ alapja ’s abból joggal ki nem záratha­­tik. Ha pedig épen jutalomról van szó, azt ez ü­­­rügy alatt visszavonni annyi, mint az írót kétsze­res csapással verni le ’s tán végkép elcsüggesz­teni, holott a’ czél itt buzdítás volna. E’ rész­ben még a’ részvényes társaság is liberálisabb volt eleinte, részeltetvén az írót minden kivétel ’s kifogás nélkül az első jövedelemből is. Nem ke­vesebbet várunk jövendőre az országos szinigaz­­gatástól, mellyhez részúl illenék gazdálkodni ott, hol az végtére is a’ színháznak ártana legtöbbet. De ha már nem igazságos a’ megbukott da­raboktól elvonni minden hasznot, mit mondjunk azon eredeti színművekről, mellyek többször is adatnak, világos jelűl, hogy nem számíttatnak a’ megbukottak közé ? Mi méltánynyal, mi szili alatt vonjuk meg ezektől az első harmadot?Talán mert az új ruhákra ’s decoratióra költségek tétettek. De ez nem minden új darabnál történik ’s ha igen, az iíj ruhák, díszítmények másszor is használtatnak, ’s nem méltányos, hogy az egész költekezés’ ter­he az eredeti drámákon feküdjék. Az illy költsé­gek csak aránylag terhelhetik az első előadást. (Vége következik.)

Next