Kornis Gyula szerk.: Athenaeum 1925. Új folyam 11. kötet (Budapest, 1925)
4-6. szám - Magyary-Kossa Gyula: Adatok a magyar géniusz biológiájához
ismeréssel vagy felnem ismeréssel különösen gyakran találkozunk a gyorsabban fejlődő lángész (például a költők) esetében. Ez okozza, hogy a poéták életének első felét oly gyakran teszi boldogtalanná a hivatalos kritika, melynek nagy érdemei vannak, ha csak nyeseget, de nagy bűnei is lehetnek, ha a fejlődő növényt derékon vágja ketté. A kritika botlásairól hatalmas kötetet lehetne írni; itt csak egy-két jellemző példáját akarom említeni a mi irodalmunkból. Kazinczy és Kölcsey nem tudták felismerni Csokonaiban a született költőt és sohasem tekintették egyébnek, mint ügyes naturalistának. Vörösmarty-Inak első verseit Kisfaludy Károly nem tartotta érdemesnek a közlésre, visszautasította őket, két másik versét pedig közölte ugyan a Koszorú szerkesztője, de azzal a hozzáadással, hogy helytelen az interpunkciója és az ortográfiája, néhány verssora pedig nem kifogástalan!3 . Kölcseynek metsző gúnnyal írt, rideg bírálata végleg elnémította legnagyobb ódaköltőnket, Berzsenyi-t. (Erészben Berzsenyi sorsa emlékeztet a jeles angol költő, Cowley (1618—1667) esetére*.) Mindnyájan tudjuk, hogy Jókainak milyen kevés elismerő szó jutott életében a kritikusok részéről. Egyik legtehetségesebb bírálója (Péterfy Jenő) „hülyéknek" mondja regényalakjait, őt magát pedig jeles „fabulátornak" (éssemmi másnak) nevezi Gyulai Pál. Gyulai szuggesztív erejű tekintélyének köszönhető, hogy ma már mindenki (még olyanok is, kik különben nagyrabecsülik Jókait), csak mint fabulátorról beszélnek leggeniálisabb íróink egyikéről. És említsem-e Petőfi-t, kinek egyik bírálója azt rójja fel, hogy nagyon „parasztos" és nem elég szerény, a másik azt tanácsolja neki, hogy ne írjon „garasos komédiákat", a harmadik (1844-ben) azt mondja, hogy semmi költői tehetsége sincs és ha mégis hű akar maradni a költészethez, akkor ne csak azt nézze, hogy mennyit ír, hanem azt is, hogy mit? Császár Ferenc, az úri szalonok költője „betyárosnak" nevezi Petőfinek népies költészetét s egyik e Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza, (1919) 39. — Olyanforma eset, mint mikor Tompát felszólították, hogy az Akadémia 1859-i Kazinczy-ünnepére verset írjon s a költő ezt meg is tette, de Toldy Ferenc előbb visszaküldte neki a költeményt, avval a megjegyzéssel, hogy egy helyen mikor helyett midőnt írjon stb., amitől a különben is nagyon érzékeny lelkű poétának „arcába szökött a vér." 4 Cowley, teljes meghasonlásban a világgalés önmagával, magányba vonult, hűtlen lett a költészethez, melyről élete végén úgy beszél, mint a legnagyobb ostobaságról, melytől fiát — ha volna — atyai jóindulattal óvná. „From all, which I have written, I never received the least benefit or the least advantage; but, on the contrary, have felt sometimes the effects of malice and misfortune", mondja .„Cutter of Coleman Street" c. munkája előszavában.