Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1934. Új folyam 20. kötet (Budapest, 1934)
1-3. szám - Halasy-Nagy József: Madách bölcsessége
látta: „megy-e előbbre majdan fajzatom. Más szóval , van-e haladás a történetben? Így vált a mű az ember tragédiájából az emberiség, az emberi nem tragédiájává, s ezzel hitem szerint teljesen más síkba tolta Madách problémáját, akit szemmel láthatóan az embernek, mint konkrét valóságnak, s ilyformán az egyénben megtestesült lénynek sorsa izgatott. A történet és az emberiség az ember tragédiájához csak annyiban tartoznak hozzá, hogy minden ember metafizikai valója szerint történeti lény, s hogy a mindig ugyanaz és mégis mindig új Ádám és Éva sok egyéni sorsából tevődik össze az emberiségé. Madách költeménye azonban az örök egy ember egyéni sorsának és világhelyzetének metafizikai gondjából, nyugtalanságából született meg. Annak a létnek értelme izgatja, melyet születés és halál két mesgyéje között kiki átél. Ez benne a fontos, ez a probléma a mű tartó gerince. A kor hibája, hogy ehelyett az illusztratív járulékon, a történeti képek tarkaságán akadt meg a szeme, mert a metafizikum — a költemény mozgató lelke — iránt nem volt apáinknak érzékük. Tudom, hogy Goethe szavai szerint ... Liest doch nur jeder Aus dem Buch sich heraus, und ist gewaltig, so liest er In das Buch sich hinein, amalgamiert sich das Fremde, mégis azt hiszem, hogy mi ma jobban értjük Madách gondolatait, mert több bennünk a fogékonyság a költő problémája iránt. A múlt század végének az ember nem volt többé kérdés. Lénye világosan állott előtte: a legmagasabbrendű gerincest látta benne, aki értelme által a fejlődésnek oly magas fokára emelkedett, hogy valamennyi versenytársát legyőzte. „Az ember a természetben" nem volt problematikus, csak arról lehetett szó, vájjon megtartja-e állandóan, sőt fokozza-e ezt a megszerzett fölényét, vagy jöhetnek olyan körülmények, hogy köztük kénytelen lesz visszasüllyedni az alacsonyabb fokra, esetleg talán teljes pusztulásával is kell számolnunk. E tudat fényében nézte e kor Madách művét is. Az ember lényére nézve ez a derűs és magabízó hiedelem azonban immár elpárolgott, s tudománytalan csökevényként él tovább az úgynevezett népszerű természettudomány rekvizítumai között. Sorsunk és lényünk értelme sokkal problematikusabbá vált számunkra, mint valaha, s ma újra megértjük a görög tragikust, aki sze-