Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1937. Új folyam 23. kötet (Budapest, 1937)

1-3. szám - Bartók György: Ösztön, tudat, öntudat

A teremtő Én felvétele immár visszautasíthatatlan követel­mény len, és Külpe ezt az Én-t valóban a lelki élet közép­pontjába állította, azt tanítván, hogy a lelki birodalom trónján ez a hatalmas és erőteljes Én ül, osztogatva a maga parancsolatait és szabályozván a lelki élet minden tevé­kenységét kép nélkül szólva: a lélek felsőbbrendű jelensé­gei a lélek szabályozó és irányító tevékenységére szorul­nak. És ez a szabályozó, ez az irányító tevékenység a dolog természete szerint más nem lehet, csak célszerű tevékenység. Így tehát az atomok, azaz az érzetek helyét már itt a Külpe jól végig gondolt felfogásában az organikus Én foglalja el és a kényszerű mechanizmust, amellyel az asszociáció vé­gezte a maga működését, a teleológia váltotta fel. A régi lélektan helyébe egy új lélektan született. A régi lélektan merev mechanisztikus állásfoglalásá­nak elítélésében és bírálatában a francia lélektan kiemel­kedő alakjai vezető szerepet vittek. Itt elég, ha röviden Paulhan, P. Janet és Bergson nevét említjük. Közismert, hogy Bergson a merev intellektualizmus túlzásai ellen küzdve, arra hívja fel a figyelmet, hogy az élet és a lélek mélységeibe nem az értelem, hanem az intuíció vezet el, amely pedig nem egyéb, mint a magáról megfeledkező, pártatlan, részre nem hajló ösztön. Az intuíció mutatja meg, hogy a lélek egy folytonosan tova hömpölygő folyam, amely szüntelen alakul, változik, létesül. Ebben a folyton áramló lelki életben az Én a végső realitás, amely szabad cselekedetei által önmagát valósítja meg. Ez a szabadság a léleknek veleszületett jellemzője és ellentétben áll minden­nemű mechanizmussal. Mélyebb filozófiai és tudományos alapról tekinti a lé­lek életét Paulban, aki Activité mentale c. művében (Páris, 1889) éles kritika tárgyává teszi az asszociációs lélektant s azt tanítja, hogy az asszociáció törvényei kiegészítésre szorulnak, ha azt akarjuk, hogy a lelket a maga igazi lényegében értsük meg. Az asszociáció törvényei mellé fel kell vennünk a­ szisztematizálás egyetemes törvényét is, amelyben a lélek célra­ törekvése nyer kifejezést. E törvény értelmében a lélek minden jelensége rendszereződésre tö­rekedik és arra, hogy az asszociálódás által új lelki tények szülessenek, hogy azután egy közös cél felé haladva har­monikus és egyetemes rendszer keletkezzék. A szisztemati­záló asszociációnak ellenpárja a szisztematizáló akadályo­zás, amely azt a tényt juttatja kifejezésre, hogy minden lelki jelenség megakadályozni igyekezik olyan lelki jelen- t.

Next