Autó-motor, 2015. január-június (67. évfolyam, 1-12. szám)
2015-01-14 / 1. szám
9111 BEVEZETŐ Darázsfészek A januártól életbe lépett útdíjfizetési rendszerrel alighanem darázsfészekbe tenyereit a kormány. Lehet persze, hogy a zúgolódások ellenére is sikerül majd teljesíteni a költségvetésben ez ügyben kreált 40 milliárdos célt, a közhangulat elmérgesedése azonban máris megtorpantotta az illetékeseket. Négy megyei matrica 20 ezer forintért a Budapest-Siófok vakációs tengelyen? Fizetős miniszakasz a Liszt Ferenc reptérre? Budaörs mostoha helyzete? Ezeket már mindannyian ismerjük, meg is fogalmaztuk véleményünket, ahogy az éves megyei matricáknak is nyilván utána számolt már minden autós. Értem én, hogy bizonyos A-ból B-be szakaszokon olcsóbb lehet így a közlekedés, de a bevezetés logikája igen homályos. Olyannyira, hogy az útdíjfizetés a kormányzaton belül is ellentmondásokat szült, több csoport pedig az útblokádos demonstrációkban látja a válaszlépés mikéntjét. A december végén sietősen, így kapkodást és átgondolatlanságot sugalló módon kihirdetett útdíjfizetési szisztéma a kormányzat tagjainak körében is kemény véleménykülönbségeket generált. Elende Csaba honvédelmi miniszter például a választókörzetéhez tartozó Vas megyei M86-os főút Szombathely- Szeleste szakaszának fizetőssé minősítése miatt „akadt ki” (itt január 8-án mintegy 60 autós demonstráló lassította a forgalmat), ahogy - többek között - Borkai Zsolt Győr és dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere is hatásvizsgálatot és megoldást sürget az általa irányított város elkerülő útjait érintő díjfizetés ügyében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium január végéig gyűjti és elemzi a tapasztalatokat, hogy aztán megvitassa és szükség szerint átdolgozhassa az útdíjfizetési rendeletet. Logikus lépés, bár alighanem kifizetődőbb lett volna egy életképes előzetes hatástanulmányt készíteni. Szabó Róbert TARTALOMJEGYZÉK Hírek, információk Motorkerékpáros hírek Postaláda Olvasói levelek, fotók, közérdekű közlemények8 Időszerű Úthasználati díjak9 Bemutató A Detroiti Autószalon újdonságai 10 Mini John Cooper Works 14 Mercedes-Benz GLE Coupé 16 Yamaha YZF-R1 Menetpróba 34 36 Seat Leon X-Perience téli vezetés 18 Teszt________________ BMW 13 20 Nissan Pulsar 1.5 dCi 22 Lexus NX 300h AWD 24 Mazda CX-5 CD175 4WD Aut. 26 Használt autó________ Mini (2001-2006, 2006-2013) 15 Járműtechnika_______ A Volvo háromhengeres motorcsaládja 28 Tuning______________ Hírek, újdonságok 29 Extra________________ Great Wall autógyár 30 Tanácsadó___________ Gyorsszerviz 32 Sport________________ Hírek, eredmények, versenynaptár 38 Formula-1: Hírek, információk, versenynaptár 40 Téli rege: Detroitban már januárban szép az élet „Ezt itt megnyomod, és gyors leszel - legalábbis reméljük" Radikális változások a hangvillás szupersport gépen lár csak,ez hiányzott! 14. oldal Íme a valaha volt legerősebb széria-Mini 2015/1 www.automotor.hu 3