Az Én Ujságom, 1893. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1893-03-26 / 13. szám
MIIIMlllllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIinilllllIIIIIIIM|IIIIIIIIIIIMIIIIIII”ll,r,l"l'TT,l"l"IIIIM|l,lllll!llllll|M|llllllll|llllll!IMIII|ll|ll|ll|IUI IIIIIII1IIIIIIIIIIIIIIMI lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllííl | 13. száza. ------AZ ÉN ÚJSÁGOM e~------------- 1951 Ikay Istvánnak, mintha két búzavirágszín szem mosolyogna alá a magasból és biztatná: — Előre! Ez az út, mely hozzám vezet! X. A kecskeméti nagy nap. A generális három kupa bort ivott meg mérgében, mikor meghallotta, hogy Bocskay István hogy bánt el az ő fiával. Csak így tudta leöblíteni a hírnek keserű izét. De még a jó csopaki sem segített rajta, mikor elolvasta a levelet, melyet a kurucz király írt neki. — Nézze meg az ember, — tört ki belőle a méltatlankodás, — most még neki áll följebb ! Értésére adtam, hogy rögtön csapja el magától seregét, mert különben fölakasztatom, mint olyan embert, a ki vétett a császár ellen; fölnégyeltetem, mint a szultán hatalmának megsértőjét és karóba huzatom, mert semmibe sem veszi az erdélyi fejedelem parancsait. De ahelyett, hogy engedelmeskednék, még gorombán bánik el seregeimmel. S még királynak is czimezteti magát, mivel a hajdúság kikiáltotta királyának. Na várj csak, koldusok és lókötők királya, leszedem én rólad azt a fejedelmi méltóságot! Ily módon könnyitvén szivén, kengyelfutókat menesztett a szétszórva szállásoló császári csapatok parancsnokaihoz és meghagyta nekik, hogy azonnal egyesüljenek vele, mert itt az ideje, hogy egészen ráüljenek a magyar nemzet nyakára. Könnyű lesz vele elbánni, mert a hajdúságon kívül nincs emberfia, aki szembe merne szállni a császári csapatokkal, s ezek is alig értenek a háborúskodás mesterségéhez, s Gyülekezésnek helye Kecskemét régi híres városa : itt fog a generális szemlét tartani az egybegyűlt hadak fölött s innen indúl az egész sereggel a lázadó Hajdúország megfékezésére. A szépen kieszelt tervnek azonban egy különös véletlen mindjárt a legeslegelején nagy akadályokat gördített útjába. Amint ugyanis Básta bevonult Kecskemét városába, ennek bölcs elöljárósága, mely valamennyi hadakozó félnek igyekezett kedvében járni, rögtön csapra verette a legjobb borát, háborút szent apró baromfinak, hízott ökörnek, s úgy megvendégelte a generálist seregestül, hogy még ennyire jól nem laktak földi életükben. Básta annyira megszerette a kecskeméti asszonyok főztjét, hogy megfeledkezett Bocskayról és éjjel-nappal egyfolytában tartott a dínom-dánom. Híres a magyar vendégszeretet, s ennek is gyöngye a kecskeméti, de legyen aztán a vendégnek belátása, s érezze meg előre, mikor van fogytán a gazda éléstára. Kecskeméten is fogytán volt már a bor, nem gágogott liba, csodának sem mutathattak már eleven csirkét, de ami még ennél is nagyobb csoda volt, a kecskeméti asszonyok is belefáradtak a főzésbe. Mert már nyolc hét óta tartott a vendégség és Básta még mindig nem tett úgy, mintha odább akarna menni egy házzal. Hiába figyelmeztette a főbíró, hogy a szomszédban is van néhány gazdag város. Ott van például Nagy-Kőrös, amelynek még jobb a bora, kövérebbek a gulyái, és az asszonyai egytől egyig olyan híresek szakácskodás dolgában, hogy még a herczegprímás is Nagy-Kőrösről fogad szakácsnőt udvartartása számára... Egyszer esett meg nagy csodának, hogy Kecskeméten megdicsérték Nagy-Kőröst, akkor sem volt foganatja, mert Básta mosolyogva hallgatta a szép beszéliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 ililllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillilliiliiliiiniiilillilllllllliJIIII