Az Én Ujságom, 1895. június-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-01 / 49. szám

■lllllllllllllllllllllllinilllllllilllllllllllllllllllllll!llllllll!lllllllllllilllllllillllll!ll .....................„„„„„„„„ .................................................................................................................................................................................................um.H.ii.ii.im.in .................-............................................................................................................. 358 AZ É­N ÚJSÁGOM 49. szám. S GÁBOR ÁRON. — Elbeszélés. — Az Én Újságom számára irta : Tábori Róbert. (Folytatás.) Sújtott a vessző és arczon találta az ellenséges katonát. Ez megriadt, elejtette a kalapácsot és a következő pillanat­ban a székelyek már rést kapva, jobbra­­balra kúsztak fel a híd karjáin. A három ágyút megmentették és ezzel el­dőlt az ütközet sorsa. Gábor Áron is végzett megtámadói­­val. Kettőt levágott, a másik kettő pe­dig, látván társainak sorsát, futásnak eredt. Ekkor irta meg Petőfi Sándor, a nemzet lánglelkű költője, dicsőítő dalát, mely így szól: Mi ne győznénk ? hisz­tem a vezérünk. A szabadság régi bajnoka ! Bosszúálló fénynyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. Ott megy ő, az ősz vezér , szakálla, Mint egy fehér zászló lengedez . A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy ő, a vén vezér, utána A hazának ifjúsága, mi, így kisérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. De a székelyeknek is kiju­tott a dicsőségből, a melyet a költő lantja rájok árasztott. Egyik versében megszólal­tatja az agg hadvezért: Nem mondom én : előre, székelyek ! Előre mentek úgy is, hős fiúk; Ottan kivan harczolni mindegyik, Hol a csata legrémesebben zúg. Csak nem­­fajult el még a székely vér! Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér, VII. Gábor Mózes. — Elmegyek én is, jó anyám ! —­­ szólott a fiú — küzdeni akarok a ha- s­záért, miként bátyám, — és véremet on- | tani a szabadságért.­­ És Gábor Áron édes anyja nem | tartotta vissza legifjabb gyermekét, mi- | kor ez útra készen elébe állt. Azért | volt székely anya, hogy könny ne tódul- | jon szemébe, mikor az utolsó áldozatot | is meghozza a szent ügynek. Saját kezével kötötte oldalára a kar- | dot, megáldotta, megcsókolta és elbo- | csátotta. A fiú egyenesen elment Bem tábo- | rába és fölkereste az ősz vezért.­­ — Ki vagy és mit akarsz ? — kér­ | dezte tőle. — Székely vagyok, — válaszolt­a büszkén a gyerek — és be akarok állni | a seregbe. — Hát már mind elhullott Székely- | országban a férfiú, hogy a gyermekekre | került a sor? Nagyra nőtt előbb, fiú,­­ mielőtt szemébe néznél a halálnak. — Hát nem fogad be? — Nem én ! Ne zúgolódjanak erre­ | nem a székely anyák, hogy, mint a | rossz kertész, be sem tudom várni a | gyümölcs megérését, hanem már éret- | lllllillllllllllllllllllllllllllIllillllllllllUlllllllllllllllllllllllllllllll!lllllllllll!lllllllllllllllllllll!lllllllllllllllllilllllllf!llllll?l!llltt

Next