Az Én Ujságom, 1943-1944 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1943-10-02 / 1. szám
C.££ Ids /zse&ókü tő-hrémte. Regény. — Irta: S. Bokor Malvin Karácsony éjszakája volt. A nagy karácsonyfa a szoba sarkában állt, az ablak közelében. Csúcsán tündöklött a fényes ezüstcsillag és az ágai fenyő-, meg cukorkaillatot árasztottak. Csak ez a szép csillag világított a sötétségben, még néha azok a fénycsíkok, amelyeket a nyitott ablakon keresztül az elsuhanó autók rajzoltak a mennyezetre. Az ünneplő család már régen pihenőre tért, de a szobában azért nagy élénkség uralkodott, mert a bútorok éppen úgy nem tudtak aludni a boldog izgatottságtól, mint ahogyan a gyermekek nem tudnak elaludni Karácsony éjjelén és néha még a hajnal is ébren találja őket, mert nem győznek újra meg újra végiggondolni a várvavárt este gyönyörűségein és mert alig várják a másnap reggelt, hogy játszhassanak Jézuska ajándékaival. A nagy karosszék néha roppant egyet, mert öreg jószág volt már és reuma bántotta a csontjait. A pohos selyemdiván sustorgott és sóhajtozott. A fényes, világossárga rózsafaasztal is nyikorgott egyet időnként. Legizgatottabb azonban az a kis velencei szerecsenszobor volt, amely az ajtó közelében állt és ezüst névjegytálcát tartott a kezében. Nagy, fekete szeme, fehér karimájából, minduntalan rávillant a karácsonyfára és olyan boldogan vigyorgott, hogy széles szájában csak úgy villogtak a fehér fogai. A falon egy szép kép függött: fehér csipkeszoknyás kis táncosnőket ábrázolt, amint a színház függönye mögött a táncokat gyakorolják. Ezek a kis táncosnők, akik nappal mozdulatlanul álltak, karjukat a fejük fölé emelve, vagy kecsesen lehajló helyzetben, most nesztelen táncot jártak az aranykeretben. Olyan finom és halk volt a mozgásuk, hogy ember még akkor sem vehette volna észre, ha véletlenül benyit a szobába. A holdvilág azonban látta az átlátszó függönyökön keresztül és gyönyörködött abban, hogy a művészkéz alkotta kis tündérek tündértáncot járnak a maszületett Jézuska tiszteletére. Most váratlanul zeneszó csendült bele a csöndbe, de ezt a zenét már hallhatta volna földi halandó füle is, mert az a különös formájú kis arany zsebóra szólalt meg, amely az üvegszekrényben pihent, sok kis parcellán, üveg meg ezüst csecsebecse között és két dalt tudott eljátszani, finom, csilingelő hangocskáján. Karácsonyi ének volt az egyik, a „Csendes éjszaka.“ A kis zsebóra áhítatosan csilingelte a régi, szépséges éneket: „Csendes az éj, szent ez az éj. Alszik mind, aki él. Nincs fent más, csak a drága Szülők: Jászolban dajkálnak szent Csecsemőt. Szunnyad a Kisded, im, Angyal virrasz*■ álmain.“ ' 1