Az Est, 1914. július (5. évfolyam, 156-186. szám)

1914-07-01 / 156. szám

Szerda Július 1, mmmzmwmmamm Sig& ST* indulás az utolsó útra Szerajevo, junis 30. fAz Est kiküldött munka­társának telefonjelentése.) Fél kilenckor, a­mikor a trón­örökös-pár holttestét vivő külön­vonat harangzúgás közt kigördült a pályaudvarról, behajtattam a vá­rosba. A baljós, tragikus végzetűek han­gulata mint egy köd gomolygott elő az utcákból és sűrűsödött egyre, a­míg beljebb jutottunk. A trón­örököst temető vonat sivár kifutása után katonai csapatok végtelen me­netével találkoztunk. Gyalogosok, hegyi ágyuk, golyószórók kígyóztak elő a rosszul világított, félhomályos utcákon. Ezek mind olyan csapatok, a­melyek már a hadgyakorlatok után hazaindultak és részben a szomszédos hegyekről zászló jelzések­kel hívták őket vissza, részben pedig a hazainduló vonatokat állították meg és dirigálták vissza a városba. Alig egy-két embert, asszonyt látni az utcákon. A külvárosok szegényes kis boltjai elé itt-ott egy-egy cso­port ember húzódik meg, mint föld­rengés, vagy más elemi csapás alatt reszkető népség. És már itt látni betört redőnyű, szétrombolt, szét­hányt üzleteket. Egyébként minden bezárva, min­den elhagyatott. Bent a városban, a­hol az Appel­­rakpart medrében, festői török házak közt a sekély Mihiacska zug, minden utca keresztezésnél, minden hídnál katonaság. Néhol egy-egy golyószóró leszerelve, az utcára szögezve, mig a többi lovak hátán tartalékban. Katonák a foglyok csapatát kisérik szuronyok közt. Egyre újabb és újabb rajáért mennek a katonák ezeknek a szerencsétleneknek és a fekete képű délszláv alakok,­­ többnyire egész fiatalemberek, hol a fásult le­mondás, hol a fanatikus elragad­tatás kifejezésével masíroznak a rendőrség központja felé. És egyre sűrűbben látni feldúlt üzleteket, az utcán heverő, pozdor­­jává tört árukat és a szerb felírások maradványain a törés, rombolás nyomait. A katolikus horvát és főleg a mohamedán lakosság pusztította a szerb vagyont. Ma délelőtt és dél­után a szerb lakosság ki volt szol­gáltatva az egyéb nemzetiségű és vallású lakosság boszújának. Gör­csös, eszeveszetten forradalmi lázban pusztítottak Szerajevóban és Mosz­­tárban, a­míg a katonaság közbe nem lépett és ki nem hirdette az ostromállapotot Néhány jelenetet említek csak meg, hogy ebben a városban a szörnyű esetig rejtve volt förtelmes szenvedélyeket jellemezzem. Egy szerb ékszerész üzletét megtámadta a csőcselék. A kereskedő védekezés közben bombát dobott a tömegbe, ugyanolyan komn­ácsi-bombát, a­milyen a merényletnél játszott félel­metes szerepet. Mintegy nyolcvan főnyi tömeg éppen a kaszárnyával szemben rohanta meg a szerb üz­letet. A csapat két részre oszlott: az egyik fele a Gotterhaltéra zen­­dített rá és énekelte mindaddig, a­míg csak a pusztítás tartott. A ka­tonák fegyverben álltak és tiszte­legve hallgatták végig a császári dalt, az előírás szerint egy tapodtat sem mozdulhattak. Az utcasoron ott olvasható egy magyar cégtábla: Paul Nagy, tőle jobbra és balra szerb felírások. A szerb üzletek pozdorjává törve, a magyar cég érintetlen. A kidobált árukban nem maradt épen egy da­­­rab sem, mert kövekkel megrakott társzekrek haladtak mindenütt a rombolók után. A város legelső szőnyeg és selyem üzletének áruja, mintegy ötven mé­ternyi területen kiszórva, kitere­getve az utcára. Az értékes áruk maradványait katonák őrzik. Katonai őrség minden utcasarkon, golyószórók. Bombarobbanások és borzasztó gyilkosságok nyomai ... A városban minden vendéglőhelyi­ség zárva, fekete keretekben, több helyt az ostromállapot tizenkét sza­kasza van kifüggesztve, a­mely halál­­büntetést hirdet. A homályos utcá­­­­kon alig egy lélek, a robbanás és pusztítás között, kivilágított lakások ablakaiból kíváncsian hajolnak ki az otthonukba zárt emberek. Nagy csend, némaság mindenütt, a­melyet csak itt-ott szakít meg egy kocsi robogása, egy autó zúgása. Borzon­gató, különösen félelmes este. Egy birodalomnak és egy korszaknak végzete fészkelt be ebbe az ideálisan szép kis városba.­ ­A holttestek sissélátása A trónörökös és a trónörökösné tetemét vivő vonat Szerajevónak Bisztric nevű külső állomásán vára­kozott háromnegyednyolcig. Egy másik gyászvonat szintén fehér ke­­reztes halottal vagyonnal a központi pályaudvaron várakozott. A vonat útiránya és mnetrendje az utolsó percig úgy szólott, hogy Bosznabród felé megy a vonat; csak az utolsó pillanatban tudatták a vasúti ható­sággal, hogy a trónörökös pár tete­meit nem Bród felé szállítják, ha­nem a tengerpartra, Metkovic felé küldik. Megtudták ugyanis, hogy minden áron fel akarják robbantani még a holttetemeket is. Ezért katonaság szállta meg végig az egész útvonalat, a­melyen a fekete vonatnak menni kellett Bisztrictől a központig, ezért állítottak egy második gyászvonatot a központi pályaudvarra és ezért titkolták a vonat irányát az utolsó percig. A pályaudvaron egy század ung­vári baka áll szolgálati uniformis­ban egy őrnagy parancsnoksága alatt. Az esti gyorsvonat készen vár az indulásra, az utasok rendőri igazolás és ellenőrzés között lassan foglalják el a waggceokat. Nyolc órakor befut a gyászvonat. Előbb hosszú sor kivilágított első osztályú kocsi és szalonkocsi, a­me­lyekben az udvari személyzet né­hány elárvult tagja ül, köztük báró Rummerskirch, főudvarmester meg­viselt arca tűnik fel. Lakájok szalad­­gálnak fehér selyem harisnyában, cilinderben és kemény kalapban. Az Arcier-gárda egy szakasza jön, csizmás, tollas díszben, egy előkelő százados parancsnoksága alatt. Előbb menetlépésben, majd aztán ide-oda száguldva, szaladgálva. Pod­­gyászt hoznak, hivatalnokok fut­kosnak, az egésznek megtört, szét­­züllött pompa jellege van. A mozdonytól a harmadik kocsi a koporsó. Az elsőbe a katonai őrség száll, a másodikban mintegy száz­húsz koszorú hever. A koporsókat rejtő kocsit egy udvari étkezőből alakították át. Sötétzöld falára nagy fehér keresztet festettek. E kereszt előtt áll lebocsátott kivont karddal az őrnagy, mellette két tiszt folyton szalutálásra emelt kézzel és két káplár fegyverben, mozdulatlan tisz­telgő állásban. A tisztek karján gyászszalag, egyébként szolgálati ru­hában vannak, úgy, a­hogy a had­gyakorlatokról jöttek. A trónörököst vivő gyászvonat mellett áll a rendes gyorsvonat; pol­gárok és parasztok kíváncsian néz­nek az ablakokból. Végre elbocsát­ják a gyorsvonatot. Ekkor megcsen­dül messze egy harang, fütty, trom­bitajelzés hallatszik és a trónörökös teteme harangzúgás közt indul a tengerpart felé, a­hol a hadihajók várják a főherceg koporsóját. Szomorú, visszanyomott és ré­mült hangulatú volt ez a temetés. Az agyonfáradt katonák és hivatal­nokok szétoszlanak, csak egy öreg vasutas hangja hallik, a­mint hango­san felzokog és sírva, németül szidja a gyilkosokat... ©ie?®kers Sisseesfcuvfise Ez a borzalmas cselekedet, a­mely a világot rengette meg és ki tudja milyen következményeket hoz a srét országos monarchiára, tulajdonkép­pen gyerekek műve. Horvátországban és Boszniában az igazán aggasztó, elkeseredett, forradalmi mozgalom évek óta tulajdonképpen a közép­iskolákban és a gimnáziumokban fejlődik. A szerb mozgalomnak ez a része vad, fanatikus, félés­rves. Majdnem minden horvát és bosnyák középiskolában valósággal meg van­nak vadulva a gyerekek. Majdnem minden héten van valami botrány valamelyik gimnáziumban. A taná­rokat felpofozzák, tüntetnek, sztráj­kolnak, ezek a szerb gyérekek el vannak telve az önfeláldozó, oroszon forradalmár lesektől. Kétségbe em A 3. oldal / Mást itt nem látni. Éppen kato­naság szakadatlan sora vonul végig, mindenféle ezredek, a hajdani Molli­­náriak is. A tiszt kardjával a lyukra mutat, hogy el ne botoljanak benne. A masírozó katonák mellett érek a Kereskedelmi és Hitelbank palotá­jához. Egész gépfegyver osztály őrzi és egy csapat katona. A szomszéd sarok a Ferenc József­ utcába fordul. A sarkon fűszerüzlet, rajta kis fekete zászló, Schiller Móric boltja. Innen lőtték a gyilkos golyókat. Az üzlet felett egy magas, fehér reklám­palack képe, az előtt állt a gyilkos. Itt semmi nyom sem maradt. A firSnSrSkSis utolsó EwagjyaB' 8s©ssélgégtése A hadgyakorlatok emlékérmeit árulja egy ember az utcán. Veszek tőle két érmet. Megismer, hogy budapesti vagyok, utánam siet. — Én voltam az utolsó, a­kivel a trónörökös a gyilkosság előtt ma­gyarul beszélt. — Hogyan ? — kérdeztem meg­lepetve.­­ — A manőveren eléje járultam és megkínáltam egy éremmel. — Won wo sind Sie ? — kérdezte a fenséges úr. [ — Ich bin zu Hause in Buda­pest, — feleltem. — Hiszen akkor beszél magya­rul, — szólt örvendező nevetéssel a trónörökös. És sokat keres maga ezzel ? •— Nem, királyi fenség, — mond­tam. — Gross Meserich és Ó-Kosiko között, a­hol már csináltam fensé­geddel egy gyakorlatot, többet keres­tem. Itt nagyon sok a hegy és a katonáknak nincs igen sok pénzük. J­­ A trónörökös nevetett és így­ szólt: — Na, jelentkezzék majd a had­gyakorlaton, majd adok magának egy jó állást. Most veszek magától tíz érmet és tíz levelezőlapot. Hol csinálták ezeket az érmeket ? ! — Bécsben. r — Nem Bécsben, hanem Wien­­ben — javította ki a főherceg. — És nős ember ? ! •— Igen, huszonegy napja, fenség. f — Hát hogy lehet ott hagyni ilyen fiatal asszonyt ? — szólt és nevetett. — Élni is kell, királyi fenség — feleltem. Szárnysegéde ötven koronát adott. A főherceg elmenőben még egyszer visszafordult. — Hát majd jelentkezzen ... — Ó, milyen boldog vagyok! — fejezte be mondókáját az éremárus. S míg jegyzeteimből ezt a részt összeállítom, egy pillanatig elgon­dolkozom, hogy milyen ember is le­hetett voltaképpen a trónörökös. De kár, hogy nem tudtunk róla többet, Kint az utcán a hotel ablaka alatt szakadatlanul vonulnak az őrjár­­­atok. Pásztor Árpád.

Next