Az Est, 1914. július (5. évfolyam, 156-186. szám)
1914-07-01 / 156. szám
Szerda Július 1, mmmzmwmmamm Sig& ST* indulás az utolsó útra Szerajevo, junis 30. fAz Est kiküldött munkatársának telefonjelentése.) Fél kilenckor, amikor a trónörökös-pár holttestét vivő különvonat harangzúgás közt kigördült a pályaudvarról, behajtattam a városba. A baljós, tragikus végzetűek hangulata mint egy köd gomolygott elő az utcákból és sűrűsödött egyre, amíg beljebb jutottunk. A trónörököst temető vonat sivár kifutása után katonai csapatok végtelen menetével találkoztunk. Gyalogosok, hegyi ágyuk, golyószórók kígyóztak elő a rosszul világított, félhomályos utcákon. Ezek mind olyan csapatok, amelyek már a hadgyakorlatok után hazaindultak és részben a szomszédos hegyekről zászló jelzésekkel hívták őket vissza, részben pedig a hazainduló vonatokat állították meg és dirigálták vissza a városba. Alig egy-két embert, asszonyt látni az utcákon. A külvárosok szegényes kis boltjai elé itt-ott egy-egy csoport ember húzódik meg, mint földrengés, vagy más elemi csapás alatt reszkető népség. És már itt látni betört redőnyű, szétrombolt, széthányt üzleteket. Egyébként minden bezárva, minden elhagyatott. Bent a városban, ahol az Appelrakpart medrében, festői török házak közt a sekély Mihiacska zug, minden utca keresztezésnél, minden hídnál katonaság. Néhol egy-egy golyószóró leszerelve, az utcára szögezve, mig a többi lovak hátán tartalékban. Katonák a foglyok csapatát kisérik szuronyok közt. Egyre újabb és újabb rajáért mennek a katonák ezeknek a szerencsétleneknek és a fekete képű délszláv alakok, többnyire egész fiatalemberek, hol a fásult lemondás, hol a fanatikus elragadtatás kifejezésével masíroznak a rendőrség központja felé. És egyre sűrűbben látni feldúlt üzleteket, az utcán heverő, pozdorjává tört árukat és a szerb felírások maradványain a törés, rombolás nyomait. A katolikus horvát és főleg a mohamedán lakosság pusztította a szerb vagyont. Ma délelőtt és délután a szerb lakosság ki volt szolgáltatva az egyéb nemzetiségű és vallású lakosság boszújának. Görcsös, eszeveszetten forradalmi lázban pusztítottak Szerajevóban és Mosztárban, amíg a katonaság közbe nem lépett és ki nem hirdette az ostromállapotot Néhány jelenetet említek csak meg, hogy ebben a városban a szörnyű esetig rejtve volt förtelmes szenvedélyeket jellemezzem. Egy szerb ékszerész üzletét megtámadta a csőcselék. A kereskedő védekezés közben bombát dobott a tömegbe, ugyanolyan komnácsi-bombát, amilyen a merényletnél játszott félelmetes szerepet. Mintegy nyolcvan főnyi tömeg éppen a kaszárnyával szemben rohanta meg a szerb üzletet. A csapat két részre oszlott: az egyik fele a Gotterhaltéra zendített rá és énekelte mindaddig, amíg csak a pusztítás tartott. A katonák fegyverben álltak és tisztelegve hallgatták végig a császári dalt, az előírás szerint egy tapodtat sem mozdulhattak. Az utcasoron ott olvasható egy magyar cégtábla: Paul Nagy, tőle jobbra és balra szerb felírások. A szerb üzletek pozdorjává törve, a magyar cég érintetlen. A kidobált árukban nem maradt épen egy darab sem, mert kövekkel megrakott társzekrek haladtak mindenütt a rombolók után. A város legelső szőnyeg és selyem üzletének áruja, mintegy ötven méternyi területen kiszórva, kiteregetve az utcára. Az értékes áruk maradványait katonák őrzik. Katonai őrség minden utcasarkon, golyószórók. Bombarobbanások és borzasztó gyilkosságok nyomai ... A városban minden vendéglőhelyiség zárva, fekete keretekben, több helyt az ostromállapot tizenkét szakasza van kifüggesztve, amely halálbüntetést hirdet. A homályos utcákon alig egy lélek, a robbanás és pusztítás között, kivilágított lakások ablakaiból kíváncsian hajolnak ki az otthonukba zárt emberek. Nagy csend, némaság mindenütt, amelyet csak itt-ott szakít meg egy kocsi robogása, egy autó zúgása. Borzongató, különösen félelmes este. Egy birodalomnak és egy korszaknak végzete fészkelt be ebbe az ideálisan szép kis városba. A holttestek sissélátása A trónörökös és a trónörökösné tetemét vivő vonat Szerajevónak Bisztric nevű külső állomásán várakozott háromnegyednyolcig. Egy másik gyászvonat szintén fehér kereztes halottal vagyonnal a központi pályaudvaron várakozott. A vonat útiránya és mnetrendje az utolsó percig úgy szólott, hogy Bosznabród felé megy a vonat; csak az utolsó pillanatban tudatták a vasúti hatósággal, hogy a trónörökös pár tetemeit nem Bród felé szállítják, hanem a tengerpartra, Metkovic felé küldik. Megtudták ugyanis, hogy minden áron fel akarják robbantani még a holttetemeket is. Ezért katonaság szállta meg végig az egész útvonalat, amelyen a fekete vonatnak menni kellett Bisztrictől a központig, ezért állítottak egy második gyászvonatot a központi pályaudvarra és ezért titkolták a vonat irányát az utolsó percig. A pályaudvaron egy század ungvári baka áll szolgálati uniformisban egy őrnagy parancsnoksága alatt. Az esti gyorsvonat készen vár az indulásra, az utasok rendőri igazolás és ellenőrzés között lassan foglalják el a waggceokat. Nyolc órakor befut a gyászvonat. Előbb hosszú sor kivilágított első osztályú kocsi és szalonkocsi, amelyekben az udvari személyzet néhány elárvult tagja ül, köztük báró Rummerskirch, főudvarmester megviselt arca tűnik fel. Lakájok szaladgálnak fehér selyem harisnyában, cilinderben és kemény kalapban. Az Arcier-gárda egy szakasza jön, csizmás, tollas díszben, egy előkelő százados parancsnoksága alatt. Előbb menetlépésben, majd aztán ide-oda száguldva, szaladgálva. Podgyászt hoznak, hivatalnokok futkosnak, az egésznek megtört, szétzüllött pompa jellege van. A mozdonytól a harmadik kocsi a koporsó. Az elsőbe a katonai őrség száll, a másodikban mintegy százhúsz koszorú hever. A koporsókat rejtő kocsit egy udvari étkezőből alakították át. Sötétzöld falára nagy fehér keresztet festettek. E kereszt előtt áll lebocsátott kivont karddal az őrnagy, mellette két tiszt folyton szalutálásra emelt kézzel és két káplár fegyverben, mozdulatlan tisztelgő állásban. A tisztek karján gyászszalag, egyébként szolgálati ruhában vannak, úgy, ahogy a hadgyakorlatokról jöttek. A trónörököst vivő gyászvonat mellett áll a rendes gyorsvonat; polgárok és parasztok kíváncsian néznek az ablakokból. Végre elbocsátják a gyorsvonatot. Ekkor megcsendül messze egy harang, fütty, trombitajelzés hallatszik és a trónörökös teteme harangzúgás közt indul a tengerpart felé, ahol a hadihajók várják a főherceg koporsóját. Szomorú, visszanyomott és rémült hangulatú volt ez a temetés. Az agyonfáradt katonák és hivatalnokok szétoszlanak, csak egy öreg vasutas hangja hallik, amint hangosan felzokog és sírva, németül szidja a gyilkosokat... ©ie?®kers Sisseesfcuvfise Ez a borzalmas cselekedet, amely a világot rengette meg és ki tudja milyen következményeket hoz a srét országos monarchiára, tulajdonképpen gyerekek műve. Horvátországban és Boszniában az igazán aggasztó, elkeseredett, forradalmi mozgalom évek óta tulajdonképpen a középiskolákban és a gimnáziumokban fejlődik. A szerb mozgalomnak ez a része vad, fanatikus, félésrves. Majdnem minden horvát és bosnyák középiskolában valósággal meg vannak vadulva a gyerekek. Majdnem minden héten van valami botrány valamelyik gimnáziumban. A tanárokat felpofozzák, tüntetnek, sztrájkolnak, ezek a szerb gyérekek el vannak telve az önfeláldozó, oroszon forradalmár lesektől. Kétségbe em A 3. oldal / Mást itt nem látni. Éppen katonaság szakadatlan sora vonul végig, mindenféle ezredek, a hajdani Mollináriak is. A tiszt kardjával a lyukra mutat, hogy el ne botoljanak benne. A masírozó katonák mellett érek a Kereskedelmi és Hitelbank palotájához. Egész gépfegyver osztály őrzi és egy csapat katona. A szomszéd sarok a Ferenc József utcába fordul. A sarkon fűszerüzlet, rajta kis fekete zászló, Schiller Móric boltja. Innen lőtték a gyilkos golyókat. Az üzlet felett egy magas, fehér reklámpalack képe, az előtt állt a gyilkos. Itt semmi nyom sem maradt. A firSnSrSkSis utolsó EwagjyaB' 8s©ssélgégtése A hadgyakorlatok emlékérmeit árulja egy ember az utcán. Veszek tőle két érmet. Megismer, hogy budapesti vagyok, utánam siet. — Én voltam az utolsó, akivel a trónörökös a gyilkosság előtt magyarul beszélt. — Hogyan ? — kérdeztem meglepetve. — A manőveren eléje járultam és megkínáltam egy éremmel. — Won wo sind Sie ? — kérdezte a fenséges úr. [ — Ich bin zu Hause in Budapest, — feleltem. — Hiszen akkor beszél magyarul, — szólt örvendező nevetéssel a trónörökös. És sokat keres maga ezzel ? •— Nem, királyi fenség, — mondtam. — Gross Meserich és Ó-Kosiko között, ahol már csináltam fenségeddel egy gyakorlatot, többet kerestem. Itt nagyon sok a hegy és a katonáknak nincs igen sok pénzük. J A trónörökös nevetett és így szólt: — Na, jelentkezzék majd a hadgyakorlaton, majd adok magának egy jó állást. Most veszek magától tíz érmet és tíz levelezőlapot. Hol csinálták ezeket az érmeket ? ! — Bécsben. r — Nem Bécsben, hanem Wienben — javította ki a főherceg. — És nős ember ? ! •— Igen, huszonegy napja, fenség. f — Hát hogy lehet ott hagyni ilyen fiatal asszonyt ? — szólt és nevetett. — Élni is kell, királyi fenség — feleltem. Szárnysegéde ötven koronát adott. A főherceg elmenőben még egyszer visszafordult. — Hát majd jelentkezzen ... — Ó, milyen boldog vagyok! — fejezte be mondókáját az éremárus. S míg jegyzeteimből ezt a részt összeállítom, egy pillanatig elgondolkozom, hogy milyen ember is lehetett voltaképpen a trónörökös. De kár, hogy nem tudtunk róla többet, Kint az utcán a hotel ablaka alatt szakadatlanul vonulnak az őrjáratok. Pásztor Árpád.