Az Est, 1914. szeptember (5. évfolyam, 219-249. szám)

1914-09-01 / 219. szám

c. oldat a Zenta hősi küzdelmét s a mikor­­a hajó elmerült, mindenki a sapká­jához emelte a kezet és tisztelgett azoknak, a­kik hősi halált halnak.­­ — A hajó legénységéből azonban csodálatos módon nagyon sokan megmenekültek. A francia hajók a­­Zenta elmerülése után természete­­­sen azonnal abbahagyták a küzdel­met, sőt hozzáláttak a mentéshez. Részt vett a mentésben néhány halászbárka is, azok, a­kik ezekre kapaszkodtak fel, elmenekültek, míg azok, a­kiket a franciák szedtek fel, hadifogságba jutottak. Ez utóbbiak között van a Zenta hajó parancsnoka is, a­ki Antiváriba beérve, a követ­kezőket mondotta el: — Megesküdtünk, hogy küzdeni fogunk az utolsó lehelletünkig. Nem törődtünk az ellenséges ágyúgolyók­kal, azzal sem, hogy tűz ütött ki a hajón, már több sebesültünk volt és még egyre folytattuk mi is az ágyu­­harcot. Már féloldalt dőlt a hajó, a­mikor még mindig tüzeltünk. A meg­sebesült és elesett matrózokat a tisz­tek helyettesítették. A harc végén a ■sebesültjeink száma körülbelül öt­ven volt. Ezek a hajó elmerülése után természetesen mind a tengerbe vesztek, nem volt erejük, hogy fen­­tartsák magukat a víz színén, a­míg segítség érkezik.­­ A Zenta személyzetéből elfogott tiszteket és tengerészeket, mint hadi­foglyokat Antivár­ból Cetinjébe vitték, onnan pedig Danilogradba szállítot­ták tovább. Fiume, augusztus 31. (Magyar Kurír.) Szombaton délután háromnegyed négy órakor érkezett a fiumei ki­kötőbe dél-dalmáciai rendkívüli já­ratáról az Ungaro-Croata tenger­hajós társaság Skodra nevű hajója, Scarpa kapitány parancsnoksága alatt. A hajó ez útjában Metkovics, Spalato és Zára kikötőket is érin­tette. A Magyar Kurír tudósítója az utasok partraszállásokor beszél­getést folytatott több utassal. Valamennyien egyértelműen el­mondják, hogy Antivári blokád­jánál a Zenta, a Budapest, a Wien és a Monarch nevű csatahajók né­hány torpedóhajóval vettek részt, a­mikor a láthatáron feltűnt 17 ellen­séges csatahajó. Ezek elől a Budapest, a Monarch és a Wien elmenekültek. Menekülésüket a Zenta fedezte a haditengerészet történetében párat­lan hősiességgel. A visszamaradt Zenta felé négy francia dreadnought rohant. Ám mielőtt egyetlen lövést leadtak volna, a Zenta a maga kis kaliberű ágyúiból már előbb meg­kezdte a tüzelést, mindegyik hajónak jelentékeny károkat okozván. A fran­cia hajók leghevesebb ágyutüze az­után hamarosan elmerítette a Zentát. A tengeri harcot a montenegrói partokról több ezer ember távcsöve­ken nézte, köztük számos olasz alattvaló. Mindannyiukat a legna­gyobb csodálatra ragadta a Zenta legénységének és tisztjeinek halál­megvető bátorsága és nyugodtsága. A Zenta elmerülése után a négy francia csatahajó torpedóhajóinkat vette üldözőbe, de fáradsága nem járt eredmény­nyel. A francia hajók ezután visszafordultak és a többi tizenhárom hajó után mentek, a­nél­kül hogy a nemzetközi egyezmény értelmében megmenteni igyekeztek volna a Zentának a tenger felszínén fuldokló személyzetét. A montenegrói partokon állók nagy része ez embertelenség láttára tehetetlen dühében átkozódott, majd csónakokat és vitorlásokat oldottak el a parttól, a­melyeket teleraktak a kezük ügyébe akadó székekkel, aszta­lokkal és deszkákkal. A csata szín­helyére evezve, mindezeket a fabúto­rokat behajigálták a tengerbe, hogy a víz felszínén úszók megkapaszkod­hassanak az úszó tárgyakban mind­addig, a­míg őket a csónakokba és vitorlásokba emelhetik. A parton a montenegrói zenekar a montenegrói himnuszt játszva fogadta a Zenta hőseit, a montenegrói katonaság tisztelgett előttük, a parancsnok gratulált hősiességükhöz, azután pe­dig hadifoglyoknak nyilvánította őket. A déli és északi harctér sebesültjei — Az Est tudósít­ásáról. — Az éjjel három kórházi vonattal összesen 483 sebesült katonát hoztak a fővárosba, a déli és az északi harc­térről. A sebesültekkel hoztak még húsz orosz és 13 szerb, foglyot is. Az első sebesültszállító kórházvo­nat este fél hétre volt jelezve a déli vasúton, de csak nyolckor érkezett meg. A vonat a nyílt pályán, a Győri­­úti Vöröskereszt-kórházzal szemben állott meg. A sebesülteket a vasúti kocsikból egyenesen a kórház udva­rára vitték. Az udvaron hosszú asz­talnál működött a »felvételi iroda«. Minden sebesült nevét, ezredét, sebe­sülését elkönyvelték s mindegyik egy zsákot és pléhszámot kapott. A zsákba kerül kórházi ápolása idejére minden felszerelése, a pléhszám pedig a rovatot jelenti, a mely alatt a kór­ház betegei közé felvétetett. Lajstro­mozás után a sebesülteket hivatásos ápolónők veszik gondozásba. Ápoló­nő nyírja, borotválja őket, azután megfürdeti, felöltözteti könnyű kór­házi ruhába, majd elhelyezi valame­lyik teremben. Ezután következik az orvosi vizsgálat, új kötés, esetleg műtét alkalmazása. Az esti nyolc órai vonat 249 súlyos sebesültet hozott, a másodikkal féltíz órakor 104 sebesült érkezett, a har­madikkal éjjelit óra 10 perckor 130. A vonatok érkezésénél kint volt Jó­zsef főherceg, Auguszta főherceg­asszony és József Ferenc főherceg is. József főherceg, ki csak tegnap reg­gel érkezett a déli harctérről, több sebesült katonával barátságosan el­beszélgetett. A főhercegné pedig sorra kínálta szivarral a katonákat. A második vonattal 13 szerb fo­goly is érkezett. Az egyikük, Jovano­­vics Milutin töri egy kissé a magyar nyelvet. Majd két évig élt Magyar­­országon, tiz hónapig volt cipész Budakeszin, azután Nagytétényben dolgozott. Néhány hónapig Budapes­ten is lakott. A balkáni háború ide­jén ment vissza Szerbiába, s a hábo­rút mint egészségügyi katona küz­dötte végig. Azután Belgrádban te­lepedett meg s bár nem tudja, hogy miért — nem is szívesen — újra részt vett a háborúban, mert úgy paran­csolták. A 6. szerb gyalogezredben szolgált. Jurisics Pável tábornok, fő­­parancsnok alatt részt vett a Belgrád, Sabac és Valjevo körüli ütközetekben, végre Lesnica mellett fogták el. A harmadik vonat 11 óra után érkezett s az orosz harctérről hozott 130 sebesültet és 20 orosz foglyot. Az oroszok lerongyolt, szánalmas ál­lapotban érkeztek, legtöbbje kozák, a­kik remegve várták sorsukat. A sebesült katonák vegyesen galí­ciai és magyar honvédhuszárok. Köz­tük van egy 9. e.-beli honvédhuszár­főhadnagy, a ki a 21-iki kamionka— strumnilovai ütközetben a honvéd­huszárok parancsnoka volt. A fő­hadnagy a kamionkai ütközetről a következőket mondotta el: — Kamionkában az ottani ka­szárnyában betegeink voltak elhe­lyezve s védelmükre száz honvédhu­szár s húsz osztrák land­wehr volt ki­rendelve az én parancsnokságom alatt. Az épületre fel volt húzva a vö­­röskeresztes zászló. 21-én reggel fél­hatkor erős géppuskatüzelésre ébred­tem. Az ablakon kitekintve láttam, hogy a kamionkai vasúti állomás felől rajvonalba fejlődött orosz gya­logos katonaság tüzel reánk. Ugyan­akkor keletről hatalmas lovasdandár, mintegy háromezer főnyi, fejlődött vo­nalban támadást intézett ellenünk. A­mint az ötvenszeres túlerőben lévő oroszok minden oldalról körülvették a kaszárnyát és gyilkos tüzelést kezd­tek ellenünk. Mi a padláslyukakból viszonoztuk a tüzelést. Reggel fél­­hattól déli fél egyig tartott a tűzharc, a­mikor az oroszok rengeteg halottat, sebesültet hátrahagyva visszavonultak. — A mieink közül csak tizenketten sebesültek meg, bár oly erős volt a támadás, hogy az oroszok időnkint tíz lépés távolságról lövöldöztek reánk. Az oroszok visszavonulása után déli egy órakor vöröskeresztes lobogót lengetve, egy orosz orvos jött hoz­zám. Ennek megmutattam, hogy hogyan ápoljuk a sebesült orosz ka­tonákat és hogy az oroszok a vörös­keresztes zászló dacára hogyan lövöl­dözték a laktanyát. Az orosz orvos eltávozott, majd később egy magas­­rangú orosz orvossal tért vissza. Ez a mi orvosunknak francia nyelven el­mondotta, hogy Wanovszki altábor­nagy, a támadó orosz hadosztály pa­rancsnoka súlyosan megsebesült és kéri, hogy mi vegyük ápolás alá. A kérésnek eleget tettünk s az ellensé­ges tábornokot behoztuk kórhá­zunkba. Wanovszki haslövést kapott s ezért arra kért, hogy szállítsuk Lem­­bergbe. Minthogy orvosunk úgy ta­lálta, hogy műtéti beavatkozásra van szükség, én magam azonnal autón Lembergbe szállítottam. Ott a klinika vezető tanára megoperálta ugyan, de az orvosi segély nem használt. Wanovszki orosz altábornagy huszon­negyedikén meghalt. Rangjához illő katonai díszszel temették el Zsemberg­­ben. Én a heves ostrom alkalmával térdembe kaptam golyót. A főhadnagy, kit a Vöröskereszt­kórház 7-es számú tiszti szobájában helyeztek el, ezután ott a szobában még elmondta, hogy útközben be­szélgetett Wanovszkival, ki a japán háborúban is részt vett. Wanovszki mondta, hogy a magyar huszárok támadása sokkal vakmerőbb, eré­lyesebb, de főként veszélyesebb az ellenségre nézve, mint a japánoké volt. Általában a kozákok, de a többi orosz katonaság is rétjénél­esen fél a magyar huszároktól. Fekete kutyák­nak nevezik a huszárokat s a­mint meg­hallják az ő huj-huj­ kiáltásukat, a támadásukat be sem várva mene­külnek. Épp a végére ért az elbeszélésnek a vitéz főhadnagy, a­mikor bejött a szobába Lumnitzer tanár. Megvizs­gálta a főhadnagy sebét, új kötést alkalmazott és fürdőt rendelt. Vacso­ráját már ágyában fogyasztotta el a főhadnagy. Ma reggel 5 óra 20 perckor az északi harctérről újból hatvanegy sebesült huszár, köztük két tiszt érkezett a nyugati pályaudvaron Budapestre. A két tisztet a lakásukra vitték a mentők, a huszárokat pedig a XVI. számú helyőrségi kórházba. Ezek a katonák a zolkiewi ütközet­ben sebesültek meg egy kozák csapat­tal való összecsapás közben. Ma reggel 7 órakor a keleti pálya­udvaron tizennégy tiszt érkezett­ ugyancsak az északi harctérről, a­kik a Lemberg fölött vívott nagy csatá­ban sebesültek meg. Volt köztük két őrnagy, egy százados, a többi főhad­i­nagy és hadnagy. Egynegyed kilenc órakor a rendes zimonyi vonattal 13 maródi katona érkezett a szerb harctérről, köztük egy vezérőrnagy, a­kit egy srapnel a fején sebesített meg , megható volt a találkozása feleségével és fiával, a­kik a pályaudvaron várakoztak rá és­ sírva borultak a nyakába. Az őrnagy családjával lakására hajtatott. Kedd, szeptember 1. az olasz flotta parancsnoka Róma, augusztus 3­. (Az Est tudósítójától.­ Az egész olasz tengeri haderő parancsnokául az abruzzói herceget nevezték ki. A francia Ssazugsergokkal szemben új lapot alapítanaki Bukarest, augusztus 31. (Az Est tudósít­ójától.) A román, de főleg a bukaresti lapok eddig kivétel nélkül az angolok és a franciák hazug híreit közölték. Most a Ziuaa cí­men tekintélyes férfiak kezdemé­nyezésére Bukarestben új lap ala­kul, a­mely a bécsi és berlini hivat­­talos jelentéseket szó szerint fogja kö­zölni. Ezek a jelentések a román közvéleményt bizonyára fel fogják világosítani az európai harctéren történtek felől. 71 szerb pártok beszüntették működésüket Újvidék, augusztus 31.­ (Bud. Tud.) A magyarországi szerb néppárt, radikális párt és liberális párt vezé­rei Metkovits Béla főispánhoz leve­let intéztek, a­melyben többek közt­ ezeket írják: — Miután a közvélemény tömörü­lésünkben kizárólag nemzetiségi poli- ■ tikai pártokat látott, belső haza-, fias sugallatunkat követve, a mai súlyos viszonyok között a nemzeti­ségi jellegű politikai pártoskodásnak még a leghalványabb látszatát is elkerülendő, ünnepélyesen kijelent­­ jük, hogy pártnak nevezett tömörült­­­seinket ezennel feloszlatjuk és minden eddig szervesen folytatott működé­sünket megszüntetjük. A nyilatkozatot az összes pártok vezetői aláírták, köztük Tárnics Jászi óc Dalil Mihál­­lo_

Next