Az Est, 1915. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1915-01-01 / 1. szám

k, január 1. jutalmot is meg kell szoktatni, és csak a meleg paplant és a jij éjszakai csöndjét keresse. igjs mindez, még itthon kell lela, aztán — meglássátok — gyék, sport, mulatság lesz a halamennyi fáradsága. orzasztó a háború, de e borzoz mérten édesek a gyönyör is. Egész ember, aki erőszedzett testtel vág neki, az ajak mélységein a gyönyörök kisabb csúcsára léphet. Soha édes álmot, mint ütközet után jóéba takaródzva, soha olyan latot, mint a kerekes konyha gulyása néhány napos koplalás után. Egy rohamnak a mámora, egy győzelmes ütközet örömtüze, egy hazulról jött levelezőlap gyönyörűséges melanchóliája, egy hazaküldött sóhajtás szivsajdító szomorúsága, amit tud minderről a kávéházak, vendéglők és polgári lakások elkényeztetett népe ! Ami fáradság, törődés van, azzal mind idehaza kell még megismerkednetek. Aztán, ami öröm és gyönyörűség van, egész biztosan tárt karokkal talál rátok odakint a harctéren. Nagy Endre. ik ködben, Nieuport mellett német nyugati harctérre küldött tudósítónktól a flandriai harctéren elsősorban alá borított területek választják két ellenfelet egymástól. Igen helyzérpárbajt vívnak itt már hóek óta a küzdő csapatok. Egy ■rdandár parancsőrlisztjéhez csatáztam, hogy az előőrsök munkájátfigyelhessem e rendkívül nehéz eseteken. A parancsőrtiszt éppen a feladatot kapta, hogy egy előzetőrséghez üzenetet vigyen. Autoobilon nem mehettünk erre az érkes útra, mert nagy köd volt, melynek sűrü fátyola elborította a fjókot, s a tábori út, a melyen haladunk kellett, az olvadás és az áradás övetkeztében nagyon sáros volt. Mindezeken kívül még arról sem volt szabad megfeledkeznünk, hogy csak két kilométernyire voltunk az ellenséges tüzérség lővonalától és hogy az ellenség a muníciót az utolsó hetekben hihetetlenül pazarolta és az egész vidéket a legnagyobb kaliberű gránátokkal (15 cm., 21 cm., 28 cm.) árasztotta el. Hogy utunkat megrövidítsük, a szántóföldeken keresztül haladtunk. A köd egyes helyeken oly sűrű volt, hogy egymást sem láthattuk. A rengeteg akadály, gránátok vájta gödrök, a drótsövények és a be nem tömött farkasvermek miatt egyikünknek mindig elől kellett menni, hogy szükség esetén figyelmeztessük egymást az utunkba kerülő akadályokra. Jobbra tőlünk egyszerre egy léghajóágyú lövedékének erős robbanását hallottuk, amely nyilván egy kiváncsi francia léghajónak vetett véget. A francia repülőgép, úgy látszik még a köd ellenére is vállalkozott arra a vakmerő feladatra, hogy tüzéreinknél látogatást tesz s e vakmerőségéért nyilván életével fizetett. A tenger felől ezúttal kivételesen nem hallatszik ágyudörgés, minthogy maga az angol hajóraj is belátta végül a muníciópazarlás haszontalanságát, és e miatt harcra kész ágyúütegeink is tétlenek maradtak. Már-már megbántam, hogy e kirándulásra vállalkoztam, minthogy nyilvánvaló volt, hogy semmi látnivalónk sem akad, de viszont abban a veszedelemben forogtam, hogy a fenyegető közelségben lecsapó francia lövedékek megölnek vagy megsebesítenek. De a visszafordulásról szó sem lehetett, mert elvesztettük az irányt is és nem tudtuk többé, hogy hol vagyunk. Térképünk és iránytűnk segítségével igyekeztünk megállapítani a sötét és távoli körvonalakból és egy rommá lőtt helység maradványaiból, hogy hol lehetünk. A helység délkeletre volt tőlünk. Csendes borzalommal gondoltunk arra, hogy nem kerültünk-e a franciáktól megszállott pozíciókba ? Már szinte láttuk, hogy el vagyunk fogva és a dicstelen fogság összes kellemetlenségei eszünkbe jutottak, képzeletünkben már szinte átéltük a hadifogoly-tábor és az igazságtalan haditörvényszéki tárgyalások minden rémületét, és ezeknek az érzelmeknek a hatása alatt elhatároztuk, hogy megtámadtatás esetében a végsőkig védjük magunkat. Hogy a ködben ne rohanjunk bele az ellenséges állások kellő közepébe, elhatároztuk, hogy lefekszünk és várunk, míg az idő kitisztul. Kísérőnk felajánlotta, hogy felderítőszolgálatra indul; ajánlkozását azonban elutasítottuk, nehogy hiábavaló veszedelembe sodorjuk. Reggel kilenc óra volt már és arra gondoltunk, hogy örökké nem tart a köd sem. Kísérőnk persze nem volt elragadtatva elhatározásunktól, ő már előre is örvendett, hogy járőr minőségében talán valami hőstettet fog véghezvinni. Körülbelül félóra hosszat feküdtünk tétlenül, amikor mintegy ötven méternyi távolságban néhány alak kúszott felénk. Nem mertük őket megszólítani és engedtük, hogy közelebb érjenek hozzánk. Nem sokkal utóbb felismertük őket: a mi seregünk egyik előőrsével találkoztunk. Boldogan ugrottunk fel és sietve megszólítottuk őket. Az előőrsöt vezetőaltiszt azonban vonakodva válaszol kérdéseinkre és bizalmatlanul méreget végig bennünket tekintetével és mikor a hadsereg holléte iránt tudakozódunk, röviden igy felel: — Nem tudom, hol van. Ellenvetésünkre, hogy hiszen mint járőrnek tudnia kell az utolsó tábori őrség helyét, határozottan felhív bennünket arra, hogy igazoljuk magunkat. Megmutatjuk igazolványainkat, amelyeket az operációs területen belül az illetékes parancsnokság állított ki és amelyet minden sofrőrnek és más katonai személynek állandóan magával kell hordania. A katona mentegetődzik, hogy a kémkedés veszedelme miatt igen óvatosnak kell lennie. Nemsokára elősiet a tábori őrség parancsnoka, egy ifjú tiszt, aki még egyszer megbizonyosodik személyazonosságunk felől és aki most már szeretetreméltó módon vezet bennünket. Előbb rövid kerülővel visszavezet egy fasorhoz, azután 800 méter távolságra, egy árokba kalauzol. Ledöntött fák alatt kell tovakúsznunk, mert a köd már kitisztult és az ember soha sem tudhatja . .. Végre egy rommá lőtt majorsághoz jutunk, amely az elárasztott terület fölött fekszik. Az épületek már romokban hevernek, de azért részben még elegendő védelmet nyújtanak a lövedékek ellen. Óvatosan kibújunk az árokból és szerencsésen bejutunk az udvarba. Benn a poszton felváltva őrködik három-három ember. Egy vastag gesztenyefa törzse szolgál itt fedezékül. A fatörzs mellett ül az őrszem, karjára fektetve fegyverét. Oldalt egy kiemelkedő ösvény visz át a vizen az ellenséges állásokhoz, egy másik majorsághoz, amelyet már az ellenség tart megszállva. Odaát alakok suhannak ide-oda, akik őrszemeink »tétlenségét« már ismerik és jól tudják, hogy a mi részünkről egyetlen lövés sem hangzik el. Messzelátóval megismerjük rajtuk a francia tengerészeti gyalogság sárga vállrojtját és azt is megtudjuk, hogy közvetlenül mögöttük benszülött és gyarmati csapatok vannak, amelyek többnyire együtt dolgoznak a tengerészekkel, miután ezek szokták meg a legjobban a gyarmati lakossággal való érintkezést. A francia sorkatonaság egyáltalán nem hajlandó a Szenegálokkal és turkókkal való bizalmas cimboráskodásra. A három őrt felváltják bajtársai. Mindegyikük egy óra hosszat áll, illetőleg fekszik az őrségen. A felváltó katona óvatosan csúszik a megfigyelési ponthoz és csendesen foglalja el elődje helyét, aki viszont a ház romjai mögött bújik vissza. Bajtársai ott most éppen azzal vannak elfoglalva, hogy az ebédhez készülődnek. Az őrséget szolgáltató csapatot csak minden három-négy napban váltják fel, hogy a megfigyelés folyamatosságában szakadás ne álljon be. Ezért mindig gondoskodnak elegendő élelmiszerről, valamint felforralt ivóvízről. Az ellenséges tüzérség ezeket az őrségeket különösen kedveli és még akkor is hihetetlen módon lövöldöz reájuk, ha elhelyezkedésüket nem tudja pontosan. Az őrségek ezért gyakran változtatják állomásaikat, ami persze nem mindig veszteségei nélkül történik. Mindenesetre romár a helyzet, ha egy ilyen csapat, amelyhez a legkitűnőbb katonákat osztják be önkéntes jelentkezés útján, kénytelen a helyét változtatni, így erre a megfigyelő helyre is már kora reggel óta lövöldöz az ellenség, de vitézeink még egyáltalán nem gondolnak arra, hogy helyüket elhagyják. Miután megfigyeléseik eredményét közölték társammal és így a brigád számára megszereztük a szükséges információt, ugyanazon az útón, amelyen jöttünk, visszatérünk azzal a felemelő érzéssel, hogy ilyen emberekkel, mint a minőkkel e veszedelmes pozícióban is megismerkedtünk, okvetlen győznünk kell. Goetz György. Jóslat tavaszi fiábovupet 71 Times slingeti ellenségeink tantícs&ozdsdf Rotterdam, december 31. (Az Est rendes tudósítójának távirata) A Times katonai szakértője a lap tegnapi számában ismét azt ajánlja, hogy a szövetségesek hadügyi és tengerészeti miniszterei tanácskozásra jöjjenek össze Londonban. Szükségesnek tartja, hogy a szakminisztereken kívül a szövetségeseknek, valamint Szerbiának londoni képviselői, nagykövetei, illetőleg követői is részt vegyenek a tanácskozásban, hogy a stratégiai kérdések mellett a politikaiakat is megvitassák. — Mi ismerjük — írja a Times — a mi erős és gyenge oldalunkat, s ismerjük az ellenségeit is. Látjuk, hogy az ellenség utolsó erőfeszítésre készül, hogy minden segélyforrását mozgósítsa és rövidesen a harcmezőre vigye. Bármilyen örvendetesek is legyenek a mi viszonyaink, bármennyire is iparkodtunk hadseregünket és flottánkat szervezni és akcióba hozni, mégis sok kívánni való van még hátra, különösen közös eljárásunkat illetőleg. A szövetségesek képviselőinek tanácskozása előnyös volna a stratégiára és összhangba hozná valamennyiünknek azt a törekvését, hogy az ellenséget megverjük. A Times katonai szakértője ezután azt jósolja, hogy a háború egész télen át fog tartani és tavaszszal kétszer oly heves lesz. J. H. Fan JoyU Az északi helyzet — katonai munkatársunktól — Ha a tegnapi hivatalos jelentések alapján a nap mérlegét elkészítjük, arra az eredményre jutunk, hogy az orosz-lengyelországi, vagyis főhadszíntéren az események határozottan nekünk kedveztek. Nem értünk el ugyan valami döntő jelentőségű és világraszóló eredményeket, de észrevehető mértékben közelebb jutottunk az ilyen kedvező döntéshez. Északon a Bzura és Ravka folyók környékén szövetségesünk támadása határozott mértékben előre jutott. A Bzura—Ravka vonaltól keletre lejátszódott eredményes harcokról szól a német hivatalos jelentés, és határozottan megállapítja, hogy Skierniewice messze a német arcvonal mögött fekszik. Az óriási csata-arcvonal e részen elért látszólag jelentéktelen eredményeket csak akkor tudjuk helyesen megítélni, ha méltányoljuk azt, hogy mit jelent az oroszokra nézve a Varsó, Novogeorkicszk váraktól való elszorlás, meg az, hogy éppen ezért milyen kétségbeesetten, védték az oroszok a Bzura és Ravka menti hadállásaikat és védik most az attól keletre fekvő területeket. A harcvonalnak tovább délre fekvő részeiről a mi hivatalos jelentésünk számol be. E szerint Tomasov körül és áttól délre előrehaladtunk, a Nida, Dunajec, Biala folyók vonalán pedig az ellenség támadásait, súlyos veszteségeket okozva nekik, visszavertük. És ami a fő, hogy Lupkow körül végrehajtott ellentámadásunkkal az oroszoknak a Kárpátok elleni támadását megállítottuk. Nem tagadjuk, hogy az utóbbi, tudniillik az ellenség előnyomulásának feltartóztatása hadászati értelemben nem pozitív eredmény. De hiszen a támadó ellenség visszavonulása természetszerűleg mindig azzal kezdődik, hogy a támadás előregörbülése megakad. Annyi azonban már a hivatalos jelentésből is kiviláglik, hogy a Magyarország ellen irányuló ellenséges támadás már határainkon túl holtpontra jutott. 3. oldal.