Az Est, 1918. július (9. évfolyam, 151-176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
c. oldalaz€yr Kedd, 1918. július 2. Beszélgetés a török pénzügyminiszterrel Újabb kölcsönszerződést akar kötni Németországgal és török államadósság konszolidálásáról is tárgyal Bécs, július 1. (Az Est bécsi szerkesztőségétől) Dsavid bég török pénzügyminiszter tegnap Budapestről Bécsbe érkezett. Bécsben fogadta Az Est munkatársát, akinek budapesti benyomásairól a következőket mondotta: — Budapesti látogatásom éppen a nagy sztrájk idejére esett. Bámulattal láttam, hogy a sztrájk ellenére is mily tökéletes volt a főváros ellátása. Budapesti tartózkodásom alkalmat adott arra, hogy megbeszéléseket folytassak Magyarország politikai és gazdasági életének vezetőivel, Wekerle miniszterelnökkel, Popovics pénzügyminiszterrel, gróf Tisza Istvánnal és Teleszky Jánossal. Meg vagyok győződve róla, hogy a Magyarország és Törökország közötti szoros gazdasági viszony a két testvérnemzet érdekeit a legkedvezőbb módon elő fogja mozdítani és a magam részéről csak óhajthatom, hogy a béke elkövetkező ideje éppen olyan gyors és ragyogó fellendülést hozzon Törökországnak, amilyent Magyarországon tapasztaltam. Bécsből David bég kedden este Berlinbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson a német birodalom képviselőjével. Munkatársunk kérdésére, hogy miről fognak folyni a tárgyalások, Dsavid bég a következőket felelte: ... — Az utolsó kölcsönszerződés, amelyet a német kormánynyal kötöttünk, folyó évi szeptember 1-én lejárt. Most újabb szerződést akarunk kötni, további hat hónapra, amely esetben pénzügyi szükségleteink 1919 márciusáig fedezve volnának. Azonkívül tárgyalni fogok a német birodalom képviselőivel összes államadósságunk jövő konszolidálása tárgyában. Egyébként szükségleteink egy kis részét nemrég sikerült belső kölcsönnel fedeznünk. Ellentétben azokkal a hírekkel, amelyek a sajtóban e kölcsönről megjelentek, megállapíthatom, hogy ez első belső kölcsönünk eredménye nagyon kielégítő. Gondosan előkészített propagandával — amelynek példáját Magyarországon láttuk — általánosan ismertté tettük a kölcsönt. Törökország különös viszonyait tekintetbe véve mindössze 10 millió török fontot vártunk a kölcsöntől, a tényleges eredmény azonban ezt az összeget több mint a felével felülmúlta. A háború nagy pénzügyi megerőltetéssel járt Törökországra nézve, de meg vagyunk, győződve, hogy pénzügyi viszonyaink rendezésénél számíthatunk szövetségeseink segítségére és, hogy Törökország nagy természeti kincsei segítségével hamar felgyógyul azokból a sebekből, amelyeket a háború ütött rajta. A román szenátus elfogadta a trónbeszédre adandó választ Bukarest, június 60 A szenátus tegnapi ülésén elfogadta a trónbeszédre adandó választ. A vita éjjeli egy óráig tartott. Részt vettek benne Herneu hadügyminiszter, Arion külügyminiszter, Gregor Cantacuzene kereskedelmi miniszter, Badarau volt miniszter, Jankovescu tábornok, Miclescu Viktor és Rieger tanár. natkozólag Wekerle Sándor miniszterelnök a képviselőházban kifejtett: A kormány a tárgyalások során elsősorban a magyar államiság kidompozitására és a magyar gazdasági érdekek megóvására vetett súlyt. Gróf Serényi Béla még szombaton elutazott Bécsből. Wekerle Sándor a Magyar Házból vasárnap délelőtt a király tartózkodási helyére ment, ahol kihallgatáson jelent meg a király előtt. Szterényi József kereskedelmi miniszter a délelőtt folyamán Wieser osztrák kereskedelemügyi miniszterrel, Popovics Sándor pénzügyminiszter pedig Wimmer osztrák pénzügyminiszterrel tárgyalt resszort-ügyekben. A magyar kormány tagjai együtt ebédeltek a Sacherben és délután félnégykor együtt utaztak vissza Budapestre. a Lovws Veszünk miden fajta parafadugót Használt, nem törött palackparafadugókat kilakint K 40.—. Uj palackparafadugókat kilónként K 80 —. Parafahuilockot kilónként K 5.— Hordó dugókat és pezsgődugókat a legmagasabb árban, frommer Testvérek, Budapest, VI., Teréz körút 23. Íi magyar kormány tárgyalásai Bécsben .11 német, kereskedelmi szerződés megújításáról tárgyaltak Megállapodtak az osztrák kormánynyal — Az Est tudósítójától — Wekerle Sándor miniszterelnök, gróf Serényi Béla földmivelési miniszter, Szterényi József kereskedelmi miniszter és Popovics Sándor pénzügyminiszter pénteken Bécsbe utaztak, ahol szombaton az osztrák kormány kereskedelmi és pénzügyminiszterével tárgyaltak A tárgyalások anyaga: a Németországgal megújítandó kereskedelmi és gazdasági szerződés volt , és amint értesülünk, az osztrák kormány és a magyar kormány tagjai között megállapodás jött létre azoknak a vezérelveknek a figyelembevételével, amelyeket a német szerződés megújítására vez ELTŰNT ! Rosenthal Adolf asztalosmester f. hó 21-émd. u. 2 órakor. Hazulról eltávozott. Kérem, akik vele férfi időben találkoztak, vagy tudnak róla, értesitsék özv. Sigsr Fülöpnét VI . Aradi utca 29. földszint 1. Eltűnéskor galambszürke vászon- ruhát, panamakalapot és félczipet vitt el. ^ S^c.toonné-aDozafebaa. minden&fc»* feaphaíÁ® TARLÓRÉPAbi!A©| kerek, feherhusu..skarlát vörösétkezési faiópamag. Szavatolt idei urad. áru. Miga készlet tart kg-ja 120 K Spitzer Jakab magkereskedo cégnél, Pécs. Német félhivatalos cikk a gazdasági szövetség elmélyítéséről A vámunió szóhoz nem ragaszkodnak — De lényegében erre törekszenek — Az Est tudósítójától — Gróf Tisza István, mint ismeretes, legutóbbi képviselőházi beszédében behatóan foglalkozott a központi hatalmak szövetségének elmélyítésére irányuló tárgyalásokkal és Payer német alkancellár nyilatkozatával szemben határozott feltételekhez kötötte a vámhatárok ledöntését. Tisza azóta egy intervjúban is kiegészítette nyilatkozatát, német, félhivatalos helyen ismételten reflektáltak rá és ez a vita egyszerre megvilágította azokat a veszedelmes törekvéseket, a me*lyek az elmélyítés enyhe és ártatlan jelszavai mögött az egész kérdést mozgatták. ■ * Az Est kezdettől rámutatott, hogy amennyiben az elmélyítés ezek szerint az intenciók szerint történik, Magyarországnak örökre fel kell áldoznia minden gazdasági önállóságát, mert a német felfogás az elmélyítést a vámunióval akarja kezdeni. Ezt most megerősíti a Norddeutsche Allgemeine Zeitung cikke, amely Tisza István nyilatkozatára válaszolva, egész nyíltan azt írja, hogy nem lehet szorosabb politikai kapcsolatra gondolni egyállammal, ha az gazdaságilag vámsorompókat és más falakat tart fenn. A célban, mondja e mellett a német félhivatalos, Tisza egyetért Pagerrel, ő is kívánatosnak tartja a dunai monarchia és a német birodalom szorosabb kapcsolatát, a különbség az eszközökben mutatkozik és a kérdés az, hogy meddig terjedjen a gazdasági közeledés. A Tisza a vámunió szóhoz ragaszkodik ezt azonban se az alkancellár, se semmiféle más hivatalos német tényező nem említette. Hogy a szorosabb kapcsolat vámunió alapján történik-e vagy más formában, az egyelőre másodrangú kérdés, a fő az, hogy az összes érdekelt államok kormányai késznek nyilatkoznak a szorosabb kapcsolatra és csak azután kell megvizsgálni, milyen módon vigyék ezt keresztül. Hogy máról-holnapra az összes vámvonalak le nem omolhatnak, az magától értetődik, német részről tisztában vannak vele, hogy a magyar és osztrák vámok teljes eltűnése a monarchia sok iparágában nagy nehézségeket okozna s tudják azt is, hogy a dunai monarchiában a létfeltételek egészen mások, mint Németországban, de nem is gondol senki a monarchia gazdasági életének veszélyeztetésére s a valóban szükséges vámvédelmek megdöntésére. Ellenkezőleg, a német érdek párhuzamosan halad a magyaréval és osztrákéval, a gazdasági közeledésből Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak egyenlő előnye lesz és semmi kétség, hogy az az előny, amelyet Magyarország a gazdasági közeledésben a fokozott exportlehetőség által Németország felé nyer, legalább oly nagy, mint Németország haszna a magyar piacon. Hogy aztán az átmeneti időre milyen különös védelmi rendszabályok lesznek szükségesek,— kartel, közbenső vám — s ez olyan probléma, amelyet a további tárgyalások során kell megoldani. A technikai, sőt közgazdasági ne- -hézségek semmiesetre sem csekélye, de remélni kell, hogy lehet olyan formát találni, amely az összes érdekelt nemzetek kívánságának megfelel, ez azonban csak úgy lehetséges, ha Magyarországon és Ausztriában meg vannak győződve, hogy Németország a maga számára semmiféle különleges előnyökre nem törekszik. A néni félhivatalos érveléséből is Világosan bontakozik ki az elmélyítés német iránya, a tárgyalásokban sok szabad tér marad a szavak megválogatására, a lényeg azonban mindenesetre ugyanaz maradna : a vámunió. Hogy ez esetleg egy tüneményes közgazdasági nyelvújítással más szó formájában létesülne, ez épp úgy nem változtat a nagy veszedelmen, mint ahogy például nem jelentett semmit a koalíció alatt, hogy vámszerződés helyett vámszövetségre léptünk Ausztriával. Mindenesetre, a német félhivatalos cikk meggyőzően láttatja, hogy mennyire indokolt az a nagy tartózkodás, amelynek e kérdésben a német szövetségnek egyébként olyan exponált híve is, mint Tisza István, kifejezést ad. Hof her rf é!a legújabb szerkezeti magánjáró cséplőkészlet, tejesen felszerelve, eladó. Decs község, Ifu Istvánnál (Tolna megye). 50 m2 tűzfelülettel, 10'légkörre Ajánlatot Ackerman, Zrinyi utca 1. szára alá kérek. | KerestinM megvételre S egy fekvő compound condensatiós fi 100 —150 Ps. megfelelő kazánnal, továbbá egy H 22 Voltos,'60—80 kv. teljesítményű egyenáramú, l mellékáramkörű tircamó*. Ipari caft'rözegaz. P darálj '.»T Budapest, V., Nádor utca 20. • Ismét kapható Junatore France : THAIS regimje. Ára 8 korona, szállítási költség 55 fillér. Kap- B hatóv.-te Esti konguosztáltjában, VII. kerület. Erzsébet-körút .18—20 és az összes árusítóknál .Ajánlunk azonnali szállításra budapesti raktárról ToVIs bádogvedret !A« 20sTdcs bádogvedret rlALt 3000 drb tauorírnt 70 cm. siagas, 60 cm. 110 literes ’»VoUi oa, átmérőjű K 50 drb-ként 20.000 drb hor- 28., 30 és 32-es gonyzott fehér DaGOgVeUrei nagyságban. Hazai Kereskedelmi és Forgalmi R.-T. Budapest, V., Akadémia utca 20. szám. Telefon 113—66. , 159—16. Sürgönyeim : Grossist. ill-SMÉH. ISMIS szerezhető sorsjegyek részletfizetésre való eladása által. Ügyes, megbízható ügynökök — nők is — ,kerestetnek célra legelsőrangú pénzintézethez. Eredményes működés esetén fix fizetés. Felvilágositással szolgál Markovits. Izsó, Budapest, VIL, Erzsébet-örut 2., I. 10. Hadirokkantati előnyben. Gazdák szives figyelmébe» Tovottekenőcs (gépzsír) 30, 50 és 250 kilós hordóban kapható Dáni Hugó vaskereskedőnél Budapest, II., Zsigmond u. 5. Napi 30 korona mellékkereset Állandó értékű sorsjelek részletfizetésre való eladására, magas jutalék mellett képviselőket felveszünk. Szakértelem nem kell, vidékiek előnyben. Bővebb ismertetést küld a Központi Váltóüzlet Részvény,társaság. Budapest, V. ker., Szabadság-tér 3. sz. Jód-gyógyfürdő Árva-Polhora (Felsőmagyarország). Megnyitás július 5-án. Legrősebb jódforrás, remek fekvéssel, kiváló gazdag ellátás, mérsékelt árak, saját gyermekotthon. Prospektust küld főorvos, dr. Tandlich Zsigmond, Turdosin (Árva megye)..