Az Est, 1919. november (10. évfolyam, 97-122. szám)
1919-11-01 / 97. szám
Szombat, 1919. november 1. 2zész Tetemrehivás Tisza Hermina-úti villájában Együttes kihallgatás és szembesítés az összes szemtanukkal _ Az Est tudósítójától — 1919 október 30 ... Lehetetlen Vissza nem emlékezni a tavaly ilyenkorra, az őszirózsás szürke napra, a csapatokkal megrakott, céltalanul száguldó teherautomobilok, a gazdátlan puskalövések, a »Kandafi« és »Kővágó« jelszóval elérhető telefonösszeköttetések napjára, a Nemzeti Tanács védelme alatt álló októbervégi csütörtökre, amelynek délutánján, a Herminaut 35. szém a villában agyonlőtték gróf Tisza Istvánt. Lehetetlen volt erre a napra vissza nem emlékezni tegnap, az októbervégi csütörtökön, délután, otthonn, a Hermina úti villában, ahol a hatóság képviselői helyszíni szemlét rendeltek el, a Tisza-gyilkosság összes tanúi jelenlétében és azokkal, akiket a gyilkossággal vádolnak, vagy azzal gyanúsítanak, hogy tudtak róla. Ezen a szemlén, a tragikus napnak huszonnégy óra híjan évfordulóján, a gyilkosság órájában mondják meg az elhagyott ligeti villa halljában Tisza István halálának szemtanúi: tényleg azok követték-e el a gyilkosságot, akiket meggyanúsítanak vele ? Fel kell eleveníteni Tisza halálának történetét, hogy az évforduló szemléjének megrázó lefolyását megérthessük. Aznap, október 31-én, délelőtt, már keresték Tiszát. Egy idegen ember kereste, minden áron beszélni akart vele. Mikor beengedték hozzá, azt mondta neki, hogy a Nemzeti Tanács megbízásából keresi s mikor erre Tisza felesége védőleg terjesztette ki a karját férje felé, az ismeretlen megszólalt: — Kegyelmes asszony, hát úgy nézek én ki, mint a ki orgyilkosságot akar elkövetni ? " . A nyomozó hatóságok azt hiszik, hogy ez az idegen csak a viszonyokat, a villa beosztását, Tisza környezetét akarta kikémlelni, s ezért jelentkezett valami ürügygyel Tiszánál Délután azután megtörtént a gyilkosság, amelyben, tudvalévően, négy ember vett részt, miután a Tisza őrizetére rendelt csendőröket lefegyverezték. , , , , A tegnapi szemlének és helyszíni szembesítéseknek az volt a célja, hogy világosságot derítsenek a délelőtti tudakozódás és a délutáni gyilkosság részleteire. .A Herminauti villát, az Iparcsarnok mögött, erre az alkalomra külön rendőrkülönítmény őrizte, két tiszt is volt ott, a nemzeti hadseregből. A villa előtt dr. Lévai Rudolf ügyvéd beszéli, hogy délelőtt nagyfontosságú vallomást tett a rendőrségen : visszaemlékezett arra, hogy most egy éve egy kliense, dr. Gärtner Marcell Mór azzal dicsekedett előtte, hogy október 31-én, délelőtt ő járt Tiszánál s valami ügyben a protekcióját kérte; ennek a Gärtnernek az alakja nagyjából megegyezik annak az idegennek a külsejével, aki a házbeliek tanúsága szerint délelőtt kereste Tiszát. A rendőrségen Ruzicska kapitány jegyzőkönyvet vett fel a vallomásról s a nyomozást ebben az irányban is kiterjesztik. A villát őrző rendőrök most nagy léptekkel járnak fel s alá szótlanul, háromnegyed három. A Herminauton egy lélek sem látható, csak ott a villa előtt vár egy kis csoport, védők, detektívek, újságírók. Valaki megszólal: — Jön a fogház kocsija. Tényleg, a Thököly-út felől érkezik a nagy lilaszínű omnibusz, sötét falain tejüveges ablakokkal. Megáll a kapu előtt. Kinyitják az ajtaját, hatalmas csendőrőrmesterszáll ki belőle, utána Sztanykovszki Tibor, ifj. Dobó István, mindketten csukaszürke egyenruhában, satonasapkával a fejükön, Magyar Lajos, azután Heltai Viktor, a volt városparancsnok, bőrkabátban, végül Kéri Pál. Egyenkint szállnak ki, öt fogházőr kiséri őket. A villa, Roheim Samu földbirtokos tulajdona, nagy kert közepén. A kertben, a kavicsos után sorakoznak az érkezettek. Beszélni nem szabad hozzájuk, csak ifj. Dobó Istvánt kérdi a védője, dr. Lévai Tibor: — Hogy szolgál az egészsége? — Rosszul, -t- kiáltja vissza kedélyesen Dobó - meghűltem és köhögök. ... A szomszédos templomban három órát harangoznak. A villa előtt autó áll meg , jönnek a hivatalos személyek, ügyészség, vizsgálóbíró, rendőrség, civilek, nagy bőrtáskákkal, rendőrtisztek. Fel a villába, a gyanúsítottak s a fogházőrök fala előtt. ... A következő percben ott állunk a hallban, a gyilkosság színhelyén. Tágas, elegáns helyiség ez, egyetlen bútordarabja egy hatalmas fehér márványkandalló, fehérmárvány kerítéssel, — olyan az egész, mint egy gyönyörű síremlék — a hall falán köröskörül faburkolattal. Faragott faerkély vonul végig a hallon, amolyan karzatféle, amely az emeleti lakó, a háztulajdonos Roheimék lakásához tartozik. A hall falait divatos festők képei borítják. A vizsgálóbíró, Kováts Lajos, megállapítja, hogy a tanúk megjelentek : itt van Roheim Samu, házvezetőnője, Csernyák Rezsőné Wesszely Margit szobalány, akit a délelőtti ismeretlen látogató személyére nézve, azután Almásy Denise grófnő, Tisza unokahúga és Dömötör László, Tisza inasa, akit a gyilkosság lefolyásáról fognak kihallgatni. A délutáni jelenetet a Roheimék faerkélyéről végignézte Csernyákné és Wesszely Mangit is, ők külön vallomást fognak tenni Tisza gyilkosairól. A vizsgálóbiró int s a szomorú menet bevonul. Balszélről áll Magyar Lajos, mellette Kéri Pál, Heltai Viktor, azután ifj. Dobó István s végül Sztanykovszki Tibor. Előttük a hivatalos személyek kis csoportja, jobbfelől a tanuk. Almássy grófnő éppen most beszélt, hogy hárman vagy négyen lőttek Tiszára, összesen hat golyó repült ki. S az egyiknek még most is megvan a nyoma a hall faburkolatéban. A tanuk egyenkint beszélnek, azsmert tényállás mindegyik szájból elhangzik, újság csak Dömötör László inasnak az a kijelentése, hogy a Tisza őrizetére rendelt csendőrök a gyilkosság órájában nem voltak lefegyverezve, sőt mikor ő a kertbe érkező katonák láttára értük ment, hogy segítségül hívja őket, teljes fegyverzetben ültek a pincében s csak nagy vonakodva két csendőr jelent meg a hallban, hogy Tiszát »megvédelmezze«. Ezek a csendőrök nyitottak ajtót a gyilkosoknak. Almásy Denise grófnő vallomása kiegészíti ezeket, az adatokat; a grófnő visszaemlékezett arra, hogy mielőtt a rettenetes jelenet megkezdődött, az egyik fegyveres katona hátraszólt társaihoz : ■— Megvan az összeköttetés ? — kérdezte tőlük, s mikor megnyugtató választ kapott, rögtön rárontott a grófra: »Elérkezett az ön végső órája.« A tanúvallomások elhangzottak, a vizsgálóbíró most a gyanúsítottakhoz intéz kérdéseket, hátha a helyszínen a hangjáról egyiket vagy másikat felismerik a tanuk? — Mikor született maga, Kéri Pál ? — hangzik az első kérdés, — 1882-ben — feleli Kéri. — Mikor, melyik hónapban ? — Április ötödikén. *?*v — Volt a háborúban ? — Igen, mint haditudósító. Először a sajtóhadiszálláson, azután az északi harctéren, végül a német keleti hadseregnél. Tisztán, nyugodtan beszél Kéri. Az ügyész megkérdi tőle : — Volt ön ebben a villában ? Kéri tagadólag rázza a fejét. ■— Soha ! ... Már a másik gyanúsított felé fordul az ügyész, amikor erélyesen, ércesen felcsap Kéri hangja: — Különben tiltakozom az ellen, hogy engem idehoznak és minden gyamok nélkül igy meghurcolnak ... — Ön ne tiltakozzék, — feleli indulatosan az ügyész — a vizsgálat világosságot fog deríteni a dologra. Most Sztanykovszkira kerül a sor. — Ön mennyit kapott forradalmi tevékenységéért ? — Húszezer koronát — feleli.* Ki űzette ki önnek ezt az öszszeget? — Tízezer koronát Hadzsics százados a hadügyminisztériumban, Linder miniszter szobájában, tízezret Laehne Hugó államtitkár, a földmivelésügyi minisztérium első emeletén, ha jól emlékszem, az 50. számú szobában. De nemcsak én kaptam pénzt, hanem kapott a tizenegyes katonatanács minden egyes tagja is. A vizsgálóbíró Sztanykovszkitól Dobóhoz fordul, egy kerekarcú, kis fekete bajszú, zömök fiatalemberhez, aki szétvetett lábbal áll a bizottság előtt és nevet. — Dobó, maga fegyelmit kap rög-öön — fenyegeti meg. — De vizsgálóbíró úr, egy szót sem szólok. — Tiszteletlenül nevet itt ! — Hogyne nevetnék azon, hogy ide kerültem. — De hiszen maga a gyilkosság után azzal hencegett, hogy maga a tettes. Dobó legyint: — Vicc volt, kérem-No, ha viccből viccelt, akkor szenvedje a következményeit! Maga mennyit kapott ? — fordul most Heltai Viktor felé a vizsgálóbíró. — Kérem, én már tegnap kijelentettem, hogy egy árva krajcárt sem kaptam — feleli ez, derűs arccal. — Hát a nyolcvanezer frankos hitellevél, amely a nevére szól ? —, kérdi a bíró. — Ez tévedés, kérem — hangzik Heltai válasza. •— Önnek milyen szerepe volt a forradalomban ? — fordul most Magyar Lajos felé a vizsgálóbíró. — A központi városházán voltam, három nap és három éjjel és meglehetősen köztudomás szerint ki nent mozdultam onnan ez idő alatt. — A Nemzeti Tanács ülésén mint városparancsnok vett részt ? — Én rém voltam városparancsnok, én a Nemzeti Tanács ügyeit vezettem. Az elsőnapon izgatott emberek jelentek meg a Nemzeti Tanácsban, akik Tisza Istvánról kezdtek beszélni. Fényes László és én azonban rájuk szóltunk, hogy semmiféle akcióba ne kezdjenek. A bíró int, a kihallgatás be van fejezve. Most a tanukhoz fordul, halkan, de nagyon ünnepélyesen kérdi tőlük : — Csernyákné, felismeri arcáról vagy hangjáról ezek között azt az idegent, aki délelőtt járt itt, vagy a gyilkosokat ? Pillanatnyi feszült csend. — Én... én nem ismerem fel határozottan, — hangzik a tétova válasz —, ez a fiatalember (Sztanyovszkija mutat) ismerősnek látszik, ennek pedig — Kéri előtt megáll — a hangja ismerős. Azt hiszem, ez volt itt aznap délelőtt. A következő tanú Roheim Samu, aki a délelőtti jelenetet látta, Kérire mutat: — Az alakja nagyon hasonlít , csak az magasabb volt, oválisabb volt az arca, általában fiatalosabb volt a megjelenése. Most következik a koronatanú, Almásy Denise grófnő. Előrelép és határozott hangon, erélyes gesztusokkal mondja: — Én feltétlenül felismerem Dobó Istvánban azt a katonát, aki a gyilkosságban középen állt, a szót vitte, legtöbbet beszélt. A múltkor, mikor láttam, szakálla volt, az zavart, azért nem ismertem fel bizonyosan. Most felismerem határozottan és minél tovább nézem, annál frappánsabb a hasonlatosság. 1: ■. Megrendült, mély csend. Percekig senki sem felel. A szív dobogását, a lélegzet vételét lehet hallani. A vizsgálóbíró jut először szóhoz ! — Maga mit szól ehhez, Dobó ? — Én csak nevetni tudok — feleli és nevet. — A nagysága engem végignéz és rám ismer, holott soha nem látott. Én tanukkal tudom igazolni, hogy a forradalom napján másutt voltam. Sztanykovszkit is ma látom először, — a mai napig azt sem tudtam, hol lakik Tisza ? Én csak nevetni tudok azon, hogy a nagysága engem fényképekről felismert. — Hát ezt honnan tudja ? — kérdi tőle meglepve a vizsgálóbíró. Dobó zavarba jön, de kivágja magát. — Beszéli... beszéli az egész .. szé ... fogház. A fogház udvarán hallottam, mikor sétáltunk. Nekem nem is volt gyalogos egyenruhám, amiben a gyilkosságot elkövették, — én tengerész voltam. — Hányszor járt maga a Károlyipártban ? — kérdi most Nagy Károly detektívfőnök. — Egyszer voltam, a forradalom előtt, egy vasárnapi napon, A mit a 3. oldal