Az Est, 1919. december (10. évfolyam, 123-147. szám)

1919-12-02 / 123. szám

Kedd, 1919. december 2. Újabb nyomozás indult meg Tisza gyilkosainak ügyében A Tisza-család az értelmi szerzők felkutatását követeli­ ­ — Az Est tudósítójától . Néhány napig úgy látszott, hogy Tisza István meggyilkolása ügyé­ben a nyomozást abbahagyták. Nagy Károly detektívfőnök, a­ki a nyomozást irányította, mint be­teg szabadságra ment, a vizsgálat másik vezetőjét, Doming Henriket­­ pedig jutalomképpen degradálták de a bűnügyi osztály vezetője he­lyett csupán helyettes vezető lett. Ezek a körülmények különféle sugdolódzásra adtak alkalmat és a legképtelenebb hírek terjedtek el. A helyzet most megváltozott, Nagy Károly detektívfőnök ma újra el­foglalja hivatalát és teljes erővel ismét hozzálát a nyomozás vezeté­séhez. Megindult már abban az irányban is az akció, hogy bármi­lyen változás történt is a bűnügyi osztály vezetésében, a Tisza-ügyet nem szabad kivenni Doming kezé­ből, neki továbbra is a detektív­­főnökkel együtt kell dolgoznia eb­ben az ügyben. Ez azért is fontos, mert a Tisza-család jól tudja, hogy Nagy Károly a meggyilkolt mi­niszterelnöknek egyik legnagyobb tisztelője volt és Tisza bukásakor vele együtt kellett távoznia állá­sából. A nyomozás teljes erővel az ér­telmi szerzők után folyik és ezen a ponton nem lehet megalkuvás. Az ország közvéleménye azt köve­teli, hogy ezt a kérdést minden po­litikától mentesen oldják meg és a bűnösök, bárkik is, elvegyék méltó büntetésüket. Volt-e fegyelmi a detektív­főnök ellen ? A főkapitányságon arról beszél­tek, hogy mindazok ellen, a­kik a nyomozásba befolytak és munkájuk eredménnyel járt, különös módon fegyelmit indítottak, így azt be­szélték, hogy Nagy Károlyt a be­tegágyán hallgatta ki a fegyelmi osztály egyik tisztviselője, továbbá jegyzőkönyvet vettek fel Angyal detektívfőf­elügyelő vallomásáról és állítólag Dorningot is kikérdez­ték. Természetesen ez az eljárás a legnagyobb titokban folyt, a sze­replők nem beszélhetnek, annyi azonban bizonyos, hogy kihallgatá­sok voltak, bárhogyan is akarják majd elferdíteni a hivatalos hír­adások a tényállást. Más oldalról eredő információ szerint a Tisza-család baráti köre beszéli, hogy egészen helytelen irányban indult meg a detektívfő­­nök ellen az eljárás, mert bár igaz, hogy minden mellékkörülményt félretéve kutat a gyilkosok után, ide az a vád, hogy egy vezető poli­tikust kompromittálni akarna, egyáltalában nem igaz. A család nem a rendőrség révén szerzett tudomást arról, hogy kinek az ér­deke a nyomozás megállítása, ha­nem egy ember, a­kinek nevét és állását (természetesen nem árulják el, útközben beszélt az egyik vád­lottal és az ő kijelentéseit rögtön tudatta a családdal. Azután azt már nem volt nehéz kinyomozni, hogy az egyik vádlott a kérdéses ipádat a rendőrségen is megismé­telte. A család egy másik bizalma-­­ jelen volt többek kihallgatásán és ezek a vallomások megerősítet­ték gyanújukat. Egy jegyzőkönyv mint védelem Tisza István gróf bűnöseinek ki­nyomozását nem gátolhatja meg a politika, mindig akad egy-két em­ber, a ki a Tisza-családot bizalma­san értesíti, így az érdekelt poli­tikai személyiség egy jegyző­könyvvel akart védekezni, a­me­lyet nagy tekintélye tudott irányí­tani. E szerint az egyik vádlott a vele való szembesítéskor nem is­merte fel, sőt egy más ember ne­vét mondotta a feladott kérdésre. Mindenki tisztában van azzal, hogy mit jelent az, a­mikor hosszú kihallgatás után egyszerre egy embert odaállítanak a vádlott elé. De ez az epizód nem fontos, mert az emlegetett politikus nevét annak idejében minden forradalmár jól ismerte. A gyilkos alkalmasint jól tudta, hogy kivel tanácskozik a borzalmas tett kivitele ügyében. Sokat, beszélnek a rendőrségen egy detektívről, a­ki ebben az ügyben igen előkelő helyen járt és fontos leleplezéseket tett. Laehne Hugó mint vádló jelentkezik Laehne Hugó szerepét is tisztáz­ni kell ebben az ügyben. Olyan hí­rek terjedtek el, hogy Laehne osz­totta volna ki a pénzt a gyilkosok között. Laehne már a bécsi lapok­ban célzásokat tett arra, hogy a pénzkiosztást másvalakinek az uta­sítására foganatosította, a­ki cso­dálatosképpen ismét egyezik azzal a politikussal, a­kinek érthetetlen befolyása érvényesül a Tisza-féle nyomozásban. Laehne állítólag a legközelebbi napokra ígérte meg­érkezését és beavatottak úgy tud­ják, hogy bizonyítékokat is fog ma­gával hozni. Az egész ország érde­ke, hogy teljes erővel bogozzák ki ennek a borzalmas gyilkosságnak minden részletét és sem Laehne, sem más egyéni érdeke nem játsz­hat szerepet. Kihallgatások a vizsgáló­bírónál A vizsgálóbíró újra előveszi a letartóztatott embereket s a­kik még nincsenek beismerésben, azo­­j­kat kihallgatja. Dobó István még­­ nem vallotta be bűnét, de már na­­­­gyon megtört. Kéri Pál a súlyosan­­ terhelt vádlottak közül egyedül tagad konokul, de a vallomásokból már fonódik a hurok a nyaka kö­rül. Annyira megy konokságában, hogy legutóbb odavágta a vizs­gálóbírónak: — Én éppen annyira vagyok bű­nös, mint ön. . Természetesen ezért a nem ép­pen szemérmes kijelentéséért meg­felelő büntetést kapott. Este ki­lencig hallgatták ki, de állhatato­san tagad. Kihallgatták már több alkalom­mal Fényes Lászlót, a­ki erősen hangoztatja és bizonyítgatja ártat­lanságát- Tanuk jelentkeztek mel­lette, a­kiknek vallomása egészen más színben tünteti fel Fényes szerepét. Hock Jánost is kihallgatják Ismeretes, hogy dr. Soóky János álamügyész indítványozta a­­vizs­gálóbíró előtt, hogy hallgassák ,ki a Tisza-féle gyilkossági ügyben Hock Jánost is tanúképpen. Hock volt az első, a­ki olyan tartalmú nyilatkozatot tett, hogy Tiszának a gyilkosa Pogány József volt. A vizsgálat ki akarja deríteni azokat a részleteket is, a­mi Hock János nyilatkozatával kapcsolatban áll. Meg akarják tudni azt, hogy hon­nan merítette Hock János ezt a nyilatkozatát. Tudvalevő, hogy Hock megszállott területen, Po­zsonyban tartózkodik, éppen ezért a vizsgálóbíró megkeresésére két rendőrtisztviselő Pozsonyba utazik és az ottani bírói hatóság közben­­jöttével hallgatják ki Hock Jánost, a­kit a vallomáséra rögtön meg is esketnek. 3. oldal Az újságíró miniszterek ünneplése Huszár miniszterelnök az entente rokonszenvéről — Az Est tudósítójától — Rendkívül meleg, szeretetteljes ünnepség színhelye volt az este az Otthon írók és hírlapírók köre. A hírlapok politikai munkatársai rendeztek vacsorát a kormány ama tagjainak tiszteletére, a kik újságíró-sorból jutottak mai , díszes pozícióikba­ és a kik, kijelentéseiknek és cselekvéseik­nek tanúsága szerint, tovább is szeretettel ápolják a hírlapírás­­hoz fűződő lelki kapcsolataikat. Ezek a kormányférfiak: Huszár Károly miniszterelnök, Beniczky Ödön belügyminiszter, Bárczy Ist­ván igazságügyminiszter, Pekár Gyula volt összekötő miniszter és Haller István közoktatásügyi mi­niszter, a­ki azonban távolmaradá­sát kimentve, nem jelent meg a va­csorán. A miniszterelnök kíséreté­ben voltak Bonitz Ferenc sajtó­főnök, Bárczy István és Kisfaludy miniszteri tanácsosok. A vendégek a kései órákig vol­tak együtt volt kollégáikkal és szá­mos tartalmas pohárköszöntőben igyekeztek megállapítani azokat a nemzeti feladatokat, melyek e vál­ságos időkben a magyar zsurna­lisztikára várnak. Más felszólalók a múltnak kedves, közös emlékeit elevenítették fel nagy hatással. Huszár Károly miniszterelnök két ízben is felszólalt, mindannyi­szor vallomást téve a mély ragasz­kodásról, mely a hivatott ujságíró­­tollhoz fűzi. Beszédében, melyben Lenkey Gusztáv szerkesztő üdvöz­lő szavaira válaszolt, többek közt a következőket mondta: — Ebben a pillanatban felidézem Kaas Ivor báró szellemét. Nem tu­dok szólni pályatársaimhoz a nél­kül, hogy ne emlékezném meg ő róla, a­ki mesterem, tanítóm volt akkor, a­mikor először léptem át a redakció küszöbét. Ő tanított meg tisztelni és becsülni azokat az ideálokat, azo­kat az eszméket, a­melyeknek e pil­lanatban köszönhetem azt, hogy a magyar közélet oly súlyos terheket rakott vállaimra, a­mineket magyar államférfin még nem hordott. Tu­dom jól, mit köszönhetek nektek, hogy sikerült ezt a nagy válságot megoldani. A sajtó támogatása nél­kül a széthúzó pártokat, a­kik egy­mással gyűlölködtek, még a rövid átmeneti időre sem lehetett volna összehozni. Végtelen hálát érzek az újságírótársadalom iránt azokért a szolgálatokért, a­melyeket az ország­nak­­ a nemzet ügyének tettek akkor, a­mikor abszolút kritikus pillanatok­ban és napokban át tudták segíteni a válságon a magyar politikai életet. Nagy szükség volt arra, hogy a m­­a­­gyar sajtó jóvátegye azt, a­mit a sajtó a nemzet életén eddig rontott. Semmiféle kabinet nem tudja ezt az országot regenerálni, csak a ma­gyar politikai élet valamennyi ténye­zőjének összefogása és mindegyiknek mélységes magába szállása, hogy egészen új morális alapokra helyez­kedjék az ország, a­melyet a­­sír szé­léről rántottunk vissza. Kérem, tá­mogassanak úgy, mint akkor, mikor legelőször léptem át a szerkesztőségi s­zobát, a parlament folyosój­át és árgyé­t, mint akkor, a­mikor a gyilkosok kezé­ből a legsötétebb időben kiszabadí­tottatok. Az emberi és uj­ságíról szolida­ritás olyan fényes példáit láttam még azok részéről is, a­kik politikai ellenfeleim voltak, a­melyek nagyon mély nyomot hagytak életemben örökre és fordulópontot jelentenek sok tekintetben. Ez a szolidaritás, úgy éreztem akkor, a börtönök fa­lain át is teljesíti kötelességét és én nem fogom azt elfelejteni soha. Egy magát megnevezni nem akaró ember­barát kétszázezer koronát adott, hogy fordítsam azt tetszésem szerinti jó­tékony célra. Ezt az összeget az újságírók özvegyei és árvái javára akarom fordítani, azoknak az újság­íróknak segítésére, a­kik nem feled­keztek meg rólam akkor, a­m­ikor a legnagyobb veszélyben voltam. Min­den egyes újságíró özvegyének és árvájának ezer koronát kíván jut­tatni. (Élénk tetszés.) A miniszterelnök beszéde után Iloitsy Pál, az Otthon-kör alelnöke, üdvözölte a kör nevében a megjelen­teket. Majd Pekár Gyula szólott az újságíróknak arról a nagy munkájá­ról, a­mely hivatva van a külföldet tájékoztatni. Azok a külföldiek, a­kik Budapestre jöttek, a missziók most már "ismerik, becsülik és szeretik­ a magyart. De meg kell tenni a magyar újságírónak mindent, hogy az igaz­ság megismerése által ez a szeretet az egész világon elterjedjen. Bárczy István igazságügyminisz­ter felköszöntője után Halász Lajos államtitkár üdvözölte a minisztere­ket. Bonitz Ferenc miniszteri taná­csos, a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetője, Beniczky Ödön belügymi­niszter és mások felszólalása után ismét Huszár Károly miniszterelnök emelkedett szólásra és többek közt a következőket mondta : — Végigviziteltem az összes en­­tente-missziókat és a között, a­mit most mondottak és a­mit ezelőtt né­hány héttel hallottam, olyan kü­lönbség van, mint ég és fold között. Ma például Bandholtz tábornokkal beszéltem, a­ki ezt mondotta : »Most kezdjük Önöket becsülni. Én most ol­vastam az Önök történetét, most ismer­tem meg a magyar nemzetet. A nemzet, a­mely önmagát megbecsüli, kell hogy megszerezze az egész világ becsülését. Most látjuk, hogy Önök egy mártír­­nemzet és Amerika rokonszenve e pilla­­natban Önökkel van.« Hivatkozhatom­ a francia, angol és olasz missziók ve­zetőjére, hivatkozhatom Sir George Clerkre, a­kik hasnlóan nyilatkoztak. Nem vagyok túlságosan optimista, de érzem, hogy azok a nyugati hatal­mak, a­kik most még ellenségeink, a békekötés után hamarosan barátainkká válnak. A világ becsülését azonban csak úgy vívhatjuk ki, ha a külföld felé egységes nemzet képét nyújtjuk, ha a béketárgyalások során nálunk egy­séges elszántságot és erőt látnak. A széthúzás és bomlás képét mutató állam nem tud imponálni. Két hó­nap múlva talán más szemmel néz reánk a világ. A magyar nemzet igazsága érvényesülni fog. Sajtópo­litikámnak kifelé az a célja, hogy a külföldet az igazsághoz híven infor­máljam. Bárczy István, Herczeg Géza miniszteri tanácsosok, Kovács Dé­nes, Kun Andor, Mandovszky Ri­­chárd, Béla Henrik, Malcsiner Emil és még számosan szólaltak fel s a társaság a legjobb hangulatban sokáig együtt maradt. .*v

Next