Az Est, 1922. április (13. évfolyam, 75-98. szám)
1922-04-01 / 75. szám
Szombat, 1922. április 1. A keresztény est szembehelyezkedik Wolffékka Érdekes jelölések a kormánypártban —Az Est tudósítójától — a kormánypárt intézőbizottsága tegnap sem intézte el és zárta le a "hivatalos jelöléseket, meg miért" ««■y negyven kerület dolga maradt idézőben, ezekben jövő csütörtökön döntenek. A bizottság tegnapi ülésén már érzékenyebben nyilvánultak meg a pártban fellépő ellentétek és Kovács J. István felszólalása szokatlanul éles, hangot vitt bele az intézőbizottság tárgyalásába. úgy értesülünk, hogy sok panasz van a hivataloseleletek fölött történő jelölések tekintetésen !" a tegnapi ülésen erre nézve konkrét példákat is hoztak fel, így például Meskó Zoltán elmondta hogy vele szemben régi kerületében egy nagy társadalmi egyesülés egyik vezető embere a miniszterek nőkre való hivatkozással ajánlott jelöltet Gróf Bethlen István nyomban reflektált erre a felszólalásra, ■kijelentette, hogy visszaélés törtent nevével és szigorú vizsgalatot fog indíttatni. , „ Folytonosan visszatérő panasz a régi kisgazdák meg(p2eseesnem kis részben ez a tény az, a mi a elégedetlen, kisgazdák mozgalmat A ^^ontlKoklWn eák es cáfolatai elmondtak Ildink azt hogy mindössze három ritUs hazárti képviselőt nem jelöltek ujból, ezenkívül négyen. AoXI. Imre, Ignáth Béla és Kereső György kijeintették hogy nem kivánnak ujból fellépni, ezt tudomásul vették, a kerükben azonban azokat jelölték hivatalosan, akiket ezek a volt képviselők ajánlottak. _ Annyira nem mellőzzük a kisgazdákat, — mondta nekünk apait vezérlethez közel álló polltikus -hogy tiestünk, tegorován Cszimadia fúrást, Szabolcsmeze egyik kerületében Mézes ferencei és ezenkívül még négy-öt régi kigazdát Ezzel szemben a párt belső ellenzéken arra mutatnak rá, SeSIS£ ,ktengjk általános aranyszáma egyáltalában nem felel meg a régi nemzetgyűlési erőviszonyoknak. Mindenesetre tény az, hogy a párt belső ellenzéki mozgalma nem vesztegel és annak uj tápot adott Kovács J. István magatartása; meg nem van jegyezni, hogy a Segimoz-Salom és Kovács J. fellépése közt valami erős szervi kapcsolat nem volt nem tudni, hogy a jövőben lesz-e. A kormánypárti kisgazdák egyébként azt mondják, hogy Ko- S István nem először, táplál »súlyos aggodalmakat« s épp ő volt az aki legjobban lelkesült fel annak idején Bethlen István vállalkozásán, amikor meg a párt egésze meglehetősen tartózkodóvolt Herczegh Sándor, a vidéki kisgazda-mozgalom szervezője egyébként Az Est munkáfsának a következő nyilatkozatot tette: _ Büszkén vállalom, mint az eredeti kisgazdapárt alapvető munkálatainak egyik munkája, hogy ennek a mozgalomnak a többiekkel együtt szintén munkása voltam. Mert ma már mutatkoznak a mozgalom eredményei, utalok a vidék nagyarányú megmozdulására, mely napról-napra új csatlakozásokat jelent be és erőt ad ahhoz, hogy tiltakozzunk úgy memorandumunk elsikkasztása, mint az egész mozgalomnak egy kézlegyintéssel való elintézése, legfőképpen pedig az ellen, hogy bujtogatásnak, robbantási kísérletnek vagy kicsinyes sértett hiúsági indító okoknak minősítsék azt, amiért ez a mozgalom megindult és folyik feltartóztathatatlanul. Nem vezetett vetélkedési vagy senkit közülünk. Én nem kértem hivatalos jelölést, arra nem is reflektáltam, noha több helyen fel is ajánlották. A mozgalom megindítását viszont kötelességünkké tették az országszerte megnyilvánuló nyugtalankodások hívei, a nem a pártba tartozók folyamatos beözönlése, atitkosság elejtése, a régi kisgazdaszervezetek negligálása és a régi program elvesztése fölötti aggodalom. Ennek a megmentésére való törekvés vezetett és semmi más. Hogy a vidéken minden vármegyei régi szervezetben számunkra parancsolólag megnyilvánult aggodalom nem alaptalan, azt igazolja az ezer kataszteri holdon felüli földbirtokok vagyonváltsága tárgyában most kiadott sérelmes miniszteri rendelet. Ez erősíti a mozgalmat. Hogy mozgalmunknak van reális eredménye, az mutatja, hogy a külföldről hazaérkezett Kovács J. István is e követelése mellett indított harcot éppen a kormánypárt intézőbizottságában. Általában azt hiszik, hogy a jövő intézőbizottsági ülésig valahogy fordulópontra kerül az egész mozgalom. Nagyatádi Szabó István ma este több napra vidékre utazik. A hivatalos jelölések több meglepetést fognak hozni. A régi munkapárt, illetve középpárt tagjai közül eddig jelölték báró Perényi Zsigmondot (Beregdaróc), báró Papp Gézát (Nagyszentmikdós), Kaas Albertet (a ketté osztott gödöllői kerület egyik részén), Raszovszky Istvánt (Kőszegen), Illés József, egyetemi tanárt (Nagykárolyban), a jelöltek közt van továbbá Herczeg Ferenc, valamint Biró Pál, a Romamurányi vezérigazgatója, akit Ózdon jelölnek. Megtörtént tegnap a hivatalos jelölés Debrecen első kerületében, ahol Vásáry István tanácsnok, Baltazár Dezső püspök veje lesz a hivatalos jelölt. Hivatalosan jelöli egyik kerületben a kormánypárt Marsall Ferencet, a Faluszövetség igazgatóját. Szó van arról, hogy egyik bihari kerület Ravasz László református püspököt kéri fel a jelöltség elvállalására. SzentesenVégyesy Lászlót nem jelölték, helyette Bugyi Antal bankigazgatót. Végérvényesen elintézett dolog, hogy Kállay Tibor pénzügyminiszter Nyíregyházán és Nagykanizsán lép föl. A keresztény ellenzék körében a tegnapi nagygyűlés hatása alatt állanak és kilátásaikról meglehetős bizakodással szólnak. Feltűnést keltett, hogy Beniczky Ödön nem beszélt a gyűlésen, erre vonatkozólag Beniczky a következőket mondta Az Est munkatársának: — Rakovszky István felszólalása nem volt tervbe véve, e miatt csak negyed tíz óra felé került volna rám sor, akkor pedig már nagyon későn lett volna. — Félreértésen alapult az a hír, hogy én leleplezésekre készültem a tegnapi gyűlésen. Én csupán azt jeleztem, hogy a király 3918 október végei távozásáról fogok beszélni és ennek során megcáfolok bizonyos beállításokat. Ez most elmaradt, majd máskor mondom el. A gyűlés különben szinte extatikus hangulatban folyt le s hatása még a mi várakozásainkat is felülmúlta. A keresztény ellenzék körében élénken tárgyalnak Wolff-Huszárék közös fellépéséről. Kijelentették, hogy minden együttműködés ezzel a csoporttal ki van zárva, hiszen Andrássyék és Friedrichék minden egyes kérdésben más felfogást vallanak, mint Wolff és Huszár. Akkorák az ellentétek, hogy komolyan szó van arról, hogy Friedrichék a keresztény községi pártból is kilépnek. A keresztény ellenzéken a Friedrich-párt intéző bizottsága ma délelőtt ülést tartott, amelyen főleg a soproni jelöléssel foglalkoznak. Valószínűleg gróf Sigray Antalt léptetik fel. Ismét fellép Sopronban gróf Klebelsberg Kunó, aváros eddigi képviselője, aki ma este elutazik és holnap programbeszédet mond. A liberális ellenzéken tovább folynak a tárgyalások az egységes listára vonatkozólag váltakozó kilátásokkal ugyan, de nagyjában mégis azzal a kölcsönös szándékkal, hogy a liberális polgári ellenzék együttműködése biztosíttassék. Értesülésünk szerint élesebb ellentétek egyáltalában nincsenek és körülbelül már csak egy-két politikusnak a lista vezető helyein való részvétele körül vannak komolyabb akadályok. 3. oldal. Az ellenzék jogvédő irodája holnap délelőtt tíz órakor gróf Apponyi Albert elnöklésével ülést tart, amelyen folytatják és végleg letárgyalják a választási rendelet ellen kiadandó manifesztum szövegét. Sréter István visszavonul a politikától Sréter István volt honvédelmi miniszter a színi választókerület közönségéhez nyílt levelet intézett, amelyben kijelenti, hogy egyelőre megmásíthatatlan és a politikával össze nem függő körülmények kötelességévé teszik, hogy a március 12-én neki újból felajánlott nemzetgyűlési mandátumról lemond és a nyilvános politikai szerepléstől, legalább is egyelőre tartózkodik. Nagy és repül©£orf£almat tervemmel! Anglia és gyarapatországai között A háborús Zeppelinedet és repülőgépedet akarják felhasználni London, március 31 . (Az Est rendes tudósítójának telefon- jelentése Parison és Berlinen át) Egy konzorcium, amelyben a Vickers Limited és a Shell Oil cso- Sport a főrészvényes, ajánlatot tett a kormánynak, hogy átveszi az államtól a feleslegessé vált egykori hadi léghajókat és a nélkülözhető repülőállomásokat, csarnokokat és egyéb építkezéseket, maga is épít léghajókat és repülőgépeket, hogy süni forgalmak létesítsen a brit birodalom óceáni részei között. A terv szerint a nagyobb útvonalakat hatalmas léghajók járnák be, amelyeknek kapcsolataik és csatlakozásaik lennének repülőgéprelratokkal, a léghajók bonyolítanák le a személyforgalmat és teherárut is szállítanának, a repülőgépek aztán átvennék az utasakat express-szolgálat gyanánt. A konzorcium az államkincstártól 90.000 font támogatást kér és azonkívül külön-külön 40.000 fontot Indiától és Ausztriáliától. Az ajánlatban el van mondva, hogy a mostani léghajókat és repülőgépeket a társaság csak ideiglenesen használná, amíg a személyzetet begyakorolja és az útirányokat megválasztja, mert a légi forgalmat a konzorcium újonnan építendes hatalmas léghajókkal és repülőgépekkel akarja ellátni. Az államtól a konzorcium az L. Z. 125 rendszerű Zeppelineket kéri, amelyek 100 utas és 10 tonna rakomány szállítására alkalmasak.. Miljukkov Oroszország jövőjéről A bolsevizmust nem külső beavatkozás, hanem maga az orosz nép fogja megbuktatni Berlin, március 31 (Az Est rendes tudósítójának távirata) A halálos veszedelemből megmenekült Miljukov innen Parisba utazott. Az orosz kadettpárt vezére elutazása előtt így nyilatkozott a Vessische Zeitung egy munkatársa előtt Oroszország jövőjéről: — Az orosz bolsevizmus nem tehet le arról a céljáról, hogy fokozatosan forradalmasítani fogja az egész világot. Legfeljebb azzal ámíthatja önmagát és a félrevezetett tömegeket, hogy céljainak megvalósítását későbbre kell halasztani. : W ' ‘ ■ | A nem bolsevista orosz lakosságnak, amely ma már nem tagozódik pártokra, közös programja van, amely a demokratikus kormányzás helyreállítását kívánja. Elegendő szervező erő van még Oroszországban, mindenekelőtt a régi önkormányzati szervekben és a vidéki intelligenciában, amely a szövetkezeti rendszerben van organizálva. Az orosz emigrációnak nem lesz szerepe a közeledő forradalom megindításában, minden feladata az, hogy a mai Oroszország és a külföldi országok között az érintkezést fentartsa. Az orosz emigránsok öt pártra szakadtak. Miljukov a demokraták közé számítja magát, de Wrangeltel megtagad minden közösséget. A balszárnyhoz tartozik a régi kadettpárt több vezető egyénisége és néhány szociálisba, mint Axentiev is és lazább kapcsolatban Kerenszki. Ez a pártcsoport fenn akarja tartani a márciusi forradalom vívmányait, hirdeti a népek önrendelkezési jogának elvét a föderatív köztársaság keretein belül és egy új földtulajdon létesítését. Hiú reménykedés, hogy valamely kividről jövő erőszakos beavatkozás fogja nyakát szegni a bolsevizmusnak, ilyesminek népi lehetne sikere, mert sértené az orosz nemzeti önérzetet. Azzal végezte Miljukov, hogy a külföld gazdasági támogatása nélkül Oroszország összeroppan.I. Dél-Ukrajnában milliókat fenyeget még mindig az éhhalál A Manservakció központjának jelentése Genf, március 31 A Nansen-akció genfi központja közli: Quisling kapitány, aki Nansent Ukrajnában képviseli, nemrégiben szemleutat tett az éhínséges vidékeken. Jelentése szerint körülbelül 8 millió ember éhezik Ukrajnában, különösen a déli részeken. Ezek közül harmadfél millió még a tápláló pótszereknek is híján van és elkerülhetetlen pusztulásnak néz elébe. A kormány, a termelő szövetkezetek és az ukrajnai Vöröskereszt mintegy 320.000 lejekről gondoskodnak, — közülük 220.000 a gyerekek száma — de étkezőik egy részét élelmiszerek hiányában be kellett zárni. A betegségekkel szemben tehetetlenek, mert nincs orvosszer. Quisling kapitány meglátogatta a zaporoskei kormányzóság városait és falvait is. Itt az 1.288.000 főnyi lakosságból 900.000 nem jut betevő falathoz és az éhezők száma áprilisra legalább 200.100-rel fog még nőni. A gyermekek 60 százaléka elpusztul. A kórházakban, nincsenek orovosok, nincsenek ágyak. A legrettentőbb kannibalizmusról hallani példákat. Az anyák megölik és megeszik gyermekeiket, a családok a szó legborzalmasabb értelmében felfalják egymást. Quisling kapitány hét ilyen esetről hallott szemleútja közben.