Az Est, 1922. november (13. évfolyam, 249-273. szám)
1922-11-01 / 249. szám
cs.oldal Dömötör Mihály, Kovács J. István sajtópere Beniczky Ödön ellen A bíróság elítélte Beniczkyt . — AzEst tudósítójától — A budapesti büntető törvényszéken Nagy Béla tanácselnök a mai napra, tűzte ki Beniczky Ödön volt belügyrminiszter sajtóperének a tárgyalását, amelyet Dömötör Mihály volt belügyminiszter, Meskó Zoltán és Kovács J. István volt államtitkárok indítottak ellene. Két évvel ezelőtt nagyobb hírlapi polémia volt, amelynek során Beniczky Ödönnek az egyik napilapban nyilatkozata jelent meg és ebben többek között ez volt: »A magyar király dolga nem a rácoktól, csehektől, oláhoktól és a velük összeházasodott Sréter—Kovács— Meskó—Dömötör-társulattól függ. Ami engem illet, én az ő forradalmukkal szemben is, mint eddig, az ellenforradalom embere leszek.« E nyilatkozat miatt Sréter, István volt honvédelmi miniszter külön sajtópert indított és azt a törvényszék már le is tárgyalta. Beniczky Ödönt ebben az ügyben a törvényszék sajtórágalmazás vét■ vége miatt 12.000 korona pénzbüntetésre ítélte, az ítélőtábla azonbancsupán a becsületsértés sajtóvétségét állapította meg és a büntetést 5000 koronára szállította le. Dömötör—Meskó és Kovács sajtópanaszát ma tárgyalja a bíróság. A sértetteket Temanovich Zoltán ügyvéd képviseli, Beniczky védelmét pedig Zboray Miklós látja el. " Beniczky kihallgatása :" Beniczky az elnök kérdéseire kijelenti, hogy vállalja a nyilatkozatokért, a felelősséget. A cikkek politikai vitákból keletkeztek akkor, amikor a szabad királyválasztók offenzívát indítottak a Habsburgok détronizációja érdekében. Ő mint legitimista, természetesen ellenezte a szabad királyválasztók ez eljárását. A szabadkirályválasztók politikája — úgymond Beniczky—teljesen fedi a kisantant politikáját, a szabadkirályválasztók forradalmi alapra helyezkedtek a magyar királlyal szemben, Így láttak napvilágot ezek a nyilatkozatok, amelyek miatt őt most a bíróság elé állította Dömötör István, Meskó Zoltán és Kovács J. István. Ezeket az urakat egyéni becsületében megsérteni nem akarta, hogy mennyire igaza van, amikor azt állítja, hogy a szabadkirályválasztók politikája fedi a kisantant politikáját, bizonyság erre Grotz Gusztáv, aki a nemzetgyűlés előtt bemutatta mindazon tiltakozó jegyzőkönyveket,amelyeket a kisantant képviselői annak idején átnyújtottak Károly király visszatérése ellen. Ismét kijelenti, hogy a szabad királyválasztók politikája teljesen fedi a kisantant politikáját e tekintetben. Beniczky Ödön védője, Zboray Miklós, Nagy Béla elnök azon felszólítására, hogy, kivánja-e a valódiság bizonyíttásat, a következőket jelenti ki: — Nincs kézzelfogható tartalma annak, amit a jelen esetben a valódiság bizonyítására kívánhatnánk. Dömötör Mihály, Meskó Zoltán és Kovács J. István főmagánvádlók képviselője, dr. Temanovich Zoltán kéri annak megállapítását a bíróságtól, volt-e már büntetve Beniczky Ödön vagy nem ? Mert tudomása szerint úgy a királyi törvényszék, mint az ítélőtábla elítélték rágalmazás miatt. Tudomása szerint ez az ítélet már jogerős. — Nem jogerős. — mondja Zboray — mivel semmiségi panasszal támadtuk meg az ítéletet. Temunovich: Beniczky Ödön lázadás bűntette miatt is jogerősen .vád *14 Idéztetett: Az elnök: De kérem, ez nem tartozik ide, ez nem fontos, ezt nem is vehetem be a jegyzőkönyvbe. Teminovich emiatt semmiségi panasszal él. Mivel Zboray és Beniczky nem kérték a valódiság bizonyítását, az elnök, felszólítja Temimovich Zoltánt tartsa meg vádbeszédét. Az ügyvéd szenvedélyes hangon kezd vádbeszédébe. Ezek a cikkek — mondja — tartalmukban, összefüggésükben, kifejezésükben nemcsak mélyen sértők, megbecstelenítők és lázítók, de az állítottak valódisága esetén a legsúlyosabb bűn, a hazaárulás miatt kellene az eljárást a főmagánvádlók ellen megindítani. Ezeket a cikkeket nem lehet könnyed gesztussal a politikai rovatba sorozni, mert azt merte állítani Beniczky Ödön, hogy a főmagánvádlók megfizettettek az ellenség pénzével. Ez már nem a szabadkirályválasztók és a Habsburgpártiak közötti csata, ez már jóval több. De tulajdonképpen hogy merik magukat legitimistáknak nevezni a Habsburg-pártiak ? Legitimista az, aki az 1920. évi 1. törvénycikket elismeri és a ma fennálló idevonatkozó összes törvényeknek aláveti magát. És ezek az állítólagos legitimisták, a Habsburg-pártiak a haza sorsát, életét háttérbe helyezték és előbbrve valónak tartották Habsburg Károlyvisszatérését. Nagyon jól tudjuk, hogy azokban a kritikus napokban a kormányzó urunk úgy szenvedett, mint Golgotán a Jézus. És a nemzetgyűlés is a szabad királyválasztók álláspontjának adott igazat, amikor megszavazta a törvényeket. A Habsburg-pártiak a sír szélére állították a nemzetet, amikor Habsburg Károly kísérleteit elősegítették. Beniczky Ödön mindezt önző érdekből cselekedte, meg volt neki ígérve az, hogy ha Károly király visszatér, gróf lesz. Beniczky Ödön nevet az ügyvéd eme kijelentésére, mire Temanovich feléje fordul és magából kikelve kiabálja: — Ne tessék ezen nevetni, igenis , így volt. Meg volt önnek ígérve, hogy gróf lesz és én ezen helyről nyíltan megvádolom önt ezzel Ez volt a rugója tehát az ön harcának. Az elnök ügyelmezteti Teimmovichot, hogy ne a vádlottal polemizáljon és nyugodtabb hangon tartsa meg vádbeszédét. — Dacára, hogy Beniczky nem végzett jogot, folytatja Temanovich — csak érettségije van, mégis eszes ember, minden szava komoly, megfontolt. És most rátérek egy másik nagyon érdekes dologra. — Amikor belügyminiszter volt, akkoriban akart Károly király visszatérni az országba és a vádlott megreszkírozta azt is, hogy hamis közokiratot állított ki. Ugyanis behívta magához a referens titkárt és átadott annak egy fényképet. — Hogy kicsoda ez az ember, — mondta a titkárnak — hol lakik és hány éves, mind rá van írva a fénykép hátára. Ennek az embernek egy svájci útlevelet kell szerezni.» Ez az ember Kovács Gáspár mezőkövesdi földbirtokos, ön — mondotta a titkárnak — szerezze meg az útlevelet, majd én megszerzem a svájci vízumokat. — A titkár magához vette a fényképet és amikor kiment, a legnagyobb rémületére ráismert az állítólagos Kovács Gáspárban Károly királyra. A hivatali szobában nagy konsternációt keltett ez a dolog. A titkár visszarohant Beniczkyhez: — De kegyelmes uram, ez nem Kovács Gáspár, ez IV. Károly király őfelsége! Semmi köze hozzá, ripakodott a titkárra Beniczky, fogja be a száját, én parancsot, adtam önnek és önnek azt teljesíteni kell. A titkár megszerezte a hamis útlevelet. — Nem lehet ezen nevetni, vádlott úr, ez mind színigazság, amit én mondok. Az ügyvéd szavait ugyanis úgy Beniczky, mint Zboray állandó gúnyos mosollyal kísérik. — Maga elment, a svájci követségre és ott kierőszakolta az útlevélre a vízumot, így akarta ön becsempészni IV. Károlyt, amikor az egész világ közvéleménye ellene volt annak, hogy mégegyszer a magyar trónra kerüljön. Nem törődött azzal, hogy ez casus belli, csak az volt a fő ön előtt, hogy Károly király újból idehaza legyen. Ezzel elkövette ön a büntetőtörvénykönyv 700-ik paragrafusába ütköző intellektuális közokirathamisítást. Nagy Béla elnök : De mit tartozik mindez ide? Ha ön ezt így tudja, tessék Beniczky ellen feljelentést tenni. Temanovich : Majd megtesszük, mert hiszen még nem késtünk el. — A vádtanács négyrendbeli rágalmazás miatt helyezte vád alá Beniczky Ödönt, de a vádtanács tévedett, én tízrendbeli rágalmazás miatt , kérem elitéltetését. Aljas szándékból követte el a bűncselekményeket, mert ha, igaz volna, amit nyilatkozatában kijelentett, hogy ilyen a magyar politika, akkor mi megint, nagyongyors léptekkel haladnánk az új mohácsi vész felé. Példás büntetést kérek, de nem holmi apró-cseprő tízezerkarótys pénzbüntetést, de fogházbüntetést kérek, súlyosbító körülménynek káréül beszámítani magas intelligenciáját és azt is, hogy többszörösen büntetett, előéletű. A vádbeszéd után Zboray Miklós emelkedik szólásra, hogy elmondja védőbeszédét. Sokmindent összekotyogott itt az ügyvéd úr, — kezdi — én nem vagyok hajlandó őt ezen a nyomon követni. Kijelentem, hogy igenis politikáról volt szó. Mit csinált itt az ügyvéd úr ? Felemelte a magasságba a főmagánvádókat és lepocskondiázta a vádlottat. Egyedül igaznak s hazafiasnak a szabadkirályválasztók politikáját, fogadta el és súlyosan sértő módon megtámadta a másik álláspontot, hazaárulásnak titulálván. Meg van mindenkinek engedve, hogy akármimé politikai álláspontot kövessen, mert hiszen a kommün letörése után mennyire beszéltek román perszonálúnióról, szerb nexusról, Ausztriához való csatlakozásról, az olaszokkal való karöltésről. A próbálkozás és a gondolkozás ez magában véve még nem hazaárulás. Balta Aladár most, is nyíltan megmondja, hogy legelőnyösebb az volna reánk nézve, ha a jugoszlávokkal lépnénk összeköttetésbe. Gömbös Gyula feljegyzéseiben a forradalomról és az ellenforradalomról 1920-ban megírja, hogy Szegeden léte alatt, mindenáron azon volt, hogy a szerbekkel haladjunk és Belgráddal keressük az összeköttetést. Most a nyáron, június 24-én nyíltan beismerte Gömbös, hogy téves ezen politika. Ami meg van engedve az egyiknek, az meg van engedve a másiknak is. Vilmos császár mondja, memoárjaiban : Általános szabály, hogy rossz politikát követ ert, aki ellenségei tanácsára hallgat. Amit ellenségeink akarnak, tanácsolnak, az nem lehet jó nekünk. Beniczky Ödön nyilatkozatába más dolgot belemagyarázni egyenes rosszakarat, elvakult sás, gyűlölködlés és..ajyí&Q4^s, i ,.o.. Az ügyvéd annyira extázisban volt, hogy az egyik főmagánvádlót itt, állandóan Jézusnak titulálta. Temanovich (közbeszól): Az is, Kovács J. latván, tiltakozik Temang,rich kijelentése ellen: Jánosnak hívnak ! — kiáltja közbe. Majd így folytatja Zboray: , A magyar bíróság és a közvélemény nagyon jól tudja, hogy kik a főmagán vádló urak, de azt is tudja, kicsoda Beniczky Ödön. Mérlegelje a bíróság Beniczky férfias beismerését, hogy ő mit akart. Zboray végül a többi vádaskodásra kijelenti, hogy azokra nem is akar reflektálni. Kéri Beniczky Ödön felmentését. Temanovich ügyvéd reflektál Zboray szavaira. Én lovag vagyok — mondotta — vaskoromarendes lovag és nőt nem viszek harcba. Beniczky feleségének a nevét azért hoztam elő, mert Beniczky kijelentette, hogy ő vagyontalan, holott felsége révén 50 millió korona vagyona van. Ha tehát pénzbüntetéssel sújtják, azt ő egyáltalában nem fogja megérezni. A bíróság ezután ítélethozatalra vonult vissza. Három negyedórás tanácskozás után Nagy Béla elnök kihirdette az ítéletet, amely bűnösnek mondotta ki Beniczky Ödönt Meskó, Dömötör és Kovács sérelmére elkövetett hat rendbeli rágalmazás vétségében és ezért hatszor 3000 korona fő- és hatszor 100 korona mellékbüntetésre ítélte el. Bűnösnek mondotta ki továbbá Meskó Zoltán sérelmére elkövetett egyrendbeli becsületsértés vétségében és ezért 1000 korona fő- és 200 korona mellékbüntetésre ítélte. A bíróság az ítélet indokolásában súlyosbító körülménynek vette azt, hogy Beniczky egyszer már büntetve volt, enyhítő, körülménynek pedig, hogy ellentétes politikai felfogásból eredő súlyos, lelki felindulásában tette e nyilatkozatokat. A főmagánvádló képviselője az ítélet súlyosbításáért jelentett be fellebbezést, Zboray pedig a bűnösség kimondása miatt fellebbezett. Szerda, 1922. november /. Modem 3 szobás inkfást Keresete belterületen Minden árt fizetek. Beköltözést elintézem.Tel. 173-12 -KRÉM csak finom hőmetayóknak Alkalmazunk megbízható tisztviselőket akiknek adminisztráción kívül üzletszerzési teendőket is el kell látni. Havi fix fizetés egyelőre 12.000 korona és jutalék Ajánlatokat »Komoly« jeligére a kiadóhivatalba .................... 11 m"T .Aranyat, briliánst gyöngyöket teljes értékben vesz és elad Schmelzer Benő Károly király út 28. Központi városház, főkapu mellett 3000 korona párja a legjobb külföldi gyártmányú Reifsloffer sárcipőnak.Gyermek-sárcipő nagyság szerint 1200 K-tól feljebb. Egész bőrből készült fa női cipők 2350 K. Teveszer házi cipők 1200 koronától feljebb.Tornacipők fehér és egyéb színekben, úgyszintén az öszszes cipőáruk naptárnál jóval olcsóbban kaphatók. Schäfer cégnél, I. kerület, Döbrentei tér 4-16. stb. Telefon: 5—71. Harisnyaáruk mérsékelt áron Slamisfogat 280 koronáig, briliánst aranyat, ezüstöt legmagasabb napi áron vesz Hartmann ékszerüzlet, Erzsébet körút 37. József 121—56 Tychai Iftai igebfcznypi Palotai: Üvegtechnikai munkálatok..........132.— K Koronczy, Wimshurst elektromos gépe...... 66.—K 226» Erzsébet köritl1-20 I Piccadilly VL, NAGYMEZŐ UCCA 48. Művészi vezető Ácsár Viktor Karmesterie Kovács Viktor zongorahumorista Még néhány napig a nagysikerű OKTÓBERI NOSZIR kezdete 10 óra után. Előadás után modern táncok záróráig. Francia konyha, kitűnő italok VacsoraSpritfl NOXIN