Az Est, 1924. november (15. évfolyam, 232-256. szám)
1924-11-01 / 232. szám
Szombat, 1924. november. ^aZ,\JSa Donald és Herriot uralomrajutása nem jelentett valami radikális eltolódást balfelé, sőt a német kérdéstől eltekintve, nagyjában a régi vágányokon haladtak tovább. Ugyanígy■ tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a konzervatívoknak újból uralomrajutása valami erős eltolódást fog jelenteni többefelé. Legfeljebb azok a speciális munkáspárti , programpontok fognak változást szenvedni, amelyeket egy polgári kormányzat nem tehet magává, így például azt hiszem, hogy az orosz-angol megállapodások már nem aktuálisak, a konzervatív kormány ezeket nem fogja elfogadni, legalább is nem azon az alapon, amelyen MacDonald folytatta a tárgyalásokat. — Az Est tudósítójától — ! A háromezerötszáz koronás villamosjegyet a közönség nem tudja megüzenni és igazán itt volna az ideje, hogy a magas villamostarifát leszállítsák. Az Est már többször utalt arra, hogy a mindenképpen indokolt olcsóbbodás azért nem következhetik be, mert a BESZKAR nagyarányú beruházási programköltségeit a jegyekből akarja fedezni. Az egész világon példátlan eset, hogy egy kts nagy részvénytársaság minden forgótőke nélkül dolgozzon és azokat a terheket, amelyeket öttven-hatvan évre elosztva szoktak a publikum vállára rakni, azonnal jegyek alakjában behajtsa a nagyközönséget. A főváros villamosvasúti részvénytársasága most újabb merényletre készül a fővárosi polgárság zsebe ellen. Új székházat akarnak építeni a közönség keserves filléreiből, mert a lipótkörúti székház a NOVA tulajdona és abból 1926 december 31-ig ki kell költözniök. A villamos megkapta egyesség fejében a városi villamos kertészuccai házát, ezt alakítják át és mögötte kiépítik a másik uccára, akácfauccai fronttal az ötemeletes székházal. Ismét nincs arról szó, hogy ennek a beruházásnak költségeire hosszabb lejáratú kölcsönt vennének fel, hanem a milliárdos kiadásokat két esztendőre akarják elosztani és a közönség két évig fog újabb adót fizetni csak azért, hogy a BESZKÁR-nak új székháza legyen. Senki sem akarja megakadályozni az építkezések megindítását, de viszont lehetetlenség az, hogy a villamosvasút a közönség teherbíró képességének figyelembe nem vételével továbbra is fentartsa a magas villamostarifát, ahelyett, hogy a beruházás költségeit más módon, okos pénzügyi politikával előteremtené. De ha már a BESZKAR, a főváros egyik leghatalmasabb üzeme, elhatározta, hogy építkezni fog, nem lehet, közömbös a nyilvánosság számára az, hogy ezt a nagy munkát miképpen végeztetik el. A fővárosi erkölcsi testület megkövetelhetné, hogy nyilvános pályázatot írjanak ki és a legolcsóbbnak adják ki a munkálatot. Amikor híre terjedt, hogy a BESZKAR építkezni fog, az építőmesterek körében már suttogtak ■ . Aki azonban ismeri az angol politikusok józanságát, az biztos lesz abban, hogy az angol konzervatív kormány politikáját sokkal erősebb szociális szellem fogja áthatni, mint azelőtt. Ezzel fogják elejét venni annak a veszedelemnek, hogy rövid időn belül népszerűtlenné válva, megint kénytelenek legyenek a munkáspártnak átadni helyüket. Azt is biztosra veszem, hogy az új kormány is feltétlenül hajszálig be fogja tartani a londoni megállapodásokat, az egész Dawes-tervet hajszálig végre fogja hajtani és ezzel lehetővé fogja tenni, hogy Európa konszolidációja tovább folytatódjon azon a sok reményre jogosító alapon, amelyen a legutóbbi hónapok folyamán elindult arról, hogy ezt a munkát egy bizonyos cég fogja megkapni. Próbáltak is ellene tiltakozni, de lefegyverezte őket az a körülmény, hogy a BESZKAR negyvenegy építőmestert ésvállalkozót szólított fel a földmunkák, a kőműves- és az elhelyezétt munkák pályázatára. Október elsején kapták az egyes cégek a felszólítást és október 10-ikéig az ajánlatot be is kellett adni aranykoroím-alapon. A pályázat feltételei olyan szigorú kikötéseket tartalmaztak, amelyek egy hasonló üzletnél sem szoktak előfordulni, és bármelyik vállalat — az építőmesterek kijelentése szerint, — csak úgy vállalkozhatott azoknak teljesítésére, ha biztosította magának a részvénytársaságnál az ilyen munkához szükséges jóindulatot. Mégis mindnyájan beadták pályzatukat, mert most nincsen munka és embereiket foglalkoztatni akarták. A pályázó építőmesterek meg voltak arról győződve, hogy hoszszú ideig el fog tartani az, amíg a különféle ajánlatokat átvizsgálják és így megdöbbenéssel értesültek róla, hogy annak ellenére, hogy szombaton járt le a pályázat, többen már kedden kaptak értesítést arról, hogy pályázatukat nem honorálták és a munkát másnak adták ki. Valóban a pályázatot követő kedden megvolt a döntés a BESZKAR igazgatósági ülésén és csodálatosképpen az a vállalat kapta a megbízást, amelyről még a pályázat kihirdetése előtt beszélték meg, hogy a BESZKÁR, pályázat mellőzésével, neki fogja kiadni a munkát. A gyors elintézés azt a látszatot keltette, mintha nem is komoly lett volna a pályázat, hanem a főváros villamostársasága inkább csak informálódni akart a többi építőmestereknél is. Arról is suttogtak, hogy nem a kérdéses cég volt a legolcsóbb, hanem előtte még négyen-öten voltak, ekkor tárgyaltak vele, magyarázkodni kezdtek, úgyhogy ez alig húsz százalékos mérséklést volt hajlandó tenni és így közelítette csak meg a legolcsóbb ajánlattevőt. Ezek után önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy melyik az a cég, amely ilyen akadályokon keresztül győztesként jutott be a döntőbe és négyszázhatvan építőmesteri vállalat közül megkapta ezt a nagy munkát . Az esetnek az a szenzációja,hogy ilyen cég nincs is az építőmesterek között. A munkát Hirsch és Walla alkalmi egyesülésnek adták ki. A Hirsch cég hivatalos neve »Hirsch Mihály út és vasútépítési vállalat és aszfalt gyár részvénytársaság«, a másiké pedig »Ifjabb Walla József cementárugyár részvénytársaság«. _ _ ■ Az egyik tehát főleg útburkolásokkal foglalkozik, a másik pedig cementárugyár. Ezek ketten erre az alkalomra megegyeztek, hogy az egyik alkalmazottjukat, akinek építőmesteri képesítése van, teszik meg az új közös alakulat felelős vezetőjének és így próbálnak jogcímet szerezni ahoz, hogy az építésre vállalkozhassanak. Az építőmesterek testülete természetesen nem nyugodhatik bele abba, hogy a főváros favorizáljon egy olyan céget, amelynek nincsen engedélye arra, hogy azt az ipart űzze. Feljelentést fognak tenni az elöljáróságon, amelynek majd hivatalból kell ezzel az üggyel foglalkoznia. A BESZKAR igazgatóságánál azzal is érveltek, hogy mind a két cég keresztény cég és régen dolgoztak a fővárosnál. Ez valóban igaz is, de sem Walláék, sem Hirschék nincsenek már benn az üzletben, mind a két vállalat, úgy a Hirsch, mint a Walla-gyár, már régen részvénytársaság és a részvények bárki kezében lehetnek, sőt a nagy többség Perlék kezében van, akik a vállalat tulajdonképpeni finanszírozói és bizony ők nem rendezett vallásúak. A székesfőváros közlekedési vállalatának igazgatóságát valószínűleg az nyugtatta meg, hogy a Hirsch Mihály út- és vasútépítési vállalat és aszfaltgyár igazgatóságában a pénzügyi kompasz tanúsága szerint benne van Sipőcz László, a polgármester testvére, sőt ő az ügyvezető igazgató. Nem tudtunk megnyugodni ezekben az információkban, amelyeket az építőmesterektől kaptunk és éppen ezért Bényi Dezső vezérigazgatóhoz fordultunk felvilágosításért, aki megerősítette azt, hogy valóban a jegyekből akarják fedezni a BESZKÁR székházának átalakítását és az új ötemeletes rész építését. A vezérigazgató szerint a Walla és Hirsch cég volt a legolcsóbb a pályázatoknál, csupán egyetlen egy volt nála olcsóbb, de ez olyan cég, amelyről bővebb információt nem szerezhettek s ilyen nagy munkánál a megbízhatóság is számít. Arról elfelejtkezik a vezérigazgató, hogy csak »megbízható cégeket« szólítottak fel. Az igazgatóság egyhangúlag hozta meg a döntést. Amikor felemlítettük a vezérigazgató úrnak, hogy olyan hírek vannak elterjedve, amely szerint a győztes cég először drágább volt, csak később, az ajánlatok beérkezése után mérsékelte igényeit, azt a választ kaptuk, hogy utóajánlatról szó sem lehet, legfeljebb magyarázgatások, megbeszélések voltak, amelyeket azonban a mérnöki osztálysaját hatáskörében intézett el. Ez a munka különben csak a nagy vállalkozásnak egy része, jövő tavasszal kezdődnek meg az iparos és a lakatosmunkák és 1925 novemberében készülhet el az új székház. Ennek a kérdésnek ilyen módon való elintézésébe , senki semnyugodhatik bele és Ripka Ferenc kormánybiztosnak kell ebben az ügyben a végső szót kimondani. Nem lehet tűrni azt, hogy a főváros lakossága tovább fizesse a drága villamost, csak azért, hogy súlyos milliárdokon székházakat építsenek. Nem lehet tűrni azt, hogy mikor négyszázhatvan építőmester van Budapesten, akkor egy" alkalmi vállalkozás, amely eddig ilyen vállalkozásokkal nem is kísérletezett, elvonja a munkát azoktól a cégektől, amelyek eddig a rossz konjunktúrában évekig hiába fizették alkalmazottaikat. Különben is, ha a fővárosnak valamilyen vállalkozásáról van szó, csak nyilvános pályázat útján lehet a munkát, kiadni, semmiesetre sem kaphatja meg az építőmunkákat egy követő és egy cementgyár összeolvasztása. • Ripka Ferenc kormánybiztosnak módot kell találnia arra, hogy a BESZKÁR döntését megsemmisítse és ezt a kérdést úgy kell elintézni, hogy a főváros lakosságának ne kelljen továbbra is a magas villamostarifát fizetni, az engedélyhez kötött iparoknak pedig meglegyen az az elégtételük, hogy a hatósági intézkedéseket legalább a hatóságok respektálják. Paizs Ödön, VII., Rákóczi út 24 VII., Erzsébet körút 23 V., Lipót körút 24 IX., Ferenc Körút 36 Linóleum Egyszínű barna, maként ......... K 110 I Egyszínű zöld, maként............. K 115 Inlaid átöntött, soha le nem köp- ; ható mintával, mi ként .......... K 150 . Padlókárpit, linoleum mellett a legjobb padlóburkolat, békebeli minőség- ben, minden szélességben, a legjutányosabb árban. 50 cm szélességben ....... 27 58 Cm; szélességben ................. K 31 78 cm szélességben ............... K41 100 cm szélességben ............... K53 115 cm szélességben ............... K01 40 55 45 65 I 80 Szőnyegek Futószőnyeg kitűnő minőségben, különféle színekben 65 cm................... K 90 cm.................. K Futószőnyeg, príma, többféle mintával 65 cm .............................. K 90 cm............... K Agyelő,szmirna-utánzat 60x120 cm .............. K 70 x 140 cm ........................... K 110 Agyelő, velour....................... K 170 Különleges,szépmintájú ebédlőszőnyeg 195x280 cm........................... K 700 Összekötők, garnitúrák és átverők nagy választékban. Függönyök Etamin, művészi kivitelben, teljes ablak, 2 szárny, 1 drapéria, rendkívüli reklámár......K 275 Női és férfiguritcaSiázsik drap és zöld színben .......... K 350 I double-kabát, a két szövetrész között gumizva......................... K 580 I szövetszerű kabát....................... K 675 I Hócipő, női K 240, férfi.......... K 205 I Sárcipő, női K 130, férfi......... K 145 I éralj ezer Ksrossákban ÉrígfitSSBs í _2S8£ í&tfEé írta, de Soós Aladár. Ára S4.000 korona. Gyakorlati diétás szakácskönyv gyomor, vese, cukorbetegek stb részére. Kapható »Az Est« könyvkereskedéseiben e-mryaaggr-tair. v.rjrtrjr.vgg3cc«?a3gff»'---wt__ bronzcsillárok kffilElftsa »SHAKIfDQ« IX., mester ttcca26 Ferenc körút mellett A villamos milliárdos székházakt akar építeni a jegyek árából Az építkezést egy útburkolta és egy cementgyár egyesülése kapta. Az építőmesterek tiltakoznak a szabályzatokba ütköző eljárás ellen 3. oldal.