Az Est, 1930. június (21. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

Vasárnap, 1930. június 1. ­A detektívfelügyelő visszatért abban­­ a hitben, hogy az ügynek ezt a részét­­ már lenyomozták. A főkapitányságon kiderül a félre­értés. Múlik az idő, már éjjel két óra van, mikor a detektívügyelet vezetője Drexler Gyula csoportvezető kiadja az újabb utasítást: kimenni a Remete utcába. Éjfél után elfogják a tettest a Remete uccában Bardócz felügyelővel robogunk ki a sötét Remete uccai ház elé. Felzör­getjük a házfelügyelőt, itthon van-e Kovács János? — Itthon van. Kopogtatunk a földszint hetes szá­mú ajtón. Rémülten, kétségbeesetten csoszog ki Kovács János anyja. A de­tektív habozás nélkül erélyesen szó­lítja fel: keltse fel a Jancsit. A szűk kis konyhában ülünk és kezünk ököl­be szorul az izgalomtól. Kovács János soká kászolódik ki az ágyból. —Siess fiam, — unszolja a detek­tív. Közben ujjai már simogatják az ajtófélfán függő vadonatúj ruha szö­vetjét. — Jövök, jövök. — feleli a szobából egy vékony kamaszos hang. Néhány pillanat múlva előttünk áll a gyanúsított egy szál ingben, amelynek egyik sarka véres. * Napbarnított arcú, világosbarna ha­jú, kissé duzzadt szájú, nyugtalan szemű, alig 18—20 évesnek látszó fia­talember áll előttünk. Magához sem tér még a meglepetéstől, mikor Bardócz felügyelő megindítja a kérdések ostromát. — Honnan volt pénzed? — Munkát kaptam és előlegül fizették. — Nem kaptál munkát — válaszolom. — Két év óta munka nélkül vagy. És ha kap­tál volna, akkor sem fizetnek 14* pengő előleget egy asztalorsegédnek. Jancsinak remegni kezd a hangja. — Úgysem érnek vele semmit. — Felelj! — A Pali bácsitól kaptam a pénzt. -Ki az a Pali bácsi? - kérdi a detektív. — Egy gazdag űr. — Mi a vezetékneve? — Nem tudom. — Hát akkor honnan ismered? — A Ludovika-kertből. — És hogy lehet, hogy nem­ tudod a nevét? És hogy lehet, hogy ennyi pénzt adott neked? — Mindig együtt jártunk, elvitt moziba, színházba. — És talán kért tőled valamit ér­te ? — Kért, de én nem tettem sem­­m­it. Jancsi anyja minduntalan kiszól a szobából, hogy segítsen fiának elszá­molni. De bezárul mögötte az ajtó. Most a következő kérdések jönnek: ---•■■■»!! .i.'ü-J A.*-* . .4* Ilii: ......1......... Kovács János Bardócz detektívfelügyelő remek keresztkérdései — Mitől véres az inged, Jancsi? — Az orrom vérzett. — Mutasd. Mutatja és csakugyan vérzik az orra. — Most mond meg hamar, hogy hol jártál délelőtt? — Délelőtt? — Sorold fel, egy-kettő! — Reggel elmentem sétálni a Körútra. — Minek? — Szoktam. — Kivel sétáltál? — Egyedül. — S aztán mit csináltál? — Hazajöttem. — Hány órakor jöttél haza? — Féltizenegykor. — Merre jártál? — A Körúton és a Ludovika-kertben. — És mikor jöttél haza? — Tizenkét órakor. Az ellentmondásra felpattan a de­tektív és megfogja az új ruhát. — Ez honnan van. — Ez ... Ezt vettem. — Mikor? — Ma délelőtt. — Mennyiért? — Száznegyvenért. EIS a revolvert! Egyszerre mint a villámcsapás pat­­tant fel a detektív hangja: — Most pedig hozd ki azt a revolvert! — A revolvert?... s revol­vert?... nincs itt e revolver. — Hát hol ven? * — Odaadtam a Pali bácsinak. — Miért adtad oda? — Ő kért, hogy szereznek neki egyet 54 pengőért. — Hogy néz ki az e Pali bácsi? — 44-42 év körüli, kétoldalt Bence halán­téka. Ezen mosolyogni kell, mert Kovács pontosan bemondta a bankrablás tettesének téves személyleírását, ami az újságokban is megjelent, hogy félrevezessen bennünket. — Hát hol voltál még délelőtt? Kovácsnak felvillan a szeme. Mint aki izgalmában megérzi, hogy hon­nan került az egyre szűkebbre szo­ruló hálóba. — A Fábiánnál is voltam. — Miért voltál? — Megfizettem neki ez 5# pen­gőt, mert 4 adta el a rét­elvert. — Csak ezért voltál ott? — Hát miért lettem volna? A detektív kinyitja a szoba ajtaját. Előre küldjük Jancsit s megkezdődik a szekrények, polcok, fiókok, rozzant, öreg bútorok átkutatása. Százasok ke­rülnek elő. — Mennyit kaptál Jancsi? Hatszázat? — Nem hétszázat. — Mennyit adtál anyádnak? — Háromszázat — Az előbb százötvenet mondtál. — Nem tudtam hirtelenében. A szobában semmi nyom. A foga­son függnek Kovács János levetett ruhái, a kopott, piszkos fekete kalap, amelyet szemébe húzott, amikor re­volvert szegezett Petrik pénztárosra és Czinóberre. Mikor a divánt kezdjük kutatni, Kovács János idegeskedni kezd. — Vigyázzanak, vigyázzanak! Tompa esést hallani. Elrántjuk a divánt, de csak egy fadarab van mö­götte. Míg a Kovács arcán az elég­tétel mosolyát látni, Jancsi fiú közben felöltözik. A de­tektív utasítására, gondosan ölti ma­gára ruháját, köti meg nyakkendő­jét, akárcsak egy piperkőc, a bankrab­lással gyanúsított munkanélküli asz­talossegéd. Kiviszem a konyhába. Közben a detektív halkan sut­togva beszél Kovácsnéval és az ágyból megtörtén, fáradtan elő­bújó apával. — Mondják meg őszintén, amíg nem késő, hogy nem dugott-e el va­lamit a fiú, mert ha nem mondják meg, bajba kerülnek. Hol a barna táska ? Hirtelenül én is Kovácshoz fordu­lok: — Hol van a barna irattáskád? Kovács ártatlan arccal feleli: — Nekem nem volt olyan. — Ne mondd, a házban látták. Reggel 3. oldal. Elszámolás 600 pengőről — Mennyi pénzt kaptáll — Mi pengőt. — Mit rettál rajtat — Ezt a ruhát Tettem a Rákóczi úton 14* pengőért, mellette a kalapot 12 pen­gőért, a cipőt IS pengőért, vettem három nyakkendőt darabonként 2 pengőért én vettem néhány gallért is körülbelül 5 pengőért. — El­esek 114 pengő, hol van a többi pénzt — Anyámnak is adtam, 150 peng­főt. — És még mindig csak 324 pengő, hol a többit — Egy pár pengőm még maradt. A szürke ruha zsebéből előkerül egy vadonat­új bőrtárca és benne bankók. Jancsi fiú most már elmondja, hogy kölnivizet, borotvaszappant, ecsetet és sok egyéb apróságot vett délelőtt. Egy, új ezüst óra lánca fityeg ki a nadrág­­zsebből. Hát ez honnét van? — Ezt, ezt kaptam. — Mutasd a kezedet? — fogom meg két kezét Kovács Jánosnak, akinek személyleírása sebeskézről beszél. A jobb tenyéren apró száradni kezdő seb. Egymásra pillantunk a detektív­vel és ebben a pillanatban érezzük, hogy nem a gyanúsított, hanem a tettes áll előttünk. — Mondd csak el, hol jártál dél­előtti — kérdi Bardócz felügyelő im­már harmadszor. Kotsics mint üldözött vad, nyugta­lanul pislog jobbra-balra, az élesre fent konyhakész kalapom alá dugom és újra elkezdődik a hosszas alibi­dadogás.

Next