Az Est, 1930. július (21. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-01 / 146. szám
c. oldal. Szó sem lehet királypuccsról! Aipponyi és Hunyady Sopronban beszélt az Ottó hírekről Sopron, június 29 -i Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége vasárnap délután bontott zászlót Sopronban. Az alakuló ülésen megjelent gróf Apponyi Albert, gróf Hunyady Ferenc és Baracs Marcell Apponyi Albert Hunyady Ferenc is. Az első beszédet Baraos modotta és hangoztatta, hogy ma a Szentkorona uralma csonka, hiányzik belőle hét tényező, egyfelől a királynak, ■másfelől a nép akarata. A nép akaratának szabad megnyilvánulását megakadályozza a nyilt szavazás. Legitimizmus és demokratizmus, nem szabad, hogy egymás ellenségei legyenek. Gróf Hunyady Ferenc arról beszélt, hogy Albrecht főherceg hűségnyilatkozatával történelmi missziót teljesített. A kisantant-lapokban napvilágot látott az a kósza hír, — mondotta Hunyady — hogy a Szent Imre év alkalmából királypuccs készül. E hírrel kapcsolatban, mint a király gyámhelyettesének közeli rokona, kijelentem, hogy puccs nem lesz, mert az erőszakkal hozott király maradandó nem lehet. Gróf Apponyi Albert emelkedett ezután szólásra. — Bármennyire időszerűtlennek mondjuk az úgynevezett királykérdés bolygatását, — mondotta Apponyi — bármennyire távol álljunk mi is a közvetlen akció szándékától, nem engedhetjük a talajt eldudvásodni. Politikai szempontból életbevágó érdeknek tartjuk egy olyan királyság újból való életrehívását, amelynek jogcíméhez a kételynek árnyéka sem fér. A törvényes királyságnak nincs más komoly vetélytársa, mint a köztársasági eszme. A királykérdés aktuális felvetésére mi sem tartjuk a külpolitikai helyzetet megérettnek és bár az folyton javulófélben van, még nem tartunk ott, ahol kockázat nélkül cselekedni lehetne. ítészünkről sem ma, sem bármikor soha olyan kísérlet, nem fog létezni, amely céljaink elérése szempontjából az ország biztonságát vagy létérdekeit kockáztatná. Ebből folyólaff vad fantázia szüleményének kell nyilvánítanom a mindenfélekép kiszínezett puccszerű kísérletekről szóló híreszteléseket, amelyeket e kijelentésem után jóhiszeműleg senki többé fenn nem tarthat. Apponyi végül kijelentette, hogy Ottó király nagykorúságának családi vonatkozásban van jelentősége, a magyar közjog szempontjából azonban teljesen irreleváns. Egyébként perkoreszkál minden olyan eljárást, amely a nemzettel való komoly megállapodás megkerülésével akarna befejezett tényeket létesíteni. A kánikula százezer embert hajtott a strandfürdőkbe Tízezer vadevezős csónak nyüzsgött a Dunán Vasárnap négy halottja volt a dunai fürdőzésnek — Az Est tudósítójától . A tegnapi kánikulában százezernél több ember keresett enyhülést a strandfürdőkön és a Dunán. Mindegyik strandfürdő rekordot állított fel tegnap. A megyeri strandon közel 30.000 ember fordult. A meg és az újpesti mentők több mint harminc esetben részesítenék elsősegélyben a nagy hőségtől rosszul lett strandotokat. Már a kora reggeli órákban ellepték ezt az óriási területet a fürdőzők, úgyhogy dél felé már a földet sem lehetett látni tőlük. A lágymányosi strandon tízezer ember fürdőtt, azonkívül a lágymányosi tóban, ahol pedig tilos a fürdőzés, körülbelül ötezer ember keresett enyhülést a nagy hőségben. A rendőrség éppen ezért intézkedésekre készül a lágymányosi tóban való fürdőzés megakadályozására. A déli órákban óriási forgalom volt már a Dunán. Mintegy 10.000 vadevezős cirkált fel-alá, ami azt jelenti, hogy csaknem valamennyi vadevezős csónak kivonult a Dunára. A dunai rendőrségnek természetesen sok munkát adott a weekendezők, a strandolók és a vadevezősök óriási serege, de a beérkezett jelentések szerint a megkettőzött, őrségek rendben és minden hiba nélkül látták el feladatukat. A római fürdő táján új cirkáló mentőállomás kezdte meg tegnap délben a működést. A mentőállomás premierje azonban eseménytelenül telt el, mert mindössze csak egy felborult csónak utasait kellett kimenteniük a Duna hullámaiból. A vasutakis kivették részüket a tegnapi nap hihetetlen forgalmából. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaság a rendes járatokon kívül tegnap különvonatokkal szállította a pestieket a Balaton mellé. Körülbelül 3000 ember ráindult le szombat délutántól kezdve a magyar tengerhez. Ez a szám is rekordot jelent. A MFTR két nagy hajót indított tegnap a rendes járatokon kívül és ezeken pontos megállapítások szerint 3100 ember utazott Visegrádra és Esztergomba. A Már vonalain szintén nagy volt a forgalom. Fennakadás sehol nem történt és menetrendszerű pontossággal futottak ki és érkeztek be a vonatok. A pesti mentőknek aránylag csendes napjuk volt tegnap. A fürdőző közönség tulajdonképpen semmi munkát nem adott nekik és a nagy hőség ellenére nem volt szükség a közbelépésre. Sajnos, a százezernyi fürdőző közül négy ember a Dunába fulladt. A lágymányosi ingyenstrandon Pincki János 19 éves napszámos, a Római fürdőnél Kiss András 33 éves kocsis, Újpesten Szalai István 24 éves mázolósegéd és a csepeli Dunaágban Váradi Imre 19 éves földműves fulladt fürdés közben a Dunába. Általában a szerencsétlenségektől eltekintve, mindenfelé a rekordok napja volt tegnap. Az idén még egyszer sem rándult ki ilyen sok ember a strandfürdőkre és a Dunára, mint tegnap. Az összes strandőrtők rendőri segítséget kértek a jegypénztárakhoz, ahol sok százan és százan órákig álltak sorban, amíg hely jutott számukra. ■§• gumiharisnyák 4. Visszértágulásos dagadt vagy fáradt lábúak, leendő sportolók viseljenek CÉGÜNK nagy fontos egészségügyi sára. Elsőrendű, külföldön szakképzett szakember vezetése mellett külön gumiharisnya-osztályt létesítettünk. Hatalmas raktárunk, elsőrendű külföldi összeköttetéseink, nagy tapasztalatunk lehetővé teszik, hogy kizárólag jót és olcsót adjunk. Minden pár gumiharisnya előzetes gondos vizsgálat és próba után lesz kiszolgálva. Méret utáni megrendelések németországi gyárunkban már négy nap alatt elkészülnek. Vidéki és külföldi érdeklődőknek ingyen küldjük illusztrált ismertető 3. számú árjegyzékünket. KELETI I. orvosi műszer- és kötszergyár gumiharisnya-OSZ-tálya, Budapest, IV., Petőfi Sándor utca 17. sz. Telefon: Automata 880—13 Kedd, 1930. fulius t. Sárköszy István királyi kamarást váltóhamisítások miatt feljelentették A lé, a kártya és a nőtassé Budapesti éjszakai élete siettette anyagi pusztulását. Egy ideig barátai Miskolc, június 30 (Az Est tudósítójától) Sárköziy István királyi kamarás, törvényhatósági bizottsági tag, tibolddaróci földbirtokos ellen a budapesti főkapitányság váltóhamisítás miatt széleskörű nyomozást indított. A földbirtokost többek között dr. Melczer Géza és báró Bottlik István felsőházi tag jelentették fel. Az ismeretlen helyen tartózkodó Sárközy egyesek szerint Nyíregyháza környékén, mások szerint Ausztriában vendégeskedik. A feljelentett és körözött földbirtokos tya, a nótaszó és a ló. Valamikor neki voltak a legszebb versenyparipái. Főrésze volt a miskolci ügetőversenyek előkészítésében és megrendezésében is. Sárközy István, akit Miskolcon mindenki ismert, csak Stofi-nak hívtak. Az 59 év körüli embernek talán az okozta pályája megtörését, hogy felesége, Péchy Margit grófnő válópert indított ellene a miskolci királyi törvényszéken. A grófnőt az vitte a válóper megindítására az idén húsvét után, hogy férje heteken át nem mutatkozott odahaza, hanem ahol megfordult, a Csonkafelvidék egyik legismertebb szereplője volt. Házassága hozta Borsod megyébe, amikor feleségül vette Péchy Margit grófnőt. Házasságát mozgalmas ifjúság előzte meg. Házassága után nem vonult vissza vidéki kúriájába, hanem hol külföldön, hol Budapesten tartózkodott. Három szenvedélye volt: a kár segítségével gavallér váltókkal operált, majd a feljelentések szerint váltókat hamisított. Négy-—öt—tízezer pengős hamis váltókról van szó. A Csonka-Felvidéken nagy érdeklődéssel kísérik a királyi kamarás ügyének fejleményeit, két kézzel szórta a pénzt. Gaál Franciska és a fagottista perében szombaton lesz ítélet — Az Est tudósítójától — Ma délelőtt féltíz órakor folytatta a tárgyalást Marczelly Béla törvényszéki tanácselnök Gaál Franciska ismeretes perében, amelyet Gruber József fagottista indított ellene. A mai tárgyaláson Gruber József azt vallotta, hogy előzőleg incidens volt a színpadon, Gaál Franciska nagyon haragudott, ezért csapkodta az ajtót, amivel őt súlyosan megsértette. Agyrázkódást szenvedett, amelynek következtében nem szerezhette meg művészi oklevelét és Lázár Ödön, a Király Színház igazgatója az esetből kifolyólag felmondott neki és elvesztette állását. Lázár igazgató ugyanis neki tulajdonította azokat az újságcikkeket, amelyek az esetből kifolyólag megjelentek. Gaál Franciskának féltízkor kellett volna megjelennie, de már féltizenegy is elmúlt és még mindig nem érkezett meg. Marczelly tanácselnök, aki előzőleg már helyszíni szemlét is tartott a Király Színházban, szünetet rendelt el és az egész társaság dr. Bárdos György és Vajda Ödön ügyvédekkel kiment a folyosóra. Hosszas hiábavaló bíró elrendelte várakozás után a a tárgyalás folytatását. Tárgyalás közben érkezett meg Gaál Franciska. Azzal magyarázta késését, hogy szanatóriumból jött és oda is megy vissza, mert operálják. Vallomása egyébként lényegtelen volt. Kihallgatása után a bíró a tárgyalás folytatását szombat délelőtt féltíz órára halasztotta, amikor is ítéletet hirdet az ügyben. Újrendszerű bútorhitel 100 penget után S pengős havi törlesztésre vásárolhat — váltó nélkli — előleg nélkül és egy éven belüli törlesztésnél a kamatokat visszatérítjük. KARDOS TESTVÉREK bútoráruházában, V£l«e Wesselényi ucca “18. (Kazinczy ucca sarok). Közalkalmazottaknak külön törlesztési kedvezmény AsiaDEtasSkaskúra nástjai írta: Madzsarnó. Ára 5 pengő Kapható Az Est könyvkereskedésében, Erzsébet körút 18 Köszenet»'Jilvánítás Mindazok a kedves jóismerőseink'és jóakaróink, kik felejthetetlen, drága emlékezetű István fiunk elhalálozása alkalmából vigasztalásukkal igyekeztek mély gyászunkat és fájdalmunkat enyhíteni, fogadják szívbeli köszönetünk kifejezését. Landler Lajos és családja Tapsony, Somogy m. Özv. Brüll Jónásné szül. Schwarcz Lina úgy a maga, valamint gyermekei, unokái és az összes rokonok nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy imádott férje Brül Jónás úr e hónap 29-én életének 70-ik és boldog házasságának 43-ik évében visszaadta nemes lelkét az Úrnak. Temetése e hónap 30-án, hétfőn délután 5 órakor lesz a bánrévei izr. temetőben. Mór és Zsiga testvérei, Gyula, Rózsi, DezsőisJolán gyermekei, Brüll Gyuláné szül. Krieser Mina menye, Diamant Vilmos és Grünbaum 10736? vesei, Diamant Tibor és Magda, Brüll Imre és Grünbaum Gyurika unokái