Az Est, 1931. december (22. évfolyam, 274-296. szám)
1931-12-02 / 274. szám
4. oldal. hivatalban bukkannak fel. Lázár Miklós: Áthelyezik őket. Keresztes-Fischer Ferenc: Arra kérem a tisztelt Házat és a magyar közvéleményt, ne tulajdonítson az esetnek nagyobb jelentőségget, őrizze meg nyugalmát és higgadtságát. Vázsonyi János: Tessék megmondani, hogy statáriális hatóság elé kerülnek-e, vagy sem? Pakots József: Vagy van statárium, vagy nincs. Keresztes Fischer az ismét felviharzó nagy zajban fejezi be feesését, amelynek utolsó mondatait a nagy lármában nem lehet megérteni, csak azt látni, hogy leül, mire a jobboldalon éljenezni kezdenek. Dinnyés Lajos: Művuccs volt és műfelháborodás. A terem még percekig morajlik. táranál is rendreutasítás Ezután áttértek a napirend tárgyalására:' " - •»: •• : * Gyikki Imre volt az első felszólaló, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy lehet-e hinni egy olyan belügyminiszter kijelentéseinek, aki ,V elítéli a dösper adókat, de maga is tikos társaság tagja. Almásy elnök: Kérem képviselő úr, ilyen, kijelentést nem lehet tenni. (Zaj.) Farkas István: Ők csinálták a titkos szervezeteket. ■■■'' ' •' Györki ZiufC. De nemcsak a belügyminiszter, hanem Budapest főkapitánya is tagja titkos szervezeteknek. Lehet-e--ilyen körülmények ■ között hinni abban, hogy itt rend lesz, amikor a belügyminiszter és a főkapitány is részt vesz olyan titkos szervezetek gyűlésein, ahol a legféktelenebb uszítás folyik mindazok ellen, akik nem tartoznak hozzájuk. Az elnök rendreutasítja Györki Imrét. (Zaj) ] Büchler József: Igaz, vagy ne, igaz, tagja-e a belügyminiszter a tükör,társaságoknak, ez a kérdés. Almásy elnök: Most nem ez a kérdés, hanem a miniszterelnöki jelentés felett folyik a vita. Prosper Sándor: Az a baj, hogy nem tudnak rendet teremteni a haverok között. .. . Györki Imre: A belügymiziiátor egy ilyen titkos társasági összejőve, telén azt mondotta, hogy keresztülgázol mindazokon, akik a hatalmat tőle el akarják vnni. Az mirt vállalta el a belügyminiszterséget, hogy barátait és társait hatalomra juttassa. Bejelentette akkor a belügyminiszter azt i, hogy felhatalmazása van arra, hogy a szociáldemokrata pártokat és a szakszervezeteket feloszlassa, csak az alkalmas időt várja erre. (Nagy zaj a szociáldemokratáknál.) — Abba beletörik a bicskája! — kiáltozzák. Györki Imre: Bejelentette továbbá a belügyminiszter, hogy feruárban Németországban Hillerék kerülnek uralomra, Ausztriában Stahrembergék, ezt követi nálunk Gömbös Gyula kormánya, aki Olaszországra és Törökországra fog támaszkodni. Ugyanezen a titkos társasági ülésen jelentette be azt is, hogy akkor a zsidó nagytőkét tönkreteszik és csak azok maradhatnak itt, akik hajlandók fajvédő célokra adni vagyonuk nagy részét. (Derültség a jobboldalon.) Egy hang a jobboldalon: Hogy lehet ilyen vicceket elhinni. Györki Imre: A desperációk programja az,önök azzal, amit abban a titkos társaságban hangoztatnak, amelynek gyűlésén a belügyminiszter részt vett. (Zaj.) Peyer Károly: Kérdés az, hogy Magashássyt letartóztatták-e. Jánossy Gábor: Az egy derék ember. Peyer Károly: Egyelőre csak kihallgatták. (Zaj.) Györki Imre: Úgy látszik, csak néhány odadobott emberen akarják az államhatalmat kipróbálni.hez szólani. Büchler József: A rendszer oszlopairól van itt szó. Györki Imre: Vázsonyi Vilmos merénylőjét forgalmiadó ellenőrré nevezték ki! Almásy László elnök: Figyelmezteti Györkit, hogy térjen a tárgyra, mert különben ■ r . kénytelen lesz tőle a szót megvonni. (Nagy zaj a baloldalon.) BüchlerJózsef: Ez bizalmi kérdés, foglalkozni kell vele! Peyer Károly (indulatosan kiált közbe): Beszélni kell róla! Az elnök figyelmezteti Peyert, hogy őrizze meg higgadtságát. Peyer Károly: Az elnök úr őrizze meg pártatlanságát! A királykérdésről szabad volt beszélni!. Lázár Miklós: Minden disznóságban ezek az emberek voltak benne! Csak hosszú idő múalva tudja az elnök a csendet helyreállítani. Györki Imre: Lehet-e bízni olyan rendszerben, amely tűri, hogy Somogyi és Bacsó gyilkosai ma is állami szolgálatban üljenek, az, egyik a hadseregben, a másik, a csendőrségnél van alkalmazásban?' Lehet-e' olyan rendszerben hinni, amely a múlt törvényhozásba egy 32-szeres gyilkost hozott be törvényhozónak? (Hogy zaj az egységes párton. .Az. .elnök ,újból rendreutasítja Györkit.) Önöknek nincs erkölcsi létjogosultságuk ahoz, hogy ítéletet mondjanak a desperációk felett. (Hagy zaj a jobb- és baloldalon) Az elnök újból figyelmezteti Györkit, hogy őrizze meg higgadtságát és térjen a tárgyra, mert különben kénytelen lesz ez a mentelmi bizottság elé utasítani. Györki Imre: Ezek az állítólagos desperációk kísérték önöket Szegeden, és Siófokon keresztül a diadalmas Budapestig.Nagy zaj és heves tiltakozások az egységes párton. Most kigyullad a klotúrlámpa és az elnök figyelmezteti Györkit, hogy beszédideje letelt, mire Györki 15 perc meghosszabbítást kér. — Nem adjuk meg! — kiáltják az egységes párton. — Megadjuk! — hangzik az ellenzéken. Az elnök felszólítja azokat, akik a beszédidő meghosszabbítását megengedik, hogy álljanak fel. Az egész ellenzék feláll, köztük gróf Apponyif Albert és fia gróf Apponyi György is. A baloldalon élénken át jenzik gróf Apponyi Albertet. Az elnök az „a felólítja azokat, akik nemaék-s meg a beszédidő meghosszabbítását, hogy álljanak fel. Nagy lármában áll fel az egységes párt és a keresztény párt egyrésze. Kabók Lajos: A szólásszabadság szrbadozása! (Heves kiabálások és vitatkozások keletkeznek a jobb- és a baloldal között.) Időközben a jegyző megszámlálja A szavazókat és az eredményt jelenti az elnöknek, aki enunciálja, hogy 31-en szavaztak a meghosszabbítás mellett és 45-en ellene. ' 'V Kéthly Anna: Az összes amnesztiások! _ • ■ ... ... . Almásy László elnök kérdi, hogy ki következik szólásra, mire a jegyző Tabódy Tibort hívja fel... Büchler József: Holljuk tovább a szónokot! (Tabódy Tidor feláll.) Kahai Lajeep Hadijuk Györkit!' A beszédet be kell fejezni! Szeder Ferenc: Ez ellenkezik az eddigi gyakorlattal! Edda meg mindig megengedték, hogy a szónok befejezze beszédét! Peyer Károly: A nyílt szavazással bejött képviselők szavaztak! Kves vita az erckkel Almásy elnök félbeszakítja Györki Imre beszédét ésa következőketmondja: .......... . .. . A képviselő úrnak nem adtam meg az engedélyt, hogy erről az ügyről beszéljen, erről napirend előtt írró beszélt Pakets képviselő úr. Tessék tárgyhoz, a miniszterelnöki jelentés Nyilttér E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget sem a »erkesztőség, sem a kiadóhivatal. í4ig, 1 . ’ I ." Ebben a rovatban a hirdetések éra milliméter soronként hétköznap 70, vaslmnap 80illír. A legkisebb hirdetés ára 7, illetve 8 pengő Legváléfebzongerák legolcsóbban vásárolhatók részletre is KERESZTÉIG* hó neves songoratermében Budapest, V., Vilnics császár út 66. (Saját ház) pénzért csak sérejtes áru kaphatói kesztyűekke, mert ld. ( Só kesztyíkő.-P-től tilíg a készlet tart. _ Ernyő-, üllőkülönlegességek fiáit került 18. Zsigmomt iscea 22. KttsioarAr, horafarios ucraS lakás kiadó Erzsébet körút IS janin* ill emelet .17 Ire vásároljuk külföldi árut mert magyar munkásnak ad kenyeret ív ugyanolyan.Jó árut kajj, ha folv.a26 r.t:»osétjíl „MIMESVA" Il lécet vásárol BUe!«Särse Ire»is felszerelve 16.4, 18,90 P .;M!NS3VA‘‘ Famegmimkáló és Faáruyáz, Mferm« nissa 84. sz. telefon.iH-T-189. -Üri-slen g.ii árban • Laék&és sportházban is Kandaló Árpid út 37. IS: ÁTKÖLTÖZTÜNK Váci ucca 17. szám alá! Ezen új helyiságünkban a régi üzletünkből megmarad, árumn..at mélyen áron alul kiárusítjuk Egyidejűleg minden cikkünkből olcsó karcLC-onyi occasiót rendezünk !GRUNVALDésVAHL menyasszonyi kelengyék üzlete, IV., Váci ucca 17 Mappent.’or Bristolban Szabó-Guy László zenekara faiSZth Délután és ele tánc A zaj tovább tart Vlfli, és Tabódy Tibor csak hogy nehezen tudja beszédét megkezdeni. , sátort fegjobban az évtizedek rt nat, VI., YUmor óta közismert 1 KEI, cháezá» ul 43. «2. (Nagymezőn, sarok mellett) vásárolhat. Iegkedvezőbb fizetési feltételek. Mintatermék földszint, i. ríll Szerda, 1938 december 2 Gróf Károlyi miniszterelnök a moratóriumról — Az Est tudósítójától — Gróf Károlyi Gyula miniszterelnöknél tegnap este nagyszabású tanácskozás volt, amelyen Magyarország külföldi kötelezettségeivel kapcsolatos kérdések kerültek megvitatásra. Az Est munkatársa kérdést intézett gróf Károlyi miniszterelnökhöz, aki a következőket, u.ordotta: Az a tanácskozás, amit tegnap tartottunk,, csak egy része, azoknak a tárgyalásoknak, melyek külföldi kötelezettségeink , dolgában már eddig is folyamatban voltak és tovább is fognak folyni. A részletekről természetesen eddig, amíg a tárgyalások be sem fejeződnek, nem tehetek nyilatkozatot, jó . . . • Azok a hírek, amelyek szerint a kormány a transzfer moratóriumra vonatkozóan kezdett volna tárgyalásokat, beavatott pénzügyi forrásból származó értesülésünk szerint nem helytállóak és ilyen irányú kívánságot, a magyar kormány sehol nemterjesztett ■ elő. " ■ Elájult egy énekesnő a Vigadó pódiumán — Az Est tudósítójától — Vasárnap, ■ délután a fővárosi kar hangversenyén, amelyet Fleischer Antal dirigált, közreműködött egy tehetséges fiatal énekesnő, aki Strauss Richárd.. .Ariadne Naxos, szigetén? cínliit, operájábólénekelt áriákat. Telt ház hallgatta a karriiertet, amlyet egy váratlan incidens zavart meg. Az énekesnő ott állt a pódiumon, a karmester mellett, éneklés közben egyszerre elsápadt és összeesett, ugyanakkor a földszint felső soráiban skollás hátlatszott, a fiatal énekesnő édesanyja is ■ ■ ' < ' elájult.' ■ A’ két eszméletlen nőt Mvitték a művészszobába, ahol hamarosan magukhoz tértek. 'Érdekes, hogy az énekesnő barátai tanácsára hangverseny előtt pezsgőt bontatott fel és »trrakkolás« ellen kóstolgatott belőle, úgy látszik ez is hozzájánk múló ro.-szulétéhez. .. WWMWAmWtMMMWmtWIWW Kereskedelmi, ipari és gazdasági gyűléseket bejelentés és engedély nélkül lehet tartani — Az Est tudósítóitól — A statáriális rendelet kibocsátása óta a közigazgatási hatóságok több helyen a gyűlések engedélyezését illetően félreértették a belügyminiter intézkedését és megakadályoztak olyan összejöveteleket is, amelyekre nem vonatkozik a statáriális rendelet tilalma. A belügyminiszter most magyarázó rendeletet ad ki, amelyben intézkedik, hogy a kereskedői és gazdasági gyűlését engedélyezni kell. Megemlíti ez a magyarázó rendelet, hogy a testületek és egyesületek, valamint a kereskedelmi, ipari és egyéb gazdasági érdekképviseletek ab.yszshr’ysZvTU gyűléseiket minden külön bejelentés és hatósági engedély nélkül megtarthatják.