Az Est, 1932. július (23. évfolyam, 144-170. szám)
1932-07-01 / 144. szám
Péntek 1932. julius I. Nagy magyar sportbravúr, óriási érdeklődés a Tour de Hongrie első napján Ma Szolnokról Miskolcra futnak a versenyzők Szolnok, június 30 (Az Est kiküldött munkatársától) Szerdán reggel kezdődött a Tour de Hongrie. A nkezdődés úgy történt, hogy a gödöllői országút 9-es kilométerkövénél példátlan rendetlenség támadt. Automobilok érkeztek, amelyek részben »Tour de Hongrie«, részben »zsűri« felírással ékeskedtek. Biciklik érkeztek, többnyire viharvert vasparipák, nyergükben trikós és hátul nagy fehér vásznon fekete startszámokkal borított, egy-két alumíniumkulaccsal megterhelt, kisportolt bajnokokkal és bajnokjelöltekkel. Biciklik érkeztek pusztán a sportért lelkesedő kerékpároshívekkel, kivénhedt régi csillagokkal. S ott voltak nagy számmal azok az ifjak, akiket állásbalépésük eljegyzett valami öreg kerékpárral, s már arról álmodoznak, hogy ebből a kenyérkereseti eljegyzésből sportházasság lesz. Addig tapossák a pedált a kenyér mégett, míg belőlük is olyan bajnokok lesznek, mint a Jálics, vagy a Nemes, akinek érkezését néma áhítattal nézik, vagy Carlotti, az olasz csendőr, akivel összekomáznak. — Jet leégsz, barátom! — mondja az olasznak a kis pékinas, de megtapogatja combját és elismeréssel bólint. — Hát átér vas kölyök vagy ... Gödöllő, Hatvan felé, talán észre se veszik, hogy milyen hangorkánt ébresztett az elindulásuk. KRÜCKL SEBASTIAN, az első etap egyéni győztese Start! Hat óra tíz perckor Csutorás úr nagyot kiált, 73 kerékpáros elindul az ötnapos versenyre. Pár pillanatig nagy hangzavar, mindenkinek van valami tanácsa Jóskának- Pistának, Bélának, a német sógornak, egyszerre kiabál mindenki, a Jóskák, Pisták tapossák a pedált, repülnek az országúton. Gyönyörű nyári reggel Szalad az első zsürikocsi a versenyzők után, a legnagyobb szakértők ülnek benne: dr. Kirchknopf, az elnök, Neumann, a kapitány, Boldogh, a főtitkár és dr. Vass. Író és újságíró, aki most töredelmesen bevallja, hogy először látott kerékpárversenyt. A szakértők folyton szakszereket mondtak, az újságíró pedig csak azt látta, hogy pazar napfény özönlött a földre, már elfakuló zöldek a búzatáblák, aranyosan nagyhangúak a besnyői erdő madarai. Szép nyári reggel volt, kirándulásra való nap barátságos reggele. Árván iparkodó legényt ért utol a kocsi, a kapitány kinézett az ablakon, a magyar válogatott csapat vezérénél megbocsátható kárörömmel mondta: — Szervusz, lengyel koma! A lengyel csak taposott elkeseredetten. A pécsi Kucserák is elmaradozott, Adamik is elszakadt, mert valami baja volt a gépével. .. Aszód, még aludt, mikor átsuhantunk rajta. Hatvan ébredezett. Gyöngyösön már tudtuk, hogy hogy is állunk, a zsürikocsi elsuhant a nagy vezetőcsapat mellett és a portól már elfeketített arcokban megtaláltuk a harc örömét és a küzdelemben való teljes részvétel eltökéltségét. Gyöngyös díját magyar nyeri Négy olasz tartotta a frontot, mögötte két francia és egy nagysasos német buzgólkodott, de Gyöngyös előtt Erőse Bélának eszébe jutott, hogy van valami külön gyöngyösi díj, — egy kis hordó borocska — belevágott, kiugrott a csoportból és elsőnek szaladt el a városi frissítőállomás előtt, amelynél már száz, meg százan gyülekeztek. Az Est különszámával a kezükben ismergették a versenyzőket. Gyöngyös után e sorok írója elkezdett szakértő lenni! Az autó elballagott a kerékpárosok első csoportja mellett. Orczán a legélesebb ellenzéki hangon követelt vizet, mire Kirchknopf elnök azt mondotta: előre kellene menni, hogy a legközelebbi falnban vizet kapjanak k PERZSA-BUNDÁT olcsón most rendelhet DÁN FÜLÖPné, Dorottya ucca 1, Gerbeaud-palota Ne hagyja észre !! ............1. a versenyzők száraz torkokba és a nyakuk közé. (Ez is fontos és hasznos. Tejet inni viszont nem hasznos.) Zvolenszky, az egykori híres fiát hajtzttendőre kormányozta a génét, erősebb tempóban futottunk Kápolnafelé. Megszökött egy olasz Az országúton váratlanul felbukkant a kocsi előtt egy magányos kerékpáros. Cárnetti megszökött a többiektől, már fél kilométer előnyt szerzett! Most már izgalmassá vált a játék, érdemes volt gyorsan megtanulni, hogy ilyen szökésnél mit kell csinálni. 1. Vigyázni és vigyáztatni a szökevény helyzetére, állapotára és óvni őt attól, hogy valami motoros járműben útitársat kapjon." 2. Lelket verni a kánikulai melegben kábultan kerekezők társaságába, azután váltott vezetéssel megindul a hajrá a szökevény után... Az előbbi feladat rendben megoldódott. Pontosan tudtuk, hogy Carlottinak 500 méter, 800 méter, 1000 méter előnye van. Az osztrákok kísérő motorosa is előrerohant, valamit mormogott a bécsi vezető, hogy valami készül az olaszok között ... Közben Andretta, Bordoni és Bucci ártatlanul kerekezett a mieink között, Orczán veszekedett, hogy kevés vizet kap, Peckétnagyon erélyesen nyakon öntötték, ettől kezdve panaszkodott, hogy nem forog a lába. Neumann kapitány rohamra vezényelte Bakát, Vitézt és Nemest, s fogadott elnökével, hogy Carlotti nem nyeri az etapot. Közben Carlotti 2 kilométer előnyt szerzett Füzesabonyban óriási embertömeg és frissítő várta a versenyzőket. Pusztatenken dr. Papp-Szász Tamás uradalmából ürmöstől kezdve hideg vízig minden jót kihoztak az útra. Egy osztrák, — talán Loher volt vagy Schuster — mind a két kulacsát megtöltötte a finom ürmössel. Nem nyerte meg a versenyt, de legalább ivott. Lemarad a vezető olasz Jászapátiban és Jászkiséren ezrekre menő tömegek álltak sorfalat az út mellett, leventezenekarral, virággal, itallal, vízzel fogadták a Tour de Hongrie bajnokait/ A START 5. oldal Idényvégi árusításunk selyem- és gyapjúszövetkülönlegességekben mélyen leszállított árak mellett megkezdődön Szikes és Márkus Petőfi Sándor ucca 18. szám fe