Az Est, 1933. április (24. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-01 / 74. szám

Szombat, 1933. április . Még egyszer az éjjeli menedékhelyen — Az Est tudósítójától — Beszámoltunk tegnap azokról a szo­morú állapotokról, amelyek az Újlaki rakpart 3—4. szám alatti »Kristály« vendéglőben lévő éjjeli menedékhelyen vannak és amelyekről dr. Kiár Zoltán — megértő visszhangra találva — szerdán éjjel jelentést tett Fabinyi kereskedelmi miniszternél, valamint Sass Elemér belügyi osztálytanácsos­nál. Sass osztálytanácsos csütörtök reg­gel jelentést tett Boór Aladár mint tanácsos főcsoportvezetőné­l és csü­törtökön délben már tudomására hoz­háttá Kiár Zoltánnak, hogy referált a tapasztaltakról a belügyminiszter­nek, beszámolt azokról a jelentések­ről, amelyek Boór mint tanácsoshoz a délelőtt folyamán befutottak és hogy a belügyminiszter elrendelte a szóbanforgó szegény embereknek megfelelő elhelyezését és a legszükségesebbel való ellátását. Sass osztálytanácsos azt is közölte, hogy a túlzsúfoltságot a MFTR du­­naparti melegedőjének megszűnése okozta, viszont a helyiségkérdés nem­ lehet ok ily állapotok fentartására. Az elintézés formaságokat mellőző, készséges és ezelőtt ismeretlen gyor­saságú módja örvendetesen mutatja, hogy felsőbb körökben mennyire meg­van a szándék a helyzet azonnali meg­változtatására. Az alsóbb hatóságokra vár tehát a rendcsinálás feladata s megállapítható, hogy itt is gyorsan intézkedtek, azonban — úgy látszik — az ilyen gyors eljárás még szokat­lan és ezért nem találták meg a cselekvésben a helyes időbeli sor­rendet. Csütörtökön éjjel ugyanis Kiár Zol­tán Az Est fotóriporterével megint kint járt ezen a megdöbbentő mene­dékhelyen. Már a Kristály előtt lát­szott, ho­gy baj van­ Az utcán késő éjjeli csoportokban ácsorogtak a sze­gény kétségbeesett asszonyok, várva, hogy beeresszék őket; egy részük le­kuporodott a fal mellé és a hűvös Dunaparton elaludt. Az történt, hogy 150 emberrel kevesebbet engedtek be a terembe, de ugyanakkor nem gondoskodtak arról, hogy a ki­szorult tömeget már ezen az éjje­len is fedél alá juttassák. A teremben így is 250-nél többen voltak. Szívtépő látvány. A bekerült sze­rencsétlenek érthetően hálásak vol­tak, amiért törődnek velük, viszont mily szomorú látvány a kiszorul­tak serege! Ma, amikor annyi az üres helyiség, nem szabad engedni, hogy a hivata­los segíteni akarás örömét és komoly eredményét a kiviteli hiányosság üröme befolyásolja. Mindenki az alá­rendelt hatóságok helyes intézkedését várja ebben a szomorú ügyben. WWWMWWWIWMWWMWWWm JELENET A FÉRFIOSZTÁLYRÓL,­­ AMIKOR MÁR 150 HAJLÉKTALAN­NAL KEVESEBBET ENGEDTEK BE AZ »ÉJJELI MENEDÉKHELYRE« A NŐI OSZTÁLY AZ ÚJLAKI RAKPARTI »ÉJJELI MENEDÉKHELYEN«­­ A TÚLZSÚFOLTSÁG ENYHÍTÉSE UTÁN WV\AA/W\A^AA//|' lOAVyWOlAAAA/» Emésztési zavaroknál és azoknál, kik székrekedésben, aranyeres bántalmakban és az azok következm­ényekép fellépő fejfájás és szédülésben szenvednek, remény a Hunyadi János természetes keserű víz naponkénti használata 65 év­e a kitűnően bevált és így klinikailag, mint orvosilag felbecsülhetetlen értékű. A Hunyadi János keserűviz rendkívül alkal­mas hosszantartó ivókúrákra is, mert éveken keresztül iható minden káros mellékhatás nélkül. Az emésztőszervek nem­ szokják meg s igy az adagot nem kell fokozni. Mindig egyenlően, megbízhatóan hat. Tornádó pusztított Louisianában Kenyork, március 31 (Az Est külön tudósítójától) A déli államok és különösen Loui­siana északnyugati vidékei fölött tegnap pusztító tornádó vonult végig, amelynek rombolásairól még csak szórványosan jöttek hírek. Az első jelentések tizenhárom halottról és rengeteg sok sebesültről szólnak. (N­. J.) CA^VWVVVWVVVWVVWWWNAQ, 1 ti£ A jövő héten kezdődő­­ osztálysorsjátékra In vegyen szerencsesorsjegyet Lgis nPOf/AV Mr és Tsa 1 Uuuftal főárusítónál In V.1 Dorottya ucca 3. K 1 (Wurm ucca sarkán) Rendelhet levelezőlagion 8b vagy telefonon is 81-4­3 S, GSs 1 Nyitva 8 óráiét 6-ig­ áll J. 5. oldal. Gerhart Hauptmann szülővárosa a nagy költőről elne­vezett teret Hitler térre keresztelte Berlin, március 31 (Az Est külön tudósítójától) A nemzeti szocialista uralom folytatja a »tisztogatást«. Herrschdorf sziléziai helység új községi képviselőtestülete, amely kizárólag horogkeresz­­tesekből áll, tegnap elhatározta, hogy a város főterét, amelyet eddig Herrsch­dorf nagy szülöttéről »Gerhart Hauptmann terének« neveztek, átkereszteli Adolf Hitler-Platznak. Az új táblákat már előre elkészítették és a tegnapi határozat után a régieket mind márt le is szedték a falakról. A községtanács azzal okolja meg elhatáro­zását, hogy Gerhart Hauptmann nem német nemzeti érzésű, hanem nemzetközi író, aki busás jövedelmeit külföldön költi el. A berlini színpadi szövetség két el­nökét, Ottó Erichet és Wallauer Ká­rolyt, úgyszintén az igazgatótanács két zsidó tagját, Jim Margitot és Lindt Emilt, a berlini »Grosses Schau­spielhaus« tagját a nemzeti szocialis­ta többség lemondásra­­kényszerítette és helyüikre Laubinger Ottót és Aron díszletfestőt nevezte ki. A boroszlói városi színház inten­dánsát, Hartmannt a nemzeti szocia­lista szászországi művészeti biztos szabadságolta s munkakörét Schmidt nemzeti szocialista érzelmű karmes­terre bízta. A Dresdner Neueste Nachrichten kiadóvállalatánál is nagy változások mentek végbe. A lapvál­at két tu­lajdonosa közül a zsidó vallású Wolff Ferdinánd Gyulának le ke­lett mon­dania cégtársi minőségéről. A spaniolaui városi kórház két hír­neves tanárát, a Zombeck testvéreket, akik közül­ az egyik világhírű nőgyó­gyász és egy nagy felfedezés világ­híressé tette a nevét, bizonytalan időre szabadságolták. A berlini ügetőverseny egyesület tegnapi közgyűlésén lemondatták Cassirer Brúnó elnököt és helyébe báró Schorlener alelnököt léptették elő. éjféltájban vérbefagyva találtak a járókelők az ucca porában Súlyos sebeivel kórházba vitték, ahol magához tért. Elmondta, hogy egy sötét utcán még öt fiatal ember csatlakozott hozzájuk, mind a heten megrohanták és acélvesszőkkel ver­ték, míg elájult. A kegyetlenül bán­talmazott orvosról sokan tudják Hei­delbergben, hogy három évig volt kint a harctéren s azelőtt Strassburgban praktizált, de Beteghez hívtak egy orvost, félholtra verték Heidelbergben egy fiatalember teg­nap késő este becsöngetett dr. Sprin­ger ismert nevű gyakorlóorvoshoz és­­ sürgősen hívta egy súlyos beteghez.­­ Az utcán egy másik fiatalember csat­­­­lakozott hozzájuk, aztán a külváros­­ felé vezették az orvost, akit * LÁTVÁNYOS ZENE GUTTENBERGJAZZ AZ OSTENDEI KÁVÉHÁZBAN KALMÁR PÁL TAVASZI SLÁGEREKKEL IS LENN­ 12.201 I­ÁNYÉROZÁS NiNcsúj különleges sternbero-hangszerek

Next