Az Est, 1935. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1935-01-01 / 1. szám
4. oldal. arra, hogy a Vécsey utca 8. számú ház előtt egy autó áll, amelynek motorja állandóan her reá. A csukott autóban egy borotvált arcú fiatal férfi ült, majd egyszerre a kocsi felé rohant egy másik ember, akiről csak annyit tudott megjegyezni magának, hogy kin fekete bajusza volt, nyakában pedig bankaltiszti táska lógott. Ő is beugrott az autóba, amely ekkor robogni kezdett a Szabadság tér felé. Az a bandita, aki táskát viselt, látta, hogy a parkőr figyeli őket. Az autó ablakán keresztül két lövést adott le. Farkas Jenő megjegyyzte az autó rendszámát és mint az első pillanatban, most is azt mondotta, hogy B. C. 111. volt az autó rendszáma. Vissy kapitánynak a helyszínen sorra mutogatta, hogy próbált kivánszorogni az ablakon a pénztáros, hol állott az autó, mert robogott, hol nyúlt ki a bandita revolverje az autó ablakán keresztül és hogyan lőtt a bandita. Mi volt a rablók autójának száma? Mialatt a rendőrkapitány részletesen kikérdezi Farkas Jenőt, már indul is a hajsza a BC 111. rendszámú autó után. Pillanatok alatt megállapítják, hogy ez az autó egy garázsban áll. A parkőr az óriási izgalomban elnézte a rendszámtáblán lévő számokat. Nyilván BC 941. rendszámú autó lehetett az, amellyel a banditák egérutat nyertek, mert ez az autó — Totisch Árpád igazgató tulajdona — tegnap este az Andrássy útról eltűnt. 12-13 lövés esett Dr. Török Jármn rendőrfőparancsnok autója kanyarodik a bankfiók bejáratához. Amikor a főparancsnok belép a helyiségbe, csodálkozva látja, hogy mindenki a padlóra hajol, mintha keresne valamit. Valóban: dr. Szrubián Dezső rendőrtanácsos utasítására a kilőtt golyók patronjait keresik a bankfiók nagytermében. Pillanatokon belül előkerül hat revolvergolyó hüvelye. Vissy kapitány vizsgálgatja a hüvelyeket. — Ezek mind ismétlőpisztolyból való egyforma golyók — mondja, majd a rendőrfőparancsnokhoz fordul. — Az én véleményem szerint legalább tizenkét-tizenhárom lövés történt. — Tulajdonképpen hányan voltak a merénylők — kérdezi a rendőrfőparancsnok. — Még azt se lehetett eddig pontosan megállapítani. Az egyik tisztviselő csak egyet látott, van aki kettőt, sőt van olyan is, aki szerint hárman voltak. Azoknak a vallomása, akik az izgalmas pillanatokat átélték, az, első percekben nem sokat ér. Lehet, hogy két embert látott valaki háromnak, lehet, hogy három embert látott valaki egynek. Drámai pillanatok. Megáll a bank előtt a rendőrség fekete hullaszállító kocsija. A szolgák kiemelik az autó szekrényéből a bádoggal bélelt »mindenki koporsóját« és viszik a bankfiókba. Szrubián tanácsos utasítást ad, hogy Jójárt Géza holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vigyék. Leemelik a barna csomagoló papirost, amely a bankpénztáros holttestét fedte. 3izász Kedd, 1935. január 1. Pénz a halott Jójárt kezében Mindenki elérzékenyül, amikor látja, hogy a tragikus sorsú Jójárt Géza kezének utolsó görcsös szorításával bankjegyeket szorongat. A bankpénztáros utolsó pillanatban is próbálta megmenteni az íróasztalon heverő pénzt. Amikor a golyó kapta, még ráborult az íróasztalia, felragadott néhány bankjegyet , csak azután indult a Szabadság térre nyíló kirakatablakhoz, amelye kivánszorgott és a téren összeesett. A halott fiú apja Még egy halottszállító autó jön, a boldogtalan kis Benyák Józsi holttestéért. Mikor beemelik a kifutófiú vézna testét a koporsóba, áttöri magát a száz méter távolságban levő rendőri kordonon egy kopottruhás idős férfi. A holttest felé siet, de minden öt lépésnél megroggyan a lába Látszik rajta, hogy borzalmas fájdalom tépi belülről. Boldog újévet kíván mindenkinek Magda Schneider«Onullába* Szülüik a kislány című pompás új zenés vígjátékában. ma Szilveszterkor éjféli előadás! Premier holnapi Mikor a holttest közelébe ér, leborul a földre és görcsös zokogás rázza: — Fiam ... szegény fiam!... A kis Benyák Józsi édesapja megtudta, hogy mi történt fiával és iderohant. Háromnegyed tizenkettő. Kétszáz detektív gyülekezik a Szabadság tér és a Vécsey utca sarkán. Perceken belül mind a kétszázan rohannak a város különböző pontjaira, a banditák után. A pénztárteremben Török János rendőrfőparancsnok telefonon utasítást ad a laktanyának, hogy nyomban robogjon ki a rendőri riadóautó, hogy a mozgó rádió is közvetítse: gyilkosság, rablás történt a Szabadság téren, a tettesek menekülnek. Egy kis diáksapkás fiú jön a rendőrök között. A rendőrök segédkeznek Jelentkezik egy úr, aki elmondja, hogy látta a menekülő autót az Alkotmány utcában. Az autó nyomában egy kéktaxi robogott. Azért tűnt fel neki a két neki abban, hogy túljusson a kordonon. Vermes Ottónak hívják, 11 éves. Délben 12 órakor ez adja a legfontosabb adatot a nyomozásnak. — A Szabadság téren játszottam, —■ mondja feltűnően értelmesen és higgadtan — amikor meghallottam a bank vészcsengőjét. Kíváncsiságból erre futottam. Láttam, hogy a Vécsey ucca sarkán egy autó állott, motorja folyton berregett. Az autó hűtője volt a Szabadság tér felé. Egyszerre két férfi rohant az autóhoz. A kis diák meglehetősen pontosan leírta a két férfi külsejét. Látta, hogy az autó a két férfi beugrása után elrobogott a Hold uccairányában. autó, mert a kéktaxi hágcsóján kétségbeesett mozdulattal kapaszkodott egy férfi Pillanatról pillanatra újabb tanúk jelentkeznek, akik a nyomozás előtt még ismeretlen részleteket mondanak el a példátlan rablótámadásról. A rablók nyomában Jó járt Géza balsejtelmei Jó járt, Géza, a tragikus sorsú pénztáros már két ízben volt veszélyes helyzetben az íróasztala mellett. Először a Kereskedelmi Bank újpesti fiókjának pénztárában támadták meg a rablók, később pedig Ondi Sándor és társa követett el ellene rablótámadást hivatalában. Egy héttel ezelőtt mondta egy ismerősének, aki ügyfél volt a bankhókban: — Eddig szerencsésen úsztam meg a rablótámadásokat, de félek, hogy egyszer majd nem leszek ilyen szerencsés és rajtavesztek. A bank gyásza A Kereskedelmi Bank Ferenc József téri központjában ma délelőtt tizenegy órakor a gyász jeléül öt percre megállt a munka. A bank összes tisztviselői felálltak asztaluk mellől. Az újév alkalmából a bank tisztviselői kara ma délben akarta üdvözölni Weisz Fülöp elnököt. Az újévi üdvözlés a Kereskedelmi Bankot ért gyász miatt elmarad. A bankmerénylet egyik áldozata, dr. Róth Imre 27 éves ügyvédjelölt, aki kilenc hónapja tisztviselője a Kereskedelmi Banknak. A pénztárfülke mellett teljesített szolgálatot. Itt állt, amikor a merénylők sőrtüzet adtak. A golyó csípőjén hatolt be, Róth elesett. A mentők saját kérésére a Fasor-szanatóriumba szállították. Ádám tanár rögtön operációt javasolt- Tizenegy órakor beszállították a műtőterembe, ahol megállapították, hogy a golyó háromszor átfúrta a vékonybelet. Az operáció még tart. Kimenetelével nincsenek tisztában. Róth Imre, Róth Mórnak, a Szolnoki Mezőgazdák Gabonabeszerzési Szövetkezete igazgatójának egyetlen gyermeke. A budapesti társaságokban nagy szerepet játszott. Tegnapelőtt érkezett meg karácsonyi szabadságáról, amelyet szüleinél töltött. A szanatórium portását egymásután hívják fel a bank igazgatói, tisztviselői és mások, érdeklődnek Róth Imre sorsáról. A János-szanatóriumban délben tizenkettőkor érdeklődésünkre közölték, hogy Wirth, akit sebesülése után oda szauuának be, na van az életveszélyen. «WHHWWWWW%WWI%W»«»ll»m Nyilttér E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget sem azerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Ebben a rovatban a hirdetések ára millimétersoronként hétköznap 70, vasárnap 80 fillér. A legkisebb hirdetés ára 7, illetve 8 pengő. Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes Ferenc József keserűvízkúra a bélműködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsírmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet könnyeddé teszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj és a végbél felé irányuló vértolulásoknál, valamint aranyérnél és prostatabajoknál is valóban áldásos hatása van ÁkEHETES mtv«ftdeglé tott»«b-U«r «» Cott 9 «v ele fő»» EDENés QUISISANAXn mérsékelt panzióárak Felvilágosítás, szobafoglalás: Budapest, VI., Teréz körút 15., 11.3.Telefon V9a-93 Tőkés társat keresek zálog*k vidéki nagy forgalmú, közpomi fekvésű városban. — Válasz „Nagy jövedelem“ Boros hirdetőn ódájába, VI., Andrássy út 54., Budapest Boldog új étet kíván igen tisztelt Vevőinek Sirály cipőáruház Budapest, VII., Erzsébet körút 40/42 m m mm mn Nagy Szilveszter - est az ELYSEE kávéház helyiségeiben (Kossuth szobornál) . RÁTKAI MÁRTA: búcsúfelléptével. ( teszt alrendelés : 282*36 )