Az Est, 1935. március (26. évfolyam, 51-74. szám)

1935-03-02 / 51. szám

4 oldal. fsz.tsz Szombat 1935 március 2. MEGSZÜLETETT A MADÁREMBER! Madár módjára, gép és motor nélkül repül egy amerikai pilóta London, március 1 (Magyar Távirati Iroda) Daedalus és Je­árus legendás repülése óta tegnap történt először, hogy egy ember kizárólag saját erejéből, madár módjára repült. Clam Sohn 22 éves ejtőernyős ugróbajnok, repülőgépen, amelyet egy másik repülő vezetett, a Florida államban levő Daytona Beach mellett 12.000 láb magasságra szállt fel és ott gépéből ki­­ugorva saját maga készítette szárnyakkal repült a földre. A hatszor három láb méretű, óriási denevér­­szárnyakhoz hasonló szárnyak a Ia­mi­ni­um keretek közé feszített repülőgépszárny-vászonból készültek. Ezeket a szárnyakat Sohn vállaihoz erősítette s karjaival és lábai­val mozgatta. Sohn 12.000 láb magasból körülbelül 2000 láb­nyit zuhant s akkor szárnyát kibontva repülni kezdett a csalódásig hűen utánozva a sirály repülését felfelé-lefelé, oldalra­­előre és hátra csapon­got­t, három hurokvetést végzett, majd ismét felemelkedett, végül sas módjára lecsapott s a földtől 2000 láb magasságban ejtőernyőjét kinyitva, lassan a földre szállott Kijelentette, hogy tetszés szerinti ideig maradhatott volna a levegőben, de nagyon fázott. Kísérlete azonban csak az első lépés volt. Nemsokára ismét felszáll. Meggyőződése szerint nincs messze az idő, amikor az emberek nem repülőgépen, hanem egyszerűen madár módjára szárnyakkal fognak repülni. am Ne hagyd magad! Ne hagyd magad — ez volt ki­csengése annak a gyűlésnek, ame­lyen budai egyesületek együtte­sen tiltakoztak a gróf Bethlen Ist­vánt ért támadások ellen. Ne­­ hagyd magad! De ez a gyűlés nem csak Bethlen mellett foglalt ál­lást, hanem állást foglalt ez ellen a mostani kiélezett és indokolatlan, mert mesterségesen fűtött, mert az összes hajuknál fogva előránci­­gált belpolitikai harc ellen. Tör­­zsökös budaiak a polgári élet pat­rícius­ átélésében békét akarnak. Mély ösztönből. Mert ezek az em­berek nem okoskodnak, nem­­ját­szanak világszemléletesdit, ezek csak (különben nyugodt) idegeik után indulva érzik, hogy valahol baj van. Hogy ha ez, ami most itt­­ott apró lángokkal felsércen, gya­rapodni fog erőben és növekedni égési területben, akkor abból, ami ma talán még mindig a lényeg, a politikai pártharcból hamarosan csak nyűtt álarc lesz, amelynek szakadásain keresztül fog vigyo­rogni: az ifj osztályharc és társa­dalmi háború-És ez lenne a kommün után újra lábadozott magyar polgár­ság vége. Itt minden megint eresztékeiben rendülne meg, a tét nem lenne kevesebb, mint az egész magyar polgári élet, de alkotmány és törvényesség is. Buda Bethlen mellé állt és ebben a melléállásban kiállás is volt. A magyar élet rendje, a polgár­ság nyugalma, az alkotmány jó­léte mellett. Óvakodás a forra­dalomtól. Féltve őrzése a nem­zeti egységnek. Ami mostanában­­nem egyszerű politikai műszó, de nemzeti élettartalom, a polgári Magyarország polgári létének biztosítéka. Ne hagyd magad — szólították fel Bethlent Budáról. És nem fogja magát hagyni. Már úgy értjük — a magyar polgárság. Látogassa meg a tavaszi PRÁGAI NEMZETKÖZI ÁRUMINTAVASART —» £ MAaegjip a«-v» A cssHszlovák ip®rt0ririék0lc rwAwCIWS­IO“" a#« legjobb bevásárlási forrása. ingyen vízum, 33% kedvezmény a magyar és 50% csehszlovák vasutakon, hajó- és repülővonalakon. Igazolványok és felvilá­gosítások: Magyar-Csehszlovák Kereskedelmi Kamaránál, Budapest, V., Lipót körút 22.­­Telefon 231-711 és az összes buda­pesti és vidéki MÁV menetjegyirodák­­ban. Vásárigazolványok ára 5­0 pengő. nil Elkészült a jugoszláv válaszirat a marseillei merénylet ügyében Vukcsevics budapesti jugoszláv követ Belgrádi­ban részt vett a válasz megszövegezésében Beavatott párizsi körök szerint a jugoszláv memorandum hangja lehetővé teszi a békés elintézést Pár­izs, március 1 (Az Est külön tudósítójától. Mint ismeretes, a Népszövetség Ta­nácsa decemberben felszólította a magyar kormányt, hogy Jugoszláviá­nak a Népszövetséghez intézett pana­sza, illetőleg e panasz elintézése ér­dekében tartson vizsgálatot s állapít­sa meg: terhel-e bizonyos magyar közegeket felelősség a marseillei me­rénylet előkészítése ügyében. A m­­a­­gyar kormány a felszólítás­nak a lehető leg­g­y­orsabban eleget­ tett, a vizsgálatot megtar­totta s a Népszövetségi Tanács ja­nuári ülésszakán benyújtotta jelenté­sét. A januári ülésszakon a kulisszák mögött és a nyilvánosság előtt is hosszabb tárgyalás folyt a magyar válasz végleges elintézése ügyében. Jól informált párizsi po­litikai körökből most azt a hírt közüik Az Est tudósítójával, hogy a jugoszláv kormány nagyrész­­ben már elkészítette megjegyzéseit a magyar memorandumra s azokat válaszirat formájában már a közeli napokban elküldi Eden­n­e­k, a marseillei ügy előadójának. E teljesen illetékes körök nyilatkozata szerint Jeffics külügyminisz­ter még e hét végére magához kérette Bel­­grádba Vukcsevics bu­dapesti jugoszláv kö­vetet, akinek közreműködésével végzik el a jugoszláv válaszon az utolsó simí­tásokat. A Quai d'Orsayn igen jelen­tősnek tartják azt a gyorsaságot, amellyel Jugoszlávia végkép likvidál­ni akarja a marseillei tragédia poli­tikai bonyodalmait s noha részletek a jugoszláv válasziratról egyelőre nem szivárogtak ki, itt tudni vélik, hogy a jugoszláv megjegyzé­sek olyanok lesznek, hogy nem zárják ki a szomorú emlékű marseillei merénylet kül­politikai vonatkozásainak gyors likvidálását. Ugyan­ezek a körök rámutatnak arra is, hogy a március közepe táján meg­induló nemzetközi tárgyalások lég­körét, amelyeken már Magyarország is részt fog venni, semmiesetre sem szabad olyan kérdésekkel megzavarni, amelyek a múltra vonatkoznak s le­hetetlenné tennék a dunai népek po­litikai harmóniájának kialakulását. Nyílttér E rovatban közöl­tekért nem vállal felelősséget sem­ a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Ebben a rovatban a hirdetések ára milliméter­soronként hétköznap 70, vasárnap 80 fillér. A legkisebb hirdetés ára 7, illetve 8 pengő. Makacs székrekedés, vastagbélkatar­­tás, puffadás, vértorlódás, anyag­cserezavarok, sárgaság, aranyeres csomók, csípőfájás eseteiben a termé­szetes Ferenc József keserűvíz — reg­gel és este egy-egy kis pohárral he­véve — rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága sze­rint a Ferenc József víz még az in­gerlékeny belű betegeknél is gyor­san, biztosan és mindig enyhén hat, úgy, hogy spasticus obstipationál is alkalmazható. Gusgerbegy levegőjének gyógyhatása influenza után szenzációs Szélvédett déli fekvés. Fenyőerdő. Telefon: 551-72. ÜZLETÁTVÉTEL! „Takarékosság központi irodája dr. Grü­nwald Árpád" kaposvári bel. cégnek Kaposvárott, Zarda u. 1. sz. a. foly­tatott kereskedelmi ügynökségi üzletét ügyfelem átvenni szándékozván, felhívom a hitelezőket ez üzletből szedő követeléseiknek irodámban 5 nap alatt való bejelentésére azzal, hogy később érkező bejelentések figyelmen kívül maradnak. Dr. Szőnyi Hugó ügyvéd, Kaposvár. Külföldi sikerdús turnéjáról visszatért az ELYSÉE. RITKAI MÁRTA és a Kálmán—Dobis közkedvelt jazz-trió teljesen új műsorral Reggelig nyitva !! ­WVHmmMUUMMUUMtMMMWI Megszűnt egy rádió-tilalom — Az Est tudósítójától — Nagy feltűnést keltett a múlt esz­tendőben a kereskedelemügyi minisz­ter rendel­ete, amely megtiltotta, hogy a rádiósok a külföldi rádióállomások által terjesztett propaganda előadáso­kat még csukott ablakok mögött is hallgathassák. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter nemrég kiapntt egy rende­letet — a rádiórendelet kiegészítő ré­szét, — amelyben a fent említett ren­­delk­ezést hatályon kívül helyezi. Ha Abbáziába,készül, legjobban jár ».HORVÁTH SZANATÓRIUMÁBAN Igen olcsó rengő-pausátát. Díjmentesen kap min­­desz necMas orvosi kezelést (injekciók, inhalációk, dia­­thermia stb.), orvosi előírás szerint díjmentesen meleg len­­g­ői fürdőt és orvosi felügyelet alatti diétát, mert nem mindegy, hogy diétáját orvos irányíta-e,vagy sem. Hideg­melegvíz, központi fűtés, legkitűnőbb konyha, központi fekve direkt a tenger partján .-Sop­tíráási­s főorvos személyesen t tárgyal Britannia szállodá­ban, VI., Teréz körút, délett, 1195-ig. Telefon: 206-46. I GOMBÁS PADLÓ légszigetelése. T­öbbéves garancia. 50% adókedvez­mény. Was­sas L. mérnök, Izabella u. 66. Tel. 208-64 Minden új magyar könyv megfelelése mappára kapható Az Est könyvkereskedésében, Erzsébet körút 18 r­ak, palota­szerek, fő­leg legmo­dernebb kislakásos, hallos,­köz­ponti fríté­­ses, meleg­­, vizes,csem­­pézett, lif­tes s 8—9 %-ot tisz­tán jövedelmező, sarkok : előkelő Dunasoron 410.000, Andrássy út elején 300.000, belső Lipótvárosban 320.000, Vígszínháznál 160.000 és 120.000, Operánál 135.000, Krisztina-templomnál 140.000, Horthy Miklós úton 145.000 és 115.000, Böszörményi úton 85.000. Nagy Al­kalmi vételek ! Löwy,Emil,Damjanich ucca 54.T. 341-95

Next