Az Est, 1935. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1935-05-01 / 98. szám

4. oldal. felügyelője, Kapi Béla püspök, vala­mint Galán­ffy János, Koós Zoltán, Purgly Emil volt miniszter, Purgly Pál és Varsányi Emil. A templom padjaiban ott láttuk a képviselőház tagjai közül Bánó Ivánt, Csizmadia Andrást, Görgey Istvánt, Kenyeres Miklóst, Lányi Mártont, Pest­hi­ Pál volt minisztert, Szentmártoni Radó Lajost, báró Radvánszky Kálmánt, Reményi-Schneller Lajost, Sárkány Ernőt, Sztranyavszky Sándort, Tahy Lászlót, Turánszky Pált, Tomcsányi Vilmos Pált, Tóth Pált, Tors Tibort, Veres Zoltánt és Végváry Józsefet. Tíz órakor érkezett meg a kormányzó képviseletében Göm­bös Gyula miniszterelnök, akit a templom körül összegyűlt tö­meg lelkes éljenzéssel fogadott. A templom kapujában Raffay Sándor­­püspök és Pesthy Pál egyházkerületi felügyelő üdvözölte a miniszterelnö­köt, aki huszártábornoki ruhát viselt, mellén érdemrendjeivel, háborús ki­tüntetéseivel, és az I. osztályú magyar érdemkereszt élénkzöld szalagjával. Dr. Raffay Sándor püspök mondott prédikációt. — Nekünk egyező lélekre van szükségünk, ha meg akarunk ihazadni. Különben az élet országút­jén kíméletlenül a jövendő felé roha­nó szekér összetör bennünket. Hitre van szükségünk, ha jövendőt aka­runk. Ha ebben a szegény elhagya­tott magyar nemzetben a nemzet minden tagja az egyéni és nemzeti hit legszentebb igazságát tudja meg­győződéssel elzengeni, akkor boldog lesz ez a nemzet. Raffay püspök beszéde végén Isten áldását kérte az országgyűlés mun­kájára. A Kálvin téri templomban A Kálvin téri református templom­ban délelőtt 10 órakor kezdődött az ünnepi istentisztelet, amelyen a kor­mányzót Darányi Kálmán földmíve­­lésügyi miniszter képviselte. Jelen volt Lázár Andor igazságügyminisz­­ter, számos felsőházi tag, képviselő és főispán. A »Te benned bíztunk elejé­től fogva« kezdető zsoltár eléneklése után Ravasz László püspök mondott telkekbe markoló beszédet, többek kö­zött a következőket mondva: — A lelki világban is vannak műhe­lyek, ahol gondolatokat termelnek, amelyek az alkotó lélek nagyságáról h p ogy.pl ti pl? — Pál apostolnak, Szent Ágoston­nak — mondotta Ravasz püspök — ilyen gondolatkovácsoló műhelye volt. Az egyház élő test, de éppen olyan titokzatos élő test a magyar Szent Korona is. Ebben a gondolat­ban, a Szent Korona tanában ad a magyar nemzet számot a maga lété­ről, államalkotó erejéről. A Szent Korona az egész ma­gyar nemzetet jelenti, tekintet nélkül az egyesek származá­sára, rangjára, nyelvi vagy felekezeti különbségekre. Ezután arról beszélt a püspök, mit kell érteni közhasznúság, kötelességteljesítés alatt, majd így folytatta: — Minden élő testnek egy központi részének kell lennie, amely kitűzi az egész céljait. Ez a központi szerv a nemzet életében nem lehet más, mint a szuverenitás hordozója, az ország­­gyűlés. Most, amikor a kormányzó úr őfőméltósága megnyitja a magyar országgyűlést, felmerül a kérdés: ho­gyan lehetünk legjobban magyarok, hogyan szolgálhatjuk legjobban a ma­gyar nemzet érdekeit. Az istentisztelet a Himnusz el­­éneklésével fejeződött be. A görögkeleti templomban Az országgyűlés megnyitása alkal­mából a görögkeleti egyház istentisz­­teletet tartott ma délelőtt a szerb­­uccai templomban. Az ünnepi misét dr. Zubkovics György budai püspök celebrálta fényes papi segédlettel. Az istentiszteleten jelen volt a görög­keleti egyházközség elöljárósága, Pa­pacics István, a Thökölyánum igazga­ tója és az intézet növendékei. Az istentisztelet háromnegyed tizenegy órakor ért vé­get. A dohányuccai izraelita templomban Tíz órakor kezdődött az ünnepélyes istentisztelet a dohányuccai izraelita templomban. Az istentiszteleten a polgármester képviseletében megje­lent Király Kálmán tanácsnok és Zso­­linszky Tibor kerületi elöljáró tanács­nok, a honvédség részéről rohamsisak­ban vitéz Molnár­ István őrnagy, a csendőrség részéről Berendy János csendőrszázados, a főkapitány képvi­seletében Gántay János rendőrfőtaná­csos, ott voltak a felsőház izraelita vallású tagjai: Budai-Goldberger Leo díszmagyar­ban, Glücksthal Samu, Láng Lajos, Lőw Imánuel szegedi főrabbi, Vészi József, Vida Jenő díszmagyarban, az I. osztályú magyar érdemkereszttel; a képviselőház izraelita vallású tag­jai: Sándor Pál, a képviselőház kor­­elnöke. Fábián Béla, Vázsonyi János, testületileg jelent meg a pesti izrae­lita hitközség elöljárósága, Stern Sa­mu elnök, Nagy Andor, Rosenak Miksa és Zahler Emil vezettésével; a pesti szentegylet részéről ott volt Kramer Miksa. Megjelent az istentisz­teleten Sióagárdi Zöld Márton nyűg. tábornok, Bleyer Mór ny. ezredes és Darvas Nándor ny. alezredes. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség. . Az ünnepi istentiszteletet Abra­­hamson Mór főkántor és az énekkar egyházi éneke nyitotta meg a Hiszek-eggyel, azután zsoltárének han­­zott el. Hevesi Simon vezető főrabbi mon­dotta az ünnepi­ beszédet. Ünnepi istentiszteletet tartottak a Kazinczy uccai izraelita templom­ban is­ Az unitáriusoknál Az országgyűlés megnyitása alkal­mából ma délelőtt 10 órakor az uni­táriusok Koháry uccai templomában is ünnepélyes istentisztelet volt, ame­lyen a presbitérium tagjai jelentek meg. A felsőházat Fekete Zoltán fel­sőházi tag képviselte. Az istentiszteleten Józan Miklós püspök mondott imát és az ország­­gyűlés munkájára Isten áldását kérte. —­­Az Est tudósítójától — Délelőtt tíz óra. A parlament fő­bejárata fölött hatalmas nemzetiszínű zászlókkal játszik a szél. Most vonul­nak fel mindenünnen a rendőrszáza­dok, hogy kordont vonjanak a. Kos­­él tizenegy után néhány perccel az R. R. 100. rendszámú autó kanya­rodik be az Akadémia utca felől. Gömbös Gyula miniszterelnök érkezik tábornoki díszben, hermelines menté­ben, rohamsisakos parancsőrtisztje társaságában. A miniszteri kapufát siet be a parlamentbe. Érkezése után röviddel kezd kialakulni a hatalmas térség ünnepi képe. Felvonul a katonai díszszázad, ka­tonazene ütemei harsognak. Ömlik mindenünnen taxi, és magánautó a felsőházi és képviselőházi bejárat elé. Egymásután érkeznek az ünnepélyes megnyitás résztvevői. Az elsők között van gróf Teleki József, Erdőhegyi La­jos, dr. Pap József és gróf Károlyi Gyula. Negyedttizenkettő. A négy­szögű kordon mögött többezerfőnyi közönség figyeli az ünnepi felvonulást. Ve­zényszavak pattognak. Tábori egyen­ruhába öltözött géppuskások sora­koznak fel a főbejárattal szemben, a gyalogosok és a katonazenekar mellé. Külön autóbuszon jönnek a festői egyenruhás koronaőrök. Végtelen autósor érkezik egyre. Megjött Kozma Miklós belügyminisz­tuth Lajos tér négyszögében. A parlament ünnepélyes megnyi­tására elsőnek a külügyminisztérium egyik fiatal tisztviselője érkezik dísz­magyarban. ter. nyomban utána Bornemisza ke­reskedelmi miniszter és egy, a felső­ház kapuja felé kanyarodó autó üveg­ablaka mögött látszik a díszmagyar­ba öltözött Herczeg Ferenc profilja. Diplomaták, frakkban. A képviselő­­ház ünnepi megnyitására érkező hölgyvendégeket a szeles időjárás őszies eleganciára kényszerítette. Az egyik parlamenti oroszlán mö­gött mozigén dolgozik. Tömött sorok­ban érkeznek az újabb és újabb ven­dégek. Most jött gróf Andrássy Géza. A következő kocsiból Degré Miklós táb­lai elnök száll ki. A képviselőházi be­járónál áll meg Ferenczy Tibor főka­pitány autója. A díszmagyarba öltö­zött főkapitánynak Kálnay Gyula ta­­nácsos, a hatalmas terep parancsnoka tesz jelentést. Háromnegyed tizenkettőkor már ritkulnak az autók. Itt vannak a ka­tonai attasék. Az utolsóik között ér­kezik Imrédy Béla, a Nemzeti Bank elnöke feleségével. A gyalogság mö­gött most tüzérütegek és huszárszá­zadok sorakoznak fel. Tizenkét óra előtt 5 perccel végleg lezárják a kordonokat. Schkif sem léphet keresztül rajtuk. A kormányzó érkezését várják. Miklós belügyminiszterrel, aki mel­lett Preszly Elemér belügyi államtit­kár áll. Csanády Frigyes táborszernagy ősz alakja tűnik fel. Teljes díszben van, mellén a Lipótrend nagykeresztje és az összes kitüntetései. Közben egyenként érkeznek a höl­gyek ragyogóbbnál ragyogóbb toalet­tekben. Megérkeznek a budapesti kö­vetek is, az egész diplomáciai testület tel­jes díszben, egyenruhában vonul fel a szinpotripás ünnepségre. A nős diplomatákkal feleségei is eljöttek. A diplomáciai kart Horthy Miklós kormányzó díszemelvényétől jobbra a két első páholyban helyez­ték­ el. — Folytatjuk a 9. oldalon — i­­ a—­­ — Káprázatos történelmi pompa a Ház megnyitásán Gyülekeznek az előkelőségek Díszben a kupolacsarnok Az ország­gyűlés képviselőházának és felsőházának tagjai a kupolacsar­nok mellett kétoldalt levő társalgó­­teremben gyülekeztek. A kupolacsarnokba már három­negyed tizenegytől kezdve egymás­után érkeztek a meghívott előkelő­ségek. Különösen a hölgyek jöttek meg korán és foglalták el helyüket. Pompás, színes képet nyújt a ku­polacsarnok, amelynek monumentális lépcsőházát, márványlépcsőit sötét­vörös bársonyszőnyegek díszítik. A lépcső felső részénél Putnoky Mó­ric háznagy és a Ház tisztviselői tar­tanak rendet, kalauzolják az érkező vendégeket kijelölt helyeikre. Féltizenkettő előtt pár perccel érke­zett meg József főherceg meggypiros tábornoki díszben, mellén a Szent Ist­­ván-rend nagykeresztje ragyog. Ke­zében ékkövekkel kirakott aranyozott marsallhoz. Jobbján Auguszta főhercegasszony halad, mögötte Magdolna főhercegnő és Majthényi Lili udvarhölgy. József főherceg barátságosan kezet fog a fekete díszmagyaros Kozma H/WWI^WAAAAA/WWWWVW^WWWVA/WWWWWWW^^WWWWWW^ Természetesen Wimpass^^ VI.« Andrássy út 8. szám. Szerda, 1935 május 11 Nyilttér E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Ebben a rovatban a hirdetések ára mill­iméter­soronkén­t hétköznap 70, vasárnap 80 fillér. A legkisebb hirdetés ára 7, illetve 8 pengő. Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fordítaniok arra, hogy bélműkö­désü­k rendben legyen, ami legegysze­rűbben a régóta közismert természe­tes­ Ferenc József keserűvíz haszná­lata által­­— reggel, éhgyomorra egy fél pohárral — érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsé­rik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető, rendkívül enyhe hatása pedig gyorsan és minden kel­lemetlenség nélkül bekövetkezik. Uj modelek ! Mérsékelt árak! MARS gyermek­­kocsiegyÁr Budapest, VI., Andrássy út 36. (Párisivel szemben) Az árumintavásáron: Iparcsarnok 556. fülke. CsakiWORMA-talpt fogadjon el, mert nem hólyagzik fel és nem válik le. Szabadalmazott eljárással, szegezés nélkül, kizárólag B Ék B5k ■ n Nagymező ucca 37/39. ■ 888 ■ IWÜÉ Dessewffy ucca sarok, készíti Levált, vagy felhólyagzott 0 K­M A-t a 1­p­át visszaragasztom. ElsőrendűEBÉDMENÜ Családi adag...........................P 1.80 Kétszemélyes adag..................P1.SO Garszón adag.................... P1.— N« KONYHA új címe : VI., Szív ucca 55. Telefon : 21-0-48

Next