Az Est, 1935. november (26. évfolyam, 250-273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
c. oldal. désit, amelyet az olasz követ terjesztett eléje s amely az olasz állampolgároknak egyenlő jogokat biztosított volna Libéria területén. Az olasz követ erre bezárta hivatalát s visszautazott Rómába. Azóta nincs diplomáciai viszony a két ország között. (Abesszínián kívül Libéria az egyetlen független állam Afrikában. Négerek lakják. !"Amikor megalakították ezt az államot, az volt a szándék, hogy a négerek hazát kapjanak. A néger gazdálkodás azonban nem éppen mintaszerű. Az Egyesült Államok kormánya többízben óvást emelt az ellen, hogy a libériai kormány eltűri a rabszolgakereskedelmet, holott megígérte, hogy ezt meg fogja szüntetni.) 9. Roosevelt ismét azt ajánlotta az amerikai állampolgároknak, hogy »ne hallgassanak semmiféle csábító ajánlatra és ne szállítsanak semmit a hadviselő államoknak.« Figyelmezteti őket, hogy a hajószállítmányokat meg fogják vizsgálni s még egy harmadik állam közvetítése sem engedi meg, hogy olajat szállítsanak Olaszországba.Miképpen egyeztethető ez össze azzal a kereskedelmi szerződéssel, amelyet az USA kötött Olaszországgal? Az olasz nagykövet megkérdezte ezt Hull államtitkártól, de a válasz, egyelőre, ismeretlen.) 10. Három gőzösön tízezer feketeinges indult el ma Kelet-Afrikába. Egy negyedik gőzös 3300 olasz katonát vitt a harctérre. A »Conte Grande« gőzös a Brazíliából hazatért olasz önkénteseket szállította Afrikába. 11. A háború megkezdése óta — olasz hivatalos jelentés szerint — október végéig harcok közben egy tiszt és négy közkatona esett el. Betegség miatt egy tiszt és 27 közkatona és altiszt halt meg. Tíz munkás baleset, illetve betegség következtében halt meg. 12. Az angol—francia tengerészeti tanácskozásokat váratlanul megszakították. Az angolok azt kívánták, hogy Franciaország a Földközi-tengeren ne csak támaszpontjait bocsássa az angol flotta rendelkezésére, hanem hadihajóit is. A franciák erre azt felelték, hogy békeidőben ilyesmi teljesen lehetetlen. Ha a franciák ebbe beleegyeznének, akkor valóságos hadiállapotot kellene teremteniük. Minthogy nem tudtak megegyezni, a francia szakértők hazautaztak, hogy bővebb utasításokat kérjenek. (Laval híres válaszjegyzéke, amelyet az angol kérdésre adott s amely 2000 szóba foglalta az igent, — ilyen a gyakorlatban. Más szóval a francia—angol közös flottaakció ma is ott áll, ahol hónapokkal ezelőtt állott. Franciaország még mindig nem szánta rá magát, hogy tűzön-vízen keresztül kövesse Angliát az Olaszország ellen esetleg elrendelendő megtorlások dolgában.) 13. Genf programszerűen megkezdte munkáját. A Népszövetség Tanácsa kiküldte megtorló bizottság foglalkozott azzal a hatással, amelyet a gazdasági megtorló rendszabályok a fennálló szerződésekre gyakorolni fognak. De csak foglalkozott, döntést nem hozott. Nem döntött arról sem, hogy miképpen fognak hozzájárulni a megtorló államok Olaszországgal szemben fennálló klíring-követeléseikhez. A 18-as bizottság által kiküldött jogi, pénzügyi és gazdasági albizottságok megvizsgálták a Népszövetség tagállamai részéről beérkezett válaszokat a különböző megtorlásokra vonatkozóan. Az összeegyeztető bizottság szintén ülést tartott, de itt sem döntöttek arról, hogy mely időpontban fogják életbe léptetni a megtorlási rendszabályokat. Ko záss Amerika erélyes állásfoglalása, amely Kellogg volt államtitkár tegnapi beszédében is kifejezésre jutott, oly magyarázatra talál, hogy a Népszövetség hathatós támaszt kap az Egyesült Államoktól. Miután a legújabb jelentések szerint Olaszország már 350 millió márkával tartozik Németországnak, Londonban kizártnak tartják, hogy Németország további hiteleket adhasson, úgyhogy előbb-utóbb ez a forrás is elzárul Itália elől. Nagy feltűnést keltett Virgin tábornok nyilatkozata, amelyet Cape Townban tett. Virgin tábornok az abesszin hadsereg kiképzését vezette. Ez a kiváló katonai szakértő kijelentette, hogy az olaszok még abban az esetben sem érhetik el Addisz Ababát, ha az abeszszinok egyáltalán nem védekeznének. A természeti akadályok leküzdhetetlenek. Az Ogadencsbana ki sivatagok Virgin tábornok véleménye szerint áthatolhatatlanok. A megtorlások november 15-én kezdődnek !Párizs. november 2 (Az Est külön tudósítójától) A reggeli lapok közlése szerint Genfben megegyezés jött létre Laval miniszterelnök és Sir Samuel Hoare angol külügyminiszter között, hogy a gazdasági megtorló intézkedéseket november 15-én fogják életbeléptetni. (T.) Vasárnap, 1935 november 3. ^ZQjsr A Szuezi csatorna elzárását követelték Londonban WVWVWtfVVWVWVVVWVWVVVtVVVVVVWVVVWVWWVWWWWWVWI Nyílttér E rovatban közöltekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Ebben a rovatban a hirdetések ára millimétersoronként hétköznap 70, vasárnap 80 fillér. A legkisebb hirdetés ára 7, illetve 8 pengő. KELLEMES az OTTHON-OTTHON SEBŐK lufihnbolt. Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, kellemetlen szájíz, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pohár természetes Ferenc József keserűvíz is igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. Az orvosok ajánlják. Okt. 31-181 nov. 11-igBemutató Okt. 31-m nov. 11-ig: Különleges újdonságokból SLAVUTA.........................P12.— PRIMA GYAPJÚ............P19.50 VELOUR............................P 25.— MAROCAIN, saját béléssel.... P 36.— CREPPLATIN, maroc. béléssel P 42__ Minden kabát elsőrangú kivitelben ! TERÉZ KÖRÚT 48 Nem lesz háboru! tehát nyugodtan vacsorázhatunk FLEKKENT METROPOLE ■«■"■■■■ BAN ■■■■■■■■I Sütőmester: ENDEN Imre Zenemester: BURA Sándor V_______________________ WSolhlUJIC 1 Kemény Gusztáv Teréz körút EditHVa3 21. szám alatti cukorka- és cukrászüzletét ügyfelem át óhajtja venni. Hitelezők november 5-ig bezárólag jelentkezzenek nálam, különben követeléseiket figyelembe venni nem tudom. __________Dr. Sternberg Ügyvéd, Sas ucca 12 Bozsin szűcsüzem alkalmazottainak nyilatkozata Egy kis politikai hetilapban megjelent egy cikk, melynek címe: »Miért nem tart zsidó alkalmazottat a Bozsin szűcsüzem ?« Ezt az ízléstelen és hazug állítást sietünk megcáfolni és az ügyben az igazságot napvilágra hozni. Ugyanis a Bozsin szűcszalonban évek hosszú során át alkalmazott hat eladónő közül hárman vagyunk zsidó vallásúak. És kérjük vevőinket, hogy a céggel szemben tovább is ugyanazzal a bizalommal maradjanak, mint eddig, mert mindenkor becsületesen, felekezeti és politikai különbség nélkül egyforma szeretettel, szakszerűen szolgálunk ki mindenkit, aki minket felkeres. Kornis Zoltánné, VL, Paulay Ede ucca 57. Epstein Jenőné, IV., Semmelweis ucca 7,1. cm. Bitter Ibolya, VL, Szondy ucca 43, L 9. Esténként Ilosvay Rózsi Buday Dénes az Elyséeben (Kossuth szobornál) .DUNA«... TÓTH BÖSKE Zene: Szász „Gyuri“ s partnere Budapest szenzációja! KUKORICA CSAPDA italban, ételben, adagban, árban. Piskó a zongoránál Csányi ucca 11 London, november 1 (Az Est londoni szerkesztőségének telefon jelentése) London megítélése szerint a megegyezési kilátások az utolsó 24 órában méginkább csökkentek. Ez a hangulaton is tapasztalható. Egyes londoni üzletek kirakataiba kitették az angol ellenes római tüntetésekről szóló újságcikkeket. Ezek a tüntetések mély benyomást keltettek Londonban. Egy nagy politikai gyűlésen, amelyen az összes politikai pártok képviseltették magukat és többek többek között Sir Austin Chamberlain és a centerbury hercegérsek is a szónokok közé tartozott. Lord Cecil a vezérszónok ismét a Szuezi csatorna elzárását követelte. Kizártnak tartják, hogy a mai hely- 3 generáció, 75 esztendő, márkáiért a KOZMAKALAP ING, NYAKKENDŐ Károly körút 3. sarok SPORTKALAP A . impregnált««....................] mms zet lehetővé tenne közvetlen tárgyalásokat Hoare külügyminiszter és Arosi báró között, bár az olasz delegáció teljesen meglepetésszerű genfi utazásának nagy jelentőséget tulajdonítanak. Miután Olaszország nem tagja a most ülésező népszövetségi bizottságoknak, amelyeknek kizárólagos feladata a megtorlási rendszabályokról való tanácskozás, Alaisi genfi utazása csak az olasz megegyezési hajlandóság jelének fogható fel, noha általában úgy látják, hogy a megtorlás most történő életbeléptetése után Olaszország kilépése a Népszövetségből be fog következni. A megtorlás sikerébe vetett angol bizalom némileg emelkedett, miután a megtorlásra kész államok száma meghaladja a vára BEN BELLEVUE minden este és vasárnap délután is RÁTZ VALÉRIA énekel a JÁVOR ZEnEKAR kísérete mellett. Tel:605-82