Az Est, 1937. május (28. évfolyam, 98-119. szám)

1937-05-01 / 98. szám

Szombat, 1937 május 1. Késő éjszakáig tárgyalt Darányi miniszterelnök Eckhardt Tiborral — Az Est tudósítójától — A teg­nap esti pártvacsorán nagy feltűnést keltett, hogy kilenc óra táj­ban, amikor Széll József belügymi­niszter pohárköszöntője elhangzott, felállt helyéről Darányi Kálmán és kisietett az étteremből. A miniszter­­elnök egyedül távozott a Pannóniá­­ból, a Várba hajtatott: a miniszter­elnökségen néhány perccel később már fogadta Eckhardt Tibort, a füg­getlen kisgazdapárt vezérét, akit az­után Darányi Kálmán vacsorán látott vendégül. A Pannónia-vacsorán résztvevő kép­viselők igen élénk kommentárokat fűztek Darányi Kálmán és Eckhardt Tibor esti találkozójához. A késő éjszakai órákba nyúlt a beszélgetés a miniszterelnök és a kisgazdavezér között.­­A NÉP vezető tagjai közölték Az Est munkatársával, hogy ezen a tanács­kozáson nemcsak a titkos választó­jogra vonatkozó törvényjavaslat tech­nikai előkészítését beszélték meg, ha­nem ezen túlmenően fontos politikai­­problémák is szőnyegre kerültek. Messzemenő jelentőséget tulajdonítot­tak a pártban a beszélgetésnek. Ve­zető politikusok azt a felfogásukat hangoztatták, hogy a miniszterelnök mindenesetre enyhíteni szándékozik azt a légkört, amelyet a­ bicskei felvo­nulás, a NÉP türelmetlen és túlzó fiatal csoportjának a kisgazdapárt ellen való éles kirohanása megmérge­­zett. A pártban igen enyhe hangulat uralkodott a kisgazdapárttal szemben- Az a vélemény alakult ki a vacsorán, hogy valamilyen formában elégtételt kellene nyújtani a megbántott pártnak és vezérének. Sokan hangosan adtak kifejezést an­nak az álláspontjuknak, hogy lehetet­len az ellenfélnek kijáró köteles tisz­teletet megtagadva, olyan hangot megütni a közéleti férfiakkal szem­ben, mint amilyet a szélsőjobboldali csoport Bicskén használt. A független kisgazdapártot is erő­sen foglalkoztatja az éjszakai tanács­kozás, amely Darányi Kálmán mi­niszterelnök és Eckhardt Tibor kö­zött lefolyt. A kisgazdapárton azt hangoztatják, hogy Eckhardt Tibor minden szempon­tot és részletkérdést alárendel a nagy célnak: a titkos választójog megalkotásának. A független kisgazdapárt vezérének minden törekvése és tanácskozása odairányul, egész politikai magatar­tását egyedül az a körülmény befo­lyásolja, hogy a titkos választójog te­kintetében Darányi Kálmán minisz­terelnök most már valóra váltja hatá­rozott ígéretét: ebben a­ naptári évben tető alá hozza a törvényt. Május 10-éig befejeződik az adatgyűjtés , amint azt velünk közölték. A válasz­tójogi törvényhez szükséges statiszti­kai adatok birtokában megindulhat a törvény kodifikációs munkája. Őszig a javaslat ilyen körülmények között feltétlenül megalkotható. Most már egyébként biztosnak látszik a pártközi megállapodás abban a tekintetben is, hogy a kormányzói jogkör kiterjeszté­sére vonatkozó törvényjavaslatot még a nyári szünet előtt letár­gyalja a parlament és így a nagy alkotmányjogi refor­mok első állomásán túljut az ország­gyűlés. A budapesti Miklós-napok munka­szünete — Az Est tudósítójától — Az osztrák szövetségi elnök buda­pesti látogatása alkalmából vala­mennyi állami hivatalban május hétfőn és május 4-én kedden munka­szünet lesz. Hasonlóképpen munka­szünetet tartanak a főváros hivata­laiban, intézeteiben és intézményei­ben, ahol ezen a két napon csak ügye­letes szolgálat lesz. A kerületi adó­­számviteli osztályoknál és a kerületi pénztáraknál, tekintettel a májusi lakbérnegyedre, délelőtt 9—12 óráig szolgálatot tartanak. Az OTI-nál hétfőn munkaszünet lesz, az intézet orvosi rendelőiben azonban e napon is rendelni fognak­.A MABI-nál hétfőn nem tartanak hi­vatalos óráidat és a központi rendelő­intézeti szakrendelések is szünetel­nek. Kedden esa­k a központi rendelő­­intézet, a táppénzügyekkel foglalkozó osztályok és a házi gyógyszertár tart szolgálatot. A közlekedési rendőrségen is szü­net lesz és május 3-án és 4-én az idő­szaki gépjármű vizsgálat elmarad. A hétfőre és keddre vizsgálat céljából berendelt gépjárművek vizsgálatát május 20-án tartják meg. A tankerületi főigazgatóság körren­delete alapján a főváros területén levő valamennyi állami, községi és magán középiskolában hétfőn és ked­den szünetel a tanítás. Hasonló ren­deletet adott ki a tan­felügyelőség az elemi iskolákra vonatkozólag. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás a budapesti katolikus iskolák részére hétfőre és keddre is­kolai szünetet en­gedélyezett. MWWWWWWWWWWHWWmi / -------------------------------------------------------­ Ma április 30-án nyit a nyári TARJ­ÁN (Lukácsfürdő) Telefon: 1-574-66 Ma emeli a fizetéseket Róma Róma, április 30 Ma délelőtt tíz órakor ült össze a Palazzo Veneziában Mussolini mi­niszterelnök vezérletével a központi korporációs bizottság, amelynek ta­nácskozásai elé országszerte érthető várakozással tekintenek. A ma meg­kezdődő tanácskozáson hozza meg ugyanis a bizottság döntését az árak, valamint a fizetések és bérek össz­hangba hozatala ügyében. A gyakran visszatérő fejfájás, szé­dülés és szívdobogás nagyon sok esetben megszűnik, ha naponként reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt is egy egy fél pohárnyi természetes Ferenc József keserű­vizet iszunk. Az orvosok ajánlják. A Móra vá­rosi lelkész erős támadása a mérnek­pogányság elleni Székesfehérvár, április 30 (Az Est tudósítójának telefonjelentése) Feltűnést keltő érdekes előadást tar­tott a szegedi Móravárosi katolikus legényegyesületben, a Móra városi is­kola tornatermében Majthényi Béla Móra városi katolikus plébánia lel­késze »A horogkereszt valláspoliti­kája Németországban« címmel. Is­mertette a mai német helyzetet, majd a pápa emlékezetes enciklikáját. Az­zal folytatta, hogy Németországban ma már vallásüldözés folyik, amit nem lehet letagadni. — Hitler a konkordátumot nem tar­totta be — mondotta a lelkész — és ezzel csődöt mondott az adott szó szentsége­ Az egyház ellen az új po­­gányok — többek között Ludendorff és felesége is — harcot, hirdetnek. Be­szélnek ugyan Istenről, de ez a foga­lom náluk csak szappanb­uborék, amely a nép elbolondítására alkalmas. Azt mondják, hogy az Isten, az egész világ, sőt az Isten, maga a német nép. — A nemzeti szocializmus — foly­­tatta előadását Majthényi Béla — semmi más, mint a bolsevizmus újabb hajtása; a német népfajtát teszi meg Istennek­, nem kell neki az igaz isteni hit. Ez keményebb materializmus, mint a bol­­­sevizmus, mer­t­ még álarc alá is rejtő­zik. Tudományosan képzett emberek törik magukat, hogy a tudománnyal igazolják a vér és faj mithoszát. A nemzet nem az oltárra való, ha­nem az oltár lépcsőjére, hogy imádja minden népek istenét. Az új pogányság a nemzeti totalitást hirdeti, amelynek elzárkózottsága a legsúlyosabb hibák egyike. Külö­­nösen Krisztussal van sok bajuk. Kez­­dődött a va­llásüldözés a zsidóüldözés­­sel s a fajelméletekkel, majd megálla­pították, hogy a mi istenünk — zsidó Isten, aki nekik nem kell. Gőgjükben nemzeti istent követeltek maguknak. — Mi nem gyűlöljük Hitlert, — fe­jezte be beszédét a lekész — de mélységes részvéttel tekintünk a szenvedő német népre, amelynek megváltását várjuk. Rendezik a főváros népjóléti megbízottainak helyzetét — Az Est tudósítójától — A fővárosi népjóléti megbízottak helyzete teljesen bizonytalan. Annak­idején Budapest városa szellemi szükségmunkásokat vett fel­ Hama­rosan kiderült, hogy kitűnő munka­erők vannak köztük és ezért a szük­ségmunkások közül többet népjóléti megbízottaknak minősített át. Míg a szellemi szükségmunkások három­­négy hónapig dolgoztak, a népjóléti megbízottak kilenc hónapig kerestek kenyeret. Tulajdonképpen városi megbízottak lettek, de egész éven át nem foglalkoztatták őket, mert eb­ben az esetben automatikusan a fő­város tisztviselőivé minősültek vol­na át. Úgy a szellemi szükségmunkásokat, mint a népjóléti megbízottakat néha, mint segélyezetteket szerepeltetik, holott ezek munkájukért kapnak ellen-, szolgáltatást. Ha szigorúan veszik a törvényt, úgy mint segélyezettek, el­­vesztik választójogukat. Különben is mostohagyermekei a fővárosnak, sent, a MABI-ba, sem az OTI-ba nem tar­­toznak, viszont ha betegek­, a kerületi orvos sem kezelheti őket, mert a fő­­várostól járandóságuk van. A népjóléti megbízottak felkérték Payr Hugót, aki most eljárt a polgár­mesternél és kérte, hogy a népjóléti megbízottak ügyét végre rendezze, 1100 család sorsáról van szó. A pol­gármester a legnagyobb szeretettel fogadta az előterjesztést. Payr Hugó azt kérte, hogy egész éven át dolgoz­­hassanak a népjóléti megbízottak; ezt a kérést törvényes akadályok miatt teljesíteni nem lehetett, de a polgár­mester munkaidejüket egy hónappal tíz hónapra hosszabbította meg. A polgármester megígérte még azt is, hogy jogi helyzetüket is tisztázza és szorosabbra fűzi a kapcsolatot köz­tük és a főváros között. 5. oldal. Ki mit szeret azt kap: A cigarettázó 20-as dobozkában külön BNV töltésű A szivar barátja 5-ös csomagolásban A pipa híve 50 gr-os csomagban angolos aromájú EXTRA cigarettát. Ára változatlanul 1 pengő NDROTEX-EXTRA 1 pengő 20 fillér KIS REGALIA MEDIÁT Ára 1 pengő CLUB pipadohányt Ára 1 pengő 70 fillér

Next