Az Est, 1938. január (29. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Szombat, 1938. január . Keresztes-Fischer Ferenc érdekes beszámolója a Nemzeti­­Keresztes-Fischer Ferenc Önállósítási Alap első eredményeiről Nagyszabású akció a vidék orvosellátására —­­Az Est tudósítójától — Fél év telt el annak a rende­l­etnek a megjelenése óta, amelyben a kor­mány kétmillió pengővel nemzeti ön­­állósítási alapot létesített. Az alap­nak az a hivatása, hogy ebből a két­millió pengőből kölcsönöket nyújtson főiskolát végzett és érettségizett egyé­neknek, akik a kölcsönből önálló és szerény egzisztenciához jutnak. Eb­ben a rendeletben a kormány Nemzeti Önállósítási Tanácsot kreált. Ez a ta­nács intézi el a kérvényeket és ren­delkezik az alappal. A tanács elnöke: I Keresztes-Fischer Ferenc volt bel­ügyminiszter, a Pénzintézeti Központ elnöke. — Hangsúlyozni kívánom, hogy önálló és szerény egzisztenciák meg­segítéséről és megalapozásáról van szó, — mondotta Keresztes-Fischer Ferenc Az Est munkatársának, tájékoz­tatva őt a tanács eddigi működéséről. «« Arra is rá akarok mutatni, hogy a kor­mányrendelet nem korlátozza a tanácsot abban, mekkora kölcsönt folyósítson az igénylőknek. Három hónapja szavaz meg kölcsönöket a Nemzeti önállósítási Ta­nács. Ezalatt — be kell vallanom — jegyesek olyan igényekkel léptek fel, ame­lyek felülmúlják az alap kereteit. Akad­tak, akik 5—600 holdas birtok berende­lésére kértek anyagi támogatást a ta­nácstól. Az ilyen kéréseket persze nem teljesíthettük. Mondom, csupán szerény pályakezdések elindításáról lehet szó. Azokat a kérvényeket, amelyek a kere­teket túllépik, a tanács,­elveti, márcsak azért is, mert ragaszkodik ahhoz az elv­hez, hogy olyan egzisztenciákat teremtsen, ame­lyeknek jövőbeli megélhetését szeré­nyen biztosítani tudja. Rendkívül érdekes adatokat kö­zölt ezután Az Est munkatársával Keresztes-Fischer Ferenc. Összesen 1153 kérvény érkezett be a Nemzeti önállósítási Tanácshoz és ezekben a kérvények­ben 6.900.000 pengő kölcsönt kértek. A kérvényekből — leszámítva azo­kat, amelyeknél a kormányrendelet­ben előírt előfeltételek hiányoztak — maradt 970 kérvény, 6.200.000 pengő kölcsönigénnyel. A kérvényezők kö­zül 373 főiskolát, 597 pedig közép­iskolát végzett, 15 százaléka lehet budapesti. Ebből a szempontból a számok így alakulnak: Budapestről 174-en, vidék­ről 796-an küldtek be kérvényt. Nagyon érdekes a kérvényezők megoszlása aszerint, hogy milyen pályán akarnak egzisztenciát teremteni a Nemzeti Önállósítási Alap támogatá­sával. A főiskolát végzetteknél ügy­véd, 64, orvos 89, gyógyszerész 18, mérnök 11, gazdálkodó 94, kereskedel­mi pálya 35, ipari pálya 55, egyéb 7. A középiskolát végzetteknél: gazdál­kodó akar lenni 209, kereskedelmi pá­lyán kíván elhelyezkedni 181, ipari pályán 186, egyéb önálló pályán pe­dig 21. A kérvények felülbírálásánál alkal­mazott eljárásról ezeket mondotta Keresztes-Fischer Ferenc: — El kellett bírálni valamennyi kérvé­nyezőnél, megvan-e a képessége arra az élet­pályára, amelyen önállósítani akarja magát. Azt is meg kellett vizsgálni, milyen az egyénisége és azt is, hogy a tervezett vál­lalkozás nyújt-e reményt neki arra, hogy meg tud belőle élni. Nagy és körültekintő munkára volt szükség. Bizonyos adatokat a kérvényezőknek maguknak be kellett mutatniuk. Ezenkívül hivatalból folyt az adatgyűjtés. Érdekképviseleteket és tár­sadalmi egyesületeket, sőt magánegyéne­ket is bevontunk ebbe az adatgyűjtési munkába. Külön alkalmaztam a Nemzeti Önállósítási Tanácsnál olyanokat, akik a helyszínre kiutaznak és információkat szereznek be a kérvényező személyéről, megbízhatóságáról és egyéniségéről. Ez az előmunkálat érdekes tapasztalatokkal szolgált. Meglepő az a tapasztalás, hogy a kérvényezők túlnyomó része szinte a végső esetben szánta el magát az önálló­sításra, miután a hivatalnoki pályán nem tudott elhelyezkedni. Annak sem örülhe­tünk nagyon, hogy a kérvényezők között nagyon sok akadt olyan, akikben kevés a realitás. Hála Istennek vannak olyanok is, akik meglepően reális alapon tudnak kikalkulálni maguknak egy foglalkozást. Néhány jellemző adatot mondott még el Keresztes-Fischer Ferenc. A kérvényezők között akadt olyan is, aki azért folyamodott kölcsönért a tanácshoz, mert meg akar nősülni; volt olyan is, aki azért kért támo­gatást, mert apja eladósodott és talpra akarja állítani.­­ Sok példa volt bizonyos nehezen el­bírálható határesetekre. Kölcsönt kértek olyanok, akiknek már önálló egziszten­ciájuk van, de ez válságba jutott. Ilyen esetekben az az álláspontunk, hogyha kezdő fiatalemberről van szó, aki meg­érdemli a támogatást, úgy hajlandók vagyunk segíteni. A Nemzeti Önállósítási Tanács ed­digi működésének eredményéről eze­ket az adatokat bocsátotta Az Est rendelkezésére a tanács elnöke: — Érdemben 3­48 kérvényt bíráltak el és ezek közül 138 esetben engedélyeztek kölcsönt 403.000 pengő összegben. Elutasítottak 210 kérvényt. A folyó­sított kölcsönösszegek 1000—10.000 pengő között mozognak. Nagyjában kialakult például, hogy egy ügyvédi iroda berendezésére 3000 pengő szükséges. A foglalkozási ágak szerint folyósí­tott kölcsönösszegek a következőkép­pen oszlanak meg: 18 budapesti főis­kolát végzett fiatalember kapott köl­csönt. Ezek közül ügyvéd 7, mérnök 1, kereskedő 4, iparos 6, 61 vidéki főisko­lát végzett fiatalember részesült köl­csönben. Ezek közül ügyvéd 18, orvos 20, gyógyszerész 1, mérnök 3, gazda­sági pályára lépő 9, kereskedő 3, ipa­ros 6, egyéb 1. 15 budapesti középisko­lát végzett kapott kölcsönöket. Ezek közül kereskedő 8, iparos 7. A köl­csönben részesített vidéki középisko­lát végzett fiatalemberek száma: 44, ezek közül gazdasági pályán létesít önálló egzisztenciát 15, kereskedelmi pályán 15, ipari pályán 13 és egyéb önálló foglalkozási ágban­­. — A kölcsönök folyósításánál — mon­dotta Keresztes-Fischer Ferenc — nem szűnik meg a tanács működése, mert azokat, akik kölcsönben részesültek, továbbra is figyelemmel kíséri. Nagyjelentőségű bejelentést tett ezután Keresztes-Fischer Ferenc a fiatal orvosok problémájának meg­oldásáról. Kik kértek kölcsönt A kormányrendeletnek van egy in­tézkedése, amely szerint a kérvénye­zőknek csak A legnagyobb magyar dizáz nedgyaszati Vilma minden este (hétfő kivételével) csütörtök és vasárnap délután a Bristol Hallban Kíséri Adler Oszkár zongoraművész Premier ma,Szilveszter éjjelén V ..wATC NWCOTEX­^ 0td4m\^is. 5. oldal. V­ansittart nagykövet lesz London, december 31 A »Daily Express« szerint Sir Robert Vansittart ál­landó külügyi államtitkárt rövidesen nagykövetté nevezik ki az egyik legfonto­sabb fővárosba. Utóda jelen­legi helyettese, Sir Alexan­der C­a­d­o­g­a­n lesz. Azt hi­szik, hogy az újévi kitünteté­­sek során Sir Robert Van­sittart magas rendje­let kap a nemzetközi ügyek terén teljesített kiváló szol­gálatai elismeréséül. Sir Robert Vansittart Orvosok a magyar vidéken — Nem az a cél, hogy Budapesten és a nagyvárosokban szaporítsuk az orvo­sokat. Éppen ezért a budapesti kérvényezők közül orvo­soknak nem adtunk kölcsönt. A vidéknek azt a részét kell ellátni or­vosokkal, ahol nincs orvos. Az orvosi szolgálat szempontjából az ország hely­zete nagyon siralmas, éppen ezért a bel­ügyminisztériumban összeírták azokat a községeket, amelyek­ sürgős segítségre szorulnak. 75 legkiáltóbb esetet tettünk elsősorban magunkévá. Itt valóságos ős­erdőt kell irtani, mint a Wild Westen, hiszen ezekben a falvakban eddig bába­asszonyok látták el az orvosi szolgálatot és kuruzslók garázdálkodtak. Az ide­kerülő orvosoknak évekig missziót kell teljesíteniük. Ezalatt az idő alatt nem is kereshetnek, éppen ezért gondoskodni kell arról, hogy ezek a fiatal orvosok, akik a Nemzeti Önállósítási Tanács tá­mogatásával ezekbe a falvakba kerül­nek, az első években megélhessenek. Társadalmi akciót sikerült indítani. Báró Kornfeld Móric volt az első, aki hat fia­tal orvosnak, akiket a tanács ezekbe a falvakba kiküld, két éven át havi 100 pen­gős fix fizetést biztosít. Báró Kornfeld példáját követte báró Hatvany Endre, aki Heves megye legelhanyagoltabb helyein ti­zenkét orvos havi 100 pengős fix fizetését biztosítja két éven át. Nagyon kívánatos volna, ha ezek a nemes példák a társada­lomban követőkre találnának. Megemlítette még Keresztes-Fischer Ferenc, hogy a társadalom áldozat­készségével és a havi 100 pengős or­vosi fizetések folyósításával még nincs teljesen megoldva a probléma, mert sok faluban, ahová most a ta­nács ezeket a fiatal orvosokat ki­küldi, nincs is megfelelő ház, ahová az orvos beköltözhet. Ezeken a helyeken megfelelő házat is kell építeni. Ebbe a nagyarányú egész­ségügyi akcióba a Nemzeti Önállósí­tási Tanács a belügyminisztériumon át be akarja kapcsolni a Zöldkereszt akciót is. Végül ezt mondotta még Keresztes- Fischer Ferenc: — Külön nagy örömünk, hogy sikerült a protekciót teljesen kiirtani. MA NEM HOZUNK! Ma mi is boldog újévet kívánunk! GUTMANN J. és TÁRSA VII. Rákóczi út 12. GUTIMNN SAROK

Next