Az Est, 1938. február (29. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

fQedd, fPSS. február f.I Sigray keményen megleckéztette a külföldet majmoló izgatókat a kereszténypárt veszprémi nagygyűlésén Veszprém, január 31 (Az Est kiküldött munkatársától) A kereszténypárt megkezdte vesz­­prém megyei szervezkedését. Fried­rich István, Makrai­ Lajos, Korody- Katona János érkezett a pártból és gróf Sigray Antal — egyelőre mint vendég. A gróf a magyar legitimista mozga­lomnak ma még párton kívül álló feje, de úgy látszik, párton kívül ál­lását sokáig már nem tarthatja fenn. Az új választójogi törvény nem igen kedvez az egyedülálló politikusnak. Sigray útja — ha már pártkeretet kéres — nem igen vezethet máshová, mint az Egyesült Kereszténypártba. A veszprémi színházban 7—800 em­ber részvételével tartották meg a gyűlést. Három-négyszáz ember még befért volna, de a rendőrség csak ennyit engedélyezett és még Rott Nándor püspök udvari papjai is csak nehezen tudtak bejutni a terembe. A kivilágított színpadon Serük József kanonok-plébános mondotta a meg­nyitó beszédet, a keresztény politika hivatástudatának forrását az isteni eredetben és 2000 év tapasztalataiban jelölte meg. Sigray az izgatás ellen és a királyság visszaállításáról Sigray beszéde következett. Rövid bevezetés után, amelyben megemlé­kezett Magyarország pénzügyi fel­szabadításáról, megállapította, hogy országszerte folyik a külföldről behozott szélsőséges izgatás. E jelenséggel kapcsolatban lehetetlen meg nem emlékeznie a kormányzó szolnoki szózatáról, melyben a leg­határozottabban elítélt és kalandos vállalkozásnak minősített minden diktatórikus kí­sérletet. A kormányzó úrnak ez a megállapí­tása országszerte megnyugvást kel­tett, mint ahogy megnyugvást kel­tett az a megállapítás is, hogy min­den hatalom a Szent Koronáé és min­den jog belőle fakad. Megismételte a magyar legitimista politika 1933-ban megszövegezett alaptételét, amit a közönség lelkese­déssel ünnepelt: * — A királyt csakis a kormányzó,— a kormány és az országgyűlés, te­hát az egész ország közös akara­tával lehet visszahozni az or­szágba. Elítélte a mindjobban fokozódó szélsőséges izgatást, mely a véglete­kig fokozódó nyugtalanságot kihasz­nálva, egy »Marcia su Budapest« után honmentőként szeretné helyreállítani azt a rendet, mely — szélsőséges iz­gatásuknak esett áldozatul. Hideg, nyugodt hangon beszél a röpiratokról, melyeken mindössze ennyi olvasható: »1938 Szálasi éve«. Előrelendül, ököllel az asztalra vág, felcsendül a hangja: — Nem és ezerszer nem! Az 1938. esztendő Magyarországon Szent István éve és senki másé! Nem vezethet semmiféle diktatúrához, avagy a hajdan megszűnt pogányság helyébe egy külföldi mintákat követő új pogánysághoz Vezethet és kell, hogy vezessen egy keresztény rene­szánszhoz, újjáébredéshez, vezessen alkotmányunk teljessége és a Szent István birodalmát e hatalmát meg­alapozó ősi királyság helyreállításá­hoz!A tömeg, mely különben feltűnően hideg, kirobbanó lelkesedéssel ünne­pel. Sigray folytatja fejtegetéseit és tiszteletét fejezve ki a jelenlegi államforma iránt, melyet mindenki átmenetinek tart, hangoztatja, hogy mihelyt a külpolitikai nyomás meg­szűnik, helyre kell állítani a törvé­nyes királyságot. Nem a nagybirtok és a nagytőke érdekében akarnak rej­ta ráírni; a le­gitimisták átérzik a gazdasági és szociális­ reformok szükségeit és vall­ják, hogy éppen azoknak a rétegeknek kell áldozatokat hozniok, amelyek ál­dozatra képesek. Makray Lajos lépett a lámpák elé és egyórás beszédben fejtegette a ke­reszténypárt gazdasági és szociális politikájának alapeszméit. Az egyházi vagyon szociális kötelessége A keresztény demokrácia az ember megmentését tűzte ki céljául... Az ember válsága a legmegrendítőbb.. Választójog? Vigyázzanak, hogy a sok biztosíték között el ne vesz­­szen a lényeg: a nemzet akarata megnyilvánulhas­son. Birtokpolitika? Nagyütemű, merész lendületű legyen. — Ez a birtokpolitika nem állhat meg az egyházi vagyon előtt sem! — mondja és a püspöki város polgár­sága, papsága mintha közös nagy sóhajtásba fojtotta volna meglepeté­sét. — Nem állhat meg — mondja Makray és fejtegeti, hogy az egyházi vagyon évszázadokon át teljesítette honvédelmi és kulturális kötelessé­geit. Most új feladatok előtt áll: szociális kötelességeket kell telje­sítenie, részt kell vennie a nagy szociális fe­szültség levezetésében. De ne feled­kezzünk meg a nagytőke áldozati kö­telességéről sem!... A legszörnyűbb izgató a nyomor, a­ síró gyerek, az éhező család. Meg kell oldani a zsidókérdést is, mert a zsidóság nem számarányának megfelelően foglal el egyes munka­­területeket s ez a keresztény töme­gekben aggodalmat és nyugtalansá­got kelt; ezt a problémát azonban nem gyűlölettel, hanem szociális programmal kell­ megoldani és —■ mindent a zsidókérdésbe összesűrí­teni nem lehet. Friedrich Magyarország gazdasági felszabadításáról Nagy taps és éljenzés fogadta Friedrich Istvánt, mikor szólásra emelkedett. Ő is Magyarország gazdasági felszaba­dításáról beszélt. A névtelen adófizetőnek is jutott most egy kis vállveregetés, de nem sok, nehogy elbízza magát és megkérdezze: ha elégedettek a viselkedésével,­­ miért nem mernek neki választó­jogot adni? Szükség van keresztény gazdaság­­politikára és­­ az önkormányzatot nyugodtan rá kell bízni a dolgozó társadalomra. A Treuga Deit nem tudja másként értelmezni, minthogy — »nyim-nyámhangulat«. Nem any­­nyira bölcsességet lát a közéletben, mint inkább rengeteg tehetetlenséget. Szörnyű ez a camm­ogás... — Sokszor félelemmel, aggódással gondolok rá, — mondja, — hogy ez a Treuga Dei tulajdonképpen közéle­tünknek valóságos agóniája ... Azután a vezér­jelöltekre is sor ke­rül. Jönnek emberek, akik otthon megmérik a mellbőségüket, tükör elé állnak és vezérnek kiáltják ki magu­kat. (Barátaik a kormány kemence­padkáján ülve csintalankodnak.) Hit­lert, Mussolinit emlegetik, róluk ál­modoznak, azt nem akarják tudomá­sul venni, hogy a történelem törvénye szerint a diktátornak csak két útja van: siker vagy akasztófa. Nem, ők nem ilyen diktatúrát gon­dolnak! Zsebükben ott az életbiztosí­tási kötvény és nyugdíjas diktátori állást követelnek. Közben az ország­ban mindenki annyit ér, amennyire gondolják róla, hogy a miniszterel­nök szereti. Darányi valami Zeileis­­pálcával bűvöli az embereket: ez a mi politikai életünk. Bírálja a titkos választójogot. Lel­kesen ünnepükt, mikor hivatkozik arra, hogy 1919-ben ő adott titkos v­á­lasztójogot. És a nép akkor letette a politikai érettségit! — Mi akkor nem arra gondoltunk, hogy ebből kifejlődik egy magát »el­hivatottnak« valló professzionátus »vezető réteg«, amely azután félteni fogja pozícióját a néptől — mondja­ Néhány keserű mondatot szól a vá­lasztójogi javaslatról és megkérdezi: — Micsoda keresztény és nemzeti politika az, amely ily döntő szerepet biztosít a pénznek. Figyelmezteti a miniszterelnököt, hogy kár annyira aggódni a gárdá­jáért. Nem éri meg. Arra, a gárdára csak igen-igen óvatosan szabad épí­teni. Végül a szélsőséges izgatásról is beszél. Nem elég, hogy a dolgozó tár­sadalom panaszkodik és feljelentget. A kormánynak meg kell szüntetnie bizonyos látszatokat, pártjából ki kell sepernie a spekulánsokat, akik ide szavaznak, oda kacsintgat­nak, a dolgozó társadalom pedig szer­vezkedjék, védje meg önmagát. Saj­nálatos, hogy a mélyen tisztelt intelli­genciánk inkább ezekkel az úgyne­vezett szélsőségekkel keresi a barát­ságot, ahelyett, hogy a dolgozó nép beszervezésével foglalkozna, annak élére állana... — A pártvezetőség megválasztásával ért véget a gyűlés. Gróf Sigray Antal Friedrich István vitéz Makraji Lajos ­ HITLER ÖTÉVES URALMÁT ÜNNEPELTE TEGNAP NÉMETORSZÁG Berlin, január 31 Németországban vasárnap nagy­szabású ünnepségeket rendeztek Hit­ler hatalomrajutásának ötödik évfor­dulója alkalmából. A Wilhelm­­platzon, Hitler kancellár palotája előtt egész nap nagy tömegek vára­koztak: Hitlert és Göringet ünnepel­ték. Az ünnepségeket este a hagyomá­nyos fáklyásmenet zárta be, amely­ben a nemzeti szocialista párt, külön­féle tagozatainak mintegy 25.000 tag­ja vett részt. Hitler vezér és birodal­mi kancellár a kancellári palota er­kélyén fogadta az elvonulók tisztel­gését- ki VITAJECOl a gyermeki szervezet erősítésére kiválóan alkalmas A és D vitaminban gazdag csaknem íztelen és szagtalan CSUKAMÁJOLAJ amelyet a legkényesebb ízlésű gyermek is szíve­sen fogyaszt .Minden gyógyszertárban kapható. Krompecher Tápszergyár készítménye. A német tudományos és művészeti díj kiosztása Berlin, január 31 Hitler vezér és birodalmi kancellár a birodalmi kancelláriában lévő dol­gozószobájában vasárnap fogadta az általa alapított tudományos és mű­vészeti nemzeti díj kitüntetettjeit. Ez a díj pótolja a Nobel-díjat, amelyet újabban német állampolgár nem fo­gadhat el. Hitler szívélyes szavakkal mondott köszönetet a díj nyerteseinek kima­gasló tevékenységükért és átnyúj­totta a díj díszjelvényét, valamint a díszes okiratot. Az időközben elhúnyt Troost Lajos professzor helyett özve­gye vette át a kitüntetést. A többiek: Rosenberg Alfréd birodalmi vezető, dr. Filchner Vilmos, dr. Bier Ágoston titkos tanácsos és dr. Sauerbruck­ Ferdinand titkos tanácsos személye­sen vették át a jelvényt. A díszjelvény a bal mellen viselendő, briliánsokkal kirakott csillag, amelynek közepét Pallas Athene aranyból készült kép­mása­ díszíti. A jelvényhez tartozik még a jobb vállon átvetett széles sza­lag, amely a bal csípőnél a felségjel­­vényekkel díszített rózsában végző­dik. 3.oldal. Nászéjszakájá­ró­l vitték be a főkapitányságra .— Az Est tudósítójától — Hónapok óta­­körözte a rendőrség Eckstein Miklós utazót­ Tegnap egy detektívnek tudomására jutott, hogy az utazó, aki sűrűn változtatta laká­sát, most hol lakik. Éjfél tájban be­csöngetett a lakásba. Maga az utazó nyitott ajtót. — Államrendőrségi detektív va­gyok, jöjjön velem a főkapitányságra — mondotta a detektív. Az utazó keserűen felelt: — De uram, ma volt az esküvőm, most van a­ nászéjszakám, éppen most akarnak elvinni? ... — Nagyon sajnálom — jelentette ki a detektív és bevitte az utazót a fő­­kapitányságra, ahol nyomban letar­tóztatták. Utcuazunk a tavasz di a pompás olasz luxusóceánjáró hajókkal ! Görög-, Törökország, Egyiptom, Szentföld, Szíria Tunisz, Tripoliszba ROMA 33.000 tonnás hajóval ■*WB 1#1 február 11—február 27 I. oszt. P 875.—, turista oszt. P 490.— SATURNIA EA­I I. oszt. P 1165.—, turista oszt. P 735.— CONTE DI SAVOIA 50.000 tonnás hajóval, március 11—23. I. oszt. P 845.­, turista oszt. P 525.— és április 9—17 I. oszt. P 830.—, turista oszt. P 510.— VULCANIA 24.000 tonnás hajóval I. oszt. P 700. május 30—június 12 turista oszt. P 425.­Felvilágosítás és prospektus ITALIA Tengerhajózási Társaság magyarországi fióktelepe VII., Thököly út 2. IV., Váci ucca 4. és ADRIATICA Forg. Iroda Kft. V., Nádor ucca 21. Szent István körút 4.

Next