Az Ojság, 1937 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

2 71/év Nemrég még jöttek az évek és most már mennek, búcsút mondok játéknak, szerelemnek. Nemrég még vártam az újat, és most temetem a régit, úgy állok, mint egy kidobott cseléd itt. Amíg volt, kellett az erőm, most már nagy csendben pihenni kéne, házisapka a harcos fejére. És holnap kezdem az újat, csatázom újra szürke hetekkel, elnehezült bús szürke fejemmel. NAGY IMRE A»­Kahntól azt kérdi Gron. — Mit veszel a feleségednek újévre? — Semmit se, — feleli Kahn — haragban van velem. — Mért? — Mert karácsonyra nem vettem neki semmit — Rabi, egy új találmányon töröm a fe­jem. — Na, mi az? — Hogy hogyan lehetne vajból fahulla­dékot csinálni. ÉRTÉS,­­hogy pont ebben a pillanatban egy uj esztendő kezdődik, de Nem értem hogy a zsidók miért nem most kérdezik, hogy máristam­'. Értem hogy a kereskedők tudni fogják, hogy van egy árelemző*bizottság, de Nem értem hogy tudni fogják-e ezt az árak is? hogy a kultuszminiszter nem enged a vakációban leckét feladni a diákok­nak, de Nem értem hogy a diákok miért nem rendeztek még szimpátia-felvonulást a jó miniszter­ bácsi mellett. Értem hogy rengetegen kívánnak most egymásnak boldog új évet, de Nem értem hogy mi lenne, ha valóra is válna, amit egymásnak kívánnak? ♦♦ Kohn és­­Irán együtt sétál­nak szilveszterkor az utcán, mikor odafér­ hozzájuk egy ké­mény­seprő és boldog ú­j évet már elment — ez jól becsapott téged. — Mért? — csodálkozik Kohn. — Nu, egy igazi kémény­seprő nem áll le az uccsra snorrolni, ez tehát egy hamis kéményseprő volt. — Mbach­, — nevet Kohn — talán a kétpengős nem volt ha­mis? Az év első arisztokrata vicce----------------------­kéhiek? kehiek, egy gratu­­lai.-^hlek. Arisztid: Kinek gratulálsz, kehiek? Agenor: Az ex-angol királynak a neve­­napjára, kéhlek. Arisztid: Tudtommal ma nincs Eduard­­napja, kéhlek. Agenor: De nyolcadika van. T Arc­a Az utolsó remény Karácsony előnapján rengeteg ember járt a Belvárosban és főleg a Váci­ utca volt túl­zsúfolt. — Igen, — jegyezte meg valaki — mert legtöbben az utolsó napra hagyják az aján­dékvásárlást. — De miért? — vetette fel a kérdést egy másik úr — Na, miért? — Mert abban reménykednek, hátha el­marad. Kalauz és ellenőr A napokban jelent meg Rózsavölgyi kiadásában Lányi Viktor operakalauza. Mikor a kitűnő szerző könyve első példá­nyát bevitte az Operába, az operisták nagy érdeklődéssel lapozgatták és megnézte Pé­­terffy István, a kitűnő zenekritikus is. — Sajnállak Lányikám, — mondta aztán Péterffy. — Miért? — Hogy operaházi kalauz lettél és igy Hohnemann, az Operaház.A nézőtéri ellenőre most tulajdonképen a főnököd lett. Az író Hatvany Lajos báróhoz beállított a mi­nap egy úr, aki hajdanában nagy hatalom volt a tőzsdén és a pénzpiac kapcsolt ré­szein, de az utóbbi években egy kicsit, hogy úgy mondjuk, simán lett a dohány és a következő ajánlatot tette: — Kérem, báró úr, én szeretném meg­írni az emlékirataimat, amihez kéthónapi nyugalomra volna szükségem — Megadom, — mondta a báró. — Igen, de a kéthónapi nyugalomhoz négyezer pengő kellene. — Sajnálom, — mondta a báró — én Ady Endre halála óta abbahagytam „írók“ támogatását. A pénzvilág gumója A Balassa József kitűnő szerkesztésében megjelenő „Pénzvilág“ című lap legutóbbi számában olvassuk ezt a két apróságot: 1. Találós kérdés. Miután a világ kőolajtermése 1935-ben 1640 millió barell, 1936-ban 1800 millió ba­­rell volt. Miért akarják nálunk Magyarországon emelni a petróleum és a benzin árát? 2. Lámpák, ha találkoznak. Tudvalevő, hogy újabban a Zwack-pálm­­­aagyár is berendezkedett izzólámpagyártás­ra. Nemrég az egyik villanyszerelő üzletben megjelent az Izzó helyi ügynöke. Meglátja az ügynök, hogy a villanyszerelő a konkurrens­ lámpából is raktárt tart. Bő­szen mondja a boltosnak: — Maga ilyen árut is tart? — Hogyne, — feleli a boltos. — Szerencsétlen, hát maga nem fél, hogy a vevője­­ megzwackul? A mesterség szeretete A héten egyik előkelő budai zsidó házban estély volt, amelyen megjelent Endrei Hen­rik, a Chevra Kadisa kitűnő igazgatója is. Éjfél után a hangulat kezdett emelkedni, a fiatalok táncra perdültek és lelkes kur­­jongatás közben ropták a csárdást. Egy­szerre csak valaki sztentori hangon elkur­­jantotta magát, hogy „Sose halunk meg“. Endrei vette a kalapját és sértődötten távozott. A szenzáció Egyik riporter barátunk szeret nagyokat mondani. Nem veszi tőle senki rossz néven, élvezettel hallgatják. A múlt hetekben, mikor még egészen forró volt a levegő , VIII. Eduárd házas­sági szándéka körül, egy este felhevü­lten jött ki a szobájából és így szólt az ámuló kollégákhoz: — Épp most beszéltem VIII. Eduárddal, azt mondta . . . — Ne is folytasd, — szólt közbe egyik kollégája — kihallgattalak. AZ ÚJSAG 1937 január 3.)

Next