Az Ország Útja, 1943 (7. évfolyam, 1-2. szám)

1943 / 1. szám - XII. Pius 1942. évi karácsonyi szózata

II. Nyugalmas együttélés A béke második eleme, amely felé szinte ösztön­­szerűen törekszik minden társadalom, a nyugalom. Ó, boldog nyugalom, neked semmi közöd sincs a megme­revedett, makacs és gyermekien makrancos egy­ helyben­­topogáshoz, sem pedig a csökönyösséghez, amely a lom­haságnak és az önzésnek leártva! Sőt ellenkezőleg, rá­irányítod az emberi elmét azokra a problémákra és kérdésekre, amelyeket az idők változása és a szükség­leteiknek megfelelően haladó nemzedékek érleltek meg s amelyen a jelenben halasztást nem tűrő szükségszerű­séggel lépnek fel. De egy keresztény ember számára, aki tudatában van testvérei legkisebbike irányában is fennálló felelősségének, a nyugalom nem egyenlő a lomhasággal, nem megfutamodást, hanem cselekvést és küzdelmet jelent minden tehetetlenség és hátrálás ellen, amely a nagy szellemi küzdőtéren bekövetkezik. A nyugalom és a cselekvés összhangja Aquinói Szent Tamás értelmezése szerint a nyuga­lom és a lelkes tevékenység nem állanak ellentétben, sőt egyre nagyobb összhangban forrnak össze annál az embernél, aki felfogta a társadalom szellemi vázának és eszményei nemességének szépségét és szükségességét. S főképpen a fiataloknak, azoknak, akik szeretnek hátat fordítani a múltnak és csak a jövő törekvései és remé­nyei felé tekintenek, azt üzenjük, hogy — élő szerete­tünk és atyai gondoskodásunk indít erre bennünket — a túlbuzgóság és a vakmerőség önmagukban nem elég­ségesek, ha ugyanakkor nem állunk a jónak és egy szeplőtelen lobogónak szolgálatába. Hiábavaló minden tevékenység, fáradozás és küzködés, ha nem nyugszunk meg Istenben és az ö­­rök Törvényében. Kell, hogy lelkesítsen benneteket az a meggyőződés, hogy az igaz­ságért küzdőtök és hogy minden érzéseteket, erőtöket, vágyatokat és áldozatotokat ennek szolgálatába állítjá­tok; kell, hogy Isten örök törvényeiért, az emberi sze­mély méltóságáért és céljainak eléréséért küzdjetek. Ahol érett emberek és fiatalok az örök, isteni nyuga­lomba horgonyozzák le magukat, ott a vérmérsékletbeli és foglalkozási különbözőségek ellenére is igazi keresz­­tény szellemben kialakul az összhang. Ahol a haladás elemei a fékezés elemeivel kapcsolódnak össze, a nem­zedékek közötti természetes különbség sohasem válik veszedelmessé, sőt ellenkezőleg, az idők és az életviszo­nyok változása közepette is jelentős mértékben járul hozzá Isten örök törvényeinek megvalósításához. A munkásság A társadalmi életnek azon a területén, amelyről egy évszázaddal ezelőtt mozgalmak és éles összeütközések in­dultak ki, ma nyugalom, legalábbis látszólagos nyugalom uralkodik; nyugalom van a munka hatalmas és egyre nö­vekvő világában, a munkásság, a napibéresek végtelen seregében. Ha a jelenlegi időket és a háborús szükségle­teket tekintjük, ez a nyugalom szükséges és alapvető kö­vetelmény. De ha a mai államot az igazságosság szemszö­géből, a törvényes és szabályozott munkásmozgalom szempontjából nézzük, a nyugalom mindaddig csak lát­szólagos marad, amíg ezt a célt valóban el nem érték. Vallási indítóokokból kiindulva, az Egyház­ mindig elítélte a marxi szocializmus különböző rendszereit és el­ítéli azokat ma is. Neki ugyanis állandó joga és köteles­sége, hogy megoltalmazza az embereket azoktól az áram­latoktól és befolyásoktól, amelyek az örök üdvösséget ve­szélyeztetik. De az Egyház nem hányhat szemet a fölött sem, hogy a munkás, helyzetének javítására irányuló tö­rekvése során, beleütközik egy olyan szervezetbe, amely egyáltalán nem áll összhangban a természettel, sőt ellen­kezőleg, szembenáll azzal a renddel, amelyet Isten szabott meg a földi célok elérésére. Mennyire hamisak, kárhoztat­hatók és veszedelmesek voltak és azok ma is az ezen a téren követett utak! Ki az az ember és főképpen ki az a pap vagy keresztény, akinél süket fülekre találna a mélyből feltörő kiáltás: az a kiáltás, amely az igazságos Isten világában igazságosságért és testvériségért esedez? Az ilyen hallgatás Isten előtt bűnös és semmiképpen sem igazolható hallgatás volna, ellentétben állana az apostol megvilágosított értelmével. Ő ugyanis, amikor elménkbe vési a tévedések elleni határozott fellépés szükségességét, egyúttal azt is tudja, hogy megértéssel kell lennünk a tévelygők iránt is és őszinte lélekkel meg kell értenünk törekvéseiket, reményeiket és indítóokaikat. Isten, megáldva ősszü­leinket, azt mondotta nekik: „Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet és vessétek azt uralmatok alá.“ (Gen. 1. 28.) Az első család­főhöz pedig így szólt: „Homlokod verítékével fogod ke­nyeredet megkeresni.“ (Gen. 1. 28.) Az emberi személy méltósága tehát parancsolóan megköveteli az anyagi ja­vak használatához való jogot, mint az élet természetes alapját: ennek felel meg az az alapvető kötelesség, hogy le­hetőleg mindenkinek kell magántulajdont juttatni. A ma­gántulajdont szabályozó pozitív jogszabályok változhat­nak és többé-kevésbbé korlátozott használatot biztosít­hatnak, de ha hozzá akarunk járulni a közösség megbé­kéléséhez, meg kell akadályozni, hogy a munkás, aki már családapa vagy azzá lesz, gazdasági függőségre és rabszol­gaságra legyen ítélve, mert ez összeegyeztethetetlen az ő személyi jogaival. Nem változtat a tényeken, hogy ez a szolgaság a magántőkétől vagy pedig az államhatalomtól ered-e? Sőt, egy olyan állam nyomása alatt, amely az egész köz- és magánéleten uralkodik és azt szabályozza, a szabadságnak ez a hiánya még súlyosabb következményekkel járhat, amint azt a tapasztalatok is bizonyítják. A rendezett és békés emberi együttélés öt alapvető pontja Aki az ész és a hit fényénél ítéli meg a társadalmi életnek az imént röviden vázolt alapjait és céljait s ezeket erkölcsi tisztaságukban és magasztosságukban s a minden téren elért jótékony eredményekben szemléli, annak meg kell győződnie a rend és béke ez elveinek hatalmas erejéről. Ezek olyan nagy eszmények felé fordított és az akadályok eltávolítására irányuló erőket ajándékozhatnának ennek a sarkaiból kiforgatott világnak, amelyekkel sikerülne ledönteni az előítéletek, tévedések, közömbösség és a gon­dolkodás, érzés és cselekvés hosszú elvilágiasodási folya­mata által állított szellemi és jogi korlátokat. Ezeknek folyománya ugyanis, hogy a földi város kivonta magát Isten városának fényességéből és erejéből. Ma inkább, mint valaha, ütött a jóvátétel órája; fel kell rázni a világ öntudatát súlyos dermedtségéből, amelybe a mindenfelé elterjedt hamis eszmék mérge dön­tötte. Annál is inkább, mert az anyagi és erkölcsi romlás­nak ebben az órájában minden emberi rendezésnek töré­kenysége és gyengesége még azoknál is csalódást kelt, akik a boldogabb időkben nem érezték magukban és a társadalomban az örökkévalósággal való kapcsolat hiá­nyát és ezt a hiányt nem tekintették a társadalmi szerve­zet lényeges hibájának. Ami a mélyen hívő keresztény ember előtt, aki a töb­biek tudatlansága miatt szenvedett, mindig világos volt, most teljes világossággal mutatkozik meg a felfordulás rettentő katasztrófájának tomboló viharában, amely olyan, mint egy fenséges végítélet. Ez a zaj eljut még a tespedők, közömbösek és a meggondolatlanok fülébe is: olyan igazság ez, amely tragikus módon mindig új for­mákban jelentkezik és századról-századra, néptől-népig felhangzik a Próféta szava: „Omnes, qui Te derelinquunt, confundentur, recedentes a Te in terra seribentur, quo­­niam derelinquerunt venum aquarum viventium, Domi­num.“ (Jer. 17, 13.) Nem panaszkodom, de a jelenlegi idők cselekvést kö­vetelnek! Nem panaszolom fel azt, ami van vagy volt, csupán arról az újjáépítésről beszélek, amelynek a társa­ .

Next