Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-05 / 5. szám

6 >-*■ ■■■■■■«l'in« I­ ■■■«■i-Wri ■riinnnii.xiiu.iHB.in.nl­.« ir r■ ■ ■ 'irmni.ri»mtrtmnm*....................i alja látja el a szolgálatot, emitt a hamninczket­­tesek vannak garnizonban, nagyobbára Budapest környékéről való katonák. Bileken főképp az keserítette el a katonákat, hogy semmi egyéb hírt nem kaptak, csak azt, hogy tovább kell szolgálniok. Meddig? Nem tudta egy sem. Elhatározták, hogy elmennek brigád­­rapportra, megkérdezni a generálist, mikor itt nekik a szabadulás órája? De nem vártak odáig. Az ünnepeken vígan voltak, ittak, korcsmáztak, és­­ akkor már sehogyse akartak­ tovább szolgálni. A múlt hétfőn volt az első zendülés. A bileki erődben az altiszt sorakoztatta a legénységet, hogy majd a hadnagy felolvassa­ a napiparancsot. Mikor jött a hadnagy, harsányan vezényelt az altiszt : — Vigyázz, jobbra nézz! . . . Az öreg katonák balra vetették a fejeket és nevettek. Mikor a hadnagy kardot rántva szigorúan rájuk rivallt, megtámadták, elkergették. Most pedig eldobálva fegyvert, fölszerelést, otthagyták az erődöt, lementek a városba. Az őr­séget is magukkal vitték, az őrparancsnokot is. A városon végig kiabálva, kurjongatva men­tek és — hova tartottak volna ? Egy útszéli csap­székbe. Itt a Kossuth-nóta mellett keseregtek és ittak. Persze nyomban őrjáratok kezdték bejárni az utczákat. De az őrség jórésze is öreg katona volt. S ezek is csatlakoztak a bajtársakhoz. Öreg katona jóban-rosszban, hibában, erényben összetart. A századosok csitízgatni, megbékéltetni pró­bálta a katonáit. Hiába. Haza akarnak menni, ez volt az egyetlen felelet. — Nem szolgálunk tovább. Eleget szolgál­tunk. Odahaza is elbocsátották az öreg katoná­kat, bocsássanak el minket is. S utóbb, a­mikor a katonák részegre itták magukat, azt is megtették, hogy a korcsma falán f­üggő arczképeket (a király képe volt, a trón­örökösé és Appel­ generálisé) össze­tépték, szemü­ket kiszúrták, a sárba taposták. Erre a hírre Vojtek generális, a dandár­­parancsnok riadót fuvatott, az egész helyőrséget alarmiroztatta s erős őrjáratokkal összefogdostatta a zendülő katonákat. Az egész kaszárnya tele lett rab katonákkal. Mivel Bileken nincs katonai börtön, Trebin­­jébe vitték a rabokat. Egymáshoz kötve két-két legényt, négy szuronyos katona kisérte őket, elöl pedig tisztek mentek kivont karddal. Kedden tizenhét, szerdán tizenhat, csütörtökön harmincz­­három­ öreg katonát czipeltek a trebinjei börtönbe. Ugyanaznap, csütörtökön, mégis volt újabb zendülés. Egy egész század katona megszökni próbált s ki is mentek a vasúthoz, hogy haza­utaznak. Persze pénzük nem volt. Visszaterelték őket a kaszárnyába s többeket megint elcsuktak. A bileki helyőrség valóságos ostromállapotot tart fönn. Mindenütt szuronyos őrjáratok. Most is tartanak még a zendülés folytatásától. Pedig már száz katona börtönben ül, rettenetes aggódás­ban, hogy mi lesz már most vele. .. * Trebinjére is átragadt a veszedelmes kórság. Ott is zendülés volt. Talán a bileki hírek bátorí­tották vagy izgatták az öreg katonákat. Szilveszter éjszakáján egy korcsmában, igazi lebujban, tört ki a zendülés. Olyan vadul tobzód­tak az ott elkeseredett legények, hogy őrjáratot küldtek értük. Egy hadnagy szólította fel őket, hogy menjenek haza. A hadnagyot egyszerűen ki­lökték. Ekkor egy százados jött erős őrjárattal és bekísértette valamennyit. Miscsevics ezredes másnap a kaszárnya ud­varára rendelte a legénységet. A becsukott baká­kat is oda vitték.­­ most beszélt hozzájuk az ezredes: — Öreg katonáim! Viseljétek jól magatokat, térjetek eszetekre, tartsátok meg eskütöket s bízzatok a jó Istenben, a ki, meglátjátok, meg­segít benneteket, így beszélt a katonáihoz s azonfelül kieresz­tette az elcsukott katonákat, csak néhány altiszt maradt börtönben. A helyőrség elcsendesedett. Nagy az elkese­redés most is, végtelen szomorúság tölti el az öreg katonákat, kedvetlenül végzik a szolgálatot, de az új év első napjára már elcsendesült Tre­­binje. Csak Bilekről hozzák egyre-másra a rab­­szállítmányokat . . . Az obstrukczió azonban még nem csendese­dett el.­ A katonai zendülésről a bécsi hadügyminisz­térium ma egy értesítést küldött a lapoknak. Ez se ad még teljesen világos képet a zendülésről. Nyilván még nem teljesek a beérkezett jelentések sem. Mégis ideigtatjuk az értesítést, így szól: »A bileki helyőrség egy részének zavargásáról eddig beérkezett hírek arra vallanak, hogy a 69-ik gyalogezred első zászlóaljából való részeg katonák­nak több helyütt elkövetett durva kihágásairól van szó. Egy ottani erődítmény legénysége kará­csony estéjén a parancsnoknak azt az engedélyét, hogy egy mérsékelt és általa megállapított bor­mennyiséget szerezzen be, arra használta fel, hogy az eszméletlenségig leigya és aztán fegyelemsértő kihágásokra adja magát, melyek a rend helyre­állítása czéljából az odahívott felügyelő közeg közbelépését vonták maguk után. Hasonló esetek történtek karácsony mindkét napján Ó-Bilek községének nyilvános helyein is. Kétségtelen, hogy ezek a kihágások nem része­­geskedő katonák öntudatlan cselekvényeinek, ha­nem annak az elégedetlenségnek tulajdoníthatók, melyet a katonáknak az aktív szolgálatban való visszatartása okozott. Úgy látszik, hogy a mostani esetben ez az elégedetlenség­ jutott kifejezésre, bár a legénységet a legnagyobb jóakarattal felvilágosítot­­ták az időleges visszatartás szükségéről és arra utaltak, hogy ez az intézkedés semmi esetre sem a hadügyi vezetőség repressáliája, hanem termé­szetszerű katonai követelménye ama politikai jel­legű akadályoknak, melyek a hadsereg rendes kiegészítésének, a törvényes újonc­jutalék meg­szerzésének eddig útját állották. A zavargók ellen a kellő szigorral jártak el és majd viselniük kell a katonai fegyelem ellen erősen vétő eljárásuk súlyos következményeit. Várjon e sajnálatos eseményeket talán nem meggondolatlan külső befolyások készítették-e elő és okozták, ezt most nem lehet kétségtelenül meg­állapítani. Azóta újabb zavargások nem történtek a bileki helyőrségben.« AZ ÚJSÁG 1904. január 5. Castor és Pollux. Együtt voltak képviselő urak, együtt buktak ki. Castor szolgabiróból lett képviselővé s ott hagyta hivatalát, Pollux egy nagy vállalat vezér­­igazgatója volt és nem hagyta ott hivatalát, úgy támadt köztük a barátság, hogy Castor, régi és ősi nevű képviselő, pártfogásába vette a gólyát, besegí­tette az intimebb kolóniákba, bemutatta néhány grófnak és biztatta, hogy legközelebb, ha megürül egy tagság valamelyik fontosabb bizottságban, őt fogja oda besegíteni. Mert Pollux csak a könyvtár­­bizottság tagságáig vitte volt. Mikor az új választások bekövetkeztek, Castor a Pollux költségén bukott meg, Pollux ugyancsak a maga költségén. Mind a két jó barát szörnyen el volt keseredve, az egyik az exisztencziájában, a másik a hiúságában volt megbántva, de azért hű­ségesen együtt maradtak néhány napig. Ekkor Castor ezzel állít be Polluxhoz: Castor: Barátom, most rajtad a sor, hogy engem támogass. Én támogattalak, mikor a neked idegen politikai légkörbe kerültél, most támogass te engem a te szűkebb hazádban, nekem valami hivatal kell, hogy megélhessek. Pollux: Hivatal? Neked? Hát mit csinálnál te hivatalban ?­­Castor: Nem bánom, akár a körmömet tisz­togatom, akár az ujjamat is lekörmölöm, de vala­miből csak élni kell. Pollux: Csakhogy, barátom, a hivatal nem olyan, mint a képviselőség, ahhoz érteni­­is kell. Aztán a hivatal demokrata intézmény, itt a név és a származás nem ér semmit. Aztán micsoda hivatalt gondolsz te? Olyan, a­melyből, uralkod­hatnál, nem exisztál. . Castor: Hát te nem uralkodol a hivatalodból? Pollux: Csak nem hasonlítod össze magadat énvelem. Én, ki már évek munkájával vittem ennyire. Castor: Az igaz, ha nem az apád hosszú évei­nek a munkájával. Te von Pick auf, kezdted a prokuristaságon. Pollux (felfortyan): S ha úgy van, mi van benne gúnyolni való ? Ha ti örökölhettek nemesi rangot és birtokot, miért ne örökölhessünk mi hiva­talt ? Ha én most tőled nemesi rangot kérnék, ki­nevetnél. Épp oly nevetséges, ha te tőlem hiva­talt kérsz. Castor: Szóval, nem adod, mert én most már nem tarthatok veled. Pollux: Azt nem mondom, hogy nem adok, az ember valamit csak tehet a barátjáért, csak azt akartam veled megértetni, hogy valami olyan hivatalról, mely téged továbbra is egy rangba­­ helyez velem, ne álmodj. Castor ’: ' Egy rangba veled' ? De kedves öregem, miért nézed te kívül a rangodat, mikor'' odabent annyira bántott a mások rangbeli el­fogultsága ? Pollux : Hja, ti nem tudtá­k alégváltoz­­tatni a ti világtokat, én se változtathatom még az enyémet. Be kell látnod, hogy éppen barát­ságunknál fogva az én bankomnál nem alkal­­mazhatlak. Castor: Nem fogom restelleni, ha rendeleteket adsz nekem? Pollux: De én fogom röstellni ... izé . .. ne érts félre, de lehetetlenség, hogy egy olyan alantas tisztviselő, a­milyen te lennél itt, tegezze a vezérigazgatóját. Castor: Ah, az lehetetlenség? Hát látod, nálunk a megyében a főispán ugyancsak nagy úr, talán van akkora, mint a vezérigazgató s akár­hány dijnok ül a megyeházánál, a­kivel tegeződik, és senki sem ütközik meg rajta. Pollux: Hát akkor miért nem megy a megye­házára ? Castor: Mert azok ott gőgös arisztokraták, én pedig a­ veled való érintkezés következtében demokrata lettem. Kráter. — Időjárás. A maximum délkeletnek tartva, délnyugati Oroszország fölé került, az észak-nyu­gati és déli depressziók pedig alig változtatták helyzetüket. Nyugat- és Dél-Európában az idő esősre fordult, egyebütt pedig száraz maradt. A hőmérséklet kevéssel emelkedett. Hazánk dél­nyugati felében gyenge havazások voltak és a hőmérséklet az északi és keleti részeken alacso­nyabb lett. Ma délben a fővárosban a hőmérséklet —- 1,4 fok Celsius volt. Jóslat: A hőmérséklet emelkedésével nyuga­ton és délen helyenként csapadék várható.

Next