Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-02 / 2. szám
t kárrá nevezik ki, alkot, dolgozik, de a hit harsonája mégis pihen. A fránya sors valami furcsábbat szánt, ki nem hagyhatta, — hát megtréfálta. Az »egységesen gondolkozó szabadelvű párt« kezd a nyár elején három darabra töredezni és Nagy Ferencznek nagy szállása van és a Nagy Ferencz nagy szállása ebben az időben éppen üres, a »kaszinó-párt« tehát a Nagy Ferencz szállásán tartja a tanácskozásait s ezen az ismertető jegyen bocsátja ki kommünikéit, minélfogva Nagy Ferencz alakját ragyogó nymbus veszi körül a magyar fantáziákban. De mily igazságtalanság a sorstól, hogy egy Nagy Ferencz azért vonuljon a dicsőség ivei alá, mert nagy üres kvártélya van. Nem, ennek nem szabad így maradni. Ma megvan némileg reparálva, mert végre megnyílt a bal szárnyas ajtó s megjelent a fiatal miniszterelnök sugár alakja zugó éljenek között, mögötte minisztertársaival, s Nagy Ferencz egyikét tartotta a legszbb beszédeknek, melyet érdemes volna a tankönyvekbe bevenni, mint a Sheridan-ét vagy Mirabeau-ét. Utána Tisza István tartott gyönyörű beszédet, mely főleg az obstrukczió ellen irányult, rámutatva azok tévedésére, kik az ellenzék küzdelmét csak obstrukczióval képzelik, szembeállítja az álmodozó hazafiságot a tettekre vágyó hazafisággal. Beszéde tele van szubtilis tartalommal,magvas fordulatokkal, békítő szelídséggel és férfias önérzettel. Messze politikai thómákra el nem kalandozik. És helyesen. A beteg parlament áll előtte. Ezzel a nyitott sebbel foglalkozik, csakis ezzel. Ahol nehéz beteg van a háznál, ott az orvosságos üvegek közt csörömpölnek. (Hanem isten ez úgy is a vezérczikkíró dolga.) A miniszterelnök mögött az új kormány állt, egy kicsit mintha megfogytak volna; Berzeviczy halaványabb, Tallián melancholikusabb. Ellenben Nyíri duzzad az egészségtől; gömbölyű arczán ragyog a vidámság s kék szemei nevetve integetnek ide és oda is egyegy nyájas »Kriszti Gott, bruder«-t. Még egyszer felviharzott a falrengető éljen, mely ma lelkesebb volt, mint valaha s aztán feloszlott a félkaréj és a miniszterelnök körüli tömb, a miniszterek elvegyültek a közönséges halandók közé, a közönséges halandók pedig siettek ki a felsőkabátjaikhoz. Ez különben is a legkellemesebb mozzanata az újévi tisztelgésnek. A mamelukba a miniszterelnök lelket önt, és ez melegíti is belülről, de kívülről csakis a kabát melegíti, és miután sikerült annyi száz kabát közül megtalálni a magáét, ezt jó ómennek tekinti az egész esztendőre nézve. Innen aztán megszaporodva (mert a miniszterek is jönnek), átteszi színhelyét a párt az országházba, ahol Kristóffy köszönti fel a házelnököt. Hm, ez megint egy dátum. Hogy növekszik ez a Kristóffy! Vigyázzatok rá, ez aligha ephemer ember . . . Briliáns kis beszédet mondott : formásat, meleget, okosat. Pedig ez nehéz dolog s többnyire lutheránus emberre bizzák. Mert a házelnök szónoka vagy vegyit politikát a beszédjébe és akkor tapintatlannak mondják, vagy nem vegyit politikát a beszédjébe és akkor üres dibának deklarálják. Kristóffy vegyitett is, nem is vegyített, h iszen tudja. De úgy eltalálta, hogy még az öreg elnökök képei is szinte bólingatni kezdtek a falakon. Melegen, kedvesen felelt Perczel elnök erre, azzal a nemes egyszerűséggel, mely az ő alakját a közszeretetbe csempészte. Most már átadták aztán a szerepet Drexlernek. Drexler után pedig jön majd az, akit voltaképpen ünnepeltünk, az új év, az ő lassú, crammogó, egyenletes lépteivel és bizonytalan hozományaival. Hiszen függött valami csekélység a szónokoktól is, függött Drexlertől is, de mégis csak ő vallogatja ki majd apródonkint nagy igazán, hogy mi lesz ezentúl. 1901. január 2. _______AZ ÚJSÁG_________ Itt közöljük rendre a politikai uj esztendő eseményeit. Az elhangzott beszédek javát is megtalálja az olvasó a bőséges tudómitásokban. Érdemes olvasmány: A szabadelvű párt ülése. A pártelnöknél. A szabadelvű pártkör termeiben már reggel korán élénk volt az élet. Nagy számban voltak együtt a liberális képviselők, hogy hagyományos szokás szerint elsőül a párt ősz elnökét üdvözöljék. Kulinyi Géza volt a kiszemelt szónok, aki Podmaniczky Frigyes báróhoz a következő beszédet intézte: Nagyméltóságú pártelnök tér! Tisztelt barátunk ! Azegyházpolitikai kérdések lezajlása óta — az idők forgása és irányt adó politikusaink bölcsesége versenyezve közremunkáltak arra, hogy pártunk a tétlenség, a tespedés karjai közé szoríttassék. Éreztük, egész lelkivilágunkat átjárta az a fájó tudat, hogy a nemzeti közérzületben mindig irányt adó szabadelvűség mindannyiunk tétlensége miatt napról-napra, lépésről-lépésre közelebb vitetik a megsemmisülés örvénye felé. Megrázkódtatás kellett, hogy ez álomszerű állapotból felébredjünk; vágytunk utána, mint a szomjas föld vágyik az üdítő májusi esőre, s a rabságban szenvedő a szabadulás perczei felé. Az elmúlt év viharai között megszületett hazafias nagy eszme, melynek kivívása minden igaz magyar szivet lázas lüktetésre és tettre serkentett, felvillanyozó hatással volt a mi szunynyadó életerőnkre is. A küzdelem hosszú, fárasztó, de eredményes volt. Részt vettünk abban összes tehetségünk, becsületes törekvésünk egész erejével és büszke öntudattal mondhatjuk, hogy a mi hazafias érzületünkés bölcs önmérséklésünk találta meg azt a nyugvópontot, amelyen az elért eredmények megszilárdítása, kiépítése után erőt meríthetünk a továbbiak kivívására. Én. Megnyugvással s a magyar nemzet bölcseségébe és hazafiságába vetett bizalommal konstatálhatjuk azt a tényt, hogy csak eltűnő törpe töredék az, mely a nemzeti nagy eszméket nem czólnak, de önző eszköznek, nem érvnek, de hangzatos frázisnak tekinti, s szabadságunk, függetlenségünk legfőbb palládiuma — a parlamentarizmus sárba tiprására törekszik. (ügy van!) Tudjuk és érezzük, hogy e küzdelem egyik rejtett, de legfőbb czélja a szabadelvüség megbuktatása volt. (Úgy van!) Mindannyiunk fáradhatatlan munkásságának, tántoríthatatlan elvhűségének köszönhetjük, hogy a zászló, amelyre a szabadelvüség van ragyogó betűkkel felírva, a harczból — nemzet és korona osztatlan bizalmával — diadalmasan került ki. (Hosszantartó éljenzés.) S mert tudjuk és látjuk, hogy a harcz ádáz küzdelme még meg nem szűnt, összegyűltünk és eljöttünk, kegyelmes uram, te hozzád, hogy a te gyengéden érző szivedből egymás iránti szeretetek és bizalmat, a te erős telkedből erőt és kitartást merítsünk a további küzdelemhez. De eljöttünk azért is, hogy irántad érzett igaz hálánknak, meleg ragaszkodásunknak nyilt kifejezést adjunk, ama hó fohászszal a mindenható Istenhez, tartson meg téged nekünk és zavartalan boldogságban soká éltessen. (Hosszantartó éljenzés.) A meleg üdvözlésre meleg szavakkal válaszolt Podmaniczky Frigyes báró. Beszéde így szól: Tisztelt barátaim! Tisztelt elvtársaim! Mindenekelőtt kedves kötelességet teljesítek, amikor tisztelt szónokotoknak köszönetet mondok azokért a szép szavakért, amelyeket az imént hozzám intézett. Az érzület, amely eddig vezetett, most is megvan bennem, megvan a jóakarat is, de munkásságomat megdicsérni többé nem lehet: én ma már egy elaggott rom vagyok. (Élénk felkiáltások : Nem áll! Lelkes éljenzés.) Tisztelt barátaim, én negyvenhárom éve lesz pár hét múlva, ahogy képviselő vagyok. (Élénk éljenzés.) E hosszú idő alatt sokat tapasztaltam, sok mindent átéltem, de azt, hogy az Úristen e negyvenharmadik esztendő végére olyan magyarokat is teremtsen, mint amilyenek most az országot rontják, azt nem hittem volna. (Élénk tetszés.) Volt a magyarban ellenkezési vágy mindig, de mindig meg tudta találni azt a határt, amelyen túllépnie jó hazafinak nem szabad. Az a néhány ember azonban, akikről szólok, igen okosan jegyezte meg szónokotok, nem a haza érdekében, hanem a maga érdekében működik és végeredményében olyan ezelért küzd, amelyet a hazára nézve károsnak tartok. (Élénk tetszés.) Ami a jövendőt illeti, én nem mondhatok mást, mint hogy legyünk készek még egy hosszas,küzdelemre,... mert ezeket az embereket sem hazaszeretet, sem a nemzet érzülete, sem az ország java észretéríteni soha nem fogja, mert erre egyedül csak a mi kitartásunk képes. Arra akarom tehát ezt a pártot e nagy küzdelem közepette felkérni, hogy legyen áldozatkész és összetartó, kötelességteljesítésében hű és odaadó, mert csak így leszünk képesek helyreállítani azt, amit ők rontottak. Legyünk tehát az újévben összetartóak, legyünk pontosak, nehogy az ellenkezővel erőt és fegyvert adjunk ellenfeleink kezébe, amelyet azok azután, úgy amint többször láttuk, a parlamenti szokásokkal ellentétben álló módon is kihasználnak. Ne gondoljunk semmi mással, mint azzal a kötelességgel, amelynek teljesítésére akkor vállalkoztunk, amikor a nemzet bennünket bizalmával megtisztelt. (Élénk helyeslés.) Az úristen éltessen titeket, és adjon nektek erőt a további küzdelemre és adjon nekünk szebb és boldogabb újévet, mint a mostani. (Hosszantartó élénk éljenzés.) Meleg kézszorításokat váltott a pártelnök mindenkivel, aki közelébe fért, egymást is üdvözölték a képviselők, azután siettek a kocsikhoz. Hosszú kocsisor vonult föl Budára, a budai várba. A miniszterelnöknél. A miniszterelnöki palotába hajtattak. Hárman- négyen ültek egy-egy kocsiban, s vagy nyolcvan hintó vitte a tisztelgőket. A párt képviselő-tagjai szinte kivétel nélkül megjelentek. Kivülök még ott voltak a tisztelgők srában: Tarkovich József, Graenzenstein Béla, Popovics Sándor, Sándor János, Széll Ignácz, Zsilinszky Mihály, Mohay Sándor, Serényi Béla gróf, Makfalvay Géza, Gromon Dezső, Bernáth Géza államtitkárok; a főrendiház tagjai közül: Bogdánovics Luczian budai görög keleti szerb püspök, Kautz Gyula, Bohus Zsigmond báró, Harkányi Frigyes és János grófok, Ludvigh Gyula, Hatvany-Deutsch Sándor, Chorin Ferencz és Szabó Jenő, Beniczky Ferencz, Sárközy Aurél, Török József gróf, Kürthy Lajos, Laszberg Rudolf gróf, Osztroluczky Géza, Perényi Zsigmond báró és Domahidy Elemér főispánok, Matlekovits Sándor, Berczik Árpád, Tolnay Lajos miniszteri tanácsosok; Lánczy Leo és Emich Gusztáv udvari tanácsosok; Székely Ferencz koronaügyész, Rudnay Béla főkapitány, Beniczky Lajos alispán, Gajári Ödön, Sámuel Lázár, Born Frigyes báró, stb. Tizenegy felé járt, amikor megalakult a híres félkör a miniszterelnöki palota nagy fogadó- termében. Ekkor bevonult a kormány, elöl Tisza István, mögötte és körülötte Lukács László, Nyíri Sándor, Berzeviczy Albert, Hieronymi Károly, Tallián Béla, Plósz Sándor, Cseh Ervin. Éljenzéssel fogadták őket. S az üdvözlő színek, Nagy Ferencz a következő beszédet mondotta: Nagyméltóságú miniszterelnök úr, mélyen tisztelt barátunk és vezérünk! Ha csupán a hagyományos szokásnak hódolva és csupán azért jelentünk volna meg előtted, hogy az új esztendő, küszöbén neked és érdemes társaidnak szerencsekivánatainkat fejezzük ki, a mi megjelenésünk alig bírna nagyobb jelentőséggel, mint a szokásos gratulácziók a társadalmi életben általában. Bármily' őszinték legyenek e szerencsekivánatok, sőt - ----- / t '• ’ V ' ’ v 3