Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

1904. január 2. AZ ÚJSÁG A bécsi diplomácziai körök azt hiszik, hogy már a legközelebbi napokban kedvezően tisztázódik a helyzet, mert az angol kormány — a­mely jelen­­leg döntő befolyást gyakorol Japánra — mindent elkövet a háború elhárítása végett. A berlini japán követ is újból annak a reményének adott kifejezést, hogy Japán és Oroszország meg fog­ják találni a kölcsönösen kielégítő békés meg­oldást. Akadnak azonban pesszimisták is, a­kik azt állítják, hogy a japán-orosz viszony rendkí­vülien feszült, és ennek igazolásául hivatkoznak arra, hogy a pétervári kormány nagy nyomást gyakorol Koreára azért, hogy átengedje Orosz­országnak a korea-japáni tengerszoros fölött ural­kodó Mezamfót flotta-állomásul. Mezamfo Korea déli partvidékén van, a­melyet egyszer már Orosz­ország is Japán érdekszférájában fekvőnek ismert el. Mezamio megszerzése orosz hadi czélokra tehát egyértelmű volna Japán provokálásával. London, január 1. A Daily Telegraph jelenti Tokióból tegnapi kelettel. A helyzet igen komoly, sőt rosszabbodott. Japán sürgős utasítást adott a kereskedelmi tengerészet számára felszerelt három kitűnő czirkálóhajónak befejezésére, illetőleg átala­kítására. Az év kezdete óta Oroszország folyton szaporítja Kelet-Ázsiában levő hadihajóinak számát. Az orosz hajók tonnatartalma, mely az év elején kevesebb volt 90.000 tonnánál, a mostani új év kezdetén 200.000 tonnánál többre fog rúgni. Számos hajó készen áll, hogy a keletázsiai vizekre induljon. A japán hajók tonnatartalma 170.000 tonna. London, január 1. A japáni követségen ma határozottan borús volt a hangulat és a feszültség hír szerint fokozódott. Mint a Pál­mai Gazette jelenti, a japán követ az újság egyik tudósítója előtt elismerte, hogy a dolgok most döntésre ke­rülnek. TÁVIRATOK. *_*S' 1 _____ -11 Újév a külföldön. Belgrád, január 1. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az újév alkalmából Péter szerb király .a' következő táviratot intézte királyunkhoz, ■Perencz Józsefhez: »Kérem felségedet, fogadja az évforduló alkalmából üdvözlésemet és fenkölt személyé­nek és népeinek jólétére irányuló legszivélye­­sebb szerencsekivánataimat.« A király igy válaszolt: »Teljes szivemből s felséged iránt a leg­jobb szerencsekivánatokat táplálva, köszönöm felségednek az évforduló alkalmából való üd­vözlést.« Berlin, január 1. Az udvarnál az újévi ünnep­ség, a melyen a szász trónörökös és Arnulf bajor herczeg is résztvettek, a szokásos szertartások közt folyt le. Isteni tisztelet, üdvözlő fogadás és jelszó­kiadás volt. Páris, január 1. Az orosz hadügyminiszter­­az évforduló alkalmából az orosz hadsereg szerencse­­tdvánatait tolmácsolta Andre hadügyminiszternek,­­a­ki rendkívül szíves szavakban válaszolt. Beszélgetés Szaratov felkelővezérrel. Páris, január 1. (Saját tudósítónk távirata.) A Temps interview-t közöl Szarafov maczedóniai felkelővezérrel. — Franczia vagy olasz ezredesnek — mon­dotta Szarafov — odaadjuk puskáinkat, de orosz­nak vagy osztráknak nem. Oszszák Maczedóniát több részre, melyek mindegyikét a hat szignatárius hatalom egyike szállja meg. Természetes, hogy ez Ausztria-Magyarországnak és Oroszországnak nem tetszene, mert sem az egyik, sem a másik a Kelet felé való terjeszkedésnek és a pánszláv eszmének nem kedvezne. Tavaszszal újból felkelés lesz, s mire elolvad a hó, szép dolgokra lesz kilátás. Közgazdasági táviratok. Az angol trankkamatláb. London, január 1. Kamatláb 31/*. Ezüst 26. lécé­s, Bi­y Wien? (Magánvélemény.) Hát magyarul, persze, hogy Bécs. Az Újság-Örs-nek lapunk tegnapi számá­ban tökéletesen igaza van. Az érvelése is nagyon tetszik nekem. Nem­ is veszek el abból, nem is teszek ahhoz semmit. ígérem ellenben ünnepélyesen, hogy ma­gyarul írván, soha Bécs helyett Wien-t írni nem fogok. Hanem! . . . Azt bevallom, hogy már eddig is, valahányszor Bécsbe írtam levelet, a borí­tékra rendeltetési helyül mindig Wien-t ír­tam. A czimezés nem irodalmi dolog. Annak csak egyetlen czélja van: hogy a levél el­jusson oda, ahová akarom. Számolván pedig a való állapottal, hogy t. i. az osztrák postások nem tudnak magyarul, okos dolognak vélem, a német nyelvben ismeretlen »Bécs« szóval őket meg nem próbálni. Ezzel a »Bécs-e, vagy Wien?« kérdés érdemileg teljesen el is volna intézve, hanem látnák, hogy immár a m. k. kormány, hiva­talos magyar írásaiban, a magyar Bécs szó helyett, következetesen a német Wien szót használja. Mi ez? — Szerintem, szörnyeteg furcsaság. Ugyan­olyan, mintha a m. k. kormány viszont, esetleges német fogalmazványaiban, a német Wien szó helyett, a magyar Bécs szót hasz­nálna. De vájjon mért kellett a m. k. kor­mánynak a szörnyeteg furcsaságra elszánni magát ? ... Ilyesmit csak senki a világon nem tesz meggyőződésből ? Én úgy neszelem, valamely reciprocitásos muszáj van a dolog mögött. Ha pedig az van, csak min magunkra vessünk. Már éppen én rám ugyan ne, hanem arra a közvéleményt folyton megbolondító s terrorizáló magyarkodásra, mely éjjel-nappal azon töri a fejét, miből lehetne valamely nemzeti sérelmet és hazafias aspirácziót ki­csiholni ? Tessék csak ráemlékezni ! a németek s osztrákok Budapestet Ofen-Pest-nek írták. Miért? — Mert az ő nyelvükön a mi fő­városunk neve valóban az. S ugyancsak né­metül írták mindazon helyneveinket, a­melyek­nek német nevük is van. Ebből pedig nálunk óriási furor scythieus kerekedett. Hogy ez a mi államiságunk, nemzeti souverainitásunk, nyelvünk és törvényünk galád sértegetése. Nem akarom e hazafias hadjárat minden csatáinak emlékét felbolygatni, de mondha­tom: vitézül küzdöttünk! Oly túl vitézül,hogy — fájdalom — győztünk. Győzelmünk gyümölcse, ime, megtermett. Most már hivatalosan Wien-t kell. Írnunk, ma­gyar szövegben is, Bécs helyett. Különben mint kívánhatnék meg a legyőzött osztráktól, hogy ő hivatalos német szövegben viszont Budapestet írjon Ofen-Pest helyett? De miután én hivatalos szövegeket — hál’ Istennek — soha nem irok s még fél­­hivatalosokat sem, jelentem alássan, hogy az én szerény magyar tollamnak Bécs mindörökké­­tig csak Bécs marad. Vájjon azonban a korrektor úr irgal­­mazni fog-e az én Bécsemnek? Ez megint más kérdés. Mert az idegen szavak miként való nyomtatásából úgy veszem észre, hogy a korrektor úr igen irgalmatlan ember. Leg­alább hozzám, a­ki az idegen nyelvű szavak idegen helyesírásának híve vagyok. Meggyő­ződésem, hogy az sem volt érett, komoly irodalmi mozgalom, mely annak idején a ré­szemről máig is vallott helyesírási elvet, mint nemzetietlent és maradit, az újságírók és ol­vasók szemében győzelmesen csúffá tette. Nem mondom, hogy kis részben ne lett volna igaza. Az olyan szót, mely csak idegen szó­ból ered, de valósággal már a kimondásában is átformálva, a magyar nyelv szókincsének leltárába került, valóban magyarosan is kell írni. Azt például, hogy »komikus«, magyar írásban komikus úgy írni, hogy comicus. De­s sant certi denique fittes! (Vagy inkább: szűnt ezérti denikve finesz?). Én nem bánom, ha az obstructio-t a kor­rektor az obstrukczió­m javítja ki. Ám jó: az obstrukczió Magyarországon már meghono­sodott. De azt már bánom, ha az elemientia-t is kijavítja elokvencziá­ra. Hisz az csak nem ho­nosodott még meg ? ... Sőt ellenkezőleg, mióta az obstrukczió magyar honos, azóta az elo­­quentia száműzve van e hazából. Bocsánat, hogy a Bécs—Wien kérdés ürügye alatt egy másik kérdésre is kirándul­tam. De a két kérdésben egymással rokon szörnyeteg-furcsaságok lubiczkolnak. Egy ezek­nek az eredetük. S a kettejük közösöse nemzője még e hazában sok minden egyéb bajnak is, mely sokkal nagyobb, mint a minek ezek a szemet szúró nyelvi és helyesírási kis bajok. A közös ős, az igazi, a nemes, a szent, a komoly, a bölcs magyar hazafiságnak eről­tetett torzképe: a magyarkodás a hűhó kedvé­ért, feltűnés- és hatás­vágyból, a közvélemény birtokba kerítése czéljából. A magyarkodás mindenáron. Politikában, társadalomban, irodalomban, tanügyben, szóval: a magyar közélet egész vonalán, hatalmasan hemzsegnek ma már ez egy közös ősnek többé-kevésbbé veszedelmes, de kivétel nélkül rutt és ízléstelen származékai. Mindenféle magyar közügyben vannak már kelletlen jelenségek, melyek ugyanazon egy fő okra vezethetők vissza. Az az egy fő ok olyan, mint Dante In­ferno-jának fenevadja: molti son gli animali, a cui s’animoglia. Kozma Andor:­ ­ Az Éjsái húsvéti ajándéka. Alig egy hete, hogy új lapot adtunk a magyar közönség kezébe, becsületes, komoly tartalmú újságot, mely ki akarja elégíteni az elméket és hozzá szeretne férkőzni a szívekhez. Nem bántott bennünket némelyeknek az az aggodalma, hogy csak számot szaporítani jöttünk, nem csüggesztett az a kétség, vájjon lehetséges-e az egymást mennél rikítóbb szeri­­zácziókkal tulliczitáló lapok mellett tért hó­dítani? És bátorságunknak, a magunk erejé­ben és becsületes szándékában való bizako­dásnak máris megjött az igazolása és jutalma. M­ijött abban a ritka lelkesedésben, melylyel a közönség felkarolta pályafutásának még csak legelején álló lapunkat, abban a mostani vi­szonyok között szinte példátlan erkölcsi és anyagi támogatásban, melyben az előfizetők egyre szaporodó ezrei siettek részesíteni vállal­kozásunkat. Ez az őszinte szeretet, ez a meleg biza­lom, melyet eddigi rövid munkásságunk során már­is lépten-nyomon tapasztaltunk a közön­ség részéről, a legnagyobb hálánkra méltó. Meg is fogjuk hálálni mindenkor azzal, hogy jó és tartalmas lapot adunk előfizetőink ke­zébe. De igaz örömünk telik abban, hogy mó­dunkban van ezúttal ezt a hálánkat külön is kifejezésre juttatni. Husvét ünnepére olyan meglepetésben részesítjük kivétel nélkül előfize­tőinket, mely egyszersmind irodalmi esemény jellegével bir. Mikszáth Kálmánnak, ki annyi értékes szépirodalmi könyvvel gazdagította nemcsak a magyar, de a világirodalmat is, az essay­­szerű politikai rajzai, skizzei, tanulmányai, melyeket egyes politikusokról és más kortár­sairól, valamint a képviselői életben előfor­duló dolgokról (udvari ebédekről, klubról, fo­lyosóról, ex-miniszterekről stb.) írt, még nin­csenek összegyűjtve és kiadva. A csodálatos szemű író egy negyedszázadon át, mint maga is képviselő, ott van a politikai élet leg­bensőbb kulisszái mögött s e nemű munkái, a mellett, hogy páratlan humorral, mélységes megfigyeléssel és a jellemzés annyira ha­talmas erejével vannak megírva, hogy min­den időkre forrás és minta maradnak.

Next