Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-04 / 4. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam, 4. szám, Hétfő, Január 4. Előfizetési árak. SZERKESZTŐSÉG: Egész évre... Félévre ..... Negyedévre Egy hóra ... ... 28 k. _ f. ... 14 » — ‚ ... 7 » — ‚ ... 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Budapest, Kerepesi-út 54. sz. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Megyeien minden nap, ünnep és vasárnap után is. Máséra? Nyugtalanító hírek szárnyalnak végig a világon. A háború előhírnökei ezek. Jelentik annak lehetőségét, hogy Japán és Oroszország egymásra csapnak, jóllehet még nem bizonyosak az összeütközés kikerülhetetlenségében. A keletázsiai feszültség tetőpontja felé közeledik. A pétervári és a tokiói kormányok komoly hangú jegyzékeket váltanak egymással a két ország életbevágó érdekeiről. Ultimátum jellegével bír-e, nem-e Japán legutóbbi jegyzéke, az a kabinetek titka. De hogy Japán végső feltételeit vitte a Néva partjára, ebben nem igen kételkedhetünk. Oroszország is, Japán is szárazon és vizen készül minden eshetőségre. Japán flottája hat vértes csatahajóból, husz czirkálóból áll 190.000 tonna deplacementtal, 343 ágyúval, 13.000 főnyi legénységgel. Oroszországnak hét vértes csatahajója és tizenegy czirkálója van a keletázsiai vizeken, 158.000 tonna deplacementtal, 240 ágyúval és 11.000 főnyi legénységgel. Japán szárazföldi hadseregét 430.000 emberre, 1200 ágyúra, 90.000 lóra, Oroszország keletázsiai seregét 130 gyalogos zászlóaljra, 286 ágyúra, 118 lovasszázadra, összesen 160.000 emberre becsülik. A csapatok felszerelése, szállítása és élelmezése tekintetében Oroszország és Japán részéről egyaránt sürgős intézkedések történnek. Megvannak e szerint a diplomácziai és katonai föltételek a háborús hangulat előidézéséhez. A nagy érdekellentétek sem hiányoznak. Csöppet sem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a nyugat-európai fővárosokban lázas izgatottsággal várják Oroszország válaszát Japán legutóbbi jegyzékére. Japán jegyzéke két héttel ezelőtt ment el Pétervárra, és az orosz válasz valószínűleg a jövő héten érkezik Tokióba. De továbbra is késhetik, hiszen a pétervári kormány csak egy hónap múltán válaszolt az előbbeni japán jegyzékre. És ez a késedelmeskedés teljesen érthető, mert amint a katonai erők felebbi kimutatásából látjuk, Oroszországnak időre van szüksége, hogy kiegyenlítse a különbséget a saját és versenytársa ereje között, nehogy az esetleges háborúban vereség érje, amit a viszonyok ismerői egyáltalában nem ítélnek lehetetlennek. Márpedig a vereség súlyos csapást mérne Oroszország ázsiai pozíciójára. Az ázsiai orosz birodalom természetes betetőzéséről van most szó. Nagy keletázsiai kikötőjét, Vladivosztokot az év egy részén át elzárja a jég. Olyan kikötőt kellett ennek folytán keresnie, amely jobban délre fekszik és így függetlenebb az időjárás viszontagságaitól. Ezt megtalálja Port-Arturban, a liao-tangi félsziget déli csúcsán, amelyet már össze is kötött a szibériai vasúttal. A félsziget birtoklásának biztosítása végett hatalmában kell tartania Mandzsuországot. És innen az egyenes összeköttetés Korea éjszaki részén át vezet Vladivosztokba, a keletázsiai orosz alkirály székhelyére. A vereséggel végződő háború megfosztaná Oroszországot ezektől a birtokoktól és megingatná egész keletázsiai helyzetét. Viszont Japán gazdasági és politikai érdekből kívánja a dominálást Koreában és a szabad mozgást Mandzsúriában. A szigetország kicsiny lett a hatalmasan fejlődő és szaporodó japán nemzetnek. Terjeszkednie kell, és hol kezdje ezt a terjeszkedést, ha nem a szemközt fekvő partvidékeken. Az ország jövője fordul meg azon, hogy ettől a lehetőségtől meg ne fosztassék. A kulturális és gazdasági gyarapodás továbbá erősen megnövelte a japánok politikai ambícióját, amely abban keres kielégítést, hogy irányadó befolyást gyakoroljon nemcsak Korea, hanem Kína sorsára is. Márpedig Japán egészen indokoltan attól tart, hogy Oroszország megelőzi őt, és Koreát is. Kínát is teljesen kiragadja befolyása köréből, ha véglegesen megfészkeli magát a Kínával és Koreával határos Mandzsuországban. Így állanak egymással szemben az orosz és a japán érdekek, amelyeket kiegyenlíteni majdnem lehetetlen; legföljebb a döntés elodázásáról lehet szó. Ezért Japán utolsóelőtti jegyzékében követelte Oroszországtól: 1. Kína és Japán integritásának és függetlenségének kölcsönös biztosítását; 2. Oroszország és Japán különleges jogainak kölcsönös elismerését Mandzsuországban; 3. a kereskedelmi szabadságot Kínában és Koreában. Oroszország erre válaszolván, Mandzsuországot egészen kirekesztette a tárgyalás keretéből, Koreára nézve pedig azt javasolta, hogy éjszaki része az orosz, déli része a japán érdekkörbe utaltassák. Japán természetesen nem elégedett meg ezzel a válaszszal, hanem újabb jegyzéket intézett Oroszországhoz, amelyben lényegileg ragaszkodik korábbi feltételeihez, maga részére szabad kezet követelvén Koreában, és tarthatatlannak mondván azt a helyzetet, amelyet Oroszország Mandzsuországban teremtett. Erre a jegyzékre adós Oroszország a válaszszal, amely egyszersmind válasz lesz arra a kérdésre is: várjon háború vagy béke vár-e Kelet-Ázsiára ? Komoly az aggodalom, hogy a válasz háborút hoz, hacsak Francziaország és Nagy-Britannia vállvetett erőfeszítése a béke megmentéséért, az utolsó pillanatban kedvező fordulatot nem ad a japán-orosz tárgyalásnak. REGÉNY. Regény két részben, irta SZEKERE GYÖRGY. ELSŐ RÉSZ. Folytatás (3) De még a vendégeket is érintette ez a fegyelmező tekintet (mint ahogy a villám szele is érint) — és legott elapadtak a kedv ama gyenge hullámai is, amik jó reggeli nyomán okvetlen felverődnek az egészséges ember lelkében, még akkor is, ha halott mered a szomszéd szobában. A beszéd susogássá, mormogássá gyávult, — szinte néma csend lett: ünnepélyes, de erőltetett. Csak a grófnő kínálkozott néha, hanyagul dobva oda a szót: — Tessék — tessék! . . . Vegyen alispánjá, főszolgabíró úr! " II. A kegyelmes ur. De nem sokáig tartott ez a szorult állapot. Mert egyszeribe nagy sebbel nyílik az ajtó és belép rajta egy öreg úr ... A küszöbön megáll, végigjártatja a társaságon még mindig fiatalos fényben ragyogó szemét, s azzal, üdvözlés fejében gavallérosan és kurtán — mint egy huszárkapitány — levágja szép szikár fejét arrafelé, amerre a grófné uralkodott az asztal felett... És legott megváltozott a gyülekezet képe, miként Neptun hármas villájának suhintására a szelek járása. A grófné ajkára barátságos mosoly ült, — az alispán ünnepies arczot öltött és oldalbalökte a főjegyzőt, hogy szedje rendbe (mert nála tartotta) az eszét; — a szegény rokonok szélesen vigyorogtak; — jelentősen pislogottak, hogy elkapják a nagy úr tekintetét — a gazdagok. Zörögtek, nyikorogtak a hátratolt székek; némelyek egészen felállottak, némelyek csak félig, nem tudván biztosan, hogy diktálja az illem. Mint egy álmából riadozó, zaklatott tábor, úgy nézett ki a tisztelt gyászoló gyülekezet. És a nagyúr, vagy mert nem vette észre mindezt, vagy mert nem akarta észrevenni, egy mozdulattal, egy arczjátékkal sem jelezte, hogy tudomást vett a megjelenése által előidézett mozgalomról. Úgy tett, mintha nem lenne benne része. Bizonyára, mert úgy vélte, hogy nincs oka és joga hozzá, hogy magára vegye az általános felfordulást. Hát nem is biztatta az urakat, mint ahogy más hasonló nagyságú ur az ő helyén biztosan megcselekedte volna: »Kérem, ne zavartassák magukat miattam«, sem kegyes leereszkedéssel nem veregette meg az útjába esők vállát, még az alispántól se kérdezte meg, hogy mit csinál a megye; ő mindezt elvégezte azzal az egy főhajtással, a mi egyaránt szólt az egész társaságnak, mindössze, hogy az asztalfőn ülő grófnőt üdvözölte mégegyszer s miután egy urhelyet szorított neki mellette s egy másik székért ugrott, mit volt mit tennie, le is ült a grófné jobb felén. — Édes gróf Belényessy, nagyon szép magától, hogy meglátogatott bennünket e gyászos alkalommal . . . Az édes gróf Belényessy finom mosolylyal igazította helyre a grófnőt. — Jó barátom volt a megboldogult, talpig férfi és kiváló bölcs jellem. Hogy maradtam volna el az utolsó útjáról .. . — Oh, ő kiváló talentum volt, édes gróf Belényessy. Már azt sokan mondták nekem . . . Kár, hogy visszavonult, mint egy remete és alig érintkezett az emberekkel. Sokra vihette volna, lehetett volna . . . •— Bármi, — szakítja félbe az egyszerre bőbeszédűvé lett grófnőt Belényessy. —• De hisz éppen az, hogy semmi sem akart lenni, csak ember! Ez az! . .. Ehh, mi mások mindenek akarunk lenni és ezalatt megfeledkezünk arról, hogy mindenekelőtt embernek kell lennünk. Szerencséjére a grófnőnek, (a ki nem igen találta fel magát ott, ahol kissé mélyebben szántott a konverzáczió) megszólította Belényessyt a főszolgabíró: — Kegyelmes uram, megcsináltuk ám a roszkosi hidat, — jelentette neki és diadalmasan körülnézett a gyászoló gyülekezeten. (Lássátok, milyen bizalmas lábon állok vele!) Lapunk mai száma 8 oldal.