Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-01 / 1. szám
1904. január 1. AZ ÚJSÁG 30 A GAZDASÁGI ÉLET 1903-BAN ágazássági év. (3. M.) A szó elfojtotta a tettet, a politika sorvasztotta a gazdaságot, — ebben foglalható össze az 1903. esztendő kritikája. S igazán nem tudjuk, jó szolgálatot teszünk-e gazdasági életünknek, ha ennek a lefolyt esztendőnek egész nyomorúságát feltárjuk. Infandum . . . jubes renovare dolorem. De hát, ha nem is hiszszük, hogy a helyzet komorsága s a bűnök tudata, miket az obstrukczió gazdasági téren is elkövetett, most az utolsó pillanatban észre téríük azt a néhány embert, aki a normális viszonyok helyreállításának még útját állja, eleget kell tennünk a krónikás kötelességének és megrögzítenünk az esztendő gazdasági történetét. Talán okulásul szolgál a jövendő obstrukczióknak. Gazdasági életünk nem akadt meg. Hála Isten, annyi ereje mégsem lehetett s nem is lehet a jelen viszonyok közt semmiféle politikai kalandnak, hogy anarchiát idézzen elő a gazdasági életben. Az állam teljesítette funkcióit, fizette hivatalnokait, fentartotta intézményeit, fizette adósságainak kamatait; a föld is termett, mégpedig, szerencsére, elég jól, az ipar és a kereskedelem . . . no, itt már mély és veszélyes sebek tátonganak, nem is szólva a tőzsdéről, a vállalkozásokról. Az ipart és kereskedelmet csak a jó termés alimentálta némileg. De amitől elesett, az: a fellendülés és javulás korszakának kitolása, a világkonjunktúra kihasználásának kényszerű elmulasztása. Számokban nem tudjuk kifejezni, mennyit vesztett nemzeti vagyonunk e keserves esztendő alatt s mennyit fog még veszteni utóhatásai folytán. De mindnyájan úgy érezzük, hogy egy egész esztendő elsikkadt a nemzet gazdasági életéből, és azt soha semmi nem fogja pótolni. Budget nélkül volt az államháztartás. Egy csomó millió tehát, amely az állami élet terjeszkedését volt hivatva szolgálni, nem került forgalomba. Adók és illetékek nem folytak be normálisan, s ami összege révén odavész, tiszta, pótolhatatlan veszteség, s a mellett az adóhátralékos exisztenciák anyagi zavarát fogja felidézni. Államhitelünk nem rendült ugyan meg, de papírjaink tömegesen özönlöttek haza, s a nagy pénzintézeteknek azt a pénzt, melyet új, produktív kölcsönökre nyújthattak volna, egy időn át arra kellett fordítaniuk, hogy külföldről hazaküldött saját zálogleveleiket visszaváltsák. A kiegyezés egészen megrekedt. A bizonytalanság tehát, mely már öt éve nyomja gazdaságunkat, állandósult. A kereskedelmi szerződések lejártának az esztendeje volt az idei, s ma ott állunk, hogy sejtelmünk sincs, mikor, meddig és milyen szerződéseket fogunk köthetni. A külföld kegye ad nekünk egy kis respirót, de időközben a többi államok egymás közt szerződni fognak, s mi kész megállapodásokat fogunk találni, amelyekhez alkalmazkodnunk kell, mert elmulasztottuk a kellő időt, hogy befolyhassunk a tárgyalásokra s biztosíthassuk előnyeinket. Hacsak az egész világgal gazdasági háborúba nem akaruunk keveredni, félig kötött kézzel kell majd szerződnünk. De már így is veszteségünk lesz. Legelsősorban mezőgazdaságunknak. Az új vámtarifában kontemplált vámvédelem már 1904-re aligha fog érvényesülni. Ami áremelkedést a jövő évben előidézett volna az új gabonavámok hatása, attól gazdáink máris elestek. Ugyanez áll azokra az iparágakra, melyeknek az új szerződéseknél hathatós védelmet akartunk nyújtani. Ez mind pénz, készpénz és nagy pénz, ami meg lett volna s amitől elütött az obstrukció. De nagy pénzt vesztünk majd most is, amikor 40.000 tartalékost hívnak be, akiknek hónapokig való fentartása, elvesztett keresetük és családjuk fogyasztása—szintén milliókra menő veszteséget és hiányt jelent. Ipari téren csaknem teljes pangással zárul ez az esztendő. Új vállalatok alig keletkeztek, hogy ismertek volna! Az állami megrendelések teljesen elmaradtak, a beruházásokból, amelyektől impulzust vártunk a vállalkozási kedv felébredésére, nem lett semmi. Ezrével bocsáttattak el munkások, elannyira, hogy a munkanélküliség szinte ijesztő arányokat öltött az egyes üzemek redukálása, vagy beszüntetése folytán. A kereskedelem napról-napra élt. Amit a jó termés által előidézett csereforgalom nyújtott, az volt egyetlen tápláléka. De iniciativája megbénult, ki sem mert mozdulni a szűk keretekből s a világkonjunkturától oly távol esett, mint Makótól Jeruzsálem. Közlekedési téren is hiányokat konstatálunk. A forgalmat táplálta ugyan az idei termés, de a törvényhozási működés megakadása útját állotta a közlekedési politikának, s e téren is egy esztendőt vesztettünk azzal, hogy ami előbb meg lehetett volna, az csak később lesz meg. Alább be fogunk számolni a gabona- és értéküzlet esztendejéről s a bankok és ipari vállalatok üzleti eredményeiről. Mindenütt érezhető volt a válságos helyzet nyomasztó volta. Csak egy kézzel dolgozhattunk, azzal, mely a csupasz lét fentartására szabad volt. Másik kezünket, mely a jövőnek lett volna hivatva építeni, mely fejlődésünk és emelkedésünk irányát megszabhatta és előkészíthette volna, megbénította az obstrukció. S a kilátások e pillanatban, amikor visszanézünk, nem igen kecsegtetők . . . Ha már most a hazai mizériáktól egy pillanatra elfordítjuk tekintetünket s szétnézünk a külföldön, az eleven pezsgés, az emelkedő konjunktúra számos tünetét látjuk. Odakünn a nagy nemzetek nagy czélokért küzdenek. A gazdasági hódítás, a vagyoncsinálás újabb és újabb eszközeit és módjait keresik. Ausztriáról ne szóljunk. Ott ugyanazok a szerencsétlen viszonyok állják útját a gazdasági szárnybontásnak, mint nálunk. Csakhogy osztrák szomszédjaink jobban bírják. Gazdasági szervezetüket évszázados kultúra tette oly erőssé, hogy néhány évi válságot elég jó erőben kibírnak. Az ő fejük bizony csak annyiban fáj nekünk, hogy piaczunk mindig erősen megérzi a szomszéd piacz bajait és eszünkbe juttatja, hogy a gazdasági szálak összekuszálásából reánk mindig fokozott hátrány származik. May csak ezért is kívánatos volna kibogozni a mostani gordiusi csomót. Németországban az ipari krízist a múlt évben nemcsak legyűrték, de immár a javulás biztos és kecsegtető útján vannak. Leginkább meglátszik ez a szénfogyasztás növekedésén s a vas- és aczélművek produkciójában. A német imperiális politika, rövid megakadás után, tovább bontogatja szárnyait. A világkonkurrenciában napról-napra számottevőbb tényező; közlekedési vállalatai terjeszkednek, munkásainak száma szaporodik s árai elözönlik a világot. — Nagy az ipari fellendülés Olaszországban is, kivált az északi tartományokban, hol az olcsó vizierő kihasználása a termelést olcsóbbá teszi. Lombardia kezd ipari czentrummá válni s az olasz királyság mint komoly versenytárs jelenik meg az ipartermékek világpiaczán. — Francziaországban a depopuláczió veszedelmes tünetei mutatkoznak. Munkaerőhiányról panaszkodnak, s e miatt az iparfejlődés nem oly arányú, mint azt egy óriási tőkeerejű országtól várni lehetne. — Angliában ez évben a Chamberlain-féle vámtervek domináltak.. Megindult a jövő angol vámpolitikáért a közvélemény harca, melynek perspektívája az európai, sőt a tengerentúli gazdasági evolúczió körébe vezet. Ez azonban még a jövő zenéje. Anglia, ha nem is heverte ki egészen a délafrikai háború gazdasági kárait, óriási eszközeivel még mindig vezére a világgazdaságnak. Az amerikai Egyesült Államok az idén sem falták fel az ó-világot. A nagy világtrust eszméje, a morganizálás gig