Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1904. január 1. AZ ÚJSÁG 30 A GAZDASÁGI ÉLET 1903-BAN á­gazássági év. (3. M.) A szó elfojtotta a tettet, a poli­tika sorvasztotta a gazdaságot, — ebben foglalható össze az 1903. esztendő kriti­kája. S igazán nem tudjuk, jó szolgá­latot teszünk-e gazdasági életünknek, ha ennek a lefolyt esztendőnek egész nyo­morúságát feltárjuk. Infandum . . . jubes renovare dolorem. De hát, ha nem is hiszszük, hogy a helyzet komorsága s a bűnök tudata, miket az obstrukczió gaz­dasági téren is elkövetett, most az utolsó pillanatban észre téríü­k azt a néhány embert, a­ki a normális viszonyok helyre­állításának még útját állja, eleget kell tennünk a krónikás kötelességének és megrögzítenünk az esztendő gazdasági történetét. Talán okulásul szolgál a jö­vendő obstrukczióknak. Gazdasági életünk nem akadt meg. Hála Isten, annyi ereje még­sem lehetett s nem is lehet a jelen viszonyok közt semmiféle politikai kalandnak, hogy anarchiát idézzen elő a gazdasági élet­ben. Az állam teljesítette funkc­ióit, fizette hivatalnokait, fentartotta intéz­ményeit, fizette adósságainak kamatait; a föld is­ termett, még­pedig, szerencsére, elég jól, az ipar és a kereskedelem . . . no, itt már mély és veszélyes sebek tá­­tonganak, nem is szólva a tőzsdéről, a vállalkozásokról. Az ipart és kereskedel­met csak a jó termés alimentálta némi­leg. De a­mitől elesett, az: a fellendülés és javulás korszakának kitolása, a világ­­konjunktúra kihasználásának kényszerű elmulasztása. Számokban nem tudjuk ki­fejezni, mennyit vesztett nemzeti vagyo­nunk e keserves esztendő alatt s mennyit fog még veszteni utóhatásai folytán. De mindnyájan úgy érezzük, hogy egy egész esztendő elsikkadt a nemzet gazdasági életéből, é­s azt soha semmi nem fogja pótolni. Budget nélkül volt az államháztartás. Egy csomó millió tehát, a­mely az állami élet terjeszkedését volt hivatva szolgálni, nem került forgalomba. Adók és illeté­kek nem folytak be normálisan, s a­mi összeg­e révén odavész, tiszta, pótolha­tatlan veszteség, s a mellett az adóhátra­lékos exisztenc­iák anyagi zavarát fogja felidézni. Államhitelünk nem rendült ugyan meg, de papírjaink tömegesen özönlöttek haza, s a nagy pénzintézeteknek azt a pénzt, melyet új, produktív kölcsönökre nyújt­hattak volna, egy időn át arra kellett fordítaniuk, hogy külföldről hazaküldött saját zálogleveleiket visszaváltsák. A kiegyezés egészen megrekedt. A bizonytalanság tehát, mely már öt éve nyomja gazdaságunkat, állandósult. A kereskedelmi szerződések lejártának az esztendeje volt az idei, s ma ott állunk, hogy sejtelmünk sincs, mikor, meddig és milyen szerződéseket fogun­k köthetni. A külföld kegye ad nekünk egy kis respirót, de időközben a többi államok egymás közt szerződni fognak, s mi kész megállapodásokat fogunk találni, a­me­lyekhez alkalmazkodnunk kell, mert el­mulasztottuk a kellő időt, hogy befolyhas­sunk a tárgyalásokra s biztosíthassuk előnyeinket. Hacsak az egész világgal gazdasági háborúba nem akaruunk keve­redni, félig kötött kézzel kell majd szer­ződnünk. De már így is veszteségünk lesz. Legelső­sorban mezőgazdaságunk­nak. Az új vámtarifában kontemplált vámvédelem már 1904-re aligha fog ér­vényesülni. A­mi áremelkedést a jövő évben előidézett volna az új gabona­vámok hatása, attól gazdáink máris el­estek. Ugyanez áll azokra az iparágakra, melyeknek az új szerződéseknél hathatós védelmet akartunk nyújtani. Ez mind pénz, készpénz és nagy pénz, a­mi meg lett volna s a­mitől el­ütött az obstrukc­ió. De nagy pénzt vesztünk majd most is, a­mikor 40.000 tartalékost hívnak be, a­kiknek hónapokig való fentartása, elvesztett keresetük és családjuk fogyasztása—szintén milliókra menő veszteséget és hiányt jelent. Ipari téren csaknem teljes pangással zárul ez az esztendő. Új vállalatok alig keletkeztek, hogy is­mertek volna! Az állami megrendelések teljesen elmaradtak, a beruházásokból, a­melyektől impul­zust vártunk a vállalkozási kedv fel­ébredésére, nem lett semmi. Ezrével bo­csáttattak el munkások, elannyira, hogy a munkanélküliség szinte ijesztő arányo­kat öltött az egyes üzemek redukálása, vagy beszüntetése folytán. A kereskedelem napról-napra élt. A­mit a jó termés által előidézett csere­­forgalom nyújtott, az volt egyetlen táp­láléka. De inic­iativája megbénult, ki sem mert mozdulni a szűk keretekből s a világkonjunkturától oly távol esett, mint Makótól Jeruzsálem. Közlekedési téren is hiányokat kon­statálunk. A forgalmat táplálta ugyan az idei termés, de a törvényhozási mű­ködés megakadása útját állotta a köz­lekedési politikának, s e téren is egy esztendőt vesztettünk azzal, hogy a­mi előbb meg lehetett volna, az csak később lesz meg. Alább be fogunk számolni a gabona- és értéküzlet esztendejéről s a bankok és ipari vállalatok üzleti eredményeiről. Mindenütt érezhető volt a válságos hely­zet nyomasztó volta. Csak egy kézzel dolgozhattunk,­­ azzal, mely a csupasz lét fentartására szabad volt. Másik ke­zünket, mely a jövőnek lett volna hivatva építeni, mely fejlődésünk és emel­kedésünk irányát megszabhatta és elő­készíthette volna, megbénította az ob­strukc­ió. S a kilátások e pillanatban, a­mikor visszanézünk, nem igen kecsegtetők . . . Ha már most a hazai mizériáktól egy pillanatra elfordítjuk tekintetünket s szétnézünk a külföldön, az eleven pezs­gés, az emelkedő konjunktúra számos tünetét látjuk. Odakünn a nagy nemze­tek nagy czélokért küzdenek. A gazda­sági hódítás, a vagyoncsinálás újabb és újabb eszközeit és módjait keresik. Ausztriáról ne szóljunk. Ott ugyan­azok a szerencsétlen viszonyok állják útját a gazdasági szárnybontásnak, mint nálunk. Csakhogy osztrák szomszéd­jaink jobban bírják. Gazdasági szerveze­tüket évszázados kultúra tette oly erőssé, hogy néhány évi válságot elég jó erő­ben kibírnak. Az ő fejük bizony csak annyiban fáj nekünk, hogy piaczunk mindig erősen megérzi a szomszéd piacz bajait és eszünkbe juttatja, hogy a gaz­dasági szálak összekuszálásából reánk mindig fokozott hátrány származik. May csak ezért is kívánatos volna kibogozni a mostani gordiusi csomót. Németországban az ipari krízist a múlt évben nemcsak legyűrték, de immár a javulás biztos és kecsegtető útján vannak. Leginkább meglátszik ez a szén­fogyasztás növekedésén s a vas- és aczélművek produkc­iójában. A német imperiális politika, rövid megakadás után, tovább bontogatja szárnyait. A világkonkurrenc­iában napról-napra szá­mottevőbb tényező; közlekedési vállalatai terjeszkednek, munkásainak száma sza­porodik s árai elözönlik a világot. — Nagy az ipari fellendülés Olaszországban is, kivált az északi tartományokban, hol az olcsó vizierő kihasználása a ter­melést olcsóbbá teszi. Lombardia kezd ipari czentrummá válni s az olasz ki­rályság mint komoly versenytárs jelenik meg az ipartermékek világpiaczán. — Francziaországban a depopuláczió vesze­delmes tünetei mutatkoznak. Munkaerő­hiányról panaszkodnak, s e miatt az iparfejlődés nem oly arányú, mint azt egy óriási tőkeerejű országtól várni le­hetne. — Angliában ez évben a Cham­­berlain-féle vámtervek domináltak.. Meg­indult a jövő angol vámpolitikáért a közvélemény harc­a, melynek perspek­tívája az európai, sőt a tengerentúli gazdasági evolúczió körébe vezet. Ez azonban még a jövő zenéje. Anglia, ha nem is heverte ki egészen a délafrikai háború gazdasági kárait, óriási eszkö­zeivel még mindig vezére a világgazda­ságnak.­­ Az amerikai Egyesült­ Államok az idén sem falták fel az ó-világot. A nagy világtrust eszméje, a morganizálás gig

Next