Az Ujság, 1904. január/2 (2. évfolyam, 16-31. szám)
1904-01-16 / 16. szám
a minek osztrák szomszédaink a beszéd tetejébe különösen örvendtek. Lehet véletlenség, lehet szándékosság, de ismét volt a magyar politikában nyugvópont és kilátás az ügyek jobbrafordulására és ismét hangzott Bécsben egy beszéd, melynek következményei Budapesten nyilatkoznak meg a helyzet rosszabbodásával. Már most az obstruálók mindig tele szájjal fújják a Bécs-ellenes nótát és mindig ádáz örömmel ugranak be, ha Bécsből méregbe akarják gurítani az országot. Bécs ellen dörögni és mindig úgy cselekedni, ahogy Bécs prescribálja: legalább is sajátságos taktika. Még sajátságosabbnak tűnik azonban föl, ha a bécsi és a szélső magyar törekvés párhuzamos irányának a végpontját nézzük. Ez a végpont a magyar kormány ellen fordul. Ez is ellentétes alapozás, mint Apponyi mondotta ma és mégis közös czél. A bécsiek ellene vannak Tiszának, mert erős magyar irányzatát perhorreskálják. Az obstrukcziósok meg ellene vannak állítólag azért, mert merőben osztráknak mondják az ő politikáját. Már most kérdés : ha a kormány visszalép, vagy megbukik, s kétfelől fölhangzik a diadalordítás, melyik fél örül bolondul: az-e, mely a kormányban az osztrák, vagy az, mely isenne a magyar politika bukását látja? Ott azonban nem tartunk. Ma csak arról van szó, hogy a tisztelt ellenzék kész beleugratni magát egy merőben osztrák érdekű taktikába és dörögvén Pitreich ellen, voltaképpen a Derschattáék gesztenyéjét kaparja ki. Átlátván a szitán, mi úgy látjuk, hogy az igazán magyar ügyet szívén hordozó ellenzéknek, megértvén ma a kormányelnök beszédéből, hogy vállalt programmját megvalósítani akarja, az ilyen osztrák intrika ellenében egyszeribe frontot és taktikát kellene változtatni. Látván, hogy odaát a korona által vállalt ígéretek be nem tartását az idő húzásától, halasztásától várják, a magyar kormányt — s minél kevésbé bíznak benne, annál inkább — bele kellene kergetnie abba a kényszerhelyzetbe, hogy vagy tüstént fogjon bele programmja realizálásába, vagy tüstént tűnjék ki az erre való tehetetlensége. Ha valóban az intézményekre fektetnek súlyt, akkor veszedelmet kell látniok a késedelemben, mert az osztrák törekvések valóban ellenünk vannak, s mennél több időre tesznek szert, annál nagyobb lesz a befolyásuk. Élelmes, igaz magyar és a mellett czéltudatos politikus a Pitreich beszédére rögtön letesz a további hátráltató taktikáról és az ellenkező taktikához nyúlna. Ezt — hálásan ismerjük el — megérezhette ma Apponyi Albert, mikor a Pitreich-féle félrebeszélések kimutatásának konklúziójaképp az obstrukciónak a leszerelést ajánlotta. Ezt érezhette Tisza István is, mikor újból hangsúlyozván a maga teljesen korrekt és mindenkit kielégítő közjogi felfogását, nem sokat törődött a hadügyminiszter beszédének közjogi jelentőségével. Sajnos, ezt nem akarja kiérezni az Ugrontársaság és csöndes társa, Rakovszky István, aki kézi zálogot kíván. Kézi zálogot akkor, amikor az egész értéket behajthatnák! És nem hiszünk a németnek, mondja Ugron Gábor, amikor a magyar kormány késznek nyilatkozik neki biztosítani az egész szállítást, határidőüzlet nélkül, manco nélkül, ingyen zsákokkal és készpénzelőleggel! Csodálatos ferdeség, vagy nagyon is természetes lelketlenség. Bécs felé fülel az egész klerikális had és örülve háborog, ha onnan hullanak utunkba a botránykövek. Követelni a lehetetlent, hogy lehetetlenné váljék a bizonyos: ez a magyar taktika. És hiábavaló ez ellen minden és naiv a kormány, ha elnöke még mindig komolyan beszél komoly dolgokról azoknak, akik frivolul csak hecczet csinálnak a nemzeti politikából és addig agyarkodnak, míg szerencsésen sikerül nekik osztrák kerékvágásba zökkenteni a magyar politika szekerét. BELFÖLD. = A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirendre egy jegyzőnek s a bizottsági tagoknak választása, valamint az újonez vita folytatása van kitűzve. == A fiumei kormányzó beiktatása. Fiuméból jelentik, hogy a városi rapprezentanza ma este tartott ülésén a következőket határozta el: Január 30-án a kormányzó érkezésének napján az összes városi épületeket fellobogózzák, délelőtt 10 órakor a rapprezentanza testületileg vonul ki a vasútállomásra, hol Vio Ferencz dr. podeszta üdvözli a kormányzót. Majd hosszú kocsisorokban a képviselőtestület elkiséri a kormányzót a széképületbe. Az ünnepi beiktatás délben lesz a városháza dísztermében, melynek befejezése után az egész rapprezentanza tiszteleg a kormányzói palotában. Este 7 órakor a városi zenekar hangversenyt ad a kormányzói palotában. — A horvát tartománygyűlés mai ülésén —amint Zágrábból jelentik — Frank képviselőnek azt a javaslatát, hogy az ő állítólagos vesztegetési ügyében parlamentáris bizottságot küldjenek ki, javaslattétel végett kiadták egy ad hoc ötös bizottságnak. Ebbe a bizottságba az ellenzék két tagját is beválasztották. Privericsnek a regnikoláris bizottságnak megadandó instrukcióra"vonatkozó javaslatához a javaslatot tevő állott fel szólásra, hogy zárszavában válaszoljon Frank beszédére. A Frank által javasolt politika nemcsak Magyarországgal, hanem Ausztriával szemben is alkotmányjogi konfliktushoz vezetne, amely a jelen esetben aligha válnék Horvátország javára. A szónok hangsúlyozza, hogy a naczionalistapárt reméli, hogy a kiegyezés jobb lesz, mint amilyen a mostani és elfogadásra ajánlja a javaslatot, amelyet 3 szavazat ellenében valamennyi szavazattal elfogadtak. Rubetics képviselő interpellációjára némely népgyűlés eltiltására vonatkozólag Sumanovics osztályfőnök azt válaszolja, hogy ilyen ügyeket nem lehet általánosságban, hanem csak esetről-esetre megítélni. Egersdorfer előadó beszél azután a kiegyezési provizórium meghosszabbításáról. Sumanovics osztályfőnök igazolja a javaslatot az államszükség szempontjából és határozottan visszautasítja azt a szemrehányást, hogy AZ ÚJSÁG 1904. január 16. / gek, azaz, hogy nem is mosódtak el a szó igaz értelmében, hanem felfordultak. A Robinson-életben, melyet a hajótöröttek a szigeten folytattak, kiderült, hogy az igazi életrevaló emberek nem a ladiek, akik a szúrós csalitban mezítláb még lépni sem tudtak, nem az unokaöcs, ki csak rossz szójátékokat tudott csinálni és nem az öreg lord, ki semmit sem tudott. Komoly férfiaknak csak a lelkész és az udvarmester bizonyultak és különösen az utóbbi, ki házat tudott építeni, élelmet tudott szerezni, küzdeni tudott a fenevadak ellen, szóval tűrhetővé tudta tenni az életet a vadonban mindnyájuk számára. Még kovácsműhelyt is állított és villanyos világítást is rendezett be. A konyhaleány is tekintélylyé fejlődött, mert tudott főzni. Két évet töltött így a társaság eleinte nagy nélkülözések között, később aztán már több kényelemben a vadon szigeten. E két év alatt azonban minden megváltozott. Crichton lett gyakorlatias fölényénél fogva a társaság feje és föltétlen ura; szeme hunyorítására engedelmeskedett mindenki; a három lady egészen átalakult; erőteljes amazonokká lettek, kik a vadállatok bőréből készített, férfias szabású ruhájukban vadásztak és halásztak; a tréfás unokaöcset valahányszor egy vicczet mondott, leöntötték egy veder hideg vízzel, és e gondozás folytán nagyszerű ácslegény vált belőle. Mindenki tudott valamit és dolgozott sokat, csak az öreg lord nem tudott és nem dolgozott semmit. Neki a »csodálatraméltó Crichton« szerkesztett egy harmonikát, melyen az öreg úr megtanult játszani; és mikor a fiatalok jókedvükben tánczolni akartak, a vidám lord nagy serényen húzta lábuk alá a Santoyból ama híres kedves nótát, hogy »egy kicsi, két kicsi, ’rom kicsi, négy kicsi.. . kis nő«. (A mi kedves Makaynk, ki ily bájos pajzánál tudta ez angol bohóságokat fordítni!) Szóval minden jól ment. Persze, a lordok és ladie-k viselkedési módja sokat engedett az angol merevségből, sőt hova-tova kissé el is durvult. Hát bizony bőrnadrágban nem úgy mozog az ember, mint az uszályos selyemruhában, és, ha jól esik neki, ültében bizony fel is rakja az egyik lábát a másikra, és másképp lépked az ember, mikor az őzet futtában akarja elfogni, mint mikor a fényes Tudorstyla teremben az érkező vendég elé lebeg. Mi több, a három lady mind arra spekulált, hogy megkaparitja magának férjül a dicső Crichtont, ki madártollakból összealkotott diszköpenyében nagy komolyan adta a sziget uralkodó személyiségét. Crichton azonban a legidősebb lady Mary felé hajlott, mert ő volt a legerősebb, a legéletrevalóbb. A konyhalány bánatában és féltékenységében csendesen sírdogált, de Crichton ismerte kötelességét; tudta, hogy főnök létére a legjobb családból kell házasodnia, és egy izben ki is jelentette lady Marynek, szemérmesen, nagy komolyan, de igaz érzelemmel, hogy őt választja nőül. Lady Mary, kinek szíve repesett az örömben, egy mozdulattal sem árulta el szerelmét, tisztelettel fogadta a kérelmet és készséggel mondott igent. Az öreg lord is beleegyezett a házasságba. E perczben .... ágyűidördülés!... Közvetlen közelből! ... Hajó a láthatáron!!. .. Csalnak a parton... Őrületes izgalom fogja el mindezeket az embereket. Keresztül-kasul szaladgálnak, vad indulattal, ujongnak, kiabálnak, orditnak. Ez nem öröm; ez az életszenvedély paroxismusa. Csak Crichton áll némán, mint a szobor. Ő tudja, hogy dicsőségének, szerencséjének, szerelmének vége. De ime, a csalnak távozni készül a parttól, mert a hajósok valószínűleg lakatlannak hiszik a szigetet. Az öröm átcsap a kétségbe. Mindnyájan a parthoz szaladnak jelt adni. Csak Crichton és Mary marad vissza. — Ekkor — és ha az ágyúdördülés a darab legizgatóbb jelenete, ez bizonyára a legszebb — ekkor a rátartós, büszke lady Mary, mintha hirtelen elolvadna, szilaj elhatározással útját állja Crichton nak. — Crichton! Engedje azt a csólnakot és hajót távozni anélkül, hogy bennünket fölvegyen ! Crichton mereven néz maga elé. Rettentő a lelki tusa külső nyugalmának leple alatt. Végül eltávolítja lady Mary karjait, melyek nyaka körül fonódtak és megszólal: — Nem. Ennyi ember boldogságát nem áldozhatom föl szerencsémnek. Meggyújtom az elektromos jelzőfényt. És megteszi. A hajó kiköt. A kapitány partra lép, »nagyon örül, hogy hazája e kiváló személyiségének ily fontos szolgálatot tehet«, és átszállíttatja mindnyájukat hajójára. Az utolsó perczben Mary, ki ismét visz