Az Ujság, 1904. január/2 (2. évfolyam, 16-31. szám)

1904-01-16 / 16. szám

a minek osztrák szomszédaink a beszéd tetejébe különösen örvendtek. Lehet vé­­letlenség, lehet szándékosság,­­ de is­mét volt a magyar politikában nyugvó­pont és kilátás az ügyek jobbraf­ordu­­­lására és ismét hangzott Bécsben egy beszéd, melynek következményei Buda­pesten nyilatkoz­nak meg a helyzet rosszabbodásával. Már most az obstruálók mindig tele szájjal fújják a Bécs-ellenes nótát és mindig ádáz örömmel ugra­nak be, ha Bécsből méregbe akar­ják gurítani az országot. Bécs el­len dörögni és mindig úgy cselekedni, a­hogy Bécs prescribálja: legalább is sajátságos taktika. Még sajátságosabb­nak tűnik azonban föl, ha a bécsi és a szélső magyar törekvés párhuzamos irá­nyának a végpontját nézzük. Ez a vég­pont a magyar kormány ellen fordul. Ez is ellentétes alapozás, mint Apponyi mondotta ma és mégis közös czél. A bécsiek ellene vannak Tiszának, mert erős magyar irányzatát perhorreskálják. Az obstrukcziósok meg ellene vannak állítólag azért, mert merőben osztráknak mondják az ő politikáját. Már most kér­dés : ha a kormány visszalép, vagy meg­bukik, s kétfelől fölhangzik a diadalordí­­tás, melyik fél örül bolondul: az-e, mely a kormányban az osztrák, vagy az, mely isenne a magyar politika bukását látja? Ott azonban nem tartunk. Ma csak arról van szó, hogy a tisztelt ellenzék kész beleugratni magát egy merőben osztrák érdekű taktikába és dörögvén Pitreich ellen, voltaképpen a Derschattáék gesztenyéjét kaparja ki. Átlátván a szi­tán, mi úgy látjuk, hogy az igazán ma­gyar ügyet szívén hordozó ellenzéknek, megértvén ma a kormányelnök beszédé­ből, hogy vállalt programmját megvaló­sítani akarja, az ilyen osztrák intrika ellenében egyszeribe frontot és taktikát kellene változtatni. Látván, hogy odaát a korona által vállalt ígéretek be nem tartá­sát az idő húzásától, halasztásától várják, a magyar kormányt — s minél kevésbé bíznak benne, annál inkább — bele kel­lene kergetnie abba a kényszerhely­zetbe, hogy vagy tüstént fogjon bele programmja realizálásába, vagy tüstént tűnjék ki az erre való tehetetlensége. Ha valóban az intézményekre fektetnek súlyt, akkor veszedelmet kell látniok a késedelemben, mert az osztrák törekvések valóban ellenünk vannak, s mennél több időre tesznek szert, annál nagyobb lesz a befolyásuk. Élelmes, igaz magyar és a mellett czéltudatos politikus a Pitreich beszédére rögtön letesz a további hátrál­tató taktikáról és az ellenkező taktiká­hoz nyúlna. Ezt — hálásan ismerjük el — meg­érezhette ma Apponyi Albert, mikor a Pitreich-féle félrebeszélések kimutatásá­nak konklúziójaképp az obstrukc­iónak a leszerelést ajánlotta. Ezt érezhette Tisza István is, mikor újból hangsúlyoz­ván a maga teljesen korrekt és minden­kit kielégítő közjogi felfogását, nem sokat törődött a hadügyminiszter be­szédének közjogi jelentőségével. Sajnos, ezt nem akarja kiérezni az Ugron­­társaság és csöndes társa, Rakovszky István, a­ki kézi zálogot kíván. Kézi zálogot akkor, a­mikor az egész értéket behajthatnák! És nem hiszünk a német­nek, mondja Ugron Gábor, a­mikor a magyar kormány késznek nyilatkozik neki biztosítani az egész szállítást, határ­időüzlet nélkül, manco nélkül, ingyen zsákokkal és készpénzelőleggel! Csodálatos ferdeség, vagy nagyon is természetes lelketlenség. Bécs felé fülel az egész klerikális had és örülve hábo­­rog, ha onnan hullanak utunkba a bot­ránykövek. Követelni a lehetetlent, hogy lehetetlenné váljék a bizonyos: ez a ma­gyar taktika. És hiábavaló ez ellen min­den és naiv a kormány, ha elnöke még mindig komolyan beszél komoly dolgok­ról azoknak, a­kik frivolul csak hecczet csinálnak a nemzeti politikából és addig agyarkodnak, míg szerencsésen sikerül nekik osztrák kerékvágásba zökkenteni a magyar politika szekerét. BELFÖLD. = A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirendre egy jegyzőnek s a bizott­sági tagoknak választása, valamint az újonez vita folytatása van kitűzve. == A fiumei kormányzó beiktatása. Fiuméból jelentik, hogy a városi rapprezentanza ma este tar­tott ülésén a következőket határozta el: Január 30-án a kormányzó érkezésének napján az összes városi épületeket fellobogózzák, délelőtt 10 órakor a rapprezentanza testületileg vonul ki a vasút­állomásra, hol Vio Ferencz dr. podeszta üdvözli a kormányzót. Majd hosszú kocsisorokban a képviselő­­testület elkiséri a kormányzót a széképületbe. Az ünnepi beiktatás délben lesz a városháza dísz­termében, melynek befejezése után az egész rapprezentanza tiszteleg a kormányzói palotában. Este 7 órakor a városi zenekar hangversenyt ad a kormányzói palotában. — A horvát tartománygyűlés mai ülésén —a­mint Zágrábból jelentik — Frank képviselőnek azt a javaslatát, hogy az ő állítólagos vesztegetési ügyében parlamentáris bizottságot küldjenek ki, javaslattétel végett kiadták egy ad hoc ötös bizott­ságnak. Ebbe a bizottságba az ellenzék két tagját is beválasztották. Privericsnek a regnikoláris bi­zottságnak megadandó instrukc­ióra"vonatkozó javaslatához a javaslatot tevő állott fel szó­lásra, hogy zárszavában válaszoljon Frank be­szédére. A Frank által javasolt politika nem­csak Magyarországgal, hanem Ausztriával szem­ben is alkotmányjogi konfliktushoz vezetne, a­mely a jelen esetben aligha válnék Horvátország javára. A szónok hangsúlyozza, hogy a naczionalista­­párt reméli, hogy a kiegyezés jobb lesz, mint­ a­milyen a mostani és elfogadásra ajánlja a javaslatot, a­melyet 3 szavazat ellenében valamennyi szavazat­tal elfogadtak. Rubetics képviselő interpellác­ió­­jára némely népgyűlés eltiltására vonatkozólag Sumanovics osztályfőnök azt válaszolja, hogy ilyen ügyeket nem lehet általánosságban, hanem csak esetről-esetre megítélni. Egersdorfer előadó be­szél azután a kiegyezési provizórium meghosszab­bításáról. Sumanovics osztályfőnök igazolja a ja­vaslatot az államszükség szempontjából és hatá­rozottan visszautasítja azt a szemrehányást, hogy AZ ÚJSÁG 1904. január 16. / gek, azaz, hogy nem is mosódtak el a szó igaz értelmében, hanem felfordultak. A Robin­­son-életben, melyet a hajótöröttek a szigeten folytattak, kiderült, hogy az igazi életrevaló emberek nem a ladie­k, a­kik a szúrós csalit­­ban mezítláb még lépni sem tudtak, nem az unokaöcs, ki csak rossz szójátékokat tudott csinálni és nem az öreg lord, ki semmit sem tudott. Komoly férfiaknak csak a lelkész és az udvarmester bizonyultak és különösen az utóbbi, ki házat tudott építeni, élelmet tudott szerezni, küzdeni tudott a fenevadak ellen, szóval tűrhetővé tudta tenni az életet a va­donban mindnyájuk számára. Még kovács­­műhelyt is állított és villanyos világítást is rendezett be. A konyhaleány is tekintélylyé fejlő­dött, mert tudott főzni. Két évet töltött így a társaság eleinte nagy nélkülözések között, később aztán már több kényelemben a vadon szigeten. E két év alatt azonban minden megváltozott. Crichton lett gyakorlatias fölényénél fogva a társaság feje és föltétlen ura; szeme hunyorítására en­gedelmeskedett mindenki; a három lady egé­szen átalakult; erőteljes amazonokká lettek, kik a vadállatok bőréből készített, férfias sza­bású ruhájukban vadásztak és halásztak; a tré­fás unokaöcset valahányszor egy vicczet mon­dott, leöntötték egy veder hideg vízzel, és e gon­dozás folytán nagyszerű ácslegény vált belőle. Mindenki tudott valamit és dolgozott sokat, csak az öreg lord nem tudott és nem dolgo­zott semmit. Neki a »csodálatraméltó Crich­ton« szerkesztett egy harmonikát, melyen az öreg úr megtanult játszani; és mikor a fiata­lok jókedvükben tánczolni akartak, a vidám lord nagy serényen húzta lábuk alá a Santoy­­ból ama híres kedves nótát, hogy »egy kicsi, két kicsi, ’rom kicsi, négy kicsi.. . kis nő«. (A mi kedves Makaynk, ki ily bájos pajzánál tudta ez angol bohóságokat fordítni!) Szóval minden jól ment. Persze, a lordok és ladie-k viselkedési módja sokat engedett az angol merevségből, sőt hova-tova kissé el is durvult. Hát bizony bőrnadrágban nem úgy mozog az ember, mint az uszályos selyemruhá­ban, és, ha jól esik neki, ültében bizony fel is rakja az egyik lábát a másikra, és más­képp lépked az ember, mikor az őzet futtá­ban akarja elfogni, mint mikor a fényes Tudor­­styla teremben az érkező vendég elé lebeg. Mi több, a három lady mind arra speku­lált, hogy megka­parit­ja magának férjül a dicső Crichtont, ki madártollakból összealko­tott diszköpenyében nagy komolyan adta a sziget uralkodó személyiségét. Crichton azon­ban a legidősebb lady Mary felé hajlott, mert ő volt a legerősebb, a legéletrevalóbb. A konyhalány bánatában és féltékenységében csendesen sírdogált, de Crichton ismerte kö­telességét; tudta, hogy főnök létére a legjobb családból kell házasodnia, és egy izben ki is jelentette lady Marynek, szemérmesen, nagy komolyan, de igaz érzelemmel, hogy őt vá­lasztja nőül. Lady Mary, kinek szíve repesett az örömben, egy mozdulattal sem árulta el szerelmét, tisztelettel fogadta a kérelmet és készséggel mondott igent. Az öreg lord is beleegyezett a házasságba. E perczben .... ágyűidördülés!... Köz­vetlen közelből! ... Hajó a láthatáron!!. .. Csalnak a parton... Őrületes izgalom fogja el mind­ezeket az embereket. Keresztül-kasul szaladgálnak, vad indulattal, ujongnak, kia­bálnak, orditnak. Ez nem öröm; ez az élet­­szenvedély paroxismusa. Csak Crichton áll némán, mint a szobor. Ő tudja, hogy dicsősé­gének, szerencséjének, szerelmének vége. De ime, a csalnak távozni készül a part­tól, mert a hajósok valószínűleg lakatlannak hiszik a szigetet. Az öröm átcsap a kétségbe. Mindnyájan a parthoz szaladnak jelt adni. Csak Crichton és Mary marad vissza. — Ekkor — és ha az ágyúd­ördülés a darab legizgatóbb jelenete, ez bizonyára a legszebb — ekkor a rátartós, büszke lady Mary, mintha hirtelen elolvadna, szilaj elha­tározással útját állja Crichton­ nak. — Crichton! Engedje azt a csólnakot és hajót távozni a­nélkül, hogy bennünket föl­vegyen ! Crichton mereven néz maga elé. Ret­tentő a lelki tusa külső nyugalmának leple alatt. Végül eltávolítja lady Mary karjait, melyek nyaka körül fonódtak és megszólal: — Nem. Ennyi ember boldogságát nem áldozhatom föl szerencsémnek. Meggyújtom az elektromos jelzőfényt. És megteszi. A hajó kiköt. A kapitány partra lép, »nagyon örül, hogy hazája e kiváló személyi­ségének ily fontos szolgálatot tehet«, és át­­szállíttatja mindnyájukat hajójára. Az utolsó perczben Mary, ki ismét visz­

Next