Az Ujság, 1904. május/1 (2. évfolyam, 121-135. szám)
1904-05-01 / 121. szám
2 királyi esküjével egykor megpecsételt és mindmáig hiven meg is tartott. Legyen a király visszatérésének napja világra szóló bizonysága annak, hogy Szent István király öröksége, a magyar állam semmit sem vesztett a helyi zivatarok miatt belső épségéből. Sőt legyen bizonysága annak is, hogy a szent koronába foglalt nemzet és király összetartozandóságát dicsőséges történeti emlékek újabb aranykapcsa tette tökéletesebbé. A II. Rákóczi Ferencz földi maradványainak hazahozatalát rendelő királyi szó miatt érzett öröm zaját egy pillanatra hallgathatta csak el a futólagos belső rendetlenség, de mit sem fogyasztott el abból a mély megilletődéséből, két évszázad forró óhajtásának amaz édes kielégüléséből, amelylyel a királyi elhatározás milliók szivét eltöltötte. A drága fejedelmi hamvak hazahozatala nekünk magyaroknak a magunk megbecsülését jelenti. Hitvány, megbízhatatlan, erőtlen s igy királya szemében is keveset érő volna az a nemzet, mely nagy történeti dicsőségeit tisztelni s bennük a maga életerejét megérezni nem volna képes. I. Ferencz József bölcs elméje és királyi szive ezt ismerte föl bennünk; talán a legbecsesebbet és legférfiasabbat önérzetünkben, amikor önként nyújtotta ki kezét a szent hamvak felé. Bizonyára ő is tudja, hogy ez mit jelent. Tudja és akarja, hogy a szent ereklyék kultusza által még hatalmasabbá és még gazdagabbá legyen a nemzet. Tudja és önérzete akarja, hogy a magyar állam kifejlését egészen a nemzeti ereje teljesítse, hogy Magyarország földjén csak egyetlenegy nemzeti és állami kultusz legyen és ez az egy is magyar legyen. ' ''TMJ—1— Gyarló és szűkkeblű fölfogás az, mely ebben a királyi hajlandóságban a plátói jóindulatnak csak egy sugarát, vagy éppen a fejedelmi udvariasság hideg holdvilágfényét keresi. A belátó emberek tudják és a magyar nép szivével megérzi, hogy dicsőséges harczi emlékeink fölélesztése s nagy történeti mártir-fejedelmünk maradványainak visszaszerzése nemcsak királyi kedvezést jelent, hanem régi történeti ellentétek eltakarítását is jelenti a magyar állami fejlődés útjából. Az a király, aki II. Rákóczi Ferencz hamvait Magyarországnak visszaadja, az egységes magyar nemzeti állam eszméjét is ez maga politikai hitének vallja vele. És úgy azonosítja magát magyar nemzete vágyaival és reményeivel, mint igazságos Mátyás király ideje óta egyetlenegy sem a királyok közül. Zárja el fülét minden magyar az ellenkező szólamoktól és nézze a tényt, a valóságot, mely ekbe tárul királyának fölséges hajlandóságában. Értse meg, hogy a magyar király Rákóczi hamvainak állami hazahozatalával óriási emlékkövet helyez el a magyar nemzet életében, amelyre rá vannak vésve az ő királyi parancsolatai. Szinte végrendelete is arról, hogy milyennek akarja ő tudni a következendő magyar királyok politikáját és uralkodását akkor, a mikor az ő jóságos szemei — bár minél későbben — örök álomra lezáródtak. Értse meg mindenki igy, a hogyan gondolva van s ihletve hajtsa meg fejét szerető és szeretett királya színe előtt. De fogadja öröm és lelkesedés az érkező királyt más okból is. A magyar király a fején ragyogó szent korona által a nemzet hatalmi egységének, a magyar államnak legfőbb őre, vezére és szimbóluma. Benne testesedik meg az alkotmányos állami rend, amelynek megtartása végett kormánypalota és kard adatik kezébe a koronázáskor. Az idők viharai közt, állami rendünk véres fölbomlásai idejében, a nemzet veszendő politikai hatalmát, békéjét és boldogságát mindig a törvényesen megkoronázott király személyében és hatalmában kereste és találta meg. A magyar királyi hatalom ereje és bölcsesége százszor mentette meg a nemzetet a végpusztulástól. Nehéz időkben, amikor békés eszközeink már-már gyöngék állami rendünk föntartására, a szent korona viselője felé fordul mindig a magyarok tekintete, a hire. Werbőczy tanítása szerint a koronával azuralkodás és a kormányzás hatalma átruháztatok«. A király személyes időktől fogva legfőbb biztosítéka volt nemzeti hatalmi szerkezetünk megmaradásának, az ma is. Állambontó, gyöngítő és lazító erők megmozdulását láttuk országunkban. Az alkotmányos hatalmak hasznos működését hosszú bénaságba ejtették. A magyar állam tekintélyét elhomályosították, szerencséjét megfogyasztották. Tudjuk, hogy a nemzet történeti józanságának és helyes politikai ösztöneinek ebben részük nem volt és láttuk, hogy a belülről megtámadott óriási nemzettest végre is ellene birt állani a bomlasztó erők merényleteinek. Bizonyos azonban, hogy nagy károkat , szenvedtünk és hogy a jövendőbe látás tehetsége nem adatott meg a legbölcsebb halandónak sem. Jól esik tehát és a biztosság érzését fokozza a magyar király megjelenése országának szivében, magyar miniszterei és tanácsosai közt, akik a nemzet bizalmával is föl vannak ékesítve. Amíg ő itt van, — bár lenne mindig és mindenkoron — nyugszik a bomlás sötét géniusza és nagyobb ereje van minden alkotó hazafiasságnak. Örülvén királyának, ki ne örülne ennek is. Fogadja tehát hálás hevüléssel a főváros népe a mi királyunkat, a legalkotmányosabb fejedelmet, a nagylelkű és lovagias férfiút, akinek alkonyodó életét a magyar nemzet szereteténél szebb sugarakkal semmi be nem ragyoghatja. kacsát emlegetik és tagadhatatlan, hogy mind a két hely mellett hatalmas okok szólanak. Egyik fővárosi lapban azt olvastam, hogy Thaly Kálmán Kassa mellett szavazna. Nem tudom, hogy tényleg ez volna-e a nagy tudós óhajtása — ő maga még nem nyilatkozott — de tudom, hogy az ő véleménye ebben a kérdésben igen nagy súlyú. Kit is illetne meg a szó, ha Rákócziról beszélünk, ha nem a fejedelem ihletett életiróját? Időközben egy nagyműveltségű és lelkes rákócziánus, Orczy Gyula úr levelet intézett Az Újsághoz, mely levelében Munkács számára reklamálja az ereklyéket. Abban a hitben, hogy nem vétek a levélíró intencziói ellen, közrebocsátom sorait, melyek már azért is igen figyelemre méltóak, mivel felhozzák körülbelül mindazt, ami Budapest ellen, mint Rákóczi pihenő helye ellen felhozható. Íme a levél idevágó része: »Nem értek egyet a gondolattal, hogy a nagy fejedelem Budapesten helyeztessék örök nyugalomra; nemcsak azért, mert nem helyeslem, hogy minden nagy emléket, melylyel magyar történelmünk bir és mely a nemzetet lelkesíti, Budapesten, egy központban helyezzünk el, de mert Rákóczi fejedelem nem is volt semmi vonatkozásban az ország mai fővárosával. A Rákócziak birodalma Erdély és Felső-Magyarország volt, ott játszották le nagy történeti szerepüket. Budavára sohasem volt az ő birtokukban. Két hely van, mely II. Rákóczi Ferenczet magának követelheti: Munkács, a hol ő a szabadság zászlóját kibontotta s a nemzet mint szabadítóját üdvözölte, honnan megindította fényes kurucz hadjáratát; aztán Ónod Borsod megyében, ahol hatalma tetőfokán az ismeretes híres országgyűlést megtartotta. Azt hiszem, a két hely közül Munkácsot illeti az elsőség. Ott indult meg Rákóczi dicsőséges pályája s a nemzet lelkesült felkelése. Ott volna helye, hogy a fejedelem nyugodjék.« A levelet a kegyeletes meggyőződés mondta tollba. Még a lokális patriotizmus, mely ilyen kérdésekben nagy szerepet szokott játszani, sem zavarja meggyőződésének társaságát, mert tudom, hogy a levélíró nem lakik Munkácson, hanem Borsod megyében. Engem azonban nem tudott megingatni saját meggyőződésemben. Most is azt vallom, hogy Rákóczit Budapesten kell nyugalomra helyeznünk. Igaz, Budavára nem játszott szerepet a fejedelem élete történetében. Munkács, Kassa, Ónod, de Sárospatak és Érsekújvár is olyan helyek, melyeket megszentelt az ő jelenléte és melyek mindegyike méltó pihenőhelye lehetne. Azonban a nemzeti ideál, melyet Rákóczi alakja megtestesített, régóta feléje emelkedett már a pártok, felekezetek és vidékek keretének és ma tulajdona az egész magyar nemzetnek. A hajdani Bánság vagy a Balatonvidék lakójának épp annyi joga van Rákóczihoz, mint Kassa vagy Munkács magyarságának. Az újjászületett magyar nemzet fővárosa Budapest. Ha az egész nemzet kegyeletéhez méltó módon akarjuk megőrizni a fejedelem hamvait, a nemzet fővárosában kell nekik helyet találnunk. Budapest azonkívül nemcsak fővárosa, de forgalmi központja is a magyar földnek. Ha Kassán vagy Munkácson pihennének Rákóczi csontjai, egy vidéki város ereklyéi volnának; ha Budapesten pihennek az ország ereklyéi. Magam sem vagyok híve a rideg centralizmusnak, mely kifosztja az országot a főváros érdekében. Van azonban még egy erős argumentum, mely ezúttal Budapest mellett szól: a budapesti Rákóczi-mauzóleum kétségkívül nagy erősségévé lenne a főváros magyar érzésének. A fejedelem még haló poraiban is nemzeti küldetést teljesítene az ifjú magyar fővárosban. Hivatkozhatnom egy érdekes történelmi precedensre. Nagy Péter czár, Pétervár alapítója, úgy avatta fel városát, hogy erőhatalommal odahozatta Moszkváról Szent Nevszki Alexander hamvait, hogy így a nemzet szívéhez közelebb hozza új fővárosát. Nincs benne kétségem, hogy Budapest jövendő generácziói, melyek Rákóczi mauzóleumának árnyékában játszadozva nőnek fel, az eszmék sugalló erejénél fogva akaratlanul is magukba fognak szívni egy parányt a fejedelem magyarságából. A vidéki magyarságnak is kedveltebb helye lesz Budapest, ha a Rákóczi-kultusz templomát tudja benne. ..... Ezért vallom, hogy a fejedelmet Budapesten, csak Budapesten szabad eltemetnünk. AZ ÚJSÁG 1904. május 1. BELFÖLD. D. Tisza István gróf miniszterelnök ma délben Gesztre utazott, ahonnan hétfőn reggel a fővárosba visszaérkezik.