Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)

1905-03-01 / 62. szám

Szerda, márczius 1. AZ ÚJSÁG tökből jött hír szerint első­sorban Tisza István gróf miniszterelnök, Csáky Albin gróf, Hodossy Imre, Dániel Ernő báró és Láng Lajos kaptak volna meghívást. A miniszterelnök bécsi útjáról azonban be­avatott körökben mit se tudtak. Dániel Ernő báró maga kijelentette, hogy meghívást nem kapott s az itt említett többi politikus meghívásáról sem értesültek a pártban. A kormány tagjai nem jelentek meg a klubban, mert minisztertanács volt, a­mely késő estig tar­tott s a miniszterek a miniszterelnöknél maradtak estebéden. Itt említjük meg, hogy a biharmegyei szabad­elvűért márczius 14-ére gyűlést hívott egybe, a­melyen az országgyűlési szabadelvűpárt több tagja is jelen lesz. Ennek a gyűlésnek a napirendjén többek között egy indítvány is lesz, a­melynek folytán Tisza István grófot a biharmegyei szabad­elvű párt tiszteletbeli tagjává választják. (A függetlenségi párt.) A pártban mintha nap-nap után csökkenne a minden tranzakc­ióra hajlandó párttagok száma. Egyre erősebben hangoztatják, hogy a párt a maga elveiből nem adhat föl semmit. Ennek oka az, hogy a választóközönség is arra biztatja őket, hogy semmiben se engedjenek. Némelyik képvise­lőnek egész halom levél van a birtokában. Vala­mennyi a kerületből jött s mind azt írja, hogy a képviselő úr pedig maradjon meg a mellett, a­mit a választóknak ígért. Még a mérsékeltebb polgárok is­ legalább a magyar vezényszó elrende­lését követelik. A képviselők természetesnek tart­ják a közönség ilyetén való gondolkozását és ép­pen ezért óhajtják, hogy a párt óvakodjék minden olyan határozat meghozásától, a­mely a magyar népnek a függetlenségi eszmékbe vetett hitét bármi­képpen is megingathatja. Az igazság okáért azonban föl kell jegyez­nünk, hogy többen kerületeik vezéreihez fordul­tak, mitévők legyenek egy esetleges koalíc­iós kormánynyal szemben, különösen az újonczkérdés­­ben? Azt a feleletet kapták: szavazzák meg, de csak akkor, ha a párt nem vonhatja ki magát a szavazás alól. A pártnak ezek a tagjai dolgoznak a leg­készségesebben a koalicziós kormány prosperitásá­nak előkészítésén s erősen hangoztatják, hogy ragaszkodnak azokhoz a megállapodásokhoz, a me­lyeket a szövetkezett ellenzék Andrássy Gyula gróffal kötött. Hogy ezek miben sarkalnak, azt néhány képviselő kivételével csak az újságok­ból tudják s azt a három csoportba foglalt pro­­grammot emlegetik, a melyet Andrássy gróf bécsi útja alkalmából mi is közöltünk. A koalicziós kormány támogatásában már többen a szabadelvű­­pártiakat is igen szívesen látnák. Nagy bajnak tartják, hogy a párt erre az egységes felfogásra nem terelhető, hogy vannak olyan párttagok, és pedig nem csekély számban, a­kik függetlenségi kérdésben még a pártvezérrel szemben is készek állást foglalni. A válság megszüntetésére nézve általában véve nem hiszik, hogy márczius első napjaiban lényeges fordulat essék, sőt azt se, hogy addig kihallgatások történjenek, noha némelyek ma is majdnem pozitív formában emlegették Tisza Ist­ván gróf miniszterelnöknek, Dániel Ernő bárónak, Csáky Albin grófnak, Hodossy Imrének és Láng Lajosnak a meghivatását. Márczius nyolc­adikára Polónyi Géza és elv­társi környezete kritikus napot jósol, a­mennyi­ben szerintük ezen a napon a felség elnapolja a Házat, a­mit az ellenzék — még a királyi leirat felolvasása előtt — a kormány ellen való vád­­indítvány megtételével akarna viszonozni. A vád­­indítványt alkotmány- és törvénysértés czímén tervezik. Kmety Károly egyetemi tanár, Esztergom város képviselője, a­mint ezt már előre is jelez­tük, ma belépett a függetlenségi pártkörbe. Kmety vasárnap Esztergomba utazott és választóival tör­tént tárgyalás után határozta el magát a függet­lenségi pártba való belépésre. Belépő­ nyilatkozatá­ban azt írja, hogy a külön és önálló védelmi szer­vezet nem akadályozná Ausztria és Magyarország között az egyöntetű működést, de megszüntetné az örökös súrlódásokat a két állam között. Kmely tanár a hadsereg önállósításán kívül köve­teli a külön külügyi szervezetet is. A belépést a párttagok nagy örömmel fogadták. Kossuth Ferencznek Zichy Nándor grófnál tett látogatásáról ma is sok szó esett még. Egyik függetlenségi vezető politikus a találkozásról egy hirlapíróval beszélgetve, a következőket mondotta: — Kossuth Ferencz és Zichy Nándor gróf találkozása már annál is érdekesebb s lojális, mert Zichy Nándor gróf e találkozás által min­denkorra meg akarta c­áfolni, hogy a néppárt a Kossuth-kultuszt nem tiszteli s abból nemcsak ki­vonja magát, hanem azt kisebbíteni is akarja. Egyebekben a párt tagjai nagyban készülnek márczius 15-ikére, a­melyet a szokottnál fénye­sebb ünnepséggel akarnak megülni. A pártkörben különben ma kevesen voltak. A vezérek közül Kossuth, Thaly, Polónyi jártak fenn, aktuális politikai nyilatkozatot azonban nem tettek. (Szatmáriak Kossuthnál) Szatmár város közönsége a múlt szeptember­ben a város közgyűlési termét Kossuth Lajos arczképével díszítette föl s ugyanakkor Kossuth Ferenczet a város díszpolgárává választotta. A díszpolgári oklevelet küldöttség hozta Budapestre s ma adta át a függetlenségi pártkörben Kossuthnak. A deputáczió soraiban voltak Kelemen Samu képviselő, Farkas Antal, Kovács Leó, Barta Kál­mán, Bölönyi László, Tanódy Márton dr., Uray Géza, Fogarassy Sándor, Bekér János, Miklu­­sovszky Antal, Krassó Miksa, Fejér József, Virág András, Kató Antal, Verőczi Ernő dr., Zabary Ferencz, Nagy Barna, Vajay Károly dr., Tankóczy Gyula, Ferencz Ágoston, Nagy Géza, Nagy Vincze és Inczédy Márton stb. A tisztelgésnél jelen vol­tak továbbá Sághy Gyula, Hentaller Lajos, Rákosi Viktor, Gál Sándor, Szatmári Mór, Várady Károly és Somogyi Aladár képviselők is. Pap Géza szatmári polgármester az oklevelet átadva, meleg szavakban emlékezett meg Kossuth Ferencznek az ország ügyeiben szerzett érdemei­ről és Szatmár városának ezekért való őszinte el­ismeréséről, ragaszkodásáról. Kossuth Ferencz megköszönve a kitüntetést, beszédében a többek között ezeket mondotta: Midőn engem Szatmár díszpolgárrá válasz­tott, e kitüntetés egy kegyeletes ünnepséggel volt kapcsolatban. Most azonban a díszoklevél át­adása időpontjának megválasztása politikai jelen­tőséggel is bír, mert arról tesz tanúságot, hogy az ország helyesli azt, hogy mi erősen helyt állunk amaz elvek mellett, a­melyeknek a lezaj­lott választások igazat adtak. A közvélemény­­megnyilatkozása mindenkor fontos alkotmányos országokban, de legfontosabb akkor, a­midőn az uralkodó késik tudomást venni arról a válasz­ról, melyet a nemzet adott, a­mikor megképezte­tett. A mi lelkiismeretünk arra nézve nyugodt, Ballay taraczot eszik. Az előbbi esetből körülbelül az tetszik ki, hogy a képmutatásnál még a csonka-bonka igazság is sokkal derekabb. Az élet azonban nincs úgy csupa axiómák­ból összeállítva, mint azok az asztalterítők, a­milyeneket az asszonyok mindenféle szinűi dirib-darab posztómaradékokból szoktak össze­varrni. Az élet inkább olyan, mint a gobelin; egy-egy darabból való. Még a képmutatás is szép lehet rajta, hacsak a maga helyére van állítva. Hiszen a gobelineken még a sertés is előfordul és nem botránkozik meg benne senki. Istenben boldogult Kállay Béniről, a bosnyák alkirályról van szó, a­kinek én földi életében is nagy tisztelője voltam. Nagy kár­nak vallom most is, hogy nem lehetett, bárha öt évig is, magyar miniszterelnök. Mert mély magyar, még­pedig európai magyar lelke volt. És mert jól tudott a vad lovakon is lovagolni. Hogy mit csinált Bosznia-Herczegoviná­­ból éppen annyi idő alatt, magam láttam. Talán senki úgy. Mert láttam mi volt ez a tartomány 1878-ban és láttam, néhány évi kormányzása után is. Nagy dolog a jó köz­­igazgatás, ha van. A narentai vasutat nyitottuk meg, akkor még csak a tengeri kikötőtől, Metkovicstól Mostárig. Ma már Raguzáig és Rocche di Cattaróig mehetünk rajta Budapestről. Az is egyike volt az ő nagy fájdalmainak, hogy magyarokat még kötéllel sem bírt fogdosni az ő országába. A vasút megnyitása sok mindenfélével volt összekötve. Blagaji kirándulás, disz­szemle, a tisztikar diszebéde, népünnep a mezőn. A tisztikar kitett magáért. Narentaparti szép kaszinójukban volt a díszebéd, még­pedig mindennel, a­mi hozzávaló. Pezsgő is bőven. Itt láttam, hogy mohamedán testvé­reink miképpen kerülnek Allah háta mögé. A­mikor itták a tiltott folyadékot, a köznép felé eső oldalán betakarták a poharakat a tenyerükkel. De ezt mi is így szoktuk tenni a pezsgőnél nagyobb dolgokkal. Nagy ebéd volt, nagyon nagy ebéd. A tisztek velünk magyarokkal különösen szíve­sen bántak. Hát bizony délután 4 óra lett, mire a fekete kávét is bekaptuk. A miniszter azonban pontos ember volt: — Kocsira urak, kocsira. Megyünk a népünnepre! Hatalmasan jóllakva és kissé vidám fej­jel érkeztünk ki a mezőre. Ott már a Kelet minden szine ragyogott. Turbánok, rezek, selyem-kaftánok, aranyos mellények, keleti díszben ragyogó devojkák, táncz, játék, kia­bálás, zsiv­ó, csók sasa! A középen nagy tűz égett. Abban kecskegödölyöket sütöttek nyár­son. Jaracznak ilyenkor okvetetlenül kell lennie, mint nálunk sült ökörnek. A balkánbeli regő­sök mellette Kraljevicse Markó történetét muzsikálva mesélték. Az alkirálynak pompás nyitott sátra volt. Úgy esett, hogy éppen velem beszélgetett, a­mikor — ősi szokás szerint — két díszbe öltözött mohamedán legény egy óriási nagy tepsin odahozta az első frissen sült taraczot. Utánuk két szerb legény a hozzávaló fehér kenyeret. Megbecsülték az alkirályt azzal, hogy őt kínálták meg legelőbb. Vele persze engem is. A­mikor behozták, már a szagától is majd hogy hanyatt nem estem. Ilyen ebéd és fekete kávé után nyárson sült taraczot! Hozzá még a zsír is csak úgy csöpögött a forró pecsenyéről, a­melynek a feje is meg­volt és bánatosan tekintett felénk: — Nézzétek, gyaurok! Ti ma milyen jól ebédeltetek, én pedig azalatt erre a sorsra jutottam! Kétségbeesve szóltam oda, persze magya­rul, a miniszternek: — Szent isten! Most én ezzel mit csi­náljak ? Kállay imponáló nyugalommal válaszolt: — Csak vágjon le a c­ombjából egy jó, darabot és kebelezze be. A népet tiszteljük­ meg vele. Előbb ő vágott. Utána én. Megfújtam a­ zsíros gödölye-pecsenyét és bekaptam. Hihe­tetlen averzió lepett meg. Szerettem volna nyomban kifordítani, de nem mertem. A nép a szájunkra nézett. Forgattam jobbra, for­gattam balra. Kállayra néztem, hogy adjon valami jó tanácsot. A fejem szédült és a gyomromban a pompás tiszti ebéd tiltakozott. — Be ne ereszd ide közénk azt a nyo­morult fiakecskét, mert kidobjuk! Kállay pedig szemmel látható gyönyör­rel falta a zsíros pecsenyét. A szemei szinte ragyogtak az élvezettől. A nép a sátor előtti kidülledt szemekkel bámulta őt és nagyon meg volt tisztelve, hogy az ő alkirálya mi­lyen jóízűen eszi a taraczot. 3

Next