Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)
1905-03-01 / 62. szám
Szerda, márczius 1. AZ ÚJSÁG tökből jött hír szerint elsősorban Tisza István gróf miniszterelnök, Csáky Albin gróf, Hodossy Imre, Dániel Ernő báró és Láng Lajos kaptak volna meghívást. A miniszterelnök bécsi útjáról azonban beavatott körökben mit se tudtak. Dániel Ernő báró maga kijelentette, hogy meghívást nem kapott s az itt említett többi politikus meghívásáról sem értesültek a pártban. A kormány tagjai nem jelentek meg a klubban, mert minisztertanács volt, amely késő estig tartott s a miniszterek a miniszterelnöknél maradtak estebéden. Itt említjük meg, hogy a biharmegyei szabadelvűért márczius 14-ére gyűlést hívott egybe, amelyen az országgyűlési szabadelvűpárt több tagja is jelen lesz. Ennek a gyűlésnek a napirendjén többek között egy indítvány is lesz, amelynek folytán Tisza István grófot a biharmegyei szabadelvű párt tiszteletbeli tagjává választják. (A függetlenségi párt.) A pártban mintha nap-nap után csökkenne a minden tranzakcióra hajlandó párttagok száma. Egyre erősebben hangoztatják, hogy a párt a maga elveiből nem adhat föl semmit. Ennek oka az, hogy a választóközönség is arra biztatja őket, hogy semmiben se engedjenek. Némelyik képviselőnek egész halom levél van a birtokában. Valamennyi a kerületből jött s mind azt írja, hogy a képviselő úr pedig maradjon meg a mellett, amit a választóknak ígért. Még a mérsékeltebb polgárok is legalább a magyar vezényszó elrendelését követelik. A képviselők természetesnek tartják a közönség ilyetén való gondolkozását és éppen ezért óhajtják, hogy a párt óvakodjék minden olyan határozat meghozásától, amely a magyar népnek a függetlenségi eszmékbe vetett hitét bármiképpen is megingathatja. Az igazság okáért azonban föl kell jegyeznünk, hogy többen kerületeik vezéreihez fordultak, mitévők legyenek egy esetleges koalíciós kormánynyal szemben, különösen az újonczkérdésben? Azt a feleletet kapták: szavazzák meg, de csak akkor, ha a párt nem vonhatja ki magát a szavazás alól. A pártnak ezek a tagjai dolgoznak a legkészségesebben a koalicziós kormány prosperitásának előkészítésén s erősen hangoztatják, hogy ragaszkodnak azokhoz a megállapodásokhoz, a melyeket a szövetkezett ellenzék Andrássy Gyula gróffal kötött. Hogy ezek miben sarkalnak, azt néhány képviselő kivételével csak az újságokból tudják s azt a három csoportba foglalt programmot emlegetik, a melyet Andrássy gróf bécsi útja alkalmából mi is közöltünk. A koalicziós kormány támogatásában már többen a szabadelvűpártiakat is igen szívesen látnák. Nagy bajnak tartják, hogy a párt erre az egységes felfogásra nem terelhető, hogy vannak olyan párttagok, és pedig nem csekély számban, akik függetlenségi kérdésben még a pártvezérrel szemben is készek állást foglalni. A válság megszüntetésére nézve általában véve nem hiszik, hogy márczius első napjaiban lényeges fordulat essék, sőt azt se, hogy addig kihallgatások történjenek, noha némelyek ma is majdnem pozitív formában emlegették Tisza István gróf miniszterelnöknek, Dániel Ernő bárónak, Csáky Albin grófnak, Hodossy Imrének és Láng Lajosnak a meghivatását. Márczius nyolcadikára Polónyi Géza és elvtársi környezete kritikus napot jósol, amennyiben szerintük ezen a napon a felség elnapolja a Házat, amit az ellenzék — még a királyi leirat felolvasása előtt — a kormány ellen való vádindítvány megtételével akarna viszonozni. A vádindítványt alkotmány- és törvénysértés czímén tervezik. Kmety Károly egyetemi tanár, Esztergom város képviselője, amint ezt már előre is jeleztük, ma belépett a függetlenségi pártkörbe. Kmety vasárnap Esztergomba utazott és választóival történt tárgyalás után határozta el magát a függetlenségi pártba való belépésre. Belépő nyilatkozatában azt írja, hogy a külön és önálló védelmi szervezet nem akadályozná Ausztria és Magyarország között az egyöntetű működést, de megszüntetné az örökös súrlódásokat a két állam között. Kmely tanár a hadsereg önállósításán kívül követeli a külön külügyi szervezetet is. A belépést a párttagok nagy örömmel fogadták. Kossuth Ferencznek Zichy Nándor grófnál tett látogatásáról ma is sok szó esett még. Egyik függetlenségi vezető politikus a találkozásról egy hirlapíróval beszélgetve, a következőket mondotta: — Kossuth Ferencz és Zichy Nándor gróf találkozása már annál is érdekesebb s lojális, mert Zichy Nándor gróf e találkozás által mindenkorra meg akarta cáfolni, hogy a néppárt a Kossuth-kultuszt nem tiszteli s abból nemcsak kivonja magát, hanem azt kisebbíteni is akarja. Egyebekben a párt tagjai nagyban készülnek márczius 15-ikére, amelyet a szokottnál fényesebb ünnepséggel akarnak megülni. A pártkörben különben ma kevesen voltak. A vezérek közül Kossuth, Thaly, Polónyi jártak fenn, aktuális politikai nyilatkozatot azonban nem tettek. (Szatmáriak Kossuthnál) Szatmár város közönsége a múlt szeptemberben a város közgyűlési termét Kossuth Lajos arczképével díszítette föl s ugyanakkor Kossuth Ferenczet a város díszpolgárává választotta. A díszpolgári oklevelet küldöttség hozta Budapestre s ma adta át a függetlenségi pártkörben Kossuthnak. A deputáczió soraiban voltak Kelemen Samu képviselő, Farkas Antal, Kovács Leó, Barta Kálmán, Bölönyi László, Tanódy Márton dr., Uray Géza, Fogarassy Sándor, Bekér János, Miklusovszky Antal, Krassó Miksa, Fejér József, Virág András, Kató Antal, Verőczi Ernő dr., Zabary Ferencz, Nagy Barna, Vajay Károly dr., Tankóczy Gyula, Ferencz Ágoston, Nagy Géza, Nagy Vincze és Inczédy Márton stb. A tisztelgésnél jelen voltak továbbá Sághy Gyula, Hentaller Lajos, Rákosi Viktor, Gál Sándor, Szatmári Mór, Várady Károly és Somogyi Aladár képviselők is. Pap Géza szatmári polgármester az oklevelet átadva, meleg szavakban emlékezett meg Kossuth Ferencznek az ország ügyeiben szerzett érdemeiről és Szatmár városának ezekért való őszinte elismeréséről, ragaszkodásáról. Kossuth Ferencz megköszönve a kitüntetést, beszédében a többek között ezeket mondotta: Midőn engem Szatmár díszpolgárrá választott, e kitüntetés egy kegyeletes ünnepséggel volt kapcsolatban. Most azonban a díszoklevél átadása időpontjának megválasztása politikai jelentőséggel is bír, mert arról tesz tanúságot, hogy az ország helyesli azt, hogy mi erősen helyt állunk amaz elvek mellett, amelyeknek a lezajlott választások igazat adtak. A közvéleménymegnyilatkozása mindenkor fontos alkotmányos országokban, de legfontosabb akkor, amidőn az uralkodó késik tudomást venni arról a válaszról, melyet a nemzet adott, amikor megképeztetett. A mi lelkiismeretünk arra nézve nyugodt, Ballay taraczot eszik. Az előbbi esetből körülbelül az tetszik ki, hogy a képmutatásnál még a csonka-bonka igazság is sokkal derekabb. Az élet azonban nincs úgy csupa axiómákból összeállítva, mint azok az asztalterítők, amilyeneket az asszonyok mindenféle szinűi dirib-darab posztómaradékokból szoktak összevarrni. Az élet inkább olyan, mint a gobelin; egy-egy darabból való. Még a képmutatás is szép lehet rajta, hacsak a maga helyére van állítva. Hiszen a gobelineken még a sertés is előfordul és nem botránkozik meg benne senki. Istenben boldogult Kállay Béniről, a bosnyák alkirályról van szó, akinek én földi életében is nagy tisztelője voltam. Nagy kárnak vallom most is, hogy nem lehetett, bárha öt évig is, magyar miniszterelnök. Mert mély magyar, mégpedig európai magyar lelke volt. És mert jól tudott a vad lovakon is lovagolni. Hogy mit csinált Bosznia-Herczegovinából éppen annyi idő alatt, magam láttam. Talán senki úgy. Mert láttam mi volt ez a tartomány 1878-ban és láttam, néhány évi kormányzása után is. Nagy dolog a jó közigazgatás, ha van. A narentai vasutat nyitottuk meg, akkor még csak a tengeri kikötőtől, Metkovicstól Mostárig. Ma már Raguzáig és Rocche di Cattaróig mehetünk rajta Budapestről. Az is egyike volt az ő nagy fájdalmainak, hogy magyarokat még kötéllel sem bírt fogdosni az ő országába. A vasút megnyitása sok mindenfélével volt összekötve. Blagaji kirándulás, diszszemle, a tisztikar diszebéde, népünnep a mezőn. A tisztikar kitett magáért. Narentaparti szép kaszinójukban volt a díszebéd, mégpedig mindennel, ami hozzávaló. Pezsgő is bőven. Itt láttam, hogy mohamedán testvéreink miképpen kerülnek Allah háta mögé. Amikor itták a tiltott folyadékot, a köznép felé eső oldalán betakarták a poharakat a tenyerükkel. De ezt mi is így szoktuk tenni a pezsgőnél nagyobb dolgokkal. Nagy ebéd volt, nagyon nagy ebéd. A tisztek velünk magyarokkal különösen szívesen bántak. Hát bizony délután 4 óra lett, mire a fekete kávét is bekaptuk. A miniszter azonban pontos ember volt: — Kocsira urak, kocsira. Megyünk a népünnepre! Hatalmasan jóllakva és kissé vidám fejjel érkeztünk ki a mezőre. Ott már a Kelet minden szine ragyogott. Turbánok, rezek, selyem-kaftánok, aranyos mellények, keleti díszben ragyogó devojkák, táncz, játék, kiabálás, zsivó, csók sasa! A középen nagy tűz égett. Abban kecskegödölyöket sütöttek nyárson. Jaracznak ilyenkor okvetetlenül kell lennie, mint nálunk sült ökörnek. A balkánbeli regősök mellette Kraljevicse Markó történetét muzsikálva mesélték. Az alkirálynak pompás nyitott sátra volt. Úgy esett, hogy éppen velem beszélgetett, amikor — ősi szokás szerint — két díszbe öltözött mohamedán legény egy óriási nagy tepsin odahozta az első frissen sült taraczot. Utánuk két szerb legény a hozzávaló fehér kenyeret. Megbecsülték az alkirályt azzal, hogy őt kínálták meg legelőbb. Vele persze engem is. Amikor behozták, már a szagától is majd hogy hanyatt nem estem. Ilyen ebéd és fekete kávé után nyárson sült taraczot! Hozzá még a zsír is csak úgy csöpögött a forró pecsenyéről, amelynek a feje is megvolt és bánatosan tekintett felénk: — Nézzétek, gyaurok! Ti ma milyen jól ebédeltetek, én pedig azalatt erre a sorsra jutottam! Kétségbeesve szóltam oda, persze magyarul, a miniszternek: — Szent isten! Most én ezzel mit csináljak ? Kállay imponáló nyugalommal válaszolt: — Csak vágjon le a combjából egy jó, darabot és kebelezze be. A népet tiszteljük meg vele. Előbb ő vágott. Utána én. Megfújtam a zsíros gödölye-pecsenyét és bekaptam. Hihetetlen averzió lepett meg. Szerettem volna nyomban kifordítani, de nem mertem. A nép a szájunkra nézett. Forgattam jobbra, forgattam balra. Kállayra néztem, hogy adjon valami jó tanácsot. A fejem szédült és a gyomromban a pompás tiszti ebéd tiltakozott. — Be ne ereszd ide közénk azt a nyomorult fiakecskét, mert kidobjuk! Kállay pedig szemmel látható gyönyörrel falta a zsíros pecsenyét. A szemei szinte ragyogtak az élvezettől. A nép a sátor előtti kidülledt szemekkel bámulta őt és nagyon meg volt tisztelve, hogy az ő alkirálya milyen jóízűen eszi a taraczot. 3