Az Ujság, 1905. szeptember/2 (3. évfolyam, 258-272. szám)

1905-09-16 / 258. szám

Szombat, szeptember 16. AZ ÚJSÁG hogy a hetediken, a mikor félreteszik a pörölyt, a gyalut, az ollót vagy a kaptafát, jogról álmodozzanak és kenyérről. Benn pedig fényes márványtermekben a választottak. A nép képviselői. Immunis mél­­tóságos és kegyelmes urak. Tele műveltség­gel, tudománynyal, lángoló hazaszeretettel. Pompában élnek és díszben járnak. A topán­­kások lakk, a fehérneműjük batiszt, a ruh­á­­sok finom angol kelme, a nyakkendőjük ne­héz selyem. Fogaton járnak, a széltől is óva, és minden lépésüket dicsőség kiséri és dúsan javadalmazza az ország . . . Ez a két tömeg messziről. És nézd meg őket közelről. A rongy nép, a­mely az utcza porában szorong éhesen, komoly és méltósá­­gos. A tenger ez, a mely félelmetes nagysá­gával és mélységével, pedig egyetlen hullám se fodrozza sima tükrét. Csak egyet mozdul­jon s romba dől előtte a büszke palota, csak hallassa a hangját s megriad tőle a gőgös kis tábor. De ők némák és mozdulatlanok s ha a jogtalanság érzése ökölbe szoritja a kezö­­ket, hamar elrejtik a zsebben. Ez a félszázezer. Bezzeg a másik tábor hangos és kér­kedő. Erőtlen ökleikkel verdesik a padot, vékony kappanhangjuk gőgösen sivít a leve­gőben. Fegyverük az orditás, lelkesedésük a hatalomvágy, hangjuk a köpködés. És amazokra künn azt mondják, hogy hazátlan bitangok és emezekre benn azt mond­ják, hogy a hon atyái . . . Ne elmélkedjünk és ne lássunk! Minek az, mikor gyászos a látvány, szomorú a kép ? .. Egyszerű krónikása a napnak olyan legyen, mint a kaleidoszkóp. A­ki belenéz, mutassa meg neki tarka képek változó sorában a nap eseményeit. Ne nézzen vissza a kaleidoszkóp !... C íme elmondjuk sorjában, a­mik történtek a mai szeptember tizenötödikén . . . A szoczialisták a képviselőhöz előtt. (A proletárok gyülekeznek.) Még szürke köd ült a fővároson, gyárak füstje és izzadó emberek gőze, már gyülekezni kezdtek a szoczialisták. A külvárosi utczák, a­hol sok a szegénység és kevés az emberi jog, apró Nem tervezett ő komoly nagy drámát. Esze ágában sem volt. Ő csak egy nagy és költői szerelem keletkezésének és kifej­lésének szép képét akarta megalkotni, két elite­ lélek egybeolvadásának lélekemelő látványát, azt a második fölvonást, melyben műve kivirul, él és megszűnik. A többi neki csupán konvenczió, színpadi szükség. így vagy úgy: mindegy. Valahogy. Például így: Kate lemond szenvedélyéről. Elzárkózik lelkében. Azt mondja Desmond-nak, hogy csak tréfált, ne vegye komolyan a bohóságot. Az­tán erőszakolja a házasságot Amy-vel. De Desmond nem az az ember, ki a csókban nem tudja megkülönböztetni az őszinteséget a tet­tetéstől; ő jól tudja, hogy Kate igazán sze­reti. Előveszi tehát a kis Amy-t, kivallatja és kiveszi belőle, hogy ha szabad választása volna, ő bizony inkább menne nőül a vele lelkileg is rokonabb fiatal lelkészhez, mint a könnyűvérű, örökké jókedvű művészhez. Ez a vallomás a legegyszerűbben megold mindent. Amy nagy megelégedéssel nyújtja kezét Re­verend Bartlett­nek , és Kate boldogan borul Desmond karjaiba. És az egész társaság nagy jókedvvel ül az ebédhez. Hogy ez nem sok ? Bizony nem sok. Összesen csupán egy franczia szellemű festőnek és egy angol lelkű írónőnek szerelme és házassága. Nem sok. De ha oly jól van előadva, rpipt e darabban, akkor éppen elég. És h­a fiatal úri kisasszonyokat is el­etecskéket bocsátottak magukból, a­melyek egyre dagadtak, nőttek és erősödtek, hogy mint hatal­mas folyamok keljenek útra és tengerré változva áraszszák el utóbb a parlament környékét. Már hat órakor minden irányból tódult a sokaság az egyes gyülekezőhelyek felé, a­minőt hetet jelöl­tek meg a vezérek. Ilyen gyülekezőhelyek vol­tak a Lehel-utczában, a Ferdinánd-téren, a Hu­nyadi-téren, az Almássy-téren, a Tisza Kálmán­­téren, a Ferencz-téren, Budán pedig a Pálffy-téren. Noha váltig ijesztgették a kereskedőket és boltosokat, hogy zavargások lesznek, tüntetések, ablakbeverés, mégis jóformán minden bolt és üzlet nyitva volt. Senki se tartott tőle, hogy a szo­czialisták szervezett és fegyelmezett hada akár emberben, akár vagyonban kárt tegyen. Csak egy­két óvatosabb kávés tette meg, hogy a nagy abla­kok előtt leeresztette a vasredőnyöket. Mintha az a vékony pléh védelem volna a tízezrek ellen, ha rombolni akarnak? És mintha a nyitott ajtó nem volna védelem akkor, a­mikor nem akar betörni senki ? . . . Csendben, rendben, nyugodtan vonultak a munkások a gyülekező­helyekre, jelekkel, zászlók­kal a szakszervezetek és egyesületek. És hét fő­pontján a fővárosnak már korán reggel közel tíz­­tízezer ember volt együtt, várva a feladást az indulásra . . . (A felvonulás.) hat-nyolc- egy-egy tízezerfőnyi csoporttal, de ezek is csak inkább parádénak valók voltak. A szoczia­listák maguk gondoskodtak a rendről. Minden csoportban persze száz meg száz feliratos póznát is vittek. Ilyenek voltak a fel­írások : ■— Jogot a népnek! . . . — A ki jó katonának, jó az szavazónak is!... — Adjatok jogot, hogy hazánk legyen!... — Jog nélkül nincsen haza! . . . — Éljen az általános titkos választói jog!... Ezeket a jelszavakat egyszer-másszor hango­san is elmondották s énekeltek is a felvonuló csapatok. A munkás­ marseillaise hangzott min­denfelé . .. (A parlament előtt.) A képviselőház környékét nagy és messze körben rendőrség tartotta megszállva. Óriási appa­rátussal, a főkapitány vezetése alatt jóformán az egész rendőrség kivonult, egész kis gyalogos és lovas hadsereg. A képviselő urak meg lehettek elégedve. Alaposan meg voltak védelmezve a ve­szedelem ellen, a­mely csak az ő agyukban volt meg. A rendőrök vasrudakkal kordont húztak a parlament előtt, még­pedig olyan nagy messzi­­ségben, hogy a szoczialisták óriás tömege sehogy se férhetett el a parlament körül. Panaszra is mentek a vezérek a főkapitányhoz, hogy adjon némi helyet a tömegeknek, mire Rudnay Béla olyanformán intézkedett, hogy a főrendiház előtt levő részén közelebb eresztette a tömeget a par­lamenthez. De így is, hogy fért volna el a beláthatat­lan tömeg az óriás téren ? Jobbra-balra a Duna­­soron, az összes mellékutczákon, nagy messzeség­ben ember-ember hátán állott, csudálatos rend­ben, nagy kitartással, bámulatra méltó fegye­lemmel. A képviselőház ablakaiból, a­honnan százá­val röppentek az aggodalmas tekintetek, megdöb­bentően impozáns volt a kép. Egy eleven tenger, a­mely tükörsimán folyik el a néző előtt, de a­melyről látnivaló volt, hogy háborogni is tudna és gályákat felborítani. És a képviselők, a­kik ugyancsak korán gyülekeztek ma a házba, nézték ezt a nagyszerű képet. Volt köztük nem egy, a­ki a vállát vono­­gatta.­­Könnyű volt neki, már belől volt a ház­Körülbelül egy időben indult el hét óriási menet hét különböző helyről a Szabadság-tér és a parlament felé. Négyes sorokban, katonás rend­ben, zászlóson, jelvényesen, egyes helyeken zene­karokkal vonultak a szoczialisták a koraiakon és szélesebb utczákon végig. Minden embernek vörös czédula volt a kalapján : »Éljen az általános titkos választói jog!« A legtöbbnek vörös volt a nyak­kendője is és­­ egyiknek-másiknak vörös szegfű is volt a gomblyukában. Ilyen persze nem mind­egyiknek jutott. Minden három-négy lépésnyire jobbról és balról oldalt vörös karszalagos rende­zők haladtak, mint katonáéknál a tisztek. S a rendezőnek egy szava, egy intése mindig elég volt, hogy lassítsa vagy gyorsítsa a menetet, vagy pedig megszakítsa az utczasarkokon, a­hol kocsik vagy emberek torlódtak össze. A szoczialisták haladtak a maguk útján, de nem akasztottak meg senkit az útjában. Rendőrök is haladtak a menettel. Mindössze lehet vinni hozzá a színházba. A mai korban, az irodalom divó irányzatai mellett, ez is valami. Ibsen tartalmasabb, de a lidércznyomás, melyet okoz, nehéz. Vannak, a­kik szeretnek a színházba menni és aztán mégis jól aludni. Ezeknek az irodalom se adjon Porto-t és Xeres-t. De limonádét! Ha jó ? . . . Persze játszani ezt a darabot nálunk nehéz, igen nehéz. Először azért, mert nálunk a színpad köreiben nem igen ismerik sem az angol népet, sem az angol életet. Mikor az angol darabnak valamely karri­k­aturális vo­nása van, nálunk is eltalálják a hangot és érvényre emelik a művet. Éppen azért, mert közönségünk is csak a torzképekből ismeri az angolt és mert sok oly dolog, mely Angliában természetes és jellemzetes, nálunk furcsának, torznak látszik. De mikor az angol mű tisz­tán erkölcsfestő, -- comédie de moeurs — akkor nem egyhamar talál bele sem a színész, sem a közönség. Idegenszerűnek látszik, de valódi értelmét csak ritkán veszszük ki belőle. És ha az ily darab még költői szellemű is, mint Davies műve, akkor áll elő a máso­dik nehézség, mely fokozza, tetézi a félre­értést a színpad és a közönség között. Hogy ez mért van így ? Azért, mert mi negyven év óta elszoktunk a poézistől, a­mint hogy ezt czikkünk elején kifejtettük. Mi nem kedveljük többé a költészetet. Egyes ember igen, de tágabb körben nem. A sivár utilitárius szellem, mely a közéletet nálunk­­ elárasztotta, ellepte és egészen hatalmába vette, nem engedi meg a léleknek, hogy a képzelet hímes játékaiban őszintén gyönyör­ködjék. Képtelenné is teszi a szellemeket arra, hogy a szépet naiv nyíltsággal élvezzék. Az olyan darabnak tehát, mely angol erkölcsöket fest és a balsors tetőzéséül még poétikus is, kétszeresen meg kell nálunk buknia. Kata néni egyelőre meg is bukott. És ha valamelyik kollégám azt írná, hogy csúnyán bukott, nem mernék határozottan ellent­mondani. Mert ép­pen az a része bukott meg legalaposabban, melyet én oly nagyon szép­nek találok, melyet hajlandó volnék a modern irodalom egyik remekének kikiáltani. Szánom-bánom tévedésemet, ha tévedés. De véleményemet kimondom. A kritikusnak, mikor az igazságról van szó, könyörtelennek kell lennie, köny­örtelennek még önmagával szemben is. Azt mondtuk, hogy a darab »egyelőre« bukott meg. Mert még mindig él bennünk a hit, hogy ha oly jeles művészek, mint Csil­lag és Császár — kik a mű föntartására ma is megtettek minden tőlük telhetőt — a kö­vetkező előadásokban, még jobban beleélvén magukat feladatukba, kedvezőbben hangolt közönségre találnak, akkor a darab még min­dig sikerre, sőt nagy sikerre is virulhat. Kí­vánjuk ezt a műnek és kívánjuk a művészek­nek, kiknek mai működésük után is szívesen adózunk tiszteletünkkel és elismerésünkkel. Az előadás gondosan volt betanítva és fényesen rendezve. *­i „ Kender József. 3

Next