Az Ujság, 1906. szeptember (4. évfolyam, 239-268. szám)
1906-09-01 / 239. szám
Budapest, 1906. IV. évfolyam. 239. szám. Előfizetési árak. Egész évre.. ... 28 k. — fi Félévre ...___ 14 » —•» negyedévre « 7 » —■» Egy hóra „ „ „ 2 » 40 4 Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. ff Szombat, szeptember 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. I. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi út 54. e& Telefon 64-01—02—01 Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS. Kétnapi kínos hallgatás után ma végre eszükbe jutott a megváltó kifogás. A zágrábi községtanács, mely Boszniát annektálni akarja, tizennégy Szarcsevics-pártiból és harminchat nemzeti pártiból áll. Tehát egyetlen rezoluczionista sincs benne. Ez a határozat tehát nem az új horvát politikáé, hanem a régié. Tehát ez a horvát szemtelenség nem bizonyít az ő horvátbarátságuk ellen, sőt ellenkezőleg. Mutatja, milyen komiszak azok, akikkel szemben győztek. Hiszik ezt ők maguk ?’Nincs módunkban hamarosan utána nézni, várjon így állt-e össze a zágrábi községtanács, revízió nélkül pedig egyetlen állításukat sem szabadelhinni. De hát téve-tagadva : sgy van. Hiszik-e a jámbor magyarónok, hogy a rezoluczionista Horvátország tiltakozik e határozat ellen ? Nem ugyanaz a szellem diktált a nemzeti párti horvátoknak, mely a rezoluczionista horvátokkal Fiumét reklamálja magának ?* Ugyan, ugyan ! A horvátok fölfalják egymást, de mikor arról van szó, hogy Magyarországból kapjanak egy zsíros falatot, akkor közös gyomruk van. SR A hadakozás, azaz a védekezés hevében Lengyel Zoltán furcsa kis vallomásokat tesz. Az elv- és fegyvertársaknak különös megbecsülése nem ri ki belőlük. Ma azt kottyantja ki, hogy ama híres és nemzeti felháborodást szülő november 18-án a pártja lebunkózta, mert meg akarta akadályozni a zsebkendőszavazást. Az volt a jelszó, hogy hagyni kell Tiszát, sőt némelyek szerint, ha nem akarna, rá kell kényszeríteni Tiszát az erőszak elkövetésére. — Tehát, akik november 18-át a szólásszabadság és alkotmány nemzeti nagy sérelmének tekintették, azt vallották, hogy Tiszának ezt el kell követnie. Hogy miért, azt is értjük. Ők nem akarták abbahagyni az obstrukciót, mert ez ártott volna a népszerűségüknek, de viszont átlátták, hogy abba kellene hagyniuk, önként, soha, de erőszakkal , szívesen. Ha ez után az árulás után Lengyel Zoltánt még meghagyják hazafinak, akkor ők majdnem olyan nemeslelkűek, mint Lengyel Zoltán, aki tudva róluk ezt, még mindig nagyrabecsüléséről biztosítja őket. * Ha egy újságíró restél valami közhelyet leírni, vagy attól tart, hogy a szerkesztője elcsapja, mert erről a dologról okosabb mondanivalója nincs, akkor úgy segít magán, hogy megintervenál egy államférfiút. Ez azután elmondja a banalitásokat s az újságíró mentve van, sőt dicséretet is kap, hogy az államférfim szólásra bírta. Ezért közölnek az újságok oly sok államférfi-nyilatkozatot, még a Hadik János belügyi államtitkárét is, a kivándorlásról. Nincs újságíró aki meg merné írni, amit az államtitkár kimondani mer. Hogy a kivándorlás csábítás műves közgazdasági okai vannak. Az ördögbe is, hát csak ennyit tud a kivándorlásról az, aki szabályozni és csökkenteni akarja ? Hiszen ahol ilyen hozzáértés igazgatja az országot, onnan csakugyan jobb kivándorolni ! Gallasi. írta Andronicus. — Siamo in ritardo. Késésben vagyunk. Ez volt az olasz vasútinak közömbös felelete, mikor másfél órával utóbb, semmint az Orario, a menetrend szerint Gallatriba kellett volna érnünk, azt kérdeztem tőle, mikor érünk már oda. Eleget utaztam Itáliában s tudom, hogy a hivatalos Orario merőben tréfa. Nincs rá eset, hogy a szerint érkezzék vagy induljon olasz vonat, ha még olyan direttissimo is. Márpedig, amelyik Gallatriba visz, az csak nyomorult mellékvonalon döczögő misto, azaz vegyes. Személyszállító kocsis kerekekre rakott disznóólak. Ki van bennük írva, hogy si prega di non sputare, kéretik nem köpködni. Ami csak kérés, az nem tilalom, mondja erre a benszülött utas, signor Spatarini és nem teljesíti a kérelmet. Késtem én már olasz vonaton 24 órát is, mikor a tréfás Orario szerint az egész út csak négy órás lett volna. (A magyar vasút ugyanannyit körülbelül egy óra alatt fut meg.) A másfél órai késés tehát nem volt számomra meglepő. Csak azért tett idegessé, mert még aznap este jelen akartam lenni Gallatinban Gallatin herczegnő garden-party-ján. A kerti mulatságra nem meghívóm volt, csak ajánlásom. Előtte való nap a fő vasúti vonalon, egy nagyobbszabású forgalmi zavar alkalmából órákig egyazon bakterház árnyékában lebzseltem egy igen rendes úrral. Unalmunkban összebarátkoztunk. Kisült, hogy új barátom Rómában működő német bankár, Von Krafft-Lupp az előkelő neve. Megtudván, hogy másnap Gallatriba szándékozom, felbiztatott: menjek el ott Gallatri herczegnő holnapi nagy garden-party-vkva, melyen ő, bár meg van hiva, nem jelenhet meg. S kihúzta zsebéből az aranyszegélyű nyomtatott meghivót s felirta üres hátlapjára, hogy a herczegnőnek engem ajánl vendégül, maga helyett. — S a herczegnő elfogadja az ilyen ajánlást? — kérdezem. — Még pedig igen szivesen — felelé önérzetesen von Krafft-Supp. — Ha olasz írná, orrot fintorítana rá, de nekünk németeknek nagy itt a tekintélyünk. Kivált a Bankwesen terén, melynek java egészen a mi kezünkben van. Az olasz arisztokráczia pénzügyeit mind mi kezeljük. A Galiatin herczegi családét éppen én. Oly nyugodtan elmehet a herczegnőhöz az én ajánlásommal, mint a csekkemmel akármelyik bankba. Ha bene, el is megyek. Érdekelt egy úri olasz mulatság. És most már azon aggódtam, hogy elesem attól, ha a vonat, melynek délelőtt tizenegykor kellett volna Gallatriba érni, véletlenül estig sem ér oda. Déli fél kettő után, az én kertemre, kezdtünk kissé jobban sietni. De egyszerre nyílt pályán megálltunk. — Mi baj? Az, hogy az ilyen gyorsasághoz nem szokott misto-nak a heves forgástól meggyuladt egy kereke. A rengeteg sok szeretetreméltó csibészből álló kalauz-személyzet pedig leszállt s nézte a füstölgést. Lassanként az utasok is a kalauzok köré gyülekeztek s szintén nézték. Közben tanácskoztak s jókat nevettek. Én azonban, barbárul törve Dante nyelvét, szónoklatot tartottam a sokasághoz. Elmondtam, hogy engem Gallatri herczegnő türelmetlenül vár, tehát akárhogy is, gyerünk tovább. A gépész megszánta Gallatri herczegnőt, s kezében lövésre készen tartva egy szikvizesüveget, ő is lemászott a mozdonyról. Odacsammogott a füstölgő kefékhez s vidáman lefröccsentette. A kerék rögtön rendben volt. — Niente — monda az ügyes ember önelégült humorral. Nevettünk, megéljeneztük, beszálltunk s robogtunk. Pont kettőkor befütyültünk Gallatin állomásra. Ez az állomás arról nevezetes, bár a Baedeker nem említi meg, hogy itt van a buffetben Dél-Európa legvirágzóbb légykulturája. A kirakott hideg sült csirkéken szemünk láttára kelnek ki a petékből a hemzsegő nyüvek. Hanem Gallatin, a város, gyönyörű. Magas, meredek sziklahegy tetején épült s már a középkorban készen volt, óriási csodadómjával, egy sereg büszke palazzójával, remek közkútjával s szeszélyesen egymás nyakára mászó terméskő-házaival. Itt a tizenötödik század óta minden csak állja a vihart és a napfényt. Vagy, ami nem állja, az romladozik. Egyéb új emberi alkotás, mint az angol kéjutazók számára tökéletes comfort-tal berendezett dölyfös, pompás Palace Hotel, nincs Gallatiiban. E mögött egy nagyszerű gótikus palota kocsiszínné van átalakítva az angol uraságok automobiljai részére. A nép fő kenyérkeresete, hogy az automobilokon száguldozó angolokat megkoldulja. Ha pedig e rideg emberek nem vetnek neki soldino-t, a benszülött ügyesen elütteti magát az automobilokkal s aztán kártérítést követel. Az angolok Galiatinban, hol minden csak Lapunk mai száma 28 oldal. Csehek és magyarok. Manapság már semmi sem nevetséges, mert a bolondok kezében az ország sorsa van. Tegnap még Kovács Ernő úr privátbogaráról volt szó, ma már Klosac úr óhajt tanácskozni a magyar miniszterekkel, és az ifjú csehek pártja hivatalosan pontokba akarja foglalni, mit várhatnak ők Magyarországtól s mit vár Magyarország tőlük. Készül tehát a szövetség egy független szuverén állam s egy másik független állam egyik tartománya között. Ez az uraknak nemzeti és állami önérzetére vall. De nem hivatalosan, mert mint Klosac úr igen helyesen mondta, a magyar kormány nem szívesen menne bele a játékba, hanem csak mozgalmilag, felelőtlenül. Ez meg az uraknak az őszinteségére vall. Egészben pedig nem tudják, hogy mit csinálnak. A csehek azonban tudják. A cseheknek nyereség, ha velük, mint tartománynyal, egy független állam tárgyal, mint egyivású féllel. A csehek nem követelnek önálló vámterületet, ennélfogva egészen logikusan törekedhetnek szorosabb és közvetetlenebb kereskedelmi összeköttetésre Magyarországgal. De Magyarország mai többségénél fogva az önálló vámterületet akarja s csinál szabad kereskedelmi forgalmat annak az államnak egyik tartományával, melytől a maga egészében gazdaságilag emanczipálódni akar. Hol itt a józan ész ? A csehek okosak, mikor az osztrák németekkel szemben a magyarok szövetségét keresik. Hisz egy erővel több áll