Az Ujság, 1907. június (5. évfolyam, 130-142. szám)

1907-06-01 / 130. szám

Szombat, június 1. az újság — Batthyány Tivadar gróf lemondása. Gróf Batthyány Tivadar, a függetlenségi párt alelnöke, — hir szerint — lemondott erről a tisztéről. A le­mondó­­levelet a múlt héten eljuttatta Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszterhez, mint a függet­lenségi párt elnökéhez. Kossuth azonban még nem terjesztette a lemondást a párt elé. A lemondás egyrészt a miatt az elutasítás miatt történt, a­melyben a párt a bécsi­ pozsonyi villamos vasút tervét részesítette, másrészt a miatt, hogy a vasúti pragmatika dolgában Batthyány gróf ellentétbe került a pártelnökkel, Kossuth Ferenczczel. Batthyány gróf nagy el­foglaltságára hivatkozva, ismét kérte Kossuthot, hogy az­­elnökségtől való fölmentését siettesse.­­ Egy történeti példa. Baráti kézből kapjuk a következő sorokat : Mac Donagh­ hírneves munkáját olvasom ,az angol parlamentről«. Aktuálisnak tartom belőle czitálni, mit tartott lord Beaconsfield a koalí­­czióról. Szó szerint idézem : »1852-ben az alsóház ülésén, a­melyen Derby lord első minisztériuma — a­melyben Disraeli a kincstár kanczellárja tisztjét viselte — megbukott Gladstone egy módosítása következtében, a­melyet egy költségvetési tételhez nyújtott be a whigek, radikálisok és peelisták támogatásával, Disraeli (lord Beaconsfield) a szavazás előtt harczias beszédében ezeket mondta : »Tudom, hogy egy koalíc­ióval állok szemközt. A kombináczió sike­rülhet, efféle kombinácziók már azelőtt is sike­rültek, de a koalícziók, ha sikeresek voltak is, mindig azt tapasztalták, hogy diadaluk csak rövid ideig tart. Azt az egyet tudom, hogy Angol­ország nem szereti a koalícziókat.« A szóban forgó koalíczió Abercromby és Russel lordok vezetése alatt csakugyan nem is volt sikeres. »Minden koalicziós kormány nélkülözhetetlen feltétele az, hogy a tagjai egyetértsenek« — monda sir Bulwer Lytton Edward. Ebben az esetben nézeteik messze szétágaztak.«­­ Zichy Aladár gróf szövetkezetei. Híre járt ma, hogy Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter bizonyos hitel- és fogyasztási szövetkezeteknél érdekelve van és hogy ezek ér­dekében állami segélyt akar közvetíteni. A kor­mány ezt a hírt m­a este megczáfoltatta. A Kossuth és a kisiparosok. A budapesti ipari szövetkezetek elnökei értekezletet tartottak a kisiparosok küldöttsége és a kereskedelmi minisz­ter között tegnapelőtt fölmerült affér tárgyában. Ezután testületileg tisztelegtek Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszternél. A tisztelgőket Thék Endre vezette s a küldöttségben voltak: Gelléri Mór, Horváth János dr. és Soltész Adolf dr., Bar­­tolffy János, az asztalos-, Bittner János, a hentes-, Baross Soma, a bádogos-, Breitner Lipót, az arany­műves-, Damjanovics Ödön, a czipész-, Fock Géza, a mázoló-, Germán Gyula, az órás-, Glattfelder Jakab, a kovács-, Hermán Ödön, a kárpitos-, Hlatky Ist­ván, a kádár-, Jakabfy Ferencz, az építő-, Juszt Péter,­­ a fodrász-, Melkó Bertalan, a szíjgyártó­­ipartestület elnöke, Prindl Ede, Sekunda V. József, a pesti, Feti János a budai vegyes ipartestület elnöke, Spolarics György, a sütő-, Stoll Nándor, a női szabó-, Stück Ferencz, a c­ukrászipartestület elnöke, Vikár Béla, a budapesti szabóiparosok szövetségének elnöke. Thék Endre előadta, hogy mindannyian megbotránkozással vették tudomá­sul azt az inc­idenst, a­mely a miniszter és a kis­iparosok nevében nálajárt küldöttség között tör­tént és sajnálkoznak a történtek felett. Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter elmondotta, hogy semmi fontosságot sem tulajdonít annak a kelle­metlen inc­idensnek, a­mi tegnapelőtt történt, mert meg van arról győződve, hogy azok az emberek, a­kik előtte megjelentek, nem saját értesüléseik folytán fejezték ki véleményüket, melynek sértő módon adtak kifejezést, hanem föl voltak búj­to­gatva, s fölbujtogatta őket az, a­mit olvashatni is sok helyen és nagyon is gyakran. Igaz, hogy az első perc­ben zokon vette azt, hogy éppen kis­iparosok fogták föl úgy a dolgot, hogy érdekekben semmit sem tesz. Hogy mindazt, a­mit tenni akar, még nem tehette meg, azt ő maga tudja legjobb. De vegyék figyelembe, hogy mindössze csak egy éve van a kereskedelmi kormány élén, a­mely idő alatt a kereskedelmi tárc­a különböző ágaiban kellett igen nagy feladatokat megoldania. Végül hálásan köszöni, hogy nála a kisiparosok e kül­döttsége megjelent, hogy a kormányt bizalmáról biztosítsa.­­ A szoczialista párt a választói jogért. A szocziáldemokrata párt erélyes mozgalmat indí­tott az általános választói jog érdekében. Vasár­nap kétszáz népgyűlés volt az ország minden részében, ma pedig röpiratot adtak ki 20.000 példányban. A röpirat czime: Jogot a népnek. Ezt a röpiratot az agitácziós röpiratok egész soro­zata fogja követni.­­ A vasutasok törvényei. A koalíc­ió hol­nap, szombaton délután öt órakor közös ér­ekez­­letet tart a vasutasok fizetéséről és a vasúti szol­­­gálati rendtartásról szóló törvényjavaslatok dol­gában. A képviselőház közlekedési bizottsága ma dél­után Andrássy Géza gróf elnöklésével ülést tar­tott, a­melyen a vasúti szolgálati rendtartásról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Sümegi Vilmos kérte, hogy az alkalmazottak sorából azokat, a­kik legalább tíz éve végeznek vasúti szolgálatot, a vasúti tisztképző tanfolyamot elvégezték és jogi kvalifikác­ióval is bírnak, a vasúti igazgató­sághoz nevezzék ki. Szterényi József államtitkár kijelenti, hogy a kérést a végrehajtási utasításba felveszik. A többi szakaszt a bizottság Lázár Pál, Batthyány Tivadar gróf, Szász József fel­szólalásai, Szterényi József államtitkár felvilágo­sításai után elfogadta.­­­ Mentelmi ügyek. A képviselőim mentelmi bizottsága ma délelőtt Gál Sándor el­öklésével tartott ülésében Hédervári Lehel dr. előadó javas­lata alapján felfüggesztette mentelmi jogát Török Ferencz dr. képviselőnek becsületsértési, Blahó Pál kihágási, Ivánka Milán nemzetiség elleni izgatási ügyében, maga az élet, melynek összes czélja itt van, itt, a­hol épp mi vagyunk. Küzdelem az élet. Czélja és öröme egy és ugyanaz. Azonban alig hogy rájöttünk e gondolatra, észre veszszük, hogy mögöttünk még hatal­masabb zaj morajlik, melyet épp mi hagy­tunk hátra. Csodálatos! A mi saját élet­­dalunkat, melyet az imént zúgtunk, most úgy halljuk, mintha más valaki zengené. Kissé magunkhoz térünk, sárgásbarna ör­vényt vetve a felszínre. Valóban elvesztettünk-e valamit ? Nem ! Ez lehetetlen. S nyugtalan felszíni forgatagban sziszegő tajtékot verünk széjjel, kitágítva medrünket, a­mennyire lehetséges. De a moraj erősödik, egyre erősödik. Ez tehát nem a mi életünk volt. Kivehetjük, hogy előttünk van és megfigyeljük. Távoli zúgásra vált és rajta kívül egy újabb világnak hangja hallatszik: mintha valami kőfejsze csattogna a parti szík­eken. Mi jön tehát most ? Mi történt ? Előbbi egységünk felbomlik. Hite sincs a patak vizének, megszűnt minden régibb irány és út. Mindnyájan összekeveredtünk, végtelen tömeg apró én ! Előre, tovább ! — gondoljuk mindannyian és széles, sebes, mély áramlat gyanánt előre ömlünk simán, zajtalanul. Szédítő a vágtatás, de egyenletes és tö­kéletes,­­ sehol a legcsekélyebb forgatag. Nem, ez nem a régi sors ! A part égerfáinak legalsó ágai békésen hajolnak a víz tükrére és leveleik szinte simo­gatják a habokat. Karcsú nyírfák kacsintanak át az égerfák fölött, csodálkozva rohamukon, mintha annak czéljáról tanakodnának. Kedvünk volna megállapodni. Kissé szégyeneljük, hogy így sietünk a nagy tömeggel, a­nélkül, hogy tudnák : hová, miért ? Mindnyájan ugyanezt érezhettük, mert vágtatásunk egyszerre megcsillapult s hirte­len megszabadultunk a feszültségtől, melyben voltunk, s lassan elszéledtünk tágas medrünk­ben idestova. Mindnyájunk előtt világos lett, hogy az élet felfogásában tökéletesen tévedtünk. Mind az az óriás küzködés, melyet véghez vittünk, nem vitt közelebb minket a boldogsághoz. Csupán egyre többet vesztettünk el a reményből, hogy valaha meg­valósít­hassuk külön vágyain­kat. Feloldhatatlan egységben vagyunk és akaratunk nélkül megszabott utat végezünk. Folyásunk csöndesedtével és medrünk szé­lesedésével a szél az imént fölszántott földek illatát hozta felénk, s mig mi némán valánk, a viz színén ez a suttogás surrant tova : »Nincs neked külön czélod, szegény viz. Esőként hullottál le, megnedvesitetted a föl­det, azután ér gyanánt csörgedezve megindul­tál, szennyet szállítottál, apró kőport gyűj­­töttél egybe, homokká őrled a zuhogóban s áramoddal az eke alá terítetted őt. Életed olyan, hogy semmit sem ér saját czéljaid haj­szolása. Sohasem jutsz oda, a­hová törekszel. Nincs külön boldogság. Már ideszállítottad a homokodat, megtetted kötelességedet. Menj békében.« Folyásunk csöndesedten csöndesedett. Elhagytuk az utolsó homokszemecskét is, megtisztultunk és elcsöndesedtünk. — Irány­­talanul elszéledtünk.­­ Szemmel láthatólag közeledik az élet vége. « Többé nem tudom egybetartani a társakat, kikkel vándoroltam. Nem bírom szemmel tar­tani , hol vagyunk, hová megyünk. Nem ér­tem a­ múltat, nem látom be a jövőt. El­maradnak a halászó helyek, az unalmas híná­rok és vízi növények indái. A partok alacsony vonalakká válnak az éghatár szélén. A közeli és távoli tájak lassan-lassan egybefolynak. Nem érzünk talajt alattunk. Előttünk köd és szürkeség. Többé nem változtatjuk egymáshoz való helyzetünket. Talán nem is mozgunk már. Néha úgy vagyok, mintha én nem is létezném, hanem csak a többiek, máskor meg úgy érzem, hogy egyedül én maradtam meg, a többiek pedig valahová elmentek, a­hová én nem kö­vethetem őket . . . Minden csöndes. Minden­nek vége , semmi mozgás sincs többé. Ez volt tehát minden ! Mintha örök álomba szédülnék. De mi ez ? Különös ringatást­­ érzek, mely fölemel, majd lebocsát : föl-le, föl-le . . . Nem alszom. Csak mindentől megszaba­dulok. Ringatózunk, ringatózunk ... Ekkor bensőm megremeg, kéjes remegés jár át. Élek! Én vagyok én, egymagamban. Ismét tün­dökölhetek, mint a tükör, s az ég színeit szem­lélhetem magamon. A nyugvó nap fényében végigsuhanhatok a part kövein és játszadoz­­hatom a kis homokszemek között. De egyszersmind körülölelem a földkerek­séget, több világrész partjait moshatom egy­szerre. A nevem : világtenger. Nagy és szabad az én utam. Szebbről víz még nem álmod­hatott. S legnagyobb örömet okoz az a tudat, hogy minden, a­minek neve víz, én belém ömöl, a hogy egyetlen csepp sem veszik el. Azokat, melyek a föld mélyébe szivárognak, a forrás tisztán hozza vissza a napvilágra, a patak a folyamba, a folyam­on belém siet. S a mely cseppeket a forgatag a part köveire dob, melyeket a nap fölszárit, azok felhőkbe szállnak s ismét lehullanak és velem egyesülnek. Mert én magam küldöm őket köd alak­jában a föld fölé, s ők visszatérnek hozzám és ők bennem élnek s én ő bennük- 3 . A dijnokok mozgalma. Az Állami Dijnokok Országos Szövetsége a dijnokok jobb megéhetésére és jövőjük biztosítására vonatkozó törvényterve­zetet készített, melynek érdekében országos moz­galmat indítanak. Május hó 28-án a szövetség védnöke, Batthyány Tivadar gróf jelenlétében érte­kezletet tartottak a dijnokok. Az ülés megnyitása után Adorján alelnök üdvözölte Batthyány grófot. Majd Havasi szövetségi titkár vázolta az állami dijnokok végtelenül sanyarú helyzetét. A titkár szavaira Batthyány gróf reflektált. Helyeselte, hogy a dijnokság szervezkedéssel igyekszik állapotán javítani. Hellenreiner, Németh, Schlachte, Kobold és Világhy választmányi tagok hozzászólása után

Next