Az Ujság, 1908. március/1 (6. évfolyam, 54-66. szám)
1908-03-01 / 54. szám
2 a kelleténél tovább tartott. Nem is beszélve már arról a nagy árulásról, melyet a koalíció a nemzeti gondolkozáson és legnagyobb eszményeinken elkövetett, pusztán a pártok csafatokká való elmúlása is megmagyaráz mindent. A politikai pártok ily nagymérvű szétrongyolódása eleddig ismeretlen volt a magyar alkotmány történetében. Ennél sokkal kisebb mértékű belső disszolucziók is súlyos válságok és nagy megaláztatások forrásai lettek reánk nézve : mitől kell tehát rettegnünk most, amikor mindennap új politikai csoport-csafatokat látunk, meglebbenni a szélben ? És nem az országban, — mert ehhez az országnak csakugyan semmi köze — de bent a parlamentben. Sőt bent magában az úgynevezett többségben, amelynek összefüggése szemmel láthatólag elveszett. Egységes ellenzékről, amire pedig az alkotmánynak soha nem volt olyan szüksége, mint most, még csak beszélni sem lehet. A koalíczió oktalan hölyfe kezdettől fogva elgázolt minden magyar ellenzéket. A szélsőbalról letöredezett elemek, az úgynevezett disszidensek, föltétlenül képtelenek ellenzékké tömörülni. Minden egyes darabjuknak más színe, más érdeke és más sérelme van. Ezek csak személy szerint vannak az ellenzéken és ad hoc. És mindenki a maga kezére harcol. Mit mondjunk többet egy olyan ellenzékről, ahol Lengyel Zoltán, Polónyi Géza, meg Eötvös Károly »együtt« ágálnak. Mert harcznak az ilyen nem harc, és nem is lehet soha. Az ország ennek hasznát nem láthatja. Ami pedig kívülök van, szintén csupa foszlány: demokraták, szoczialista-forma képviselők, kullogok. Vagy nem foszlány, de akkor disszolút elem és veszedelmes: horvátok, tótok, románok, szerbek. Még nagyobb dolog a koalíczió belső rothadása. A függetlenségi pártban, ha régi meggyőződése és iránya tökéletesen el is züllött, a többség nyers energiája megmaradt. Hogy az országnak a veszély Sperlingné. Maga még csak nem is csizmatisztító. Maga csak egy öreg játékos, aki már csalni se tud. Csak akar csalni, de nem tud. Stefi gróf (leteszi a kártyát): Kérem, mama, én hölgyekkel szemben mindig udvarias vagyok, de ne tessék engem sértegetni, mert ha még egyszer ilyet mond, én örökre kiköltözöm ebből a házból. És maga jól tudja, hogy mi ennek a vége, mert ez már éppen ötödször fog megtörténni. Akkor persze a Tónika utánam rohan a vendéglőbe és sírva kér bocsánatot, maga pedig megint ki fog kapni. Sperlingné: Nekem még a Tónika se parancsol. Különben ne érzékenykedjék, hanem vegye fel a kártyáját és folytassuk. Mintha nem tudná, hogy tréfálok ! De magának könnyebb a lelke, ha jeleneteket csinálhat és panaszra mehet a Tónikához. Stefi gróf : Tudom, hogy magánál ez tréfa, de az ilyen tréfák nem az én ízlésem szerint valók, és föltettem magamban, hogy le fogom erről szoktatni. Azért nem is kártyázom tovább, amíg bocsánatot nem kér tőlem. Már csak azért se kártyázom tovább, mert látom, hogy nagyon szeretne tovább játszani. Csak azért se ! Sperlingné Csak ne kiabáljon ! A Tónika a szomszéd szobában alszik, és tudja, hogy a Tónika nagyon haragszik, ha délután félnégy előtt felköltik. Stefi gróf: Nekem senki se parancsol. A római pápa se. Sperlingné: Csak a Tónika. De attól ,aztán reszket. Stefi gróf: No igen, a gyöngédség, ez napjaiban egymaga adjon többséget és kormányt, amint ez az alkotmányból következett volna, arra képtelen volt. Sőt gyáva. Ennél is több: kapzsi. Mivel a hatalom birtokába csak a hatvanhetes kisebbség által juthatott, koabált vele. Mondjuk , eladta magát neki. Hataloméhsége akkora volt, hogy a benne levő legliberálisabb elemek még a reakció embereivel, a néppárttal is szövetkeztek. Ezzel azután nemcsak a nemzet függetlenségi eszményeit verték agyon, de agyonverték a haladás eszményeit is. Mindenki tudhatja, hogy az országban progresszív meggyőződést vallani ma annyi, mint »hazaárulónak« lenni. Most a függetlenségi párt belső világossága egyre jobban érzi rabszolga állapotát. Nagy csoportok képződnek benne, hogy — amint ők mondják — az őket illető többségi jogokat birtokba vegyék. Egy csöppet sem vagyunk szentimentálisok, mint ők sem azok. A régi nemzeti követelések programaiba állításáról nincs szó. Csak a birtokról. Tíz évre való étlapot követelnek, amelyen a nekik tetszős ételek álljanak. Mert ha nem, akkor előveszik a külön nemzeti bank furkósbotját. Ha megkapják a részesedést, az önálló bank többé nem fontos. A furkósbot a kuczkóba vándorol. Wekerle megegyezik velük. A csiriz fog. A meghamisított »hatvanhét« megy tovább. Megszavazzák a katonatisztek javadalmát, a revíziót és egyéb hasonló jókat. És a nemzet előtt valami nevetséges módosítással elkenik azt, ami lényeges. De egy hét múlva újra kezdődik megint minden. De hát alkotmányos állapot ez ? És lehet ebben az örökkévaló fuldoklásban valamit az ország javára is tenni ? Egy szikra hazafiasság kellene csak hozzá, hogy belássák, mennyire meghaltak már a nemzetre nézve. És hogy mennyire itt volna már fizikai haláluk ideje is, még mielőtt a hullaméreggel az egész országot elmérgezik, olyan valami, ami a mama előtt örökre érthetetlen marad. Ha szeretek kedvében járni a Tónikának, a mama ebben csak hízelgést, félelmet, papucsot, haszonlesést s még nem tudom miféle aljasságot lát. De hát nem úgy bántam a Tónikával mindig, mint egy királynéval ? ! . . . Nem úgy bántam vele akkor is, amikor még csak kis senki volt, akit az tett valamivé, hogy én voltam a barátja ? ! . . . Mert én gyöngéd vagyok. Sperlingné : Ha gyöngéd, ne zavarja ki az álmából. Legyen csöndes és kártyázzunk tovább. A csalást visszavonom. Stefigróf : Nem kártyázom tovább, mert felizgatott, pedig megvallom, hogy jobban szeretnék kártyázni, mint vitatkozni a mamával. Ha büszke akar lenni rá, csakugyan eldicsekedhetik vele, hogy az egyetlen ember a világon, aki engem ki tud zavarni a sodromból. Én nyugodt ember vagyok, egy cseppet se ideges, a hidegvérem közmondásos . . . Sperlingné : Csak volt. Stefi gróf : Mondhatom magának, hogy fejedelmeket láttam sáppadozni és remegni abban a helyzetben, amelyben én olyan szilárd és nyugodt maradtam, mint észak csillaga... Mintha csak érczből lett volna az arczom. És mindig példaképpen emlegettek, ha az önuralomról volt szó. De a mama, a szörnyű hidegségével és a kötekedő, gúnyos, csupa lenézést kifejező, hogy ne mondjam : a huszárhadnagyokra emlékeztető hanghordozásával olyanokat tud mondani, amik egy olimpusi istennek is az arczába kergetnék a vért. És ha éppen akarja, megvallhatom magának ... Sperlingné : Csak mondja ki ! Ne féltsen engem. Ne legyen olyan gyöngéd. Stefi gróf: Nos hát igen, ilyenkor néha megbánom, hogy annak idején nem lőttem fejbe magamat. Más nem tud nekem olyat mondani, ami ezt megbánatja velem. Csak a mama. Sperlingné : Ej, soha se lövi magát fejbe az, aki erről beszél. Aki fejbelövi magát, az nem beszél. Stefi gróf : Ez a közmondás is csak olyan igaz, mint a többi. Nálam, igenis, csak egy asszonyi hajszálom múlt. Az egész világ szinte várta tőlem. Én magam soha se hittem volna, hogy ilyen helyzetbe jutva még az is megtörténhetnék, hogy nem lőném fejbe magam. És miért is ne ? Soha se féltem a haláltól, a pokoltól se, semmitől. Gyönyörű élet volt mögöttem, hosszú élet, s mi várt rám ? ! . . . Hatvanöt éves koromig úgy éltem, mint egy maharadzsa. Rengeteg vagyonom volt, s ami gyönyört a föld kínál, azt mind tálclán hozták elém. Szerályt tarthattam volna , egész udvarom volt hízelgőkből, tányérnyalókból és rabszolgákból ... ha örömet találtam volna benne, kedvemre utálhattam volna az embereket. Tetszésem szerint élhettem az izgalmaknak és a kedvteléseimnek. És a kedvteléseim mindig úri, néha igazán nemes kedvtelések voltak. A legjobban szerettem adni, segíteni, ajándékozni, örömet okozni, jót tenni; szórtam a pénzt, mert jól esett az a tudat, hogy hasznára tudok lenni sok embernek, hogy azt az átkot, mely minden nagy vagyonhoz hozzáfűződik, be tudom váltani áldásra. Fejedelmi módon támogattam minden olyan törekvést, amelyi AZ ÚJSAIl_ Vasárnap, márczius 1. BELFÖLD. — Szünet. A képviselőház a jövő hét első három napján szünetel és csütörtökön délelőtt tíz órakor tartja legközelebbi ülését. A házszabálymódosítás tárgyalását folytatja. “ A tisztizetések. A bécsi Reichspost érdekes beszélgetést közöl, amelyWekerle miniszterelnök és Schraffel osztrák delegátus közt folyt le. A tegnapi udvari ebéden Schraffel Okölicsányi magyar delegátus mellett ült, aki később a tiroli képviselőt bemutatta a magyar miniszterelnöknek. Wekerle örömét fejezte ki azon, hogy megismerkedhetik a tiszti fizetések és a legénységi zsold emelésére vonatkozó indítvány szerzőjével. Majd sajnálkozott azon, hogy ki kell jelentenie, hogy ezt az indítványt a magyar delegáczióban ezúttal nem lehet előterjeszteni. Schraffer erre így válaszolt: — Most ezt a dolgot minálunk nem fogják erőltetni, de azt reméljük, hogy azt, ami most nem volt lehetséges, a legközelebbi delegáczióban megvalósíthatjuk. Ha az osztrák delegáczió a tiszti fizetések emelésére szükséges összeget beállította volna a hadügyi költségvetésbe, akkor az egyeztető hetes albizottságnak foglalkozni kellett volna vele és ebben az esetben kénytelen megállapítani, hogy a két delegáczió határozatai nem egyeznek meg egymással. Ekkor pedig az osztrákok esetleg kierőszakolhatták volna a közös szavazást. Mivel azonban az osztrák delegáczió más eljárást választott — talán szándékosan a bonyodalmak elkerülésére — és ez az eljárás a költségvetésen kívül álló új tételt jelent, a hetes albizottság ezt egyszerűen mellőzheti. —Igazolt mandátum. A képviselőház igazoló bizottsága ma délelőtt fél tíz órakor Bernáth Béla elnöklésével ülést tartott, amelyen Barcsán Tamás dési képviselő mandátumával foglalkozott . A bizottság a mandátumot rendben találta és a képviselőt harmincz napi föntartással igazolta. — Küldöttség a honvédelmi miniszternél. Zalaegerszeg rendezett tanácsú város küldöttsége tisztelgett ma délelőtt a képviselőházban Jekelfalussy Lajos honvédelmi minszternél. A küldöttség nevében Korday Károly dr. polgármester arra kérte